Pogány Mihály (Győr, 1877. augusztus 3. – Temesvár, 1924. január 31.) író, újságíró, szerkesztő, lap- és nyomdatulajdonos.
Életpályája Győrben érettségizett, és utána azonnal újságírással kezdett foglalkozni a Győri Hírlap munkatársaként. Mivel felesége, Fuchs Eugénia a bánsági Zsebelyből származott, 1902-ben Temesvárra költöztek.
Temesváron abban az időben több magyar és német nyelvű újság volt. Ezek többnyire politikamentes, szórakoztató lapok voltak. Temesvári értelmiségiek változtatni szerettek volna ezen a helyzeten, és 1902 őszén létrehozták a Temesvári Hírlap Kiadό Részvénytársaságot, amely a Temesvári Hírlapot szándékozott kiadni. A lap felelős szerkesztője Bíró Pál gyakorlott újságíró, a sátoraljaújhelyi Zemplén szerkesztője lett. A lap hangja teljesen új, fiatalos és bátor volt. Segédszerkesztőjének Pogány Mihályt kérték fel, aki ekkor már bécsi és budapesti lapoknak is dolgozott, de szépirodalommal is foglalkozott. Novellái jelennek meg a Független Magyarországban, neve Bródy Sándor, Ady Endre, Kassák Lajos mellett szerepelt. Amikor Bíró Pál 1906 nyarán megvált a laptól, az alapítók Pogány Mihályt bízták meg a lap szerkesztésével. Pogány Mihály változtatott az addigi szokáson, hogy a lapot a szerkesztőbizottság irányítja, és ettől kezdve egyedül irányította modern szellemben.
A kiadói nehézségek arra ösztönözték, hogy két társával saját nyomdát hozzon létre rotációs géppel, amely 1912 végén kezdett működni Hunyadi Nyomda néven. Ettől kezdve a lap terjedelme 10–12 oldal, vasárnapi száma 16–24, karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepi száma 60–80 oldalas, gazdag irodalmi melléklettel. A lapot kiadó részvénytársaság vezetői látván, hogy az újság jó kezekbe került, eladták azt Pogány Mihálynak.
Az irodalmi mellékletben, többek között olyan nevek szerepeltek, mint Molnár Ferenc, Révész Béla, Gozsdu Elek. A lap terjeszkedni kezdett, olvasták egész Erdélyben, de külföldön is. A vidéki újságírásban Pogány Mihály honosította meg a modern riportírást. Az előfizetőkre és a reklám-bevételekre támaszkodva, meg tudta őrizni a függetlenséget. A lapszerkesztés szinte minden idejét lefoglalta, így kevesebb ideje marad írásra, de azért néha közölt novellát, drámát és kritikát is budapesti lapokban.
Közéleti tevékenységet is folytatott, rendszeresen részt vett az Arany János Társaság találkozóin, vitaestjein. Támogatta a fiatal írókat. Egy ideig tagja volt a város képviselő testületének is.
1924 januárjának utolsó napján tüdőgyulladásban szenvedve váratlanul elhunyt, alig 48 évesen. Helyét a lapnál ideiglenesen Ligeti SámuelA Temesvári Hírlap közönségéhez, Temesvári Hírlap, 1924. február 5. vette át, majd fia, Pogány László.
Jegyzetek
Források Pogány Mihály (1875–1924), Banaticum Borca Cristina: Mihály Pogány – 1909. Jurnalist, editor, proprietar de ziar şi de tipografie, Foto vechi, 2018. július 26. Pogány Mihály emlékezete, Temesvári Hírlap, 1924. február 1.
Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar lapkiadók Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:Temesváriak