Gázai Szent Dószitheosz bizánci szerzetes és szent volt. Eredetileg apródként szolgált, majd belépett a Szeridosz kolostora nevű kolostorba, ahol Gázai Dorotheosz tanítványa lett. Fiatalon, súlyos betegség következtében halt meg. Több keresztény egyház szentként tiszteli, és a szerzetesi élet példaképeként tartják számon.
Élete Dószitheosz eredetileg egy hadvezér apródja volt, és könnyelmű, féktelen életet élt. Egy alkalommal társaival együtt Jeruzsálem városába utazott, ahol mély vallási megtérést élt át. Egyes hagyományok szerint ez a Golgota hegyén, mások szerint a Getszemáni-kert területén történt, miután látomása volt a Szűz Máriáról. A megtérés után böjtölni kezdett, nem evett húst, és rendszeresen imádkozott. Katonatársai ezért azt tanácsolták neki, hogy lépjen be egy kolostorba.
Valószínűleg még tizenéves korában érkezett meg a Szeridosz kolostorába, még katonai ruhájában. Szeridosz apát Gázai Szent Dórotheosz felügyelete alá helyezte, aki akkoriban kezdő szerzetes volt, és korábbi tanulmányai miatt a kolostor gyógyítójaként is szolgált. Dószitheosz nehezen alkalmazkodott a szerzetesi élethez, és Dorotheoszt a többi szerzetes bírálta tanítványa iránti engedékenysége miatt. Idővel azonban Dószitheosz ismertté vált: alázatáról, önmegtagadásáról, valamint gyengéd és segítőkész magatartásáról a betegek iránt.
Hamarosan a kolostori kórház betegápoló részlegén kezdett dolgozni, ahol kevesebb mint öt évvel belépése után tuberkulózist kapott. Állapota fokozatosan romlott, és végül már az imádságot sem tudta úgy végezni, mint korábban. Ekkor Dorotheosz azt tanácsolta neki, hogy egyszerűen emlékezzen Istenre, és tudatosítsa magában, hogy Isten mellette van. Halála előtt Dószitheosz bocsánatot kért bűneiért Szent Barszanuphiosztól, majd megkapta az idős szerzetes áldását. Halála után Dorotheosz kijelentette, hogy Dószitheosz minden más tanítványát felülmúlta erényben, annak ellenére, hogy nem végzett rendkívüli aszketikus gyakorlatokat. Barszanuphiosz pedig azt mondta, hogy látta őt a mennyben a szentek között.
Források és jelentősége Dószitheosz életének fő forrása a „Dószitheosz élete” című mű, amelyet valószínűleg Dorotheosz egyik másik tanítványa írt. Az életrajz központi témája az engedelmesség mint a lelki élet alapvető eleme. A mű szerint az engedelmesség célja, hogy az ember „Krisztus igazi tanítványává” váljon, és hasonlóvá legyen „Isten Fiához”. Dószitheosz így a szerzetesi engedelmesség mintaképe lett. Az életrajz betekintést ad: a gázai vidéken szokásos szerzetesi étrendbe, valamint a Szeridosz kolostor mindennapi gyakorlatába is. A mű tartalmazza a Jézus-ima egyik korai formáját is, amelyet Dorotheosz ajánlott Dószitheosznak az Istenre való szüntelen emlékezés gyakorlására.
Tisztelete Dószitheoszt a légzőszervi betegségek védőszentjeként tisztelik. Az ortodox egyház a görög naptár szerint augusztus 13-án, a szláv hagyomány szerint február 19-én ünnepli. Különösen az ortodox szerzetesi világban tekintik példamutató szerzetesnek.
Fordítás
Források Bitton-Ashkelony, Brouria; Kofsky, Aryeh (February 2006). The Monastic School of Gaza. Brill. pp. 36–42. . Retrieved 29 April 2025. Champion, Michael W. (2022). Dorotheus of Gaza and Ascetic Education. Oxford University Press. . Retrieved 24 April 2025. Wheeler, Eric P., ed. (1977). "Dorotheos of Gaza - Discourses and Sayings". Cistercian Studies. 33. Liturgical Press. "Venerable Dositheus of Palestine, disciple of Venerable Abba Dorotheus". www.oca.org. The Orthodox Church in America. Retrieved 19 May 2025.
Kapcsolódó szócikkek Bizánci irodalom Ortodox szentek listája Patrologia Graeca
Kategória:Görög ortodox szentek Kategória:Bizánci szentek, boldogok Kategória:A 6. században született személyek Kategória:A 6. században elhunyt személyek