A füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében emelkedő vulkanikus eredetű hegyen áll.
Első írásos említése 1264-ből származik, bár valószínűleg már a tatárjárás előtt állt. A feltételezések szerint az Aba nemzetség építtette az Árpád-korban, különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi magánbirtokú kőváraknak. A 13. században II. András megvette a várat, amely a tatárjárásig a királyi birtoktest részét képezte, majd adományozás útján visszakerült az Abákhoz. A rozgonyi csata után Károly Róbert elkobozta, és Drugeth-, majd Perényi-tulajdonba került. Amikor Perényi Gábor 1567-ben fiúutód nélkül meghalt, a vár előbb a Báthori, majd a Nádasdy családhoz került. A Wesselényi-összeesküvés után a várat elkobozták, majd a császári katonaság felégette és hátrahagyta.
Az évszázadokon át omladozó épületegyüttes értékét a romantika idején ismerték fel ismét, és ekkortól kezdve az örökségvédelem látókörébe került. 1977-től régészeti feltárásokat végeztek, 1992-től renoválási munkák kezdődtek, 2014–16 között pedig felépült az úgynevezett alsóvár, megújult a felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája is, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori vára. A vár felújítása a Nemzeti Várprogram keretében folytatódik, megvalósul a Füzéri Felsővár rekonstrukciójának II. üteme.
A várhegy történelmi emlékeinek és természeti szépségének köszönhetően kedvelt kirándulóhely, amelyen áthalad az Országos Kéktúra útvonala.
Fekvése A vár az Észak-magyarországi-középhegység nagytáj, ezen belül a Tokaj–Zempléni-hegyvidék középtáj, illetve a Hegyköz kistáj területén, a Zempléni Tájvédelmi Körzetben található. A 170 méter magasan Füzér fölé magasodó várhegy geológiailag a vulkanikus Eperjes–Tokaji-hegység része, a hegyet a falu részben körülöleli. A közelében, az egykori Heves és Abaúj vármegyék területén több más vár is épült, melyek feltételezett keletkezési ideje és körülményei hasonlóak. Ezek közül jobb-rosszabb állapotban ma is fellelhető Bene, Sirok, Markaz, Szalánc, Gönc, Regéc és Boldogkő vára. A hegytetőről szép kilátás nyílik a Nagy-Milicre, a Háromhutai-hegycsoport erdő borította csúcsaira és a Felső-Hegyköz medencedombságára.
Története
Keletkezése az Árpád-korban A Hegyköz környéke a meredek hegyoldalak és az erdőborítás miatt sokáig csak kis részben volt földművelésbe vonva, korai Árpád-kori történetéről kevés adat áll rendelkezésre. Vidékének első írásos emlékei a 13. századból származnak, ahogy a vár első említése is ekkorról való. Tágabb környezete a középkorban az Abaúj vármegyéhez tartozott. Nem kizárt, hogy a várat az Aba nemzetség egyik tagja építtette (egyes források szerint a Füzéry család őse, ZarándFucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Várak Magyarországon. Budapest, Alexandra Kiadó, 2015, 150. oldal. ), de erre csak közvetett bizonyíték ismert, ahogy arra is, hogy a vár a tatárjárást megelőzően már állt. Egy 1264-ben kelt oklevél szerint a vár egykoron a nemzetség Kompolt ágának leszármazottja, bizonyos Vak Andronicus birtokában állt, aki azt II. Andrásnak adta el. Ha elfogadjuk az oklevél hitelességét, akkor ez azt jelenti, hogy András 1235-ben bekövetkezett halála előtt a vár tulajdonosa valóban Aba nemzetségből való lehetett, és hogy a vár 1235-re már mindenképpen állt. Ezt a feltevést erősíti, hogy az egyik gazdasági épület járószintjének 1997-es feltárásakor II. Eberhard salzburgi érsek egy 1200–1246 között vert friesachi dénárja került elő.
A feltételezések szerint Füzér vára a legkorábbi földesúri magánbirtokú kővárak egyike volt. Bár az igen költséges kővárépítést kevés nagybirtokos engedhette meg magának, az Aba nemzetségnek valószínűleg módjában állhatott. A 13. század második felében a várhoz tartozó birtok már szinte egész Hegyközt magába foglalta, tizenegy faluval együtt.
A vár építési helyének kijelölésekor az országos jelentőség helyett inkább a nagybirtokosi önvédelmi szempontokat, azaz a vár védhetőségét, a várhegy meredekségét vették figyelembe. Fontos útvonalak feletti ellenőrzés fenntartására nem volt alkalmas, ugyanis ezek az útvonalak, például a Zemplén vármegye felől Kassára vezető út, távolabb estek tőle. A vár tehát valószínűleg nem stratégiai fontossága miatt került az Abáktól II. András birtokába. A birtokba vétel viszont abból a szempontból megfelelhetett a király céljainak, hogy ezzel a Füzértől délre eső, jövedelmező erdőispánságra is kiterjeszthette hatalmát.
A tatárjárás után A vár a tatárjárás évei alatt királyi kézben volt. IV. Béla 1262−1263 körül lányának, Árpád-házi Anna macsói hercegnének adományozta Füzért és a hozzá tartozó uradalmat. Nem sokkal később, 1264-ben Béla király hatalma ellen felkelő fia, István herceg a királyhoz hű Anna számos birtokát, közte a várat is elfoglalta. E konfliktus kapcsán született az az 1264-es pápai intés, amelyben IV. Orbán pápa felszólította Istvánt a vár visszaadására, és amely dokumentumban szerepel a vár első írásos említése. Egy másik, 1270-es oklevélből kiderül, hogy a pápai felszólítás ellenére István nem adta fel a várat. A király megpróbálta ostrommal bevenni, de István várnagya, a Rosd nemzetségbeli Endre fia Mihály visszaverte a támadást.
Az 1270-ben V. Istvánként trónra lépő herceg a várat Mihálynak, a vár korábbi várnagyának és az ő testvérének, Demeternek adományozta, korábbi szolgálataik fejében. Demeternek nem voltak fiúutódai, Mihály fiának (aki szintén Demeter) pedig szintén nem volt örököse, ő maga pedig 1282-ben csatában hunyt el, így Mihály birtokai 1285-ben örökös nélkül maradtak.
Az Abák tartományúri birtoka bélyegkép|Amádé tartománybirtoka az 1300-as évek elején (az ábrán zölddel) 1285 után a vár minden bizonnyal Aba Amadé birtokába került, akit IV. László király nádorrá, illetve több megye, köztük Abaúj ispánjává tett. Mivel a tulajdonlásra vonatkozólag az Abák tartományúri birtoka korából nem áll rendelkezésre egyértelmű adat, így nem tudjuk, hogy a vár Amádé kezébe ostrom árán, vagy a fennhatóság egyszerű kinyilatkoztatásával került-e. A növekvő befolyású Amádé hatalmi törekvései miatt ugyan összetűzésbe került a királlyal, de később viszonyukat rendezték. László utóda, III. András újból nádori címet adományozott neki. 1300 körül már Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Ung és Bereg vármegye is befolyási területéhez tartozott, melynek székhelyét Göncre helyezte.
Amádé halála után utódai ugyan színleg lemondtak a tartománybirtoki előjogaikról, de később mégis több királyi vár ostroma után Kassa elfoglalására indultak. Így került sor 1312-ben a rozgonyi csatára, amely Károly Róbert és támogatói győzelmét és az Abák tartományúri befolyásának végét hozta. Károly Róbert elkobozta Füzér várát, és Drugeth Fülöpöt, az újvári ispánt nevezte ki várnaggyá.
A vár az Anjou-korban Károly Róbert és Nagy Lajos a feudális várak rendszerét a hatalom fenntartásának eszközeként alkalmazta. A várnagyi tisztre a király a bizalmasait nevezte ki, akik a vár és a falvak ügyeit a király nevében intézték. A korra jellemző volt, hogy a várnagyok a megye ispánjai is voltak, akik a területen a királyi jogokat gyakorolták, bíráskodtak, továbbá feleltek a birtok védelméért és gyarapodásáért. Azonban Károly Róbert, tanulva elődei hibájából, ügyelt rá, hogy a tartományurak ne szerezzenek túlzott befolyást. Ez alól némiképp kivételt képezett az Abák birtokait nagy részben átvevő Drugeth Fülöp, akit a király fontos szövetségesnek tartott. A tartomány várainak egy része Fülöp magánbirtoka lett, más részét a király nevében igazgatta, mely utóbbiak közé tartozott Füzér vára is.
