Illés Lajos (Budapest, 1942. március 18. – Budapest, 2007. január 29.) Kossuth-díjas magyar zenész, zeneszerző, énekes, az Illés-együttes alapítója, református kántor.

Pályafutása Illés Lajos és Toldy Irén gyermekeként született. A VIII. kerületi tisztviselőtelepi Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett. Két évet tanult a BME-n.

1960–1965 az első Illés együttessel Testvérével, Illés Károllyal alapították az Illés-együttest 1960-ban, amely az új zenei stílussal, az 1960-as évek közepére óriási népszerűségre tett szert.

Az Illés-nek három korszaka volt, amikor az összetétel és a zene is változott (1960–1965, 1965–1973 és 1973–1982). Mindhárom korszakban az alapító Illés Lajos vezette a zenekart. „Családi zenekarként” az együttes már 1957-ben létezett (az Illés fivérek mellett ekkor Zsiga István játszott benne gitárosként).

1965 és 1973 között a Szörényi testvérekkel és Bródy Jánossal balra|bélyegkép|Illés Lajos középen (2000) jobbra|bélyegkép|250px|Illés Lajos (1970) 1963-ban Aczél György és az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Bizottsága is azon a véleményen volt, hogy az Illés-együttesnek meg kell szűnnie, mivel a „beatzene alvilági, erotikus eltévelyedés”.Bródy rabosítása miatt oszlott fel az Illés?, index.hu A középső, „nagy” korszakban az együttes felállása: Illés Lajos – zongora, ének; Szörényi Levente – gitár, ének; Szörényi Szabolcs – basszusgitár, ének; Bródy János – akkordgitár, ének; Pásztory Zoltán – dobok. Néhány népszerű daluk: Az utcán, Kéglidal, Ne gondold, Little Richard, Amikor én még kissrác voltam, Sárika. Ő volt Koncz Zsuzsa számos sikerdalának a szerzője (Miért hagytuk, hogy így legyen; Jelbeszéd; Valahol egy lány stb.).

1973–1982 a harmadik Illés együttessel jobbra|bélyegkép|250px|Illés Lajos együttese 1977-ben: elöl Papp Tamás, Serfőző Anikó, Illés Lajos, mögöttük Jenei Szilveszter, Kiss Ernő Pál, Selmeczi LászlóSerfőző Anikó & Illés Lajos – Hogyha egyszer (1977), youtube.com 1974 őszén újjáalakult az Illés-együttes, amelynek tagja lett Serfőző Anikó énekesnő, aki a Boldog város című lemezen megjelent Egy fiú és a tündér musical betétszámait énekelte és amelynek szövegkönyvét Görgey Gábor írta.Az Illés Lajos legenda él és üzen, lafemme.hu

1983-tól haláláig 1988-ban jelent meg Kicsit keserű című szerzői albuma,Illés Lajos – Kicsit keserű (1987) , passzio.hu amelyen az akkori pop és rockzene számos kiválósága közreműködött, mások mellett Demjén Ferenc,Illés Lajos: Nehéz arra menni – Kicsit Keserü, 1988 ének: Demjén Ferenc, youtube.com Márta István, Bontovics Kati, Bencsik Sándor, Somló Tamás és Zalatnay Sarolta és szövegíróként Zelki János. 1992-től a kisoroszi református gyülekezet kántora lett, ahol felesége lelkészként szolgált. 2000-ben az Illés-együttessel együtt (a második korszakbeli, „nagy” Illéssel) Kossuth-díjat kapott. „Zenéjében és szövegében egyaránt magyar beatzenét végül is mi írtunk és játszottunk először” – mondta Illés Lajos a díj átvétele után. 2007-ig élete utolsó két évtizedében a református egyház kántoraként szolgált Kisorosziban, a református templomban. Kisoroszi díszpolgára.Illés Lajos 70 éves lenne – Özvegye, Makkai Lilla emlékezik , jokortv.hu

Az általa irányított Illés-együttes művei, Illés Lajos dalai a kommunista rendszer idején ritka, a dalszövegek mögé bújtatott ellenállást fejeztek ki. Késői műveivel a magyar nemzeti és keresztény értékeket kívánta ápolni: „Én egy nemzeti és keresztény Magyarország mellett politizálok: a magam módján és eszközeivel” – nyilatkozta az Új Ember hetilapnak 2000-ben.

2003-ban megjelent a Magyar Te Deum,Magyar zenei örökségünk része – Illés Lajos életműve: Magyar Te Deum (2003), illeslajos.blogspot.hu 2005-ben pedig a Karácsonyi Te Deum című műve.Magyar zenei örökségünk része – Illés Lajos életműve: Karácsonyi Te Deum (2005), illeslajos.blogspot.hu Tervezte Arany János Toldijának megzenésítését is.

Magánélete Első felesége Makkai Lilla, Makkai Sándor író, református püspök unokája volt.Kocsis L. Mihály: Illés – Énekelt történelem. Budapest, 1999. 360. old. Három gyermeke: Dávid (1964), Áron (1969, keresztszülei: Szörényi Levente és Koncz Zsuzsa),Kocsis L. Mihály: Illés – Énekelt történelem. Budapest, 1999. 346. old. Bence (1981). Második felesége Kovács-Sebestyén Ilona volt.Kocsis L. Mihály: Illés – Énekelt történelem. Budapest, 1999. 345. old.

Művei bélyegkép|220px|Illés Lajos sírja Budapesten. Kerepesi temető 41-2-18. A szobor Velkei József Lajos, a kőhalom Tóth Dávid alkotása

Egy fiú és a tündér (1974, musical Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje alapján, együtt Görgey Gáborral) Liliomfi (1987) (zenés játék Szigligeti Ede: Liliomfi című népszínművére) Kicsit keserű (1988, szerzői album) Velünk az Isten (1991, oratorikus rock-istentisztelet. Szövegét – a református istentisztelet liturgiájának felhasználásával – Makkai Lilla és Makkai László írta.) Cantus Hungaricus (1994) Magyar Ének I–II–III. – Cantus Hungaricus (1996) (énekelt magyar versek albuma 3 részből, magába foglalja középső részként az 1994-ben írt Cantus Hungaricust, kifejtve olyan zenei vázlatokat, amelyeket 1994-ben az időkorlátok miatt nem adtak ki) 1997-ben mutatták be a Petőfi Csarnokban és a TV1 műsorában. Válaszúton – népdalátiratok (1997) (Szvorák Katival) Álomföldön – megzenésített versek (1997) (Szvorák Katival) Betlehem csillaga (2000, rockopera, Utassy Józseffel (József Attila-díjas) verses szövegével a millenniumi évben Jézus Krisztus születéstörténetével, Vidnyánszky Attila rendezésében) Tánc-lánc – Majla Sándor erdélyi költő gyerekverseire írt dalok (2001) (Szabó Borókával) Magyar Te Deum – Istendicsérő, ünnepi alkalomra szánt kórusmű, zsoltár- és egyházi költészetből válogatott szövegek összeállításával (2003) Karácsonyi Te Deum – Istendicsérő, ünnepi alkalomra szánt kórusmű, zsoltár- és egyházi költészetből válogatott szövegek összeállításával (2005)

Díjai A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) Kossuth-díj (2000) megosztott Kossuth-díjat kapott az 1965 és 1973 között együtt zenélő Illés együttes tagjaival: Szörényi Leventével, Szörényi Szabolccsal, Bródy Jánossal és Pásztory Zoltánnal együtt.

Illés Lajos Zeneiskola és Zeneház jobbra|bélyegkép|Illés Lajos-dombormű, Kisoroszi, Magyarország Cegléden, a Batthyány u. 15. szám alatt található. Ez az első zeneiskola, amit Illés Lajosról neveztek el. 2007 októberével nyitotta meg kapuit a könnyűzenei oktatásra vágyó diákok előtt.Ceglédi Kék Újság, cegled.hu

Jegyzetek

További információk Meghalt Illés Lajos, Index.hu Meghalt Illés Lajos, a legendás zenekar névadója, hvg.hu Elhunyt Illés Lajos zenész 70 éves lenne Illés Lajos, szvorakkatalin.hu Illés Lajos – emlékkoncert, passzio.hu Szörényi szerint ámokfutást rendez Illés Lajos özvegye , origo.hu

Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Az Illés-együttes tagjai Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar kántorok Kategória:Protestáns kántorok Kategória:Református magyarok Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek