Charles Talbot, Shrewsbury 1. hercege két döntő alkotmányos pillanatban határozottan lépett fel. 1688-ban részt vett bukásának és trónra lépésének előkészítésében, 1714-ben pedig a hannoveri öröklés békés érvényesítését támogatta. Politikai pályája e két pillanat között és után sokkal ingadozóbb volt, de éppen ez a kettősség teszi Shrewsburyt a késő Stuart-kor egyik jellegzetes, nehezen besorolható főnemesi államférfijává.
Családja és ifjúsága Charles Talbot régi angol főnemesi családból származott. Apja Francis Talbot, Shrewsbury 11. grófja, anyja Anna Maria Brudenell, Robert Brudenell, Cardigan 2. grófjának lánya volt. Apja 1668. január 17-én halt meg abba a sebbe, amelyet George Villiers, Buckingham 2. hercege ellen vívott párbajában kapott. A párbaj hátterében Anna Maria Brudenell és Buckingham viszonya állt, a kortárs hagyomány szerint az asszony férje halálos párbaja idején apródnak öltözve Buckingham lovát tartotta. Charles nevét keresztapjáról, II. Károly angol királyról kapta, és a restauráció után az uralkodó első keresztgyermekei közé tartozott.
Apja halálakor Charles Talbot örökölte Shrewsbury grófságát és az ír főnemességhez tartozó Waterford grófi címét, mindkettőnek tizenkettedik viselője volt. Gyermek- és ifjúkorát erősen meghatározhatta apja erőszakos halála, valamint öccse, John Talbot 1686-os párbajhalála is. Testvérét Henry FitzRoy, Grafton 1. hercege ölte meg, a párbaj az adott okot, hogy Talbot „durva és sértő beszédet” intézett Graftonhoz, ami a kor szokásai szerint kihívásnak minősült. A Dictionary of National Biography későbbi bizonytalan, gyakran visszahúzódó politikai magatartását részben ezekhez a családi traumákhoz kapcsolta.
Vallásváltása és korai pályája Talbot római katolikus családban nevelkedett, de a vélelmezett katolikus összeesküvés (Popish Plot, Oates-összeesküvés1678-ban Titus Oates, a meglehetősen ellentmondásos hátterű pap (szodómia miatt elbocsátották a flottától és a jezsuitákkal is voltak kapcsolatai) légből kapott bizonyítékok alapján azt állította, hogy a katolikusok összeesküvést szőnek a király meggyilkolására, sőt a királynét is bűnrészességgel vádolta. Károly elutasította a vádaskodást, de elrendelte, hogy Lord Danby főminiszter vizsgálja ki az ügyet. Danby szkeptikusan viszonyult Oates állításaihoz, a parlament azonban komolyan vette őket. Eluralkodott a katolikusellenes hisztéria, országszerte állítólagos összeesküvőket tartóztattak le, sokakat ártatlanul kivégeztek.) körüli politikai és vallási légkörben felülvizsgálta helyzetét. a Lincoln’s InnA Lincoln’s Inn az egyik négy nagy „Inns of Court” (a jogászképzés és joggyakorlás központjai) Londonban, ahol az angol és walesi barristerek (ügyvédek) képzése és szakmai közösségi élete zajlik. A középkorig visszanyúló intézmény a jogászi hivatás előfeltételeit biztosította, és a leendő bírák, parlamenti képviselők és ügyvédek gyakorlati oktatásának fontos helyszíne volt. Olyan kiemelkedő történelmi személyiségek tanultak itt, mint Morus Tamás, Oliver Cromwell, William Penn (Pennsylvania alapítója), vagy William Blackstone, a híres jogtudós. A Lincoln’s Inn ma is aktív jogi közösség, patinás épületei a jogi hagyományok és az angol jog történetének szimbolikus helyszínei. kápolnájában, John Tillotson, Canterbury későbbi érseke istentiszteletén jelezte csatlakozását az anglikán egyházhoz. A kortárs és későbbi beszámolók szerint döntését nem pusztán politikai alkalmazkodásként, hanem hosszabb vallási vizsgálódás eredményeként értelmezték, bár politikai jelentősége is nyilvánvaló volt: a katolikus származású, de protestánssá lett főnemes a későbbi whigWhignek a végi Angliában azt a politikai irányzatot nevezték, amely a királyi hatalommal szemben a parlament jogait, a protestáns trónutódlás biztosítását és a katolikus uralkodó kizárásának lehetőségét hangsúlyozta. A whigek a II. Károly alatti kizárási válság idején Jakab yorki herceg trónöröklése ellen léptek fel, mert Jakab római katolikus volt. Az angol forradalom után a whig elnevezés főként azokat jelölte, akik III. Vilmos és II. Mária, majd a hannoveri öröklés jogalapját a parlament döntéséből és a protestáns államrend védelméből vezették le. politika számára különösen hasznos személyiséggé vált.
