thumb|right|Szír Szent Efrém Diatesszaron-kommentárjának szír kézirattöredéke, Chester Beatty Library
A Diatesszaron (görögül: Διὰ τεσσάρων, „négyből”, „négyen át”; szírül: ܐܘܢܓܠܝܘܢ ܕܡܚܠܛܐ, Ewangeliyôn Damhalltê, „kevert evangélium”) a 2. század egyik legfontosabb evangéliumharmóniája, amelyet a hagyomány szerint Tatianosz, Szent Jusztinosz szír vagy asszír-szír származású tanítványa állított össze. A mű a négy evangélium — Máté, Márk, Lukács és János — anyagát egyetlen folyamatos Jézus-elbeszéléssé rendezte.Arthur Vööbus: „Diatessaron”. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, Gale, Detroit, 2003.Hope W. Hogg: „Introduction”. In: The Diatessaron of Tatian. In: Philip Schaff szerk.: Ante-Nicene Fathers, IX. kötet. Christian Literature Publishing, New York, 1896, 33–42.
A Diatesszaron nem modern értelemben vett szinopszis, vagyis nem egymás mellé állította a párhuzamos evangéliumi helyeket. Inkább összefűzött, szerkesztett evangéliumi elbeszélés volt: Tatianosz a négy evangélium szövegszálait egyetlen narratívába szőtte össze, elhagyva ismétléseket, összeillesztve párhuzamos hagyományokat és egységes időrendet alakítva ki.William L. Petersen: Tatian’s Diatessaron: Its Creation, Dissemination, Significance, and History in Scholarship. Brill, Leiden, 1994.
A cím eredetileg görög zeneelméleti kifejezésként is ismert volt: a diatesszaron a kvart hangközt jelölte. Tatianosz művére alkalmazva a négy különálló evangéliumi tanúság egységes, „harmonikus” megszólaltatásának gondolatát fejezhette ki. A szír kevert evangélium elnevezés ugyanezt a szerkesztett jellegét emelte ki, míg a különálló négy evangéliumra a szír hagyományban a Ewangeliyôn da-Mepharreshe, vagyis „elkülönített evangéliumok” elnevezést is használták.„Diatesszaron”. In: Magyar Katolikus Lexikon. Online kiadás.
A mű eredeti alakja elveszett. Teljes görög vagy szír kézirata nem maradt fenn, ezért szövegét csak közvetett tanúkból lehet rekonstruálni: Szír Szent Efrém kommentárjából, szír patrisztikus idézetekből, az arab evangéliumharmóniából, a latin Codex Fuldensisből, a Dura-Europoszban talált görög pergamentöredékből, valamint középkori keleti és nyugati evangéliumharmóniákból.Jeremiah Coogan – Jacob A. Rodriguez: „Ordering Gospel Textuality in the Second Century”. The Journal of Theological Studies 74/2 (2023), 587–626.Nicholas J. Zola: Tatian’s Diatessaron in Latin: A New Edition and Translation of Codex Fuldensis. PhD-disszertáció, Baylor University, 2014.
A Diatesszaron különösen a szír kereszténységben játszott nagy szerepet. A 3–4. században több szír nyelvű közösségben központi evangéliumi szövegként használták. A 4. században Szír Szent Efrém kommentárt írt hozzá, az 5. században azonban egyházi vezetők, különösen Rabbula edesszai püspök és Theodoretosz küroszi püspök, a különálló négy evangélium használatát szorgalmazták helyette.Louis Leloir szerk.: Saint Éphrem, Commentaire de l’Évangile Concordant: Texte syriaque (MS Chester Beatty 709). Chester Beatty Monographs 8. Dublin, 1963.
Keletkezése és történeti háttere
A Diatesszaron szerzőjeként az ókori és középkori hagyomány Tatianoszt nevezi meg. Tatianosz szír vagy asszír-szír származású keresztény apologéta volt, aki Rómában Jusztinosz tanítványi köréhez tartozott, majd Jusztinosz halála után keletre távozott. Euszebiosz egyháztörténete szerint Tatianosz „valamiféle összekapcsolást és egybeszerkesztést” készített az evangéliumokból, amelyet Diatesszaronnak nevezett.Euszebiosz: Historia ecclesiastica IV, 29, 6.
A keletkezés időpontját a kutatás rendszerint 170 körülre teszi. A pontos hely és körülmény nem dönthető el teljes bizonyossággal. A mű kapcsolódhat Tatianosz római működéséhez, Jusztinosz hatásához és keleti visszatéréséhez is. A modern kutatásban a Diatesszaront gyakran a 2. századi evangéliumhasználat egyik legfontosabb tanújaként értékelik: olyan korban jött létre, amikor a négy evangélium tekintélye már erősödött, de a négyes evangéliumkánon liturgikus és intézményes használata még nem minden közösségben rögzült egyformán.Jeff W. Barker: „Tatian’s Diatessaron and the Proliferation of Gospels”. 2019.
A Diatesszaron apologetikai hátterét a 2. századi viták is megvilágítják. Markión egy szűkített evangéliumi kánonnal lépett fel, amelyben csak egy sajátos formájú Lukács-evangéliumot fogadott el, az Ószövetséget és a zsidó gyökerű keresztény hagyományt pedig elutasította. Tatianosz műve nem bizonyítható egyszerűen Markión közvetlen cáfolataként, mégis olyan keresztény válasznak tekinthető, amely a négy evangéliumi tanúságot nem egymással versengő vagy ellentmondó szövegekként, hanem egyetlen összefüggő Krisztus-történetként mutatta be.
A mű eredeti nyelve régóta vitatott. A régebbi kutatás jelentős része görög eredetit feltételezett, részben Tatianosz görög műveltsége és római működése miatt. Mások a szír eredetet tartották valószínűbbnek, mivel a Diatesszaron a szír kereszténységben nyerte el legnagyobb tekintélyét. A 21. századi kutatás gyakran óvatos köztes megfogalmazást használ: a mű bizonyosan korán létezett szír közegben, de görög előzményekkel, görög evangéliumszövegekkel vagy görög közvetítéssel is számolni kell.Mina Monier – Joan E. Taylor: „Tatian’s Diatessaron: The Arabic Version, the Dura Europos Fragment, and the Women Witnesses”. The Journal of Theological Studies 72/1 (2021), 1–39.
Műfaja és szerkesztési módszere
A Diatesszaron evangéliumharmónia. Ez azt jelenti, hogy nem négy különálló evangéliumot közöl, hanem a négy evangélium anyagából állít össze egyetlen elbeszélést. Tatianosz módszere több lépésből állt:
a párhuzamos evangéliumi szakaszokat összevonta; az ismétlődő vagy kettőzött anyagot gyakran elhagyta; az eseményeket egységes időrendbe rendezte; a szinoptikus evangéliumok és János evangéliuma eltérő időrendjét harmonizálta; egyes mondatokat több evangélium szövegéből fűzött össze; a különböző evangéliumi részleteket egyetlen jelenetbe illesztette.
A cél nem egyszerű kivonat készítése volt. A Diatesszaron olyan olvasmányt adott, amely egyetlen összefüggő történetként mutatta be Krisztus életét. Ez a megoldás gyakorlati szempontból is előnyös lehetett: könnyebben tanítható, felolvasható és megjegyezhető volt, mint a négy különálló evangélium párhuzamos használata. A szír közösségekben liturgikus olvasmányként, kateketikai szövegként és magánolvasmányként is szerepet kaphatott.
A mű szerkezetét a későbbi tanúk alapján csak részben lehet rekonstruálni. Efrém kommentárja és több későbbi forrás szerint az eredeti Diatesszaron valószínűleg János evangéliumának prológusával kezdődött: „Kezdetben volt az Ige.” A fennmaradt arab változat későbbi kézirati állapota azonban már eltérő bevezetéseket és kiegészítéseket is mutat, ami azt jelzi, hogy a szöveg a továbbadás során módosult.
Hogyan működött a harmonizálás?
A Diatesszaron sajátossága legkönnyebben konkrét példákon érthető meg. Tatianosz nem egyszerűen egymás után másolta a négy evangéliumot, hanem ugyanazon esemény különböző evangéliumi részleteit egyetlen jelenetté dolgozta össze.
A Jézus születését megelőző eseményeknél például a jánosi prológus, Lukács Zakariásról és Erzsébetről szóló elbeszélése, majd Máté és Lukács gyermekségtörténeti anyaga kerülhetett egymás mellé. Így az olvasó nem négy különálló kezdetet látott, hanem egyetlen, egymás után kibomló elbeszélést: az Ige örök létezésétől Keresztelő János és Jézus születésének történetéig.Hope W. Hogg ford.: The Diatessaron of Tatian, I. szakasz. In: Ante-Nicene Fathers, IX. kötet.
Jézus megkeresztelkedésének történetében a különböző evangéliumokból származó elemek — János prédikációja, a Jordánnál történő keresztség, a Lélek leszállása, az égi szózat és a pusztai megkísértés előkészítése — egyetlen folyamatos jelenetté válhattak. Egyes ókeresztény és diatesszaronikus hagyományok a keresztséghez különleges fényjelenséget is kapcsoltak, például azt, hogy a Jordán felett vagy körül fény ragyogott fel. Ennek pontos helye és Tatianosz eredeti szövegéhez való viszonya vitatott, de jól mutatja, hogy a Diatesszaron-hagyomány nem pusztán mechanikus összeollózásként működött, hanem élő evangéliumi olvasmányhagyományként.
A gazdag ifjú története szintén jó példa a harmonizáló eljárásra. A szinoptikus evangéliumok ugyanazt a jelenetet kissé eltérő szavakkal beszélik el; a Diatesszaron ezekből egyetlen, folyamatos párbeszédet alakíthatott ki, amelyben a megszólítások, parancsok és Jézus válasza egymásba illeszkedtek. A harmonizálás célja az volt, hogy az olvasó ne különálló, részben eltérő változatokat, hanem összefüggő tanítást kapjon.
A módszer ugyanakkor veszteségekkel is járt. A négy evangélista saját szerkesztési hangsúlyai elhalványultak: Máté zsidó-keresztény kerete, Márk drámai sűrítése, Lukács üdvtörténeti és egyetemes látása, valamint János teológiai nyelve egyetlen egységesített elbeszélő hangban olvadt össze.
Tartalmi sajátosságai
A Diatesszaron a négy evangéliumból merített, de az egyes evangélisták külön hangját kevésbé őrizte meg, mint a négyes evangéliumkánon. Tatianosz a forrásokból egyetlen narrátori hangot alakított ki. A szöveg így egyszerre őrizte a négy evangéliumi hagyományt és át is formálta azok olvasási módját.
A Diatesszaron egyik jellegzetessége, hogy az evangéliumi események időrendjét a jánosi ünnepi és húsvéti szerkezethez is igazíthatta. Így Jézus működésének története nem egyszerűen a szinoptikus evangéliumok rövidebb időrendjét követte, hanem több jánosi húsvéti utalást is beépített. Ez a megoldás hosszabb, többéves nyilvános működés képét adhatta, és befolyásolhatta a templom megtisztításának elhelyezését is.
A Diatesszaron a szövegkritika számára azért különösen értékes, mert olyan evangéliumszövegeket tükrözhet, amelyek korábbiak több fennmaradt kéziratnál. Ugyanakkor a rekonstrukció nehéz, mert a fennmaradt tanúk gyakran későbbi egyházi használathoz, Peshitta-szöveghez, Vulgatához vagy helyi fordítói hagyományhoz igazított formák.
Különbségek a kanonikus evangéliumoktól
A későbbi egyházi szerzők különösen azt tartották problémának, hogy Tatianosz a hagyomány szerint elhagyta Jézus nemzetségtábláit, valamint azokat a részeket, amelyek Krisztus Dávidtól való testi származását hangsúlyozták. Theodoretosz ezt összekapcsolta Tatianosz enkratita és eretneknek tekintett irányultságával.Theodoretosz: Haereticarum fabularum compendium I, 20. A modern kutatás óvatosabban kezeli ezt az állítást: a fennmaradt tanúkban több helyen látható, hogy későbbi másolók vagy fordítók a kanonikus evangéliumokhoz igazították, bővítették vagy javították a harmóniát.
A genealógiák kérdése teológiailag érzékeny volt. Máté nemzetségtáblája Jézus Dávidtól és Ábrahámtól való származását hangsúlyozza, Lukácsé pedig Ádámig vezeti vissza a sort. Ha Tatianosz eredeti harmóniája valóban kihagyta ezeket, az megkönnyítette a folytonos elbeszélést, de gyengíthette Jézus emberi, zsidó és dávidi leszármazásának hangsúlyát. A későbbi kézirati hagyományban ezért a nemzetségtáblák hol hiányoznak, hol külön betoldásként vagy függelékként jelennek meg.Naomi Koltun-Fromm: „The Diatessaron and Its Relevance to the Study of the Pentateuch”. TheTorah.com, 2020.
Tatianosz enkratita aszketikus irányultságával kapcsolatban a kutatás a borra, házasságra és étkezésre vonatkozó szövegek kezelését is vizsgálja. Egyes diatesszaronikus vagy rokon hagyományokban Keresztelő János eledelének leírása eltér a szokásos „sáska és vadméz” formulától, és növényi vagy tejjel kapcsolatos olvasatok is előfordulnak. A kánai menyegző és a bor motívuma szintén fontos kontrollpont: a fennmaradt arab harmónia megőrzi a víz borrá változtatásának történetét, ezért a Diatesszaron enkratita tendenciáit nem szabad leegyszerűsítve úgy leírni, mintha minden borra vagy házasságra vonatkozó pozitív szöveget automatikusan eltávolított volna.
Használata a szír kereszténységben