bélyeg|280px|Daniel Gran: A mennyország allegóriája, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Bécs. A barokk allegorikus festészet a mennyországot gyakran a Szentháromság köré gyűlt angyalok és szentek mennyei udvartartásaként ábrázolta.
A mennyország a vallási és teológiai nyelvben a végleges üdvösség, az Istennel való beteljesült és boldog életközösség, illetve az örök élet állapota. A keresztény teológiában nem pusztán az égbolt fölött elképzelt térséget jelenti, hanem mindenekelőtt azt a végső állapotot, amelyben az ember Jézus Krisztus által részesedik Isten életében, a szentek közösségében és az Isten színelátásában. A Magyar katolikus lexikon meghatározása szerint a mennyország „a tökéletes boldogság helye”, illetve Isten országának beteljesedett állapota.Magyar katolikus lexikon: „mennyország, mennyek országa”.
A keresztény szóhasználatban a menny kifejezés legalább három, egymással összefüggő, de megkülönböztetendő jelentést hordozhat: jelölheti a látható égboltot, Isten transzcendens világát vagy „lakóhelyét”, valamint az üdvözültek végső állapotát. A magyar nyelvben az utóbbit gyakran a mennyország szóval fejezik ki. A fogalom ezért nem azonos egyszerűen sem az éggel mint kozmológiai térrel, sem a Máté evangéliumában szereplő „mennyek országa” kifejezéssel, amely többnyire Isten királyi uralmát jelenti.Szalai András: Létezik „mennyország” a Bibliában? Apológia Kutatóközpont, 2016.
A köznyelvi képzetekben a mennyország gyakran a „jók halál utáni helyeként” jelenik meg. A bibliai és dogmatikai használat ennél összetettebb: a mennyország egyszerre kapcsolódik a halál utáni Krisztussal való együttléthez, a végső feltámadáshoz, az új ég és új Föld reményéhez, valamint ahhoz az állapothoz, amelyben „Isten lesz minden mindenben”.Vö. 1Kor 15,28. A keresztény remény tehát nem egyszerűen testetlen létezésre, hanem az egész ember és a megújult teremtés beteljesedésére irányul.
+ A mennyország a keresztény teológiában röviden Szempont Rövid magyarázat Isten jelenléte A mennyország központja Isten közvetlen ismerete és szeretete, a boldogító színelátás. Közösség Az üdvözültek Krisztusban, az angyalokkal és a szentekkel alkotnak közösséget. Beteljesedés A mennyország a végleges üdvösség, amely teljes alakját a feltámadásban és az új ég és új föld eljövetelében nyeri el.
Fogalma és szóhasználata
A „mennyország” szó több bibliai és teológiai kifejezés jelentéskörét érinti. A menny a hétköznapi nyelvben az égboltot, vallási értelemben pedig Isten transzcendens világát vagy az üdvözültek állapotát jelöli. A mennyország a magyar keresztény nyelvhasználatban elsősorban a halál utáni boldog üdvösség, illetve Isten országának végső beteljesedése. A mennyek országa viszont különösen Máté evangéliumában gyakori kifejezés, amely többnyire az Isten országa megnevezés megfelelője, vagyis Isten királyi uralmát jelöli, nem egyszerűen a halál utáni helyet.
A „mennyek országa” görögül baszileia tón ouranón. A kifejezés főként Máté evangéliumára jellemző. Ennek hátterében valószínűleg a zsidó vallási szóhasználat áll, amely Isten nevének közvetlen kimondását gyakran körülírással helyettesítette. Tartalmilag ezért a „mennyek országa” és az „Isten országa” sok esetben ugyanarra a valóságra, Isten uralmának jelenlétére és beteljesedésére utal.Vö. Mt 4,17; Mk 1,15; Lk 10,9.
A Szentírásban a mennyhez kapcsolódó képek sokfélék: „Atya háza”, „mennyei haza”, „paradicsom”, „mennyei Jeruzsálem”, „örök élet”, „Isten országa”, „Krisztus országa”, „örökség”, „korona” és „lakoma”.Jn 14,2–3; Fil 3,20; Lk 23,43; 2Kor 12,4; Jel 2,7; Jel 21–22; Mt 25,34; 1Pt 1,4. Ezek nem egyetlen földrajzi leírást adnak, hanem különböző képekben fejezik ki ugyanazt az üdvösségi valóságot: az ember Istennel való végleges és boldog közösségét.
A keresztény teológia ezért megkülönbözteti a mennyország képi és dogmatikai jelentését. A képi nyelvben a menny lehet „fent”, Isten trónusa, paradicsomi kert vagy mennyei város. Dogmatikai értelemben viszont nem a világűrben vagy az égbolt fölött elhelyezkedő térség, hanem az üdvözültek állapota, amelyben Isten közvetlenül közli önmagát. A „fent” és „lent” nyelvezete a bibliai világképben térbeli képekkel is összefüggött, de a teológiai értelmezésben a lét rendjére, vagyis Isten transzcendenciájára utal.Előd István: Katolikus dogmatika. A mennyországról szóló eszkatológiai fejezet.
Vallástörténeti háttér
A vallástörténetben az ég gyakran a legfőbb istenség, az istenek vagy a földöntúli hatalmak lakóhelye. Sok nép világképében az égbolt távolsága, fényessége és elérhetetlensége a transzcendens világ jelképévé vált. Az ókori vallásokban ezért az égi szférák, a csillagvilág, a mennyei trón és az isteni udvartartás képei gyakran összekapcsolódtak a legfőbb hatalom, a rend és az ítélet gondolatával.
A különböző vallások mennyképei azonban nem azonosíthatók egyszerűen egymással. A természeti és ókori vallásokban az ég olykor isteni lakóhely, máskor maga is megszemélyesített kozmikus valóság. A sámánisztikus és mitológiai hagyományokban előfordul a több égi réteg képzete, amelyekhez különféle szellemi lények és átmeneti utak kapcsolódnak. A monoteista vallásokban e képek átalakulnak: a menny már nem egy istenek között megosztott tér, hanem a teremtő Isten transzcendenciájának, uralmának és az igazak végső boldogságának jelképe vagy valósága.
A vallástörténeti összehasonlításnál különbséget kell tenni az ég mint kozmológiai kép, a túlvilág mint halál utáni lét, és a mennyország mint teológiai üdvösségfogalom között. A keresztény tanításban a mennyország nem pusztán „égi lakóhely”, hanem az a végleges állapot, amelyben az ember Krisztus által Isten életében részesül.
Ószövetségi és zsidó háttér
A héber Bibliában az ég elsősorban a teremtett világ felső része, amely az „ég és föld” kifejezésben az egész világmindenséggel együtt szerepel.Ter 1,1; Ter 2,4; Iz 1,2. Isten a mennyből tekint le a földre, onnan szól, és ott jelenik meg királyi trónja az égi seregek körében.1Kir 22,19; Zsolt 2,4; Iz 6,1–5. Ez a kép azonban már a Biblián belül sem jelentheti azt, hogy Isten térben bezárható volna: Salamon templomszentelési imája szerint „az egek és az egeknek egei” sem fogadhatják be Istent.1Kir 8,27.
A korai ószövetségi hagyományban a halál utáni állapot leggyakoribb megnevezése a Seol, az alvilági vagy árnyékszerű lét helye. A halál utáni boldog istenközösség reménye csak fokozatosan, különösen a későbbi bibliai és zsidó apokaliptikus irodalomban bontakozik ki. A Bölcsesség könyve az igazak lelkét Isten kezében látja, a Makkabeusok második könyve pedig már a vértanúk feltámadásának és jutalmának erős reményét fejezi ki.Bölcs 3,1–9; 2Mak 7.
„Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.” — Zsolt 73,24, Károli-fordítás
A 73. zsoltár jól mutatja az ószövetségi remény fejlődésének egyik belső feszültségét: a zsoltáros látja az igazak szenvedését és a gonoszok jólétét, mégis abban talál választ, hogy Isten végül dicsőségébe fogadja az igazat. Ez még nem a későbbi keresztény mennyország-tan teljes kifejtése, de már túlmutat a pusztán földi jutalmazás és büntetés horizontján.
A késői zsidó apokaliptikában megjelenik a több menny, a paradicsom, a mennyei Jeruzsálem és az igazak mennyei jutalmának gondolata. A Második templom korának irodalma nem egységes, de közös vonása, hogy az üdvösség reménye egyre inkább túlmutat az evilági élet határain. A keresztény Újszövetség ebbe a zsidó vallási és apokaliptikus környezetbe illeszkedik, amikor a mennyet, a paradicsomot és az új Jeruzsálemet az üdvösség képeiként használja.
A keresztény teológiában külön kérdésként jelent meg az Ószövetség igazainak sorsa Krisztus halála és feltámadása előtt. A latin hagyomány ezt az „atyák limbusza” vagy „pokol tornáca” néven tárgyalta. Ezt nem a judaizmus saját tanításaként, hanem keresztény üdvtörténeti értelmezésként kell érteni: a tanítás szerint Krisztus alászállása a holtakhoz a megváltás örömhírét vitte el azoknak az igazaknak, akik a Megváltó eljövetelére vártak.Vö. Limbus; Előd István: Katolikus dogmatika, az alvilágra szállás és az atyák limbuszának tárgyalása.
Újszövetségi tanítás
Az Újszövetség a mennyről több rétegben beszél. Egyrészt átveszi a zsidó bibliai szóhasználatot, amelyben a menny Isten trónja, az angyalok világa és az isteni kinyilatkoztatás iránya. Másrészt a mennyet Krisztus feltámadásához, mennybemeneteléhez, az Atya jobbján való üléséhez és a hívők végső reményéhez köti.Mk 1,11; ApCsel 1,9–11; Ef 1,20; Kol 3,1–4.
Jézus búcsúbeszédében a tanítványok reményét az Atya házával és a Krisztussal való együttléttel kapcsolja össze:
„Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.” — Jn 14,2, Károli-fordítás
A kereszten a bűnbánó latornak tett ígéret az Újszövetség egyik legfontosabb szövege a halál utáni Krisztussal való közösségről:
„Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.” — Lk 23,43, Károli-fordítás Pál apostol a hívők „mennyei hazájáról” beszél, de ezt nem a földi felelősségtől való menekülésként, hanem Krisztus visszatérésének reményében értelmezi: „Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” — Fil 3,20, Károli-fordítás A Kolosszeiekhez írt levél szerint a hívőknek „az odafennvalókat” kell keresniük, ahol Krisztus ül az Atya jobbján.Kol 3,1–4. Pálnál a menny reménye nem a földi élet elutasítása, hanem a feltámadt Krisztussal való végső közösség és a test feltámadásának reménye.
A Jelenések könyve a végső beteljesedést az új ég, új föld és az égből alászálló új Jeruzsálem képével írja le:
„Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé.” — Jel 21,3–4, Károli-fordítás
Ez a kép nem pusztán „égi menekülést” ábrázol, hanem a teremtett világ megújulását. A keresztény eszkatológiában ezért a mennyország és az új teremtés összetartozik: az egyes ember üdvössége már a halál után elkezdődhet, de a teljes kozmikus beteljesedés a feltámadásban és az új ég és új föld eljövetelében valósul meg.
Az Újszövetség másik központi képe az Isten látása. A hegyi beszéd szerint „boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent”.Mt 5,8. János első levele ezt az eszkatologikus reményt így fogalmazza meg: „hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van”.1Jn 3,2. Pál pedig a jelenlegi töredékes ismeretet a jövőbeli „színről színre” való látással állítja szembe:
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” — 1Kor 13,12, Károli-fordítás
A mennyország újszövetségi meghirdetése összekapcsolódik a döntés komolyságával is. Jézus tanításában az örök élet és a kárhozat nem puszta mitológiai díszlet, hanem az emberi élet végső irányának két, egymást kizáró lehetősége. A mennyország örömhír, mert valóságos alternatívája a bűn és halál végső következményeinek.Vö. Mt 25,31–46; Jn 5,24–29.
Krisztus mennybemenetele és az emberi természet megdicsőülése
A keresztény hit szerint Krisztus mennybemenetele nem csupán az ő személyes dicsősége, hanem az emberi természet beteljesedésének kezdete is. A megtestesülésben az örök Fiú valódi emberi természetet vett föl; feltámadása és mennybemenetele után ez az emberi természet a mennyei dicsőségben van jelen. Ezért a mennyország nem idegen az embertől: Krisztusban az emberi természet már részesedik abban a dicsőségben, amelyre az üdvözültek meghívást kaptak.Vö. Ef 2,6; Zsid 4,14–16.
Ez a gondolat különösen fontos a test és a teremtett világ keresztény értékelése szempontjából. A menny nem az anyagi világ megvetését vagy a testtől való végleges megszabadulást jelenti, hanem a test és lélek teljes emberi valóságának megváltását és megdicsőülését. A keresztény mennyország-remény ezért szorosan kapcsolódik a test feltámadásához.