Magomed Ramazanov (; 1993. május 22. –) orosz nemzetiségű olimpiai és Európa-bajnok birkózó. A 2024-es párizsi olimpián bolgár színekben győzött 86 kg-os szabadfogású birkózásban.
Pályafutása 2019-ben orosz bajnokságon harmadik helyezett lett 86 kg-osok között, úgy hogy előtte a versenyeken leginkább 79 kg-os kategóriában indult. 2020-ban az Európa-bajnokságon nyert ezüstérmet 79 kilogrammosként, a döntőben a fehérorosz Mahamedhabib Kadzimahamedavtól vereséget szenvedve. Az orosz bajnokságban 2020-ban és 2021-ben újabb bronzérmet szerzett.
2024-től Bulgáriát képviseli nemzetközi versenyeken. A februárban rendezett Európa-bajnokságon nyolcadik lett, majd májusban megnyerte az Isztambulban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyt. A párizsi olimpián a 86 kg-os középsúlyban győzött szabadfogású birkózásban.
A 2025-ös pozsonyi Európa-bajnokságon döntőbe jutott, ott ismét Kadzimahamedav volt az ellenfele, akit ezúttal le tudott győzni. Ezután több mint egy évet kihagyott sérülés miatt és műtéten is átesett. 2026 júniusában tért vissza egy mongóliai versenyen, ahol döntőbe jutott, majd egy kisebb sérülés miatt nem vállalta az utolsó mérkőzést, így ezüstérmes lett.
Jegyzetek
Források
Magomed Ramazanov a United World Wrestling oldalán Magomed Ramazanov az International Wrestling Database oldalán
Kategória:Élő személyek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Orosz birkózók Kategória:Bolgár birkózók Kategória:Bolgár olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (birkózás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024)