Ez a szócikk a belga énekesnő Kate Ryan diszkográfiája, mely során 5. stúdióalbumot, két válogatáslemezt, valamint 29. kislemezt jelentetett meg.

Karrier

A belga EMI kiadó leányvállalatával szerződött, és 2002-ben kizárólag Európában jelentette meg első albumát, a Different című lemezt. Az album több országban arany- és platinalemez lett, és több mint 250 000 példányban kelt el Európa-szerte. A Different két utolsó kislemeze, a Mon cœur résiste encore és a Libertine (előbbi a „Scream for More” francia változata, utóbbi pedig Mylène Farmer második feldolgozása) szintén sikeresen szerepelt a slágerlistákon.

Kate felvételei az Egyesült Államokban a Robbins Entertainment gondozásában jelentek meg. 2004-ben Ryan kiadta második európai albumát, a Stronger című lemezt, amely továbbra is az ő jellegzetes dance-pop stílusát követte. A lemez vezető kislemeze, az Only If I I mérsékelt sikert ért el Európában. A második kislemez, a Cock Robin The Promise You Made című dalának feldolgozása ennél is nagyobb sikert hozott, és francia nyelven La Promesse címmel is megjelent. A harmadik kislemez, a popballada Goodbye szintén jelentős sikert aratott.

2005-ben Kate Ryan zenéje Észak-Amerikában a Water Music Records kiadásában jelent meg. 2006-ban részt vett az Eurosong ’06 válogatón, amely Belgium indulóját választotta ki a Eurovision Song Contest 2006 versenyre. A 2006. március 9-i döntőben első helyen végzett, így ő képviselhette Belgiumot az athéni elődöntőben május 18-án, ahol a Je t'adore című dalt adta elő. A döntőbe azonban nem jutott tovább: 69 ponttal a 12. helyen végzett, kettővel lemaradva a továbbjutó Top 10-ről.

2007-ben mérsékelt sikert ért el a dupla A-oldalas kislemezzel, a Voyage Voyage / We All Belong című kiadvánnyal. A Voyage Voyage az 1986-os Desireless-sláger feldolgozása volt, míg a We All Belong a 2007-es antwerpeni EuroGames hivatalos himnusza lett. 2008-ban két kislemezt adott ki: a L.I.L.Y. (Like I Love You) című dalt, majd a Ella, elle l’a feldolgozását, amely eredetileg France Gall slágere volt. Ezek a dalok (valamint a Voyage Voyage és a We All Belong) szerepeltek a középidőben megjelent Free című albumon.

2009-ben megjelent a French Connection című konceptalbum, amely kizárólag francia nyelvű anyagokat tartalmazott: korábbi francia slágereit, feldolgozásokat és néhány új felvételt. Az Évidemment és a Babacar kislemezek csak mérsékelt sikert értek el, ahogyan maga az album is. Ryan bejelentette, hogy a French Connection egy korszak lezárása, és ezután csak saját maga által írt dalokat kíván kiadni. Spanyolországban több mint 300 000 digitális eladás után Multi‑Platinum elismerést kapott.

Következő albuma, az Electroshock 2012. június 25-én jelent meg, amelyet három kislemez előzött meg: Lovelife, Broken és Robots. Az album megjelenése közel egy évet csúszott, főként a kiadó és az énekesnő közötti produkciós problémák miatt.

Albumok

Studióalbumok Cím MegjelenésSlágerlistás helyezések Díjak BEL GER SWI POL AUT SWE NL POR DEN FIN Different Megjelent: 2002. június 21. Label: EMI Belgium Formátum: CD MC 8 23 14 15 26 17 88 18 22 36 POL: Platina SWI: Arany Stronger Megjelent: 2004. március 26. Label: EMI Belgium Formátum: CD MC 22 13 13 10 43 — — — — — POL: Arany Alive Megjelent: 2006. szeptember 18. Label: EMI Belgium Formátum: CD MC LP 13 73 73 — — — — — — — Free Megjelent: 2008. május 30. Label: ARS Formátum: CD MC 4 47 96 20 — 35 66 — — — POL: Arany Electroshock Megjelent: 2012. június 25. Label: ARS Formátum: CD MC 6 — — — — — — — — —

Válogatás albumok Cím Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezés Díjak BEL CZ ESP Essential Megjelent: 2006. június Label: EMI Belgium Formátum: CD 88 23 — French Connection Megjelent: 2009. október 13. Label: ARS Formátum: CD 21 — 89

Kislemezek Év Cím Slágerlistás helyezés Album BEL GER SWI AUT SWE NL DEN FIN NOR SPA 2001 "Scream for More" 9 — — 15 — 57 12 — — —Different "UR (My Love)" 17 — — — — — — — — —2002 "Désenchantée" 1 2 11 3 4 4 12 — 3 7 "Mon cœur résiste encore" 7 27 35 — — 58 — — — 2 "Libertine" 7 7 26 7 16 — 15 20 15 192003 "Only If I" 16 27 34 25 37 — — — — 8Stronger2004 "The Promise You Made" 8 — — — — — — — — — "La Promesse" — 19 50 21 — — — — — — "Goodbye" 30 52 93 47 — — — — — —2006 "Je t'adore" 1 26 65 38 21 56 — — — —Alive "Alive" 4 42 — 54 — — — 8 — — "All for You" 37 — — — — — — — — —2007 "Voyage Voyage" 2 13 — 26 26 11 — 10 — 6Free2008 "L.I.L.Y. (Like I Love You)" 12 — — — — — — — — — "Ella elle l'a" 7 10 50 23 2 2 29 — 9 2 "I Surrender" 27 — — — — 44 — — — —2009 "Your Eyes" — — — — — 80 — — — — "Babacar" 17 28 — 53 27 — — — — 21French Connection "Évidemment" 27 — — — — — — — — —2011 "Lovelife" 21 — — — — 72 — — — 28Electroshock "Broken"(featuring Narco) 30 — — — — — — — — —2012 "Robots" 12 — — — — — — — — —2013 "Light in the Dark" 27 — — — — — — — — —Nem album dal "Heart Flow" 30 — — — — — — — — —2014 "Not Alone" 23 — — — — — — — — —2015 "Runaway (Smalltown Boy)" 23 — — — — — — — — —2016 "Wonderful Life" 30 — — — — — — — — — "Comment te dire adieu" 8 — — — — — — — — —2018 "Bring Me Down" — — — — — — — — — —2019 "Wild Eyes" 55 — — — — — — — — —2020 "Holiday" — — — — — — — — — —2025 "Casser la voix" — — — — — — — — — —

Egyéb megjelenések Év Dal Album2002"Oh Baby I..." (Esther Sels, Kate Ryan, Linda Mertens, Maaike Moens & Pascale Feront)Donnamour 92007"Spoiled" (Regi feat. Kate Ryan)Registrated2008"Caminaré" (Soraya Arnelas feat. Kate Ryan)Sin Miedo2012"Little Braveheart" (Charlotte Perrelli feat. Kate Ryan)The Girl"The Next Road" (DJ Nano feat. Kate Ryan and D-MOL)2013"Karma" (Robert Abigail & Kate Ryan)"Sé que tu lluitaràs"El disc de la Marató 2013 (TV3)2019"Gold" (Sam Feldt x Kate Ryan)

Videoklipek Év Cím Album Rendező(k)2002 "Désechantée" Different Peter van Eyndt "Scream for More""Mon cœur résiste encore""Libertine"Tarik Hamdine2004 "Only If I" Stronger Oliver Sommer "The Promise You Made" "La promesse" "Goodbye"Peter van Eyndt2006 "Je t'adore" Alive Senol Korkmaz "Alive" "All for You"Senol Korkmaz2007 "Voyage Voyage" Free Peter van Eyndt2008 "L.I.L.Y. (Like I Love You)" "Ella, elle l'a"Oliver Sommer "I Surrender"2009 "Babacar" French Connection "Évidemment"2011 "LoveLife" ElectroshockOliver Sommer "Broken"2012 "Robots"2015 "Runaway (Smalltown Boy)"Nem album dal2016 "Comment te dire adieu"2019"Wild Eyes"2025"Casser la voix"

Források

Kategória:Diszkográfiák