A Kaali-kráter egy kilenc becsapódási kráterből álló csoport az észtországi Saaremaa szigetén található Kaali faluban. Maga a főkráter egy 110 méter átmérőjű szabályos kör alakú mélyedés, melynek közepében tó található. A legfrissebb becslések szerint a kráterek i. e. 1530–1450 után nem sokkal keletkeztek (3237 ± 10 14C évvel ezelőtt), ezzel a Föld jelentősebb kráterei közül a legfiatalabbnak számít. A kráter egy meteoritbecsapódás következtében jött létre, és ez az egyik azon kevés becsapódási esemény közül, amely lakott területen történt (a másik kettő a Henbury-krátermező Ausztráliában és a Carancas-kráter Peruban).
Az 1930-as évek előtt számos hipotézis létezett a kráter eredetéről, köztük olyan elméletek is, amelyek vulkanizmust és karsztfolyamatokat feltételeztek. A meteorit eredetet először Ivan Reinvald bizonyította meg meggyőzően 1928-ban, 1933-ban és 1937-ben.
Kialakulása A becsapódás feltételezések szerint a holocén korban, mintegy 3500 évvel ezelőtt történt. A Kaali becsapódási szerkezet (Saaremaa szigete, Észtország) korára vonatkozó, különböző szerzők által adott becslések akár 6000 évvel is eltérhetnek egymástól, és az időszámításunk előtti ~6400-tól ~400-ig terjednek. Az észtországi mocsarakban található szilikát szferulák (gömböcskék) elemzése azt mutatja, hogy a becsapódási kráterek lehetséges kora körülbelül 7600 év lehet. Egy közeli mocsárban kimutatott megemelkedett irídiumszinten alapuló vizsgálat sokkal fiatalabb kort, az i. e. 4. századot valószínűsítette.
A krátereket egy becslések szerint 10 és 20 km/s közötti becsapódási sebességű, összesen 20 és 80 tonna közötti tömegű meteor hozta létre. Egyes kutatók szerint a meteor északkelet felől érkezett.
Öt-tíz kilométeres magasságban a meteor darabokra szakadt, és töredékeire hullva csapódott a Földbe; ezek közül a legnagyobb egy 110 méter átmérőjű és 22 méter mély krátert hozott létre. A robbanás mintegy 81 000 m³ dolomitot és egyéb kőzetet lökött ki, és egy 7–8 km magas, rendkívül forró gázáramlatot hozott létre. A növényzet a becsapódás helyszínétől számított 6 km-es sugarú körben hamuvá égett.
A Kaali-tó (észtül: Kaali järv) e kráter alján található. Nyolc kisebb kráter is köthető ehhez a meteorittöredékek általi bombázáshoz. Átmérőjük 12 és 40 méter között, mélységük pedig egy és négy méter között mozog. Mindegyik a főkráter egy kilométeres körzetén belül helyezkedik el.
A későbbi becsapódás elmélete szerint Észtország a becsapódás idején az északi bronzkorban járt, a helyszín pedig erdős volt, gyér emberi populációval. A mintegy 80 TJ (20 kilotonna TNT) becsapódási energia a hirosimai atombomba robbanásának erejéhez hasonlítható. Hat kilométeres sugarú körben elhamvasztotta az erdőket.
Kaali mint kultuszhely A Kaali-tó leginkább meteoritkráterként ismert. Amikor a meteorit Saaremaára zuhant, a terület már meglehetősen sűrűn lakott volt, és a jelenség katasztrófát okozott a helyiek számára. A túlélők ezt a jelenséget a Nap halálaként értelmezhették. A tó keletkezésének dátumai eltérőek, de a legújabb adatok szerint körülbelül i. e. 1600 és 800 közé tehető.
A Kaali-tónál 1976 és 1979 között végzett régészeti ásatások egy erődített települést tártak fel az északkeleti oldalon. A leletek többsége alapján a település a római kor előtti vaskorra (i. e. 500 – i. sz. 50) datálható, bár volt néhány olyan lelet is, amely az i. e. 8–6. századból származott. A település szokatlan elhelyezkedése arra utal, hogy inkább egy kultuszhelyről, semmint más építményről van szó. A Kaali-tó kultuszhely jellegét jelzi egy egyedülálló ezüstkincs és egy külön megtalált ezüstgyűrű is. Az ilyen leletek szokatlanok egy normál település esetében. Az ékszereket az i. e. 500 és i. sz. 450 közötti időszakra datálják. A szabályos alakú tavat az ókorban valószínűleg egy 470 méter hosszú kőfal vette körül, a fal alapja 2,3–2,8 méter széles. A falon kívül nem volt kultúrréteg, belül azonban számos háziállat (ló, kutya, juh, sertés és ökör) csontja került elő. Ezek nagyrészt állati fogak és koponyadarabok voltak, amelyekről feltételezhető, hogy áldozatok maradványai. Az állatcsontoktól kicsit távolabb cseréptöredékeket találtak, amelyeknek köszönhetően a körfal a római kor előtti vaskor idejére datálható.
2023-ban a régészek elemezték a Svájcban talált, bronzkori Mörigen-nyílhegyet; a tárgy meteorvasból készült, összetétele alapján pedig a Kaali-meteoritból származhatott. Ezzel egyike annak a mindössze 56 ókori tárgynak, amely bizonyítottan meteoritból kinyert vasból készült.
A mitológiában Kutatók, mint például Karl Kello, úgy vélik, hogy az esemény kiemelkedő szerepet kapott a regionális mitológiában. Szent tóként tartották és tartják számon ma is. A finn mitológiában találhatók olyan történetek, amelyek a Kaali kialakulásából eredhetnek. Ezek egyike a Kalevala eposz 47., 48. és 49. énekében szerepel: Louhi, a gonosz varázsló ellopja a Napot és a tüzet az emberektől, teljes sötétséget okozva. Ukko, az ég istene elrendeli, hogy egy szikrából új Napot készítsenek. A levegő szüze elkezdi az új Nap megalkotását, de a szikra lehull az égből és a földbe csapódik. Ez a szikra egy „Aluen” vagy „Kalevan” tóba hullik, aminek következtében a vize megemelkedik. A finn hősök látják, amint a tűzgömb valahol „a Néva folyó mögött” (Karélia felől nézve Észtország irányában) leesik. A hősök ebbe az irányba indulnak, hogy tüzet keressenek, és végül egy erdőtűzből gyűjtenek lángokat.
A Lennart Meri által felvetett elmélet szerint lehetséges, hogy Saaremaa volt a legendás Thule szigete, amelyet először Pütheasz ókori görög geográfus említett. A Thule név kapcsolatban állhat a balti-finn tule (’tűz’ vagy ’tűzé’) szóval, valamint az észt folklórral, amely a Kaali-krátertó születését ábrázolja. Kaalit tartották annak a helynek, ahol „a Nap nyugovóra tért.”
Aszteroida A 4227 Kaali kisbolygó a kráterről kapta a nevét, amely egy viszonylag nagy méretű, 5 és 11 km közé becsült aszteroida. A nevükön kívül azonban nincs más kapcsolat a két égitest között.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Észtország domborzata Kategória:Európa becsapódási kráterei