Rainci Gornji () falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 14, közúton 17 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 6, közúton 7 km-re északnyugatra, a Spreča völgye felett, 300–400 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb312Bosnyák18411886Horvát11Jugoszláv260Egyéb935Összesen19081921
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Adem Handžić szerint a 16. században a mai Kalesija területén létezett a Spreča náhije; ebből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. A település közelében több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A Spreča náhije először 1533-ban bukkan fel a forrásokban mint a Zvorniki szandzsák része. Területe lefedte a középkori Spreča „župa” (megye/kerület) – a Spreča folyó felső folyása köré szerveződött – területét, és tizenkét települést foglalt magában: Hrasno, Seljublje, Vukovije, Tojšići, Donja Okrugla, Gornja Okrugla, Dubrave, Dedino, Bukovica, Dubnica, Kalesija és Svojat. A Zvorniki szandzsák megalakulásától 1541-ig a Ruméliai ejálet részét képezte. Ezt követően – egészen az 1580-as évig, amikor is létrejött a Boszniai pasalik – a Budai pasalikhoz tartozott; ekkor az utóbbihoz csatolták, és ott is maradt a boszniai oszmán uralom végéig.
A 1850/51-es oszmán népességi defterben a település már Rainci néven szerepel: a forrás szerint akkor egyetlen, Rainci nevű falu/dzsemát volt a Zvornik kazában, és 55 háztartást írtak össze. 1850/51-ben még nem két külön Rainci volt, hanem egyetlen Rainci település. A mai Gornji és Donji Rainci kettőssége későbbi területi fejlődés eredménye.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Zvorniki járáshoz és Prnjavor községhez tartozó Rainici településnek 132 háztartása, 634 muszlim és 81 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 101. o. 1910-ben a Zvorniki járáshoz tartozó Rajnički Turski településen 169 háztartást és 908 muszlim lakost, Rajnički Srpski településen 19 háztartást és 85 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 142. o. A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A térségben a muszlim légionárius alakulatok, szerb felkelők/partizánok és az NDH fegyveres szervei egyaránt jelen voltak. A köztük 1941-ben és 1942 tavaszán zajlott összecsapások közvetlenül is érintették a települést. A falu történetének tragikus napja 1942. április 14. volt, amikor a muszlim légionárius alakulatok megtámadták Gornji Raincit, Rainci szerbek lakta részét és lakosságát meggyilkoták. Az eseményről számol be az Archives of Vojvodina által közzétett, háború alatti tanúvallomás-gyűjtemény. Ebben szerepel Petar Mekić, a Rajinci faluból származó túlélő vallomása. A dokumentum szerint 1942. április 14-én a „Muslim Legion” megtámadta Rajincit, és a tanú szerint a falu lakosságát megölték. Két nappal később, április 16-án Tuzlában újabb vallomást tett az eseményekről: „1942. április 14-én, kedden, déli 12 óra körül fegyveres török légiósok érkeztek a falumba; mindenkit – nőket, gyermekeket és férfiakat – kiűztek a házakból, és közölték velünk, hogy távoznunk kell, ők pedig Tuzláig kísérnek minket. Amikor mindannyian kijöttünk a házakból a Međaši-patakhoz, sorokba állítottak minket, majd géppuskával tüzeltek a hátunk mögé. A lövések hatására az emberek sorra estek egymásra; férfiak, nők és gyermekek egész halmai torlódtak fel.” A vallomás szerint a faluban harminc ház állt, és házanként 10–15 családtag élt. Vagyis 300–400 ember vesztette életét.
Az egész Gornja Spreča térsége rendkívül súlyos harcok és megtorlások színtere volt, 1941–45 között a térségben falvak égtek fel, a lakosság súlyos veszteségeket szenvedett, és a gazdaság is jelentősen károsodott. A háború éveiben a térségben a közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A szocialista jugoszláv időszak A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Ekkor következhetett be az a háború utáni demográfiai átrendeződés, amelynek eredményeként Gornji Rainci már bosnyák/muszlim település lett. A háború után Gornji Rainci és Donji Rainci együtt a Međaš-i helyi népi bizottsághoz (mjesni narodni odbor) tartozott, Miljanovci, Međaši és Sarači mellett. A lakosság többsége földművelésből és állattartásból élt, miközben lassan megindult a közlekedés, az oktatás és a mezőgazdaság gépesítése. 1958. június 28-án létrehozták a Kalesija községet, amelyhez Rainci mellett Prnjavor, Gojčin, Jelovo Brdo, Vukovina, Zelina, Osmaci és számos más település is tartozott.
1946-ban, közvetlenül a háború után megalakult az iskola Međašban, kezdetben mintegy 50 tanulóval. 1953–54-ben fokozatosan bővült, 1955-ben már ötödik, 1956-ban hatodik osztállyal. A döntő változás az 1960-as években következett.