Marie Majerová cseh író és műfordító.

Élete Munkásosztálybeli szülők gyermekeként Úvalyban született és Kladnóban nőtt fel. Tizenhat éves korában cselédként kezdett dolgozni Budapesten. Tanulmányait Prágában, Párizsban és Bécsben végezte. A Csehszlovák Kommunista Párt megalakulása óta tagja volt, és részt vett a feminista mozgalomban is.

1907-ben kiadta a Povídky z pekla a jiné (Mesék a pokolból és más történetek) című novelláskötetét, valamint a Panenství (Szüzesség) című regényét. Írásai a munkásosztály és a nők elnyomásával foglalkoznak. Gyermekeknek is írt irodalmat.

Majerová kétszer volt férjnél: először Josef Stivín újságíróval, majd Slavoboj Tusar grafikusművésszel.

84 éves korában hunyt el Prágában. Hamvasztás után földi maradványait a vítkovi Jan Žižka Nemzeti Emlékműnél temették el. 1990-ben hamvait az Olšany temetőbe szállították, mintegy 20 másik kommunista vezető hamvaival együtt, akiket eredetileg szintén a Jan Žižka Nemzeti Emlékműben helyeztek el.

Munkássága Az 1937-es Szüzesség című film,Szüzesség (film) amelyet Otakar Vávra rendezett, a Panenství című regényén alapult. A Siréna című regénye képezte az alapját az 1947-es azonos című (angolul The Strike) filmBúgnak a tárnák (film) forgatókönyvének, amelyet Karel Steklý rendezett. Az 1947-es film Arany Oroszlánt kapott a Velencei Filmfesztiválon.

Josef Škvorecký cseh-kanadai író azt állította, hogy a Csoda (Mirákl) című regényében Marie Burdychova karaktere fizikailag Marie Majerován alapul.

Válogatott művei Forrás: Náměstí republiky, regény (1914) Nejkrásnější svět, regény (1920) Mučenky, novellák (1924) Přehrada, regény (1932) Siréna, regény (1935) Havířská balada (1938) Spisy, összegyűjtött művek 19 kötetben (1962)

Magyarul Sziréna (Siréna) – Szépirodalmi, Budapest 1950 · Fordította: Kengyel Iván – Európa, Budapest, 1983 · · Fordította: Rácz Olivér Az elátkozott kert: elbeszélések (Cesta blesku) – Szépirodalmi, Budapest 1953 · Fordította: Falvai Alfréd Robinson kisasszony (Robinsonka) – Móra, Budapest, 1959 · Fordította: Falvai Alfréd · Illusztrálta: Raszler Károly Vergődés: egy leány története (Panenství) – Bratislava: Szépirodalmi Kiadó 1961 · Fordította: Havas Márta A boldogságért küzdeni kell (Nejkrásnjši svt) – Bratislava: Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó 1962 · Fordította: Havas Márta Kisiklott élet (novellák) – Slovenské Vydavatel'stvo Krásnej Literatúry, Pozsony, 1964 · Fordította: Havas Márta A tyúkocskáról és a kis kakasról () – Mladé letá Bratislava / Móra, Budapest, 1971 · Fordította: Karádi Ilona · Illusztrálta: Vladimír Machaj Bányászballada (Havíršká ballada) – Kossuth, Budapest, 1978 · Fordította: Palotai Erzsébet

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Cseh költők, írók Kategória:Cseh nők Kategória:Kommunisták