Elliot Junior Anderson (Whitley Bay, 2002. november 6. –) angol válogatott labdarúgó, a Manchester City játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Wallsend Boys Club és a Newcastle United korosztályos csapataiban nevelkedett. 2019 novemberében írta alá első profi szerződését a Newcastle csapatával, majd egy évvel később, tizennyolcadik születésnapján egy újabb hosszú távú megállapodást kötöttek. 2021. január 9-én a FA-kupa harmadik fordulójában, az Arsenal elleni 2–0-s vereség alkalmával debütált az első csapatban. Január 18-án a 87. percben csereként beállva debütált a bajnokságban ismét az Arsenal ellen, ekkor 3–0-ra kaptak ki.

2022. január 31-én a Bristol Rovers vette kölcsönbe. Február 5-én debütált Sutton United elleni 1–1-es döntetlen során a kispadról beszállva. Február 19-én megszerezte első gólját a klubban a Stevenage ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen, valamint egy gólpassz is jegyzett. Márciusban a Colchester United és a Harrogate Town ellen is 1-1 gólt szerzett. Utóbbi gólja a hónap találata címet érte számára. 2022. május 7-én megkapta az áprilisi EFL hónap fiatal játékosa díjat, miután hat mérkőzésen szerzett három góllal és két gólpasszal a Rovers közel került az automatikus feljutáshoz, később pedig elnyerte az EFL League Two hónap játékosa díjat is. Május 7-én a Scunthorpe United ellen 70-ra megnyert utolsó bajnoki találkozóján gólt szerzett, és automatikusan feljutottak a harmadosztályba.

2022. szeptember 21-én a Bristolnál nyújtott teljesítményét a Newcastle új, hosszú távú szerződéssel jutalmazta, valamint az első csapatba tagja lett. 2023. február 26-án csereként lépett pályára a ligakupa-döntőben, amit a Manchester United ellen 2–0-ra elvesztettek. 2023. március 17-én vitatott körülmények között megfosztották az első Newcastle-góljától a Nottingham Forest ellen.

2024. július 1-jén ötéves szerződést írt alá a Nottingham Forest csapatával. A klub augusztus hónap játékosának választotta. 2025. január 19-én megszerezte első Premier League-gólját a Southampton elleni 3–2-es győzelem során.

2026. június 2-án a Manchester City bejelentte, hogy 116 millió font ellenében szerződtette őt a Nottinghamtől, ami a legnagyobb összeg volt egy brit játékosért, míg Morgan Rogers mindössze tizenkilenc nappal később 117 millió fontért a Chelsea-hez nem igazolt. Július 23-án Anderson hivatalosan is bemutatta csapata, amelyhez öt évre szóló szerződést írt alá.

A válogatottban Többszörös angol és skót korosztályos válogatott labdarúgó. 2023 augusztusában megkapta első behívóját a skót válogatottba Steve Clarke vezetőedzőtől egy Ciprus elleni 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező-mérkőzésre és egy Anglia elleni barátságos mérkőzésre, de sérülés miatt visszalépett. Az angol U21-es válogatott tagja volt a 2025-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. A torna csapatába is beválasztották.

2025. augusztus 29-én megkapta első behívóját az angol felnőtt válogatottba Thomas Tucheltől, Andorra és Szerbia elleni 2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező mérkőzésekre. Szeptember 6-án debütált Andorra ellen 2–0-ra megnyert selejtező mérkőzésen. 2026. május 22-én bekerült a 26 fős keretbe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utaztak.

Család Apai ágon skót származású, miután Glasgow-ban született nagymamája, aki később Whitley Bay-ben élt. Anyai nagyapja, Geoff Allen, 1964 és 1968 között bal szélsőként játszott a Newcastle United csapatában. Van egy bátyja, Wil Anderson, aki a Love Island 11. évadában szerepelt.

Statisztika A válogatottban 2026. június 10-én frissítve. NemzetÉvMérkőzésGól Anglia202560202630Összesen90

Sikerei, díjai Válogatott Anglia U21 U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2025

Egyéni EFL League Two – A hónap gólja: 2022 március EFL League Two – A hónap fiatal játékosa: 2022 április EFL League Two – A hónap játékosa: 2022 április U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság – A torna csapatának tagja: 2025

Jegyzetek

További információk Elliot Anderson adatlapja a Transfermarkt oldalon Elliot Anderson adatlapja a Soccerway oldalon

Kapcsolódó szócikkek A legdrágább átigazolások listája a labdarúgásban

Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:2002-ben született személyek Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Bristol Rovers labdarúgói Kategória:A Nottingham Forest labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek