Marie-Ségolène Royal (, IPA: ), (Szenegál, Dakar, 1953. szeptember 22. –) francia baloldali politikus. A Szocialista Párt jelöltjeként indult a 2007-es franciaországi elnökválasztáson. Amikor 2011-ben ismét megpróbálta megszerezni a jelöltséget, az előválasztáson csupán a szavazatok 6,95%-át érte el, így alulmaradt François Hollandeval szemben.
Royal 1988 és 2007 között a Deux-Sèvres megye képviselője volt a francia Nemzetgyűlésben, 2004 és 2014 között pedig a Poitou–Charentes régió regionális tanácsának elnöki tisztségét töltötte be. 2014 áprilisa és 2017 májusa között környezetvédelmi, fenntartható fejlődési és energiaügyi miniszterként szolgált François Hollande köztársasági elnök kormányaiban, akivel 2007-ig közel három évtizeden át élettársi kapcsolatban élt.
Élete Családi háttere A szenegáli fővárosban született Hélène Dehaye és Jacques Royal – egy korábbi tüzