Kikači falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 11, közúton 14 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 9, közúton 12 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejőin, 350–500 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák11541147Horvát01Jugoszláv10Egyéb210Összesen11581158
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Adem Handžić szerint a 16. században a mai Kalesija területén létezett a Spreča náhije; ebből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. A település közelében több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
Kikači neve először 1519-ben, korai oszmán összeírásokban bukkan fel az írott történelmi forrásokban. Ezek a feljegyzések arról tanúskodnak, hogy közigazgatásilag Kikači a Donja Tuzla-i náhijéhez (járás), Babina Luka pedig a Gornja Tuzla-i náhijéhez tartozott, míg a Kalesija községhez tartozó többi település általában a Sprečai náhije fennhatósága alá esett. Maga a település azonban régebbi keletű, mint ezek az első írásos említések; erről középkori temetők – különösen a stećak sírköveket tartalmazó nekropoliszok –, valamint az iszlám előtti időkből származó helynevek (toponímák) – mint például Podvinice, Vinac és Podvinac – tanúskodnak. A középkorban a szőlőtermesztés volt a térség elsődleges gazdasági tevékenysége.
A történelem során fontos utak és közlekedési útvonalak haladtak át Kikačin, ami jelentősen befolyásolta a település fejlődését. Az oszmán uralom idején az úgynevezett „Pasa útja” (Pašin put) a mai Gornji Kikači mellett haladt el; ennek megfelelően az eredeti település is ezen a területen, pontosabban a Pješavica-domb lábánál helyezkedett el. Ezen közlekedési útvonal mellett Kikači területe határos volt az úgynevezett „Stara Testa” úttal is – amely szintén az oszmán korból származik –, és amely mentén két fogadó (han) is működött: a Malagić-féle és a Babajić-féle fogadó. Mivel azonban ezek Kikači területének szélén helyezkedtek el, nem befolyásolták magának a Kikači településnek a kialakulását. Érdemes megjegyezni, hogy az egykori Stara Testa – pontosabban az útvonalnak az a szakasza, amely ma a Tuzla–Zvornik főutat alkotja – határvonalat képez Kikači és Vukovije kataszteri községek között. Mindezek alapján megállapítható, hogy Kikači azon kevés települések egyike, amelynek területét az oszmán uralom idején két fontos út is határolta: az úgynevezett „Pašin Put” (Pasa útja) és a Stara Testa.
A Fidići-dűlőben található Fatić-féle fogadón kívül – amely a Pašin Put mentén, Kikači területének peremén helyezkedett el – nincsenek olyan nyomok vagy feljegyzések, amelyek arra utalnának, hogy az oszmán korban fogadók vagy karavánszerájok léteztek volna Kikači mai határain belül. Köztudott tény, hogy a fogadókban (hanok) való éjszakázásért fizetni kellett, míg a karavánszerájokban a tartózkodás ingyenes volt. Kikači fogadói nagyrészt az Osztrák–Magyar Monarchia idején kialakított úthálózat nyomán jöttek létre – kivéve a Fatić-fogadót, amely még az oszmán korban épült, és Kikači területének szélén helyezkedett el.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Lipovice községhez tartozó településnek 45 háztartása és 226 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és kikaći községhez tartozó településen 51 háztartástés 306 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 142. o. A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
Az új osztrák–magyar közigazgatás utat épített Kikačin keresztül, a Gribaja-folyó völgyét követve; ez a fejlesztés elősegítette a település kialakulását a térségben, és fokozatosan arra késztette a lakosságot, hogy az úgynevezett „Felső-Kikačiból” (az eredeti településrészből) átköltözzön az osztrák–magyar út menti területre (amely ma Kikači központja). A Gribaja-folyó völgyében létrejött település – és az osztrák–magyar út mentén kialakult modern Kikači-központ – fejlődésére jelentős hatást gyakoroltak a fogadók, illetve az út menti pihenőhelyek. Ezeket jellemzően a főbb közlekedési útvonalak mentén építették, és idővel gyakran települések alakultak ki körülöttük. Ennek kiváló példája a mai Tojšići területén található Hukić-fogadó, amely körül a település jelenlegi központja kialakult. Hasonló folyamat zajlott le Kikačiban is, ahol a fogadók kulcsszerepet játszottak a falu modern központjának formálásában.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
A második világháború