Vukovije Donje falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 12, közúton 17 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 10, közúton 12 km-re nyugat-északnyugatra, a Majevica-hegység előterében, 250–300 méterrel a tengerszint felett fekszik. A Kalesija–Živinice főút mindkét oldalán helyezkedik el, és Kalesija község Živinice község felé eső nyugati határát alkotja. Északkeleten és keleten Vukovije Gornji, délkeleten Jeginov Lug, délen a Spreča folyó, nyugaton pedig a Živinice községhez tartozó Gornji Dubrava határolja.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb30Bosnyák26862840Horvát26Jugoszláv51Egyéb2527Összesen27212874
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
A Kalesija területén végzett régészeti felmérések során egyébként őskori kerámiát, római kori leleteket és késő antik erődítés nyomait is találták a környéken. Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Adem Handžić szerint a 16. században a mai Kalesija területén létezett a Spreča náhije; ebből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. A település közelében több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
Vukovije az 1533. évi oszmán defterben már szerepel. A Sprečai náhije részeként ekkor 31 muszlim és 27 keresztény háztartás volt a településen. Vukovije már az oszmán uralom első évtizedeiben erősen iszlamizálódott, de 1533-ban még egyáltalán nem volt homogén muszlim település. A lakosság közel fele még keresztény volt. A lakosság száma alapján Vukovije már a 16. század elején sem volt jelentéktelen falu, hanem több mint ötven háztartásból álló település volt. Az iszlamizáció nagyon korán megjelent. Az Atik-dzsámiáról szóló helytörténeti kutatás külön is hangsúlyozza, hogy 1533-ban Vukovije lakosságának több mint fele már muszlim volt. Az Atik dzsámi, amelynek története szorosan összefügg Vukovijéval, Vukovije és Tojšići között fekvő Ćive településrészen áll. Az épület építészeti és történeti vizsgálata inkább a 17. század második felére helyezi az építését. A mecsetet 1980-ban használaton kívül helyezték, majd 1998-ban eredeti stílusához igazodóan felújították.
A 17. század eleji oszmán kataszteri defterekben Vukovijén már különböző muszlim vallási tisztségviselők jelennek meg birtokosként. Azt mutatja, hogy a 17. század elejére intézményesült vallási közösség működött Vukovijén. Az Atik-dzsámi temetőjében fennmaradt egyik legrégebbi sírkő 1774/75-ből származik.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Vukovija községhez tartozó Vukovija településnek 180 háztartása és 848 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Vukovije községhez tartozó Vukovije Donje településen 125 háztartást és 548 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
Erre az időszakra esik Vukovije település kettéválása, mely 1895-től jelenik meg. A két település azonban továbbra is szoros egységet alkotott, és Tojšićival együtt Vukovije községet (općina Vukovije) alkotta.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
Az első világháború után a település továbbra is regionális jelentőségű maradt. Az 1931-es közigazgatási rendszerben Vukovije község (opština Vukovije) már 8664 lakost foglalt magában.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A térségben a muszlim légionárius alakulatok, szerb felkelők/partizánok és az NDH fegyveres szervei egyaránt jelen voltak. A háború 1943-ban érintette a települést. Ennek előzményeként a partizánok 1943. október 2-án elfoglalták Tuzlát. Ez rendkívüli jelentőségű esemény volt, a város mintegy 40 napig partizán kézen maradt. Ezalatt jelentős számú helyi lakos csatlakozott a NOP-hoz (Narodnooslobodilački Pokret Jugoslavije, azaz Jugoszlávia Nemzeti Felszabadító Mozgalma), illetve annak tuzlai szervezetéhez. A német és horvát NDH erők novemberben megkezdték a Tuzla visszafoglalására irányuló hadműveleteket. A partizánok november 10-én kivonultak a városból. A tuzlai NOP harcosai a Tuzla környékéről velük tartó civilekkel együtt a Spreča bal partja, köztük Vukovije Donje felé vonultak. A partizánosztag november 11-én érkezett Vukovijébe. A katonák és a Tuzlából velük menekülő/menetelő civilek szétszórva a falusi házakban szálltak meg. A források szerint azonban a helyi Zeleni kadar (a „Zöld Kádár”, Zeleni kadar a kelet-boszniai muszlim lakosság önvédelmi jellegű fegyveres mozgalma volt) fegyveresei követték a partizánok mozgását, és pontos információik voltak az osztag erejéről és elhelyezkedéséről. Éjfél körül váratlan támadást indítottak. A támadás olyan meglepetésszerű volt, hogy a partizánoknak alig volt idejük megszervezni az ellenállást. A visszaemlékezések szerint több háznál és a falu különböző pontjain bontakozott ki harc. Az egyik szemtanú, Franjo Peštić későbbi visszaemlékezése szerint abban a házban/kocsmában, ahol ő és társai megszálltak, Arsen Šetka, Franjo Šmit és Karlo Vodenik haltak meg. Pavle Župan olyan súlyosan megsebesült, hogy később belehalt sérüléseibe. A források alapján a vukovijei támadásban legalább 14 partizán és NOP-hoz tartozó személy halt meg. A vukovijei támadás után a NOP elhagyta a falut, és Gračanicára vonult vissza.