Notter Antal magyar jogász, jogtörténész, egyetemi tanár.

Élete Tanulmányait Temesváron végezte, majd a budapesti egyetemen folytatta jogi tanulmányait, ahol 1895-ben szerzett diplomát. Jog- és államtudományokból doktori fokozatot is szerzett. Pályája elején újságíróként is tevékenykedett. 1900-tól a Szent István Társulat titkára volt. 1906-ban a nagyváradi katolikus jogakadémián az egyházjog, valamint a magyar alkotmány- és jogtörténet nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki.

1909. október 11-én a budapesti egyetemen az egyházjog nyilvános rendkívüli tanára lett, majd 1912. augusztus 9-től 1941-ig a budapesti egyetem nyilvános rendes tanáraként működött. 1922 és 1924 között a jogi kar dékánja, 1924/25-ben prodékánja volt. Tudományos és szakmai társaságok tagja volt: a Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának tagja, 1915-től a Szent István Tudományos Akadémia II. osztályának tagja, valamint az Aquinói Szent Tamás Társaság és a Szent László Társulat tagja. 1906. április 13–17. között az Egyházi Közlöny felelős szerkesztője is volt.

Fő kutatási területe az egyházjog, a jogtörténet, a természetjog és az erkölcsfilozófia volt. Műveiben gyakran foglalkozott a házasságjog, az egyházi jogalkotás, valamint a társadalmi erkölcs kérdéseivel. Cikkeket írt az Egyházi Közlönybe és az Alkotmány folyóiratba.

Fontosabb művei Az italmérés (1899) A Szent István Társulat története (1904) Az egyházi törvényhozó joga a házasságkötésre vonatkozólag (1904) A természetjog (1906) A szerzetesi professio egyházi és világi jog szerint (1908) A szabad akarat (1908) Eljegyzés és házasságkötés a „Ne temere” dekrétum szerint (1911) A királyi főkegyúri jog (1911) Aquinói Szent Tamás és a mai társadalom erkölcsi válsága (1928) A római jog (1934)

Források

További információk Notter Antal emlékkönyv – Dolgozatok az egyházi jogból és a vele kapcsolatos jogterületekről, Szent István Társulat, Budapest, 1941

Kategória:Magyar jogtörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek