Šerići település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 12, közúton 17 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 8, közúton 10 km-re nyugatra, a Spreča-folyó völgyében, a folyó bal partján, a Modraci-tó keleti végében, 200-250 méterrel a tengerszint felett fekszik. Északon a Spreča-folyó és a Modraci-tó, délen pedig a Dubrava-erdőség (benne a Vis, a Gračun és más magaslatok) határolja.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb43Bosnyák27642763Horvát02Jugoszláv270Egyéb3850Összesen28332818
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint Živinice tágabb értelemben vett térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A település neve a Šerić család nevéből származik, akik valószínűleg első lakói voltak. A szomszédos Suha település Suljići nevű településrészen áll a Šerić-malom (Šerićka vodenica), a Sušica folyón. A történeti kutatás szerint ez oszmán kori eredetű, és a Živinice területének kulturális-történeti örökségét vizsgáló szakmai tanulmányban is nyilvántartották. Šerići nevű település azonban még a 19. században sem bukkan fel a forrásokban, pedig ekkor már léteznie kellett. Ennek az lehet a magyarázata, hogy feltehetően egy másik település része volt, agy lakosságát nem számlálták meg önállóan.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Poljice községhez tartozó településen 109 háztartást és 591 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o.
A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
1926-ra Šerići már olyan gyorsan fejlődő település volt, hogy saját mecsetre lett szüksége. Addig a vallási élet központja a közeli Priluk régi mecsete volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A falu lakossága a háború alatt önvédelmi milíciát szervezett. A falu körül őrségeket állítottak fel, árkokat ástak, földbe vájt fedezékeket és lőállásokat készítettek, éjszakára pedig őrkutyákat engedtek ki. A helyi milícia parancsnokává Haso Huseinovićot, a köznyelvben „beg” vagy „šerićki beg” néven ismert helyi személyt választották. A milícia kezdetben csak Šerići lakóiból állt.
A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. Šerići 1943 végén közvetlenül is bekerült az országos jelentőségű politikai eseményekbe. Mehmed Pandža efendi, a boszniai iszlám vallási élet egyik ismert alakja, 1943-ban a partizánokhoz csatlakozott. December végén a Gestapo Šerićiben fogta el, majd Tuzlába adta át az NDH rendőrségének. Ezután Zágrábban tartották fogva.
1944. szeptember 14-én Živinice térségében 112 katona dezertált a 13. SS-hegyi hadosztályból („Handschar”) és átállt a partizánokhoz, konkrétan a 27. hadosztály 16. muszlim dandárjához. Másnap, 1944. szeptember 15-én, a 27. partizánhadosztály egységei elfoglalták Živinicét. A települést ekkor csetnik alakulatok védték. 1944. szeptember 17-én a partizánok ismét elfoglalták Tuzlát, és ettől kezdve a Tuzla–Živinice térség a kelet-boszniai partizánmozgalom egyik fontos területévé vált. 1944 őszén Živinicében megalakult a Živinicei dandár, amelyet a 18. kelet-boszniai horvát dandárból kivált harcosokból szerveztek. Feladata a helyi rend fenntartása és a németekkel, usztasákkal, csetnikekkel, valamint a „zöld káder” fegyvereseivel való harc volt. A térség felszabadításában több partizánegység vett részt, köztük a XV. Majevica, XVI. muszlim, XVIII. horvát-kelet-boszniai, valamint krajinai, vajdasági és szerb egységek. A helyi emlékezet szerint a Živinice körüli harcokban a helyi partizánok mellett Tuzla, Kladanj, Birač, Ozren, Srebrenik, Majevica és más körzetek harcosai is részt vettek.
A szocialista jugoszláv időszak 1945-ben Šerići a Kiseljaki helyi népi bizottság (Mjesni narodni odbor Kiseljak) területéhez tartozott. Az 1952-es közigazgatási reform után Živinice község (opština) lett, Šerići pedig ennek része lett. 1962-ben a Živinice-i község hivatalosan felsorolt települései között ismét ott találjuk Šerićit.
A szocialista időszakban Živinice környékén a szénbányászat, a faipar és a kapcsolódó feldolgozóipar vált meghatározóvá. A falu egyre kevésbé volt hagyományos agrártelepülés, a lakosság jelentős része a közeli városban, a bányászatban, a faiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és az állami szolgáltatásokban dolgozott. Javultak a közlekedési kapcsolatok, terjedt a villamosítás, fejlődött a vízellátás, javult az iskolázottság, megjelentek a korszerűbb, városi mintájú családi házak, egyre több fiatal került középiskolába, majd szakmunkásképzésbe. A falu egyre inkább egy nagyvárosiasodó ipari központ közvetlenül szomszédos, gyorsan növekvő települése lett.