II. Károly alatt Shrewsbury már fiatalon udvari és megyei tisztségekhez jutott. Örökletesen Írország lord stewardjaA Lord Steward of the Household (az Udvar Főintendánsa) magas rangú tisztség a brit királyi udvarban. Felelős volt a királyi háztartás gazdasági és adminisztratív ügyeiért, beleértve a királyi rezidenciák üzemeltetését és az udvari személyzet felügyeletét. A poszt tényleges hatásköre a végén és a elején kezdett fokozatosan csökkenni. A szerep inkább ceremoniális, szinte kizárólag szimbolikus, főleg állami ceremóniákon. volt, Staffordshire hadnagyáváA hadnagy (Lieutenant) megyei tisztviselő volt, aki a katonai és rendvédelmi erők irányításáért felelt az adott területen. A hadnagy feladatai közé tartozott a katonai védelmi feladatok ellátása és a helyi rend fenntartása. Gyakran a megye fegyveres erőinek parancsnoka volt, különösen vészhelyzetekben vagy katonai konfliktusok esetén. nevezték ki, és a király személyes szolgálatáraA Gentleman of the Bedchamber és a Lord of the Bedchamber fontos tisztségek voltak az angol és skót királyi udvarban. Ezek a pozíciók különleges közelséget biztosítottak az uralkodóhoz, hiszen a tisztség viselője a király személyes szolgálatát látta el, és számos hivatalos feladatot végzett az uralkodó körül, illetve a királyi lakosztályban ellátandó teendők végrehajtásában. Gentleman of the Bedchamber: Ez a pozíció alacsonyabb rangú volt, és az uralkodó személyes szolgálatáért felelt. Általában nemesi származású, de nem a legmagasabb rangú arisztokraták töltötték be. Lord of the Bedchamber: A Lord of the Bedchamber magasabb rangú tisztség volt, amelyet általában hercegek, grófok vagy más magas rangú nemesek viseltek. Bár hasonló feladatokat láttak el, mint a Gentleman of the Bedchamber, státuszuk és rangjuk magasabb volt. A pozíció birtokosai közvetlen hozzáféréssel rendelkeztek az uralkodóhoz, így jelentős politikai befolyást élveztek. rendelték. II. Jakab koronázásán ő vitte az uralkodó előtt a kardot. Rövidesen katonai kinevezést is kapott, előbb lovassági kapitány, majd ezredes lett, tisztségét azonban 1687 nyaráig tartotta meg.
Szerepe az angol forradalomban II. Jakab uralma alatt Shrewsbury fokozatosan az ellenzék felé sodródott. 1687 első hónapjaiban kapcsolatban állt Dykvelttel, Orániai Vilmos bizalmi emberével, aki angliai küldetése során a herceg híveivel tárgyalt. Shrewsbury háza az Orániai Vilmoshoz húzó ellenzék egyik találkozóhelyévé vált. 1688 júniusában egyike volt annak a hét főúrnakA Halhatatlan Hetek: Henry Sydney (a levél fogalmazója) Edward Russell (1653–1727) Charles Talbot, Shrewsbury 12. grófja William Cavendish, Devonshire 4. grófja Thomas Osborne, Danby 1. grófja Richard Lumley, Lumley 2. vikomtja Henry Compton, London püspöke, akik aláírták az Orániai Vilmost Angliába hívó levelet. „Hét Halhatatlan” tagjaként szerepe nem pusztán jelképes volt, augusztus vége felé az egyik aláíró, Edward Russell társaságában Hollandiába ment, és jelentős összeget helyezett el Vilmos támogatására az amszterdami bankban.
1688 novemberében Shrewsbury Orániai Vilmossal tért vissza Angliába. Az angol forradalom eseményeiben aktív szerepet játszott, részt vett a herceg személyének védelmére létrehozott szerveződésben, decemberben Bristolban jelent meg Vilmos ügyének képviselőjeként, majd azok közé a főnemesek közé tartozott, akik a windsori főnemesek üzenetét vitték . A konventparlament vitáiban következetesen a whig álláspontot támogatta, és ezzel egyre inkább elnyerte III. Vilmos és II. Mária bizalmát.
III. Vilmos szolgálatában Az új uralkodópár alatt Shrewsbury gyorsan magas kormányzati pozícióba emelkedett. titkos tanácsos lett, pedig megkapta az északi ügyek államtitkári pecsétjeit. Ekkor még nem töltötte be huszonkilencedik évét. A Bill of Rights vitáiban támogatta Gilbert Burnet javaslatát, amely a katolikus uralkodóval vagy katolikussal házasodó uralkodóval szembeni alattvalói hűség kérdését rendezte volna. Már ekkor megjelent azonban az a bizonytalanság, amely későbbi pályáját is végigkísérte, néhány hónappal hivatalba lépése után egészségi okokra hivatkozva már visszavonulását kérte.
1690-ben, amikor a konventparlament feloszlatása után a torykTorynak a végi Angliában azt a politikai irányzatot nevezték, amely az örökletes monarchia, a királyi felségjogok és az anglikán államegyház védelmét hangsúlyozta. A toryk a kizárási válság idején Jakab yorki herceg törvényes trónöröklési jogát védték, noha Jakab római katolikus volt. Az angol forradalom után a toryk többsége elfogadta az új uralmi rendet, de továbbra is erősebben kötődött az anglikán egyházhoz, a földbirtokos elithez és a hagyományos öröklési elvhez, ezért 1714 után gyakran jakobita gyanú is érte őket, bár ez nem jelentette azt, hogy minden tory jakobita lett volna. kerültek többségbe, Shrewsbury lemondási szándéka véglegessé vált. Ellenezte, hogy az új parlament csak megcsonkított formában fogadja el az általa támogatott hűtlenségi, illetve trónfosztó esküt érintő törvényjavaslatot. többszöri ellenkezése és Tillotson rábeszélése ellenére visszaküldte államtitkári pecsétjeit. A kortársai és későbbi értelmezői is vitatták, hogy lemondását valóban személyes okok, politikai sértettség vagy a száműzött udvarával fenntartott kapcsolatok befolyásolták-e.
1690 és 1694 között Shrewsbury hivatal nélkül maradt, de nem vonult ki teljesen a politikából. A Beachy Head-i vereségA spanyol örökösödési háború epizódja volt az 1707. május 2-i tengeri ütközet, más néven Beachy Head-i csata, amikor Claude de Forbin francia parancsnok hajóhada elfogott egy nagy brit konvojt, melyet három sorhajó védett Baron Wylde sorhajókapitány vezetésével. Az ütközet során a Grifon, a Blackoal és a Dauphine francia hajók megrohanták a , megölték kapitányát, George Clementst, és elfoglalták a hajót. Ezután Forbin Mars nevű, hajója a támadt, amelyhez a Blackoal és a Fidèle is csatlakozott, megölték Edward Acton kapitányt, és a hajót szintén elfoglalták. A brit konvoj szétszóródott, a harmadik escorthajó, a súlyosan megrongálódott, tizenkét lábnyi víz állt a fenékben, de sikerült partra futtatni Dungeness közelében, ahonnan másnap átvontatták a Downsba. A franciák hajót és két sorhajót zsákmányoltak, és valamennyit Dunkerque-be vitték. hírére felajánlotta szolgálatait , sőt késznek mutatkozott arra is, hogy ha megfelelő tengerészeti tanácsadókat kap, főnemesként akár a flotta parancsnokságát is vállalja. 1693-ban egyike volt azoknak a főuraknak, akik tiltakoztak az irodalmi kiadványok engedélyezését fenntartó törvény meghosszabbítása ellen. Ugyanebben az időben előterjesztője volt a háromévenkénti parlamentet célzó törvényjavaslatnak is, amelyet a Lordok Háza széles körben támogatott, de végül nem hagyott jóvá.
Hivatalába be nem járó államtitkár 1694-ben ismét a whigekre támaszkodott, és Shrewsburyt vissza akarta hozni a kormányzatba. Hosszas habozás után Shrewsbury újra elfogadta az államtitkári tisztséget. Visszatérése után röviddel, a Térdszalagrend lovagja lett, pedig Shrewsbury 1. hercegévé – al- vagy mellékcím: Alton 1. márkija – emelte. Ekkor a kormányzat egyik legfontosabb alakjának számított, és távollétei idején, 1695-ben és 1696-ban a királyság kormányzását ellátó lordbírák közé tartozott.
A jakobita kapcsolatok gyanúja ekkor sem tűnt el. A korabeli iratokban és későbbi történeti értelmezésekben Shrewsbury neve többször felmerült a Saint-Germain-en-Laye-ben élő száműzött udvarával összefüggésben. mindenesetre nyilvánosan nem vonta meg tőle bizalmát, amikor 1696-ban John Fenwick hazaárulással vádolta meg őt és Godolphint, a király maga közölte vele a vádat. Shrewsburyt később a Lordok Háza vizsgálata tisztázta, de a támadások tovább erősítették visszahúzódását.