A Francia Idegenlégió () elit katonai alakulat a francia hadseregen belül. 1831-ben alapították a Franciaországban tartózkodó külföldi önkéntesek számára, mivel az 1830. júliusi forradalom után külföldieket már tilos volt a francia hadseregbe sorozni.
A 19. század folyamán fontos szerepet játszott a francia gyarmatbirodalom terjeszkedésének és védelmének elősegítésében, de részt vett a legtöbb, Franciaországot is érintő háborúban (például porosz–francia háború, az első és második világháború, vietnámi háború stb.). Mindig a legveszélyesebb helyeken vetették be őket, és ehhez mérten szenvedtek veszteségeket is.
Sikerét a hagyományos katonai szakértelmen kívül az „esprit de corps”-nak (csapatszellem) is köszönheti, aminek segítségével a különböző országokból érkező és sokféle kultúrájú férfiakat egy családdá kovácsolja.Bizonyos esetekben közösen fogyasztottak alkoholt is, ami más fegyveres erőknél is szokás volt a vakmerőség növelésére. Forrás:
Az Idegenlégió nemcsak fizikailag megterhelő (bár kevésbé extrém a kiképzés, mint más elitosztagoknál, például a Special Air Service-nél), hanem rendkívül nagy nyomást gyakorol a katonák lelkivilágára is. 2006-ban a jelentkezők 13 százaléka bizonyult alkalmasnak.
Története Kezdetek A Francia Idegenlégió felállítását Lajos Fülöp francia király rendelte el 1831. március 9-én kiadott rendeletével, mivel az országban sok külföldi katona tartózkodott, és az 1830. júliusi forradalom óta nem lehetett idegen önkénteseket a francia hadsereg állományába felvenni. Kilenc nappal a megalakulása után kiadtak egy kiegészítő határozatot, ami leszögezte, hogy franciák nem léphetnek be a Légióba.
Eleinte főleg bukott forradalmárok, bajkeverők és bűnözők jelentkeztek soraiba, így kezdetben csak rossz hírnevet vívott ki magának az új alakulat. A civilek és a legionáriusok között kialakult temérdek konfliktus miatt a kormány úgy döntött, Algériába helyezi át a szervezet központját. E helyszín 130 éven keresztül volt az egység otthona, és a zord körülmények hamar rádöbbentették a katonákat a bajtársiasság és a fegyelem fontosságára.
Az első négy évben csak Algériában tevékenykedett a Légió, amely ekkoriban még csak hat zászlóaljból állt, és egy adott zászlóaljon belül általában azonos nemzetiségű férfiak harcoltak.
Az Idegenlégió Spanyolországban VII. Ferdinánd király halálával trónviszály tört ki Ferdinánd leánya és bátyja, II. Izabella és Don Carlos infáns között. Mivel Anglia és Portugália Izabellát támogatta, Franciaország úgy döntött, hogy hatalmi pozíciójának megőrzése miatt egységeket küld Spanyolországba.
A választás az Idegenlégióra esett, és 1835. augusztus 17-én a franciák átadták az alakulat feletti ellenőrzést a spanyoloknak, valamint ezen a napon összevonták a zászlóaljakat, hogy vegyes nemzetiségűek legyenek, mivel korábban a „nemzeti” zászlóaljak között ellenséges viszony keletkezett.
Bár a Légió parancsnoka, Joseph Bernelle rengeteg újítást vezetett be (francia mint közös nyelv, új fegyvernemek) és maga az egység is derekasan helytállt, 1835. december 16-án Lajos Fülöp király felhatalmazást adott egy „új” Légió létrehozására.
A „régi” Légiót egy zászlóaljra zsugorították és később fel is oszlatták, a maradék 500 légiós visszatért Franciaországba, ahol beléptek az „új” Idegenlégióba, de itt elvették rendfokozatukat, és nem ismerték el egyetlen spanyolországi előléptetésüket és kitüntetésüket sem.
Háborúk sorozata bélyegkép|balra|200px|Idegenlégiósok díszegyenruhában Az újonnan létrehozott egységet Algírba küldték, ahol Abdel-Káder, Maszkara emírje ellen harcoltak, aki 1847-ben megadta magát, de a harcok ténylegesen csak 1882-ben értek véget. Algéria lett a Légió otthona, és részben ők látták el az ottani európai lakosság védelmét is.
Időközben Lajos Fülöp megbukott, és Louis Bonaparte (I. Napóleon császár unokaöccse), a II. köztársaság megválasztott köztársasági elnöke 1851-ben III. Napóleon néven császárrá kiáltotta ki magát.
1854 és 1856 között az Idegenlégió részt vett a krími háborúban, majd 1859-ben a szárd–francia–osztrák háborúban is. Sikereik ellenére azonban még mindig mostohán bántak velük (például az itáliai beavatkozást követő győzelmi felvonulás után rögtön visszaküldték őket Algírba). bélyegkép|jobbra|200px|Légiós utászok díszegyenruhában
Mexikó Az 1850-es évek végén Mexikóban polgárháború dúlt, és mivel meglehetősen költséges volt, az állam európai befektetőknek adott kötvényekkel próbálta adósságait törleszteni. A terv nem tűnt hatásosnak, és a mexikói gazdaság helyzete tovább romlott, ami a kölcsönök visszafizetésének leállításához vezetett. A befektetők ezt nem nézték jó szemmel, és kormányaikat (többek között a franciát is) sikerült meggyőzni egy közös katonai akció szükségességéről. III. Napóleon egy franciabarát uralkodót kívánt Mexikó trónjára ültetni, Ferdinánd Miksa osztrák főherceg személyében.
1862-re már csak a francia haderő volt Mexikóban, így elhárult minden akadály. Mivel a dolgok nem mentek zökkenőmentesen (gerillaháború, elhárított támadások), kénytelenek voltak a Légiót is bevetni, amely itt alapozta meg a legendás hírnevét.
1863. április 30-án egy konvoj megerősítésére kiküldték az 1. zászlóalj 3. századát, amelynek vezetését Jean Danjou századosra bízták. Cameroné-nál összetűzésbe kerültek a mexikói lovasság és gyalogság három zászlóaljával. A légiósok az Hacienda de la Trinidad gazdaságba szorultak vissza, ahol a végsőkig harcoltak, maga Danjou is meghalt, és az utolsó három harcképes túlélő feltűzött szuronyokkal kirontott az addigra már lángoló házból, de egy franciául beszélő mexikói ezredesnek köszönhetően sikerült a tisztességes megadást elérni. A legionáriusok megtarthatták fegyvereiket és elláthatták a sebesülteket, a halottakat pedig teljes katonai tiszteletadással temették el.
A camerone-i ütközet napja a Légió legfontosabb ünnepévé, Danjou százados fából készült keze pedig a legfontosabb ereklyéjévé vált ezután. A mexikói bevetés 1866 decemberében ért véget.
Porosz–francia háború Habár a Légió rengeteg gonddal küszködött a porosz–francia háború előtt és alatt, nagy veszteségek árán helytálltak. A problémák okai a mexikói kaland utáni leépítésekben és a francia hadsereg, illetve a hadvezetés siralmas állapotában keresendők.
Eleinte nem akarták bevetni, mivel az 1831-es törvény megtiltotta a francia földön való harcolást az alakulatnak, és a német önkéntesekben sem bíztak (akkortájt a katonák több mint 58%-a német volt). További bajok merültek fel a szétzilált egységek, a rossz ellátás és a képzetlen újoncok formájában.
Gyarmati harcok Mivel a francia–porosz háború megtépázta a franciák tekintélyét és az ország területe is csökkent, a kormány egy gyarmatbirodalom kiépítésén kezdett el munkálkodni, amelyhez a Légió segítségét is igénybe vették.
Algéria már a franciák fennhatósága alá tartozott, és az első világháborúig bezárólag Szenegállal, Új-Kaledóniával, Tahitival, az Új-Hebridákkal (Vanuatu), Indokína egy részével (Tuyen Quang ostroma 1885-ben hasonlított a cameronei ütközethez), Tunisszal, 1885-ben Tajvannal (Formosa) és Madagaszkárral, 1892-ben Benin egy részével (Dahomey), 1893-ban Szudán egyes részeivel és 1907-ben Marokkóval gyarapodott a francia birodalom területe.
A két világháború Az első világháború elején sok külföldi özönlött az Idegenlégióba, mivel sokan nem akartak kimaradni a harcokból. Fiatal amerikai önkéntesek (például Cole Porter) is jelentkezett legionáriusnak, mivel országuk csak később lépett be a háborúba.
A megnövekedett létszám miatt új gyalogezredeket (régiments de marche – RM) alakítottak. Az alakulat ebben a háborúban vívta ki az elit jelzőt, mivel rengeteg ütközetben (például hangard-i erdei harcok) kiemelkedően teljesítettek a nehéz körülmények és a nagy veszteségek ellenére is. Nem hivatalos adatok szerint a Légió a nyugati fronton katonát vesztett.
A két világháború között Marokkóban és Szíriában törtek ki lázadások, de 1927-re ezeket nagyrészt felszámolták, és a második világháború kitöréséig viszonylagos nyugalomban teltek a Légió napjai. A lovasezredet (Régiment Étranger de Cavalerie – REC) is ekkor hozták létre, mivel idejétmúlt volta ellenére a sivatagban hatásosnak bizonyult.
A második világégés érdekes helyzettel szolgált a Légió számára. Amikor a németek megszállták Franciaországot, az alakulat egy része a Vichy-Franciaországot támogatta, amíg a többiek a Szabad Francia Erőkhöz csatlakoztak. A szíriai harcokban egymás ellen is harcoltak, de később már az egész Idegenlégió a Szabad Francia Haderőhöz csatlakozott. Kiemelkedő esemény a 13. könnyűdandár győzelme a Német Afrika-hadtest felett Bir-Hakeimnél. bélyegkép|200px|Légiósok Indokínában
1945-től napjainkig A világháború után az Idegenlégió Indokínában harcolt a Việt Minh nacionalistái ellen. A harcok egészen 1954-ig elhúzódtak, és az alakulat több ütközetben (Cao Bằng), Điện Biên Phủ is bizonyította elszántságát. A háborút azonban végül elveszítették a franciák. Két újonnan alakított egység is részt vett ebben a háborúban: az 1. és a 2. ejtőernyős zászlóalj (1er és 2ème Bataillon Étranger de Parachutistes – 1 BEP és 2 BEP).
1953 novemberében az ANL hadserege támadásokat intézett a franciák ellen, ami egy nyolc éven át tartó háborúba torkollott. „Saját hazájában” a Légió sikereket ért el, de mivel a IV. köztársaság megbukott, és a frissen kinevezett De Gaulle tábornok-elnök megbuktatása (amelyben az 1. ejtőernyősezred (1 REP) is részt vett, és amelyet ezért később fel is oszlattak) is kudarcba fulladt, az alakulat 1961-ben elhagyta Algériát, és a francia Aubagne-ba költözött.
Bár felmerült a Légió feloszlatásának gondolata is, ezt az elit jelleg miatt hamar elvetették. Ezután megkezdték átalakítását: több ezredet megszüntettek vagy összevontak, és a francia érdekekkel összhangban a világ válságos területeire küldték őket bevetésre. Csádban háromszor avatkoztak be helyi konfliktusokba (1969–1970, 1978–1979, 1983–1984), végeztek mentéseket Dzsibutiban (1976), Zaire-ben (1978) és Gabonban (1990), békefenntartást Libanonban (1982–1983), a Balkánon (1992), Ruandában (1994), valamint részt vettek az 1956-os szuezi partraszállásban és az Irak elleni Öbölháborúban is.
Toborzás és az Idegenlégió mindennapjai A Légióval kapcsolatban rengeteg tévhit terjedt el a világban. A „legnépszerűbb” talán, hogy bűnözőket, bajkeverőket és más kétes alakokat vár a soraiba. Eleinte így volt, de manapság már szigorú feltételekhez kötik a felvételt, a jelentkezők felét általában elutasítják különböző okok miatt (fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmatlanság). Ha kiderül az illetőről, hogy büntetett előéletű vagy házas, akkor általában azonnal megszakítják a felvételi eljárást. Az illető családi állapota azért fontos, mert a Légió élete egyáltalán nem családorientált. Később azonban légiósok is házasodhatnak, de ennek vannak előfeltételei, például a civil név visszaállítása. A névváltoztatás nem kötelező, de a belépő önkéntes kérheti azt.
A tisztek nagy része francia, illetve akiből tiszt lesz egy idő után, annak fel kell vennie a francia állampolgárságot. Bár franciák hivatalosan nem lehetnek a legénység tagjai, mégis sok francia szolgál az alakulatban. (A felvételnél is tudják a francia állampolgárságot, csak nemzetiségileg máshová titulálják őket.) Általában belgának vagy svájcinak vallják magukat, ami többé-kevésbé magyarázatot ad francia hangzású nevükre és kitűnő nyelvtudásukra.
Jelentkezni csak a francia csendőrségeken, illetve az Idegenlégió saját toborzóközpontjaiban lehetséges. A francia nyelv ismerete nem alapfeltétel, a kiképzés alatt biztosítanak nyelvoktatást.