Szakál Albert (Váradi Szakál Albert) (Köröstarcsa, 1829. május 6. — Köröstarcsa, 1909. szeptember 26.) festő, rajzoló.
Családja Váradi Szakál Albert 1829. május 6-án született Köröstarcsán, egy tekintélyes, nemesi gyökerű református család gyermekeként. Édesapja, Szakál Ferenc a település jegyzője, édesanyja pedig dabasi Halász Zsuzsanna volt. A család szellemi öröksége és közéleti aktivitása különösen erős volt: Albert testvére, Szakál Lajos például írói vénával megáldott népdalköltőként, valamint Békés megye főjegyzőjeként és országgyűlési képviselőjeként vált ismertté. Szakál Albertnek összesen hat testvére volt: Lajos, Antónia, Antal, Ludovika (Lujza), Róza és Viktor.
A család kiterjedt rokoni szálai révén a festőművész a magyar irodalom egyik meghatározó alakjával, Szabó Magdával is közös ősöket tudhatott magáénak. A családi „híd” a közös felmenő, a zsarolyáni református lelkész és esperes, váradi Szakál Mihály személye, aki egyben az írónő szépapja is volt. Ezt a szoros köteléket erősítette tovább, hogy Szabó Magda apai nagyapja, ágyai Szabó János – szintén lelkész és esperes – egyben Szakál Albert anyai ági unokatestvére is volt, így a festőművész és az írónő családfája több ponton is összefonódott.
A festő ifjúkora Alig múlt 19 éves, önként csatlakozott a nemzetőrséghez, és már 1848 nyarán a délvidéki fronton harcolt. A szabadságharc előrehaladtával szeptembertől honvédként folytatta a küzdelmet. 1849-ben Vécsey Károly V. hadtestében teljesített szolgálatot főhadnagyi rangban. Részt vett a kor meghatározó hadműveleteiben, többek között Arad és Temesvár ostromában, egészen a borosjenői fegyverletételig.
Művészi pálya és tanulmányok A háború utáni kényszerű visszavonultságot követően 1852-ben telepedett le Pesten. Kezdetben portrék és tájképek festéséből teremtette meg egzisztenciáját. Tehetségét korán elismerték: a Pesti Műegylet kiállításain olyan alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet, mint a Dunamelléki táj vagy a Tájkép szélmalommal. A Podmaniczky család támogatásával három évet töltött Münchenben, a korabeli európai művészet egyik legfontosabb központjában, ahol a Képzőművészeti Akadémián csiszolhatta tovább tudását. Hazatérve a korszak festőinek megszokott életmódját követte: a megbízásos arcképek és tájképek mellett elhivatottan restaurálta a főúri családok – például a Wenckheimek – kiterjedt ősgalériáit, megőrizve ezzel a nemesi múlt tárgyi emlékeit.
Emlékezete A békéscsabai múzeum 1902-ben, az alkotó életének alkonyán, 17 jelentős festményét vásárolta meg, amelyek mind a mai napig a gyűjtemény meghatározó részét képezik.
Jegyzetek
Kategória:1829-ben született személyek Kategória:1909-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők