Az ultraortodox (haredi) judaizmus az ortodox judaizmuson belüli számos csoportot jelöl, amely szigorúan betartja a zsidó vallási törvényeket, és elkülönül a nem zsidó társadalomtól, valamint azoktól a zsidóktól, akik nem követik olyan szigorúan a vallási törvényeket, mint ők.
Az ultraortodox közösségek elsősorban Izraelben találhatók, ahol 2025 táján Izrael lakosságának kicsit több mint 4 %-át teszik ki; Észak-Amerikában, különösen New Yorkban vannak diaszpóráik és Nyugat-Európában.
Jellemzők Az „elszigetelődőként” jellemzett ultraortodox környékeket általában csak haredi zsidó családok alkotják. Az ilyen közösségek erősen családközpontúak, magas születési aránnyal és a vallásközi házasságok szinte teljes hiányával jellemezhetők, valamint saját zsinagógákkal és iskolákkal rendelkeznek.
Héber nevük alapján gyakran haredimnek nevezik őket, ami azt jelenti, hogy „azok, akik reszketnek” Isten jelenlétében (mivel istenfélők).
Amikor olyan fontos életbeli döntésekkel szembesülnek, mint hogy hol éljenek, kivel házasodjanak össze, és hogy teljes munkaidőben tanuljanak vagy dolgozzanak, a haredi zsidók gyakran konzultálnak a rabbijaikkal. Ez a tendencia a da'as torah (Tóra-ismeret) elvében gyökerezik, amely arra kötelezi az embert, hogy az élet minden kérdésében egy elismert rabbi Tóra-alapú útmutatásait kérje.
Az ortodoxokkal ellentétben az ultraortodoxok továbbra is elutasítják a cionizmust – legalábbis elvben –, és istenkáromlásnak tartják. A cionizmus elutasítása sokféle csoport kialakulásához vezetett. Az Agudat Yisrael, – amely egy izraeli haszid politikai párt, – tagjai indulnak a választásokon és a Kneszetben ülnek, de nem hajlandók elfogadni semmilyen hivatalos miniszteri posztot az izraeli kabinetben, és kitartanak anti-cionista ideológiájuk mellett.
A judaizmus minden más megnyilvánulását, beleértve a modern ortodoxiát is, Isten törvényeitől való eltérésnek tekintik.
Izraelben a haredi zsidókat hagyományosan felmentették a katonai szolgálat alól, azzal a feltétellel, hogy vallási gyakorlatot folytatnak. A 21. században azonban felmerült az ő besorozásuk is, ami jelentős feszültségekhez vezetett, körükben heves tiltakozásokat kiváltva.
Külsőleg könnyen felismerhetők: (az USA-ban) a férfiak fekete öltönyben és széles karimájú fekete kalapban, a nők hosszú szoknyában, harisnyában és fejfedőben vannak. Az Egyesült Államokban főleg New Yorkban és környékén élnek: Borough Park, Monsey és Williamsburg. Izrael két legnagyobb haredi közössége Bnei Brak városa és Jeruzsálem Mea She'arim kerülete.
Mivel a világi oktatás legtöbb fajtáját rossz szemmel nézik, kevés haredi rendelkezik szakmai végzettséggel. A Talmudot a mindennapi életük, jogrendszerük és vallási tanulmányaik abszolút központjának tekintik. Ellenségesek a tudománnyal szemben. Számukra a Talmud az igazság, és semmilyen más tudásforrás nem cáfolhatja meg. Ezért a tudományt gyakran az ortodox hitre leselkedő fenyegetésnek tekintik.
Míg a Tórát (Mózes öt könyvét) az isteni törvény írott alapjának tartják, addig a Talmudot a Tóra kötelező érvényű magyarázataként kezelik. A legtöbb felnőtt férfi a teljes idejű Tóra-tanulmányozásnak szenteli magát, és a feleségek általában a családfenntartó szerepét töltik be. Mivel a legtöbb haredi családban csak egy felnőttnek van bevétele, de nagy számú gyermekük van, a haredi közösségeket általában a szegénység jellemzi, és jótékonysági szervezetek és kormányok támogatására van szükségük a megélhetéshez. A 21. században azonban egy új haredi felsőosztály jelent meg, különösen Izraelben, amely a felső vezetés üzleti életében és a gyémántiparban jelen van.
Az ultraortodoxok és a többi csoport összehasonlítása: JellemzőUltraortodox (Háredi)Modern OrtodoxNeológ / KonzervatívReform / ProgresszívVilági (Szekuláris)A Tóra és a Háláchá státuszaIsteni eredetű, szigorúan, változtatás nélkül követendő.Isteni eredetű, kötelező, de integrálható a modern élettel.Isteni ihletésű, kötelező, de fejlődő / változtatható történelmi kontextusban.Inspiráló útmutatás, a személyes autonómia és a morális törvény a döntő.Kulturális / történelmi örökség, nem kötelező törvény.Viszony a modern világhoz és kultúráhozElzárkózás; a világi média, internet és kultúra erős szűrése vagy elvetése.Nyitottság; részvétel a világi felsőoktatásban és a karrierben.Teljes integráció a modern társadalomba a hagyományok megőrzése mellett.Aktív alakítása a modern világnak (fókuszban a társadalmi igazságosság, a Tikkun Olam).Teljesen modern, világi életmód, vallási rituálék nélkül vagy minimális rituálékkal.Öltözködés és megjelenésTradicionális, 18-19. századi kelet-európai viselet (fekete kalap, strájmli, kaftán, gyakran kendő a nőknek).Modern, de szerény (tstniut) öltözet; a férfiaknál kötött kipa jellemző.Teljesen modern, nyugatias mindennapi öltözet.Teljesen modern, nyugatias mindennapi öltözet.Modern, világi öltözködés.Nők szerepe a vallási életbenHagyományos és elkülönített nemi szerepek; a nők nem lehetnek rabbik, a zsinagógában függöny választja el őket.Hagyományos, de bővülő szerepek; külön tanulócsoportok nőknek, elvétve női vallási vezetők.Egalitárius (egyenlő); a nők is lehetnek rabbik, együtt ülnek a férfiakkal, felolvashatnak a Tórából.Teljesen egalitárius (egyenlő); nők és LMBTQ+ személyek is betölthetnek bármilyen vallási pozíciót.Nincs vallási szerepértelmezés; a modern világi egyenjogúság elvei érvényesülnek.Viszony Izrael Államához és a cionizmushozTeológiailag ambivalens vagy anticionista (a Messiás előtt alapított állam kérdéses), de politikailag jelen vannak.Erősen vallásos cionista; Izrael Államát a messiási megváltás kezdetének tekintik.Támogató, cionista; az állam zsidó és demokratikus karakterét hangsúlyozzák.Támogató, cionista, de kritikus a vallási pluralizmus hiánya (az ortodox monopólium) miatt Izraelben.Kulturális vagy nemzeti kötődés Izraelhez
Alcsoportjaik Az ultraortodoxok nagyjából három alcsoportra oszthatók: Haszidok: A 18. századi Kelet-Európából származnak, ahol ébredési mozgalomként alakultak, amely szembeszállt a rabbinikus rendszerrel. Litvákok: A haszidizmus ellenfeleitől származnak, akik főleg az egykori Litvániában összpontosultak. Szefárd haredik: Túlnyomó többségük Izraelben él, ahol a szefárd haredi judaizmus kialakult és fejlődött.
Fontos különbséget tenni az askenázi ultraortodox és a szefárd ultraortodox között. Az askenázi kifejezés eredetileg a németországi zsidókra vonatkozott, a szefárd pedig a spanyolországi és portugáliai zsidókra utalt. De Izraelben gyakran használják a kifejezéseket egyrészt az észak-európai származású zsidók, másrészt a közel-keleti származású zsidók megjelölésére.
Jegyzetek
Kategória:Zsidó csoportok, irányzatok