A vár karbantartásával és gazdasági igazgatásával kapcsolatos tényleges feladatokat e korban jellemzően kinevezett helyettessel végeztették, aki 1320–1330 között Lampert fia Mihály, más néven Füzéri Mihály volt. A következő évtizedek nem minden várnagya ismert, de tudjuk, hogy 1350 körül Szendi Tamás töltötte be a tisztet. Valószínű, hogy ebben a korban több ízben került sor a vár bővítésére. Vélhetően állt a várudvaron a palota mellett egy épület, amelynek anyagát annak bontása után a később épült várkápolna falazatában alkalmazták. Elképzelhető, hogy ebben a korban keletkezett a kétemeletes kaputorony is. Az új kapu elkészültekor a korábbi, feleslegessé váló szűk kapunyílást befalazták.
A trónra lépő Luxemburgi Zsigmond király, hogy támogatóit kifizethesse, 1387-ben – az akkori királyi várak több mint felével együtt – elzálogosította a várat, amely így a Rátót nemzetségbeli Ilosvai Lesták kezére került. Később a király visszaváltotta a birtokot, és 1389-ben Perényi Péter országbíró fiainak (Miklós, János) adományozta.
A Perényiek birtokán bélyegkép|180px|Perényi Péter A Perényiek felemelése illeszkedett Zsigmond azon politikájához, hogy az Anjou-kor főurait hozzá hű új nemességgel váltsa fel. A család ősei egykor az Abák illetve a Drugethek hűbéresei voltak, s később a király köreibe kerültek. Perényi Péter előbb Regéc várnagya, majd diósgyőri várnagy és megyeispán lett. 1387-ben adományozta a király a családnak az ő későbbi székhelyüket, a zempléni Terebest is. Füzért hamarosan fiai, Miklós és János kapta meg. Őket Perényi Imre kancellár, a király őszinte híve követte, aki szolgálatai révén a családi birtokot Borsod vármegyei területekkel gazdagította.
A család elsősorban Terebest tekintette székhelyének, így Füzér vára, főként földrajzi fekvése miatt, némiképp perifériára szorult. A vár, amely a 13–14. században még korszerű volt, a 15. századra szűkössége és nehéz megközelíthetősége miatt már kevésbé számított alkalmas főúri székhelynek. Mindemellett azt feltételezik, hogy a 15. század második felében a vár hosszabb-rövidebb ideig lakott volt. Valószínű, hogy ekkorról maradt ránk az épületegyüttes egy igen értékes része, a várkápolna.
A vár élén az 1420-as években Perényi Pataki Miklós várnagy állt, 1429-es halálával a vár Perényi Imre fiaira, Jánosra és Istvánra szállt. János a király kegyeltje volt, tanácsosi rangig jutott, majd Zsigmond utóda, Albert király is kitüntette. Viszonyuk azonban megromlott, amikor cseh kézre került számos felvidéki várral együtt a Perényiekhez tartozó Sáros vára is. Ekkor János a király ellen fordult, de Pálóczi Simon elfogta őt, amit elhúzódó harcok követtek. A Perényiek és a Pálócziak közti magánháborúk idején Füzér is ostrom alá került, minek következtében az 1440-es években rövid ideig a Pálócziak kezén volt. A háborúskodásnak egy 1446-os kiegyezés vetett véget, s a vár visszakerült a Perényi család birtokába.
Perényi János fia, István 1459-ben utat talált magának a Hunyadi Mátyást pártoló főurak körébe, ahol később az új király oldalán harcolhatott a továbbra is huszita kézen lévő egykori Perényi-várak visszahódításáért. 1465-ben testvéreivel együtt adományként kapta Füzér várát is. A Mátyás elleni, Vitéz János-féle 1471-es felkelésben Perényi István és testvére, Miklós is részt vett. Bár a felkelés kudarcba fulladt, és csakhamar visszakozás és békekötés lett a vége, a király kegyelmének köszönhetően birtokaik, Füzérrel együtt megmaradhattak.
bélyegkép|180px|Perényi Imre nádor Az 1470-es évek vége felé a Perényiek magánhatalmuk növelésébe kezdtek, amit a király hamarosan megelégelt, és hadsereggel vonult ellenük. Az 1483 őszére kibontakozó fegyveres összetűzés során Mátyás megostromolt több Perényiekhez tartozó erősséget, elsősorban Terebes várát. Amikor a védelem a roppant királyi haderő alatt megtört és a Perényiek székhelye elesett, a védők több más Perényi-várat is feladtak, feltételezhetően köztük Füzér várát is. Miklós nem sokkal korábban meghalt, István pedig elvesztette birtokait, de Mátyás később végül mégis visszabocsátotta a várat István fia, Perényi Imre rendelkezésére.