Bátori Anna (Salgótarján ) filmteoretikus, filmtörténész, a film- és televíziós tudományok habilitált doktora. Munkásságának középpontjában a poszthumanizmus, a digitális média és a kognitív elméletek állnak. Jelenleg (2026) független kutató.
Életpályája
Tanulmányai Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett summa cum laude diplomát esztétika és filmelmélet-filmtörténet szakon. Doktori tanulmányait a Glasgow-i Egyetemen végezte, ahol 2017-ben szerzett PhD-fokozatot Theater, Film and Television Studies területen a Screen folyóirat ösztöndíjas hallgatójaként.
Tudományos pályafutása során több európai felsőoktatási intézményben oktatott és kutatott. Dolgozott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetemen. 2019 és 2022 között a Magyar Tudományos Akadémia Prémium Posztdoktori Programjának kutatója volt.
2023 szeptembere és 2024 augusztusa között a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense volt. Felmondása óta független kutató.
2024-ben habilitált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kutatásai mellett rendszeresen tart előadásokat nemzetközi konferenciákon, valamint részt vesz nemzetközi kutatási együttműködésekben.
Munkássága és tudományos eredményei Elsősorban a kortárs filmelmélet, az európai filmművészet, a poszthumanizmus, valamint a média és kogníció kapcsolatának kutatásával foglalkozik. Főleg a poszthumanista filmelmélet és a kognitív filmtudomány összekapcsolására tett kísérleteiről ismert.
Térelméletek Korai munkái a tér reprezentációjának kérdéseit vizsgálták a román újhullám és a kortárs magyar film kontextusában. E kutatások eredményeit foglalta össze a Space in Romanian and Hungarian Cinema (Palgrave Macmillan, 2018) című monográfiájában. A kötet a posztszocialista filmművészet térpoétikájának elemzésére épül, és bevezeti a vertikális bezártság (vertical enclosure) és a horizontális bezártság (horizontal enclosure) fogalmait. Az előbbi a román filmek szűk, panoptikus és fegyelmező belső tereit írja le, míg az utóbbi a magyar filmek nyitott, mégis korlátozó tájainak és körkörös térszerkezetének elemzésére szolgál. Bátori elmélete szerint mindkét térforma a szocialista rendszer örökségét és a posztszocialista társadalmak bezártságélményét jeleníti meg eltérő vizuális stratégiákon keresztül.
Testpolitika Későbbi kutatásai a kelet- és közép-európai filmekben megjelenő erőszak, testpolitika és társadalmi marginalizáció kérdéseire összpontosítottak. A The Extreme Cinema of Eastern Europe: Rape, Art, (S)Exploitation (Edinburgh University Press, 2024) című monográfiájában Bátori Anna a kelet-közép-európai extrém film kulturális, történeti és politikai hátterét vizsgálja. A könyv amellett érvel, hogy a régióban megjelenő szélsőséges testi erőszak, szexuális brutalitás és nemi elnyomás nem pusztán esztétikai vagy sokkoló filmes eszköz, hanem a szocialista és posztszocialista történelmi tapasztalatok allegorikus kifejeződése. A kötet egyik központi állítása, hogy a kelet-európai extrém film a régió sajátos történelmi helyzetéből fakad, ezért nem értelmezhető kizárólag a nyugat-európai „New Extremism” vagy „extreme cinema” fogalmain keresztül. Bátori a szovjet dominanciát a gyarmatosítás egyik formájaként értelmezi, és azt vizsgálja, miként jelenik meg a kolonizáció, a posztszocialista átmenet és a neoliberális átalakulás tapasztalata a test reprezentációján keresztül. A könyv bevezeti a „szexuális szupererogáció” (sexual supererogation) fogalmát, amely a szocialista rendszerekben kialakult női önfeláldozás és alárendeltség kulturális mintázatait írja le. Bátori szerint a női test gyakori megerőszakolása, kínzása és tárgyiasítása a régió filmjeiben a nemzeti identitás, a történelmi trauma és a politikai alárendeltség metaforájaként működik. A monográfia emellett a „kettős gyarmatosítás” (double colonialism) fogalmát alkalmazza a kelet-európai női szereplők helyzetének értelmezésére. Eszerint a nőket egyszerre sújtja a patriarchális társadalmi rend és a régió geopolitikai alárendeltsége. A kötet azt állítja, hogy az extrém erőszak képei gyakran a szocialista múlt és a neoliberális jelen közötti feszültségeket jelenítik meg. A könyv egyik legismertebb tézise szerint a kelet-európai extrém filmek jelentős része a régió önkolonizáló és önorientalizáló önábrázolását reprodukálja. Ezek a filmek Kelet-Európát gyakran erőszakos, elmaradott és civilizálatlan térként jelenítik meg, ami egyszerre szolgálja a nyugati fesztiválpiac elvárásait és tükrözi a régió saját identitásválságát.
A kötet továbbá megkülönbözteti az „extrém művészfilmet” és az úgynevezett „wannabe art” kategóriáját. Bátori szerint számos olyan alkotás, amelyet a kritika művészfilmként kezel, valójában az exploitation filmek eszköztárát alkalmazza, és a sokkoló képeket nem narratív vagy ideológiai célból, hanem öncélú provokációként használja. Ezzel a könyv hozzájárul az extrém film és a művészfilm közötti határvonal újragondolásához.
A könyvet a nemzetközi filmtudomány kedvezően fogadta. Anikó Imre hiánypótló és időszerű munkaként értékelte, amely interdiszciplináris módon vizsgálja a kelet-európai extrém film és a történelmi trauma kapcsolatát. A CHOICE recenziója kiemelkedő tanulmányként jellemezte a kötetet, és ajánlott olvasmányként jelölte meg egyetemi hallgatók, oktatók és kutatók számára.
Poszthumanista filmelmélet Munkásságának meghatározó területévé vált a poszthumanista filmelmélet és a digitális média kutatása. Kutatásaiban a kortárs blockbuster filmeket a technológia, a test és a kogníció összefonódásának terepeként vizsgálja. Ennek keretében olyan fogalmakat dolgozott ki, mint a „cyborg spectatorship” (kiborg nézőiség), az „amalgamated aesthetics” (amalgamált esztétika) és a „cybokinetic frame”, amelyek a digitális filmek által létrehozott, technológiával közvetített érzékelési és kognitív folyamatokat írják le. E kutatások összegzését az Amalgamated Cinema: Posthumanism, Cognition and Cyborg Spectatorship (Routledge, 2026) című monográfiája adja.
Egyéb Publikációi nemzetközi folyóiratokban és tanulmánykötetekben jelentek meg, többek között a kortárs európai film, a televíziós kultúra, a rövidfilm, a traumaábrázolás, a digitális média és a poszthumanizmus témakörében. Kutatásai különös hangsúlyt fektetnek a kelet-közép-európai régió filmkultúrájára, valamint a filmelmélet és a kognitív tudományok közötti párbeszédre.
Bátori számos nemzetközi kutatási projektben és tudományos együttműködésben vett részt. Tudományos tevékenysége mellett oktatóként és kutatóként dolgozott több európai felsőoktatási intézményben, köztük a Glasgow-i Egyetemen, Jyväskylä Egyetemen, a new york-i Columbia Egyetemen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, az Illinois Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.
Bátori Anna az East European Film Bulletin állandó munkatársa. Emellett a Society for Cinema and Media Studies (SCMS) kelet-európai részlegének elnöke.
Reisz Gábort a kortárs magyar film zsenijének nevezte.
Híresen kritikus Jancsó Miklós filmművészetével kapcsolatban.
Filmrendező-asszisztens végzettséggel is rendelkezik.
Főbb publikációi
Angol nyelvű monográfiák
Bátori Anna: Space and Place in Romanian and Hungarian Cinema: Bound to Immobility. Palgrave Macmillan, New York, 2018. Bátori Anna: The Extreme Cinema of Eastern Europe. Edinburgh University Press, Edinburgh, 2023. https://edinburghuniversitypress.com/book-the-extreme-cinema-of-eastern-europe.html Bátori Anna: Posthumanism, Cognition, and Cyborg Spectatorship: Amalgamated Cinema. Routledge, London, 2026.
Jegyzetek
Források
https://duart.hr/news/anna-batori-hungarian-cinema-history https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2020/04/neves-dijra-jeloltek-a-fiatal-szecsenyi-kutatot
További információk https://eefb.org/author/anna-batori/ https://www.facebook.com/watch/?v=1120189484824616 https://www.youtube.com/watch?v=9qAOP7UII5A
Kategória:Filmes szakemberek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Salgótarjániak Kategória:Élő személyek Kategória:A 20. században született személyek