bélyegkép|Voodoo kártya A Voodoo Graphics a 3dfx (akkori nevén 3Dfx) által gyártott háromdimenziós grafikus csip, melyeket különféle gyártók építettek be videókártyáikba. Az egyik első olyan gyorsítókártya volt, amely széles körben elérhetővé vált a nagyközönség számára, és több számítógépes játékfejlesztő cég is kifejezetten úgy írta meg a programját, hogy annak képességeit ki tudja aknázni. 1996-os megjelenését követően több változata is piacra került, majd később a Voodoo termékcsalád több új taggal is bővült.
Áttekintés A 3Dfx-et 1994-ben alapították, eleinte azzal a céllal, hogy játéktermi gépekbe tervezzenek grafikus csipeket. A kilencvenes évek elején a háromdimenziós megjelenítés még gyerekcipőben járt, ami a számítástechnikát illeti, és jobbára a gépekbe szerelt processzor végezte a 3D-műveleteket is. Ez azonban meglehetősen számításigényes művelet volt, így egy hagyományos CPU csak alacsony felbontáson és erőforrásigényesen tudta azt megvalósítani (szoftveres renderelés). A megoldás kulcsa egy olyan csip (GPU) volt, amely egyrészt ezen számítási műveletek terhét átveszi a CPU-tól, másrészt a beépített speciális funkciókkal jelentősen bővíteni tudja a megjelenítési képességeket. Egy-egy ilyen kártya meg is jelent, azonban a nagyközönség számára megfizethetetlenül drága volt, és nem is tudta egy átlagfelhasználó kiaknázni a képességeket, ugyanis ahhoz szükség lett volna még egy úgynevezett alkalmazásprogramozási felületre (API), amely a kapocs volt a hardver és a szoftver között. Ekkor már létezett a Microsoft Direct3D nevű API-ja, ami ekkor még nagyon keveset tudott, és az OpenGL, amely inkább a kiadványszerkesztésben (CAD) volt használatos. A 3Dfx belépését a videókártya-piacra az tette lehetővé, hogy a grafikus memóriához használt EDO RAM ára eléggé lecsökkent ahhoz, hogy ez megérje. Ugyanekkor jelentek meg az első olyan játékok is, amelyek kifejezetten támogatták a 3D gyorsítást, közülük a végül 1996-ban megjelent Quake vezető fejlesztője, John Carmack volt az, aki az OpenGL mellett tette le a voksát, amit a Rendition Vérité videokártyák használtak.
Voodoo Graphics A Voodoo Graphics (kódneve SST-1) agresszív reklámkampányának és jó teljesítményének köszönhetően a 3Dfx terméke rendkívül népszerű lett, és rengeteg cég gyártotta. Korukhoz képest az ezzel szerelt kártyák sok jó tulajdonsággal rendelkeztek (hardveres textúrázás, bilinear filtering, alpha blending), a korai játékokhoz bőséges 4 MB memória (amelyből 2 MB framebuffer és 2 MB textúra memóriaként funkcionál) mellett pedig könnyű programozhatósága is sikeressé tette. Létezett 6 MB-os és 8 MB-os változat is, amelyek több textúramemóriát, és/vagy nagyobb felbontás használatát tették lehetővé. A Voodoo Graphics csippel szerelt kártyák két csipet használtak, az egyik a frame bufferért, a másik pedig a textúrázásért felelt (ez utóbbit hívták TMU egységnek). A frame buffer csip a képek tárolását és bizonyos számításokat végezte, a TMU egység pedig a textúrákkal kapcsolatos számításokat. Maximum 256×256-os textúrákat támogatott, 640×480-as (a 6 MB-os változatok egy része 800×600-as) felbontást, bilineáris filterezést, hardveres háromszögre bontást, és 16 bites színmélységet. A csipeknek külön memóriája volt, amelyhez 64 biten csatlakozott a memória. A csipek 50 MHz-es órajelen dolgoztak.
Fontos volt azonban, hogy a Voodoo Graphics kizárólag háromdimenziós megjelenítésre volt képes (nem tartalmazott VGA BIOS-t sem), ezért a kétdimenziós megjelenítéshez szükség volt egy arra alkalmas videókártyára is, amelyhez külső átkötőkábellel kellett csatlakoztatni. A Voodoo a képernyő felé a 2D-s grafikus kártya képét továbbította egészen addig, amíg munkára nem fogták. Ekkor a Voodoo aktiválódott és a saját képét küldte tovább a monitorra, a munka végeztével pedig ismét visszaadta a képet a 2D kártyának. A két üzemmód közötti váltást egy jól hallható kattanás jelezte.
A PowerVR és a Rendition voltak a 3Dfx legnagyobb riválisai, akik nem tudtak versenyképes alternatívát felmutatni, azonban az ATI és az S3 a belépőszintű 3D kártyák piacából komoly szeletet hasítottak ki. Ami a 3Dfx terméke mellett szólt, hogy nagyságrendekkel gyorsabb volt, a korhoz képest nagyon részletes és szép textúra-megjelenítéssel (amelyek enyhén homályosak voltak, ez a cég későbbi termékeinél is visszaköszönt). A siker másik kulcsa a 3Dfx saját alkalmazásprogramozási felülete, a Glide volt, amely maximálisan képes volt kiaknázni a csipek kínálta lehetőségeket. Ez eleinte nem nagyon terjedt el, ugyanis rengeteg játék az OpenGL-re épített inkább. Amíg nem jelentek meg olyan játékok, amik kifejezetten a Glide-ra lettek optimalizálva, addig a cég kifejlesztett egy MiniGL nevű meghajtóprogramot, amely tulajdonképpen az OpenGL minimumfunkcióit tartalmazta és támogatta a Direct3D-t is. Ily módon a Voodoo Graphics csipekkel szerelt kártyák is alkalmasak voltak a kortárs játékok futtatására és képességeik kiaknázására.
A kártya hónapokon keresztül egyeduralkodó volt a csúcskategóriában, és csak az 1997-ben megjelent Nvidia Riva 128, ATi Rage Pro, és 3DLabs Permedia2 kártyák tudták felvenni vele a versenyt - azok a kártyák viszont hagyományosan 2D támogatással is rendelkeztek, miközben a teljesítményük és képességeik beérték a Voodoo-t.
Ismertebb, Voodoo 1 chipsettel szerelt kártyák:
ColorMax Voodoo1 A-Trend Voodoo1 Diamond Monster Typthoon Voodoo1 Guillemot International Voodoo1 Gainward Co. Ltd. Voodoo1 Best Data Products, Inc. Voodoo1 Orchid Technologies Inc. miro Displays G MBH Voodoo1 InnoVISION Multimedia Limited
Voodoo Rush bélyegkép|Voodoo Rosh 1997 augusztusában megjelent a Voodoo Rush (kódnevén SST-96), a Voodoo olyan változata, mely önállóan képes volt mind a 2D-s mind a 3D-s megjelenítésre (így nem volt sszükség társkártyára). Egy Voodoo Graphics chipset és egy 2D-s csip nyomtatott áramkörre integrálásából született. A kártya nem lett túl népszerű, mivel a memória-sávszélességen a 2D és 3D-csipek osztozni kényszerültek, ráadásul programozhatósága sem volt tökéletes. Átlagosan tíz százalékkal lassabb volt a teljesítménye a sima Voodoo-nál, ablakos üzemmódban pedig még rosszabb, ezért a játékosok körében nem terjed elt, ugyanakkor a kor alsókategóriás kártyáihoz képest teljesítménye tekintélyt parancsoló volt. Későbbi változatai már 8 MB memóriával érkeztek, és megnövelték a csip teljesítményét is. A cég szándéka az olcsó OEM piac meghódítása volt.
Az Nvidia, a 3Dlabs, és más gyártók 1997 második felében megjelenő modelljei már sikerrel vették fel a versenyt a Voodoo és Voodoo Rush chipekkel. A 3Dfx a Voodoo Rush kártyákat a belépő szintű számítógépekhez optimizálta, ezért a chip a háromszögek előkészítését (triangle setup) teljes egészében hardveresen végezte, hogy kevésbé terhelje a rendszerprocesszort. Ennek köszönhetően jó teljesítményt nyújtott az olcsó processzorokkal szerelt rendszerekben, viszont ennek hátulütője az volt, hogy a Voodoo Rush nem skálázódott jól, ha erősebb processzorral párosították.
A Voodoo Rush kártyából két fő típus volt, az egyik az Alliance cég AT-25 csipjét használta 2D-hez, a másik pedig a Macronix vállalat MX86251 csipjét. A szériát gondok kísérték, a különféle kártyák eltérő meghajtóprogramokat igényeltek, és nem volt mindegyik Rush meghajtóprogram kompatibilis, instabilitás és rengeteg hiba lépett fel.. Egyes meghajtóprogramok túlhajtották az AT-25 chipet, ami így a Windows asztalon grafikai hibákat produkált - emiatt ezeken a 2D órajelet le kell csökkenteni. A kártya a hibáknak köszönhetően nem tudta megismételni az első Voodoo sikerét. A többcsipes kialakítás miatt a legtöbb Voodoo Rush szokatlanul nagy méretű volt, néhány alaplapba nem is volt rendesen behelyezhető, mert nem fért el. A korai Rush kártyákon a 3D chipset órajele mindösszesen 45 MHz volt, a később megjelent változatok esetén az órajelet 50 MHz-re tornászták fel. Mivel a kártya nem volt egy sikertörténet, ezért kevesebb mint egy évig volt csak piacon.
Ismertebb, Rush chipsettel szerelt kártyák:
Hercules Stingray 128/3D Koutech System Inc. KeyVision 3D KW-730 InnoVision 3DXRush Aristo Voodoo Rush Helios Voodoo Rush
Források
Kategória:Videókártyák