A kramatorszki sugárbaleset egy radioaktív anyag miatt bekövetkezett esemény, mely az akkor az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozó Kramatorszk városában zajlott, 1980 és 1989 között. Kiváltó oka egy kapszula volt, mely radioaktív cézium-137 izotópot tartalmazott, melyet befalaztak egy panelház szerkezetébe. Az eszköz évente 1800 röntgennek megfelelő sugárzást bocsátott ki, jelenléte pedig csak azután derült ki, hogy a lakók komoly egészségügyi panaszoktól kezdtek el szenvedni.
Története A kapszula eredetileg egy sugárzásmérő eszköz része volt, amely hanyagságból elveszett egy donyecki kőfejtőben az 1970-es évek végén. Körülbelül egy hétig keresték, mindhiába, majd ezután fel is adtak a kutatással. A kőfejtőből kibányászott anyagot az építőiparban használták fel, és a kapszula bekerült ezek közé, majd egy betonpanelba került, melyből a Hvargyijciv Kantemirivciv (ma Marija Primacsenko) utca 7. szám alatti épület épült. Az eszközt tartalmazó elem az 52-es és a 85-ös lakások közé kerülthttp://www.ntc.kiev.ua/download/arh/BTN/8.pdf.
A kilenc év alatt két család élt a 85-ös lakásban. Egy gyermek ágya közvetlenül a kapszula mellé lett elhelyezve. Az első haláleset 1981-ben történt, amikor egy 18 éves lány váratlanul elhunyt. Egy évvel később az ő 16 éves öccse is meghalt, majd nem sokkal később az anyjuk is. Annak ellenére, hogy mindhármuknál leukémiát diagnosztizáltak, az esetek nem keltették fel a hatóságok figyelmét, az orvosok pedig, akik nem tudtak a kiváltó okról, genetikai okokra gyanakodtak. Aztán egy új család költözött ide, akiknek a fia szintén leukémiában halt meg. Az ő apja már nem hagyta annyiban a dolgot és átfogó vizsgálatot követelt. Ennek köszönhetően találták meg a falban a kapszulát 1989-ben, mely alig volt nagyobb egy ceruzaelemnél.
Eddigre a négy halálos áldozat mellett tizenhét további személyt ért bizonyítottan sugárterhelés. A fal egy részét eltávolították, majd az Ukrán Nukleáris Kutatóintézetbe szállították. A kapszulát beazonosították, majd ártalmatlanították.
Jegyzetek
Kategória:Nukleáris balesetek