Gilberto Rafael Mora Zambrano (Tuxtla Gutiérrez, 2008. október 18. –) mexikói válogatott labdarúgó, középpályás, a Club Tijuana játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Club Tijuana akadémiáján kezdte, ahol már a kezdetekkor korosztálya egyik legkiemelkedőbb tehetségének tartották. 2024-ben, mindössze néhány héttel azután, hogy először edzett együtt a felnőtt csapattal, Juan Carlos Osorio vezetőedző nevezte a 2024–2025-ös bajnokság keretébe.
2024. augusztus 19-én, a Santos Laguna elleni bajnokin mutatkozott be a mexikói élvonalban, és a 72. percben gólpasszt adott csapattársának, Jaime Álvareznek. Mora 15 éves, tíz hónapos és öt napos korában Mora a Tijuana történetének legfiatalabb debütálója lett, a harmadik legfiatalabb játékos, aki pályára lépett a Liga MX-ben, és a legfiatalabb játékos, aki gólpasszt adott a bajnokságban.
Augusztus 31-én a León elleni 2–1-es győzelem alkalmával megszerezte első gólját is a csapatban. 15 évesen és 320 naposan a liga történetének legfiatalabb gólszerzője lett.
A válogatottban A mexikói válogatottban 2025. január 16-án, egy SC Internacional elleni nem hivatalos felkészülési mérkőzésen szerepelt először.
2025-ben bekerült a 2025-ös CONCACAF-aranykupára nevezett keretbe, majd a Szaúd-Arábia elleni negyeddöntőben pályára is lépett a tornán, ezzel hivatalosan is a legfiatalabb játékos lett, aki a mexikói válogatottban debütált. A torna elődöntőjében gólpasszt adott Honduras ellen, csapata pedig 1–0-s győzelmével a döntőbe jutott. Az Egyesült Államok ellen megnyert döntőben a kezdőcsapat tagja volt.
Részt vett a 2025-ös U20-as világbajnokságon is.
Tagja volt a 2026-os világbajnokságra nevezett mexikói keretnek is, ezzel ő lett a torna legfiatalabb játékosa. Június 11-én mutatkozott be a világbajnokságon, a Dél-Afrika elleni nyitómérkőzésen. Csereként lépett pályára, ezzel 17 éves és 240 napos korával rekordot döntött; ő lett a világbajnokságok történetének legfiatalabb mexikói játékosa, megdöntve Manuel Rosas korábbi , 1930-as rekordját. Ecuador ellen, a legjobb 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen 17 évesen és 259 naposan a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára. Ezzel ő lett a második legfiatalabb játékos, aki világbajnokságon az egyenes kieséses szakaszban játéklehetőséget kapott, csak Pelé érte ezt el még nála is fiatalabban, 1958-ban.
Statisztika A válogatottban 2026. július 5-én frisstve.
+ Pályára lépések és gólok száma évről-évre a válogatottbanVálogatottÉvPályára lépésGólMexikó202550202670Összesen120
Sikerei, díjai Mexico CONCACAF-aranykupa-győztes: 2025
Egyéni elismerései Liga MX, az All-Star-csapat tagja: 20252025 Liga MX All Star roster A CONCACAF-zóna év U20-as csapatának tagja a FIFA-szavazásán: 2025
Rekordjai A valaha volt legfiatalabb játékos, aki megnyert egy felnőtt nemzetközi tornát A Liga MX történetének legfiatalabb góllövője A legfiatalabb játékos, aki debütált a mexikói válogatottban
Jegyzetek
Kategória:Mexikói labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:2008-ban született személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek