Marinkovići település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 12, közúton 18 km-re északra, a Majevica-hegység lejtőin, 400–650 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Tuzla 426-3-1 A tájat hullámzó dombok és völgyek alkotják, amelyek erdőknek és nyílt legelőknek adnak otthont, így jelentősen hozzájárulnak a térség gazdag természeti sokféleségéhez. A környezetet a dombvidékről lefutó kisebb patakok hálózata, valamint a kontinentális Balkánra jellemző lombhullató erdők foltjai jellemzik. A terület földtani adottságai a tágabb Tuzlai-medence geológiai viszonyait tükrözik.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák01Horvát14869Jugoszláv340Egyéb3910Összesen22280
Története A település neve délszláv eredetű. A Marinkovići név a Marinković családnévből származik, amely a Marinko személynévből ered. A „-ići” végződés azt jelenti, hogy „Marinko leszármazottai” vagy „a Marinković család települése”, vagyis a falu valószínűleg egy ilyen nevű nemzetség birtokából vagy telepéből alakult ki. A környék már a középkorban is lakott volt, és a középkori Bosnyák Királyság része volt. A Dragunja-völgy fontos összeköttetést jelentett a Tuzla környéki sóvidék és az északkeleti hegyvidék között.
1463 után az Bosznia oszmán meghódítása következtében csaknem négy évszázadon át az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Ebben az időszakban a környék mezőgazdasági jellegű maradt, kisebb falvak hálózatával.
A dragunjai plébániát már 1623-ban említik egy püspöki jelentésben, ami azt bizonyítja, hogy a katolikus közösség – és vele együtt a környező falvak, köztük Marinkovići – már a 17. század elején szervezett egyházi életet éltek. Marinkovići faluban és a közeli Dragunja Gornjában évszázadokon át ugyanazok a családnevek fordultak elő. A legismertebbek közé tartoztak a Marinković, Jedrinović, Marković, Mijić, Anić és Kovačević családok.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák–Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Obodnica községhez tartozó településen 34 háztartást, 200 római katolikus és 12 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra, köztük Marinkovićire is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A Tuzla közelében az 1950-es évek elején létrehozott mezőgazdasági gépgyár a térség termelőszövetkezeteit látta el gépekkel. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. A háború következtében Marinkovići lakossága erősen megfogyatkozott. Az 1991-es népszámlálás idején még több mint kétszáz lakosa volt, míg 2013-ban már csak 80 fő élt a faluban, többségük továbbra is horvát nemzetiségű.
Ma Marinkovići csendes, kis lélekszámú település, melynek lakói hagyományos családi gazdaságokkal, gyümölcsösökkel és legelőkkel rendelkeznek. További hasznot hoznak a környék erdői és dombvidéke. A nyári ünnepeken és búcsúkon a külföldre elszármazott családok közül is sokan hazalátogatnak.
Vallás Marinkovići döntően katolikus horvát lakossága a dragunjai plébániához tartozik. 1985-ben jött létre az önálló dragunjai plébánia, amelynek székhelye Dragunja Donjában található. Ekkor épült fel a Szent Lipót Bogdán Mandić-templom, amely ma is a falu plébániatemploma. A katolikus hívők korábban a breškei Szűz Mária mennybevételének templomába jártak.
Jegyzetek
További információk Tuzla város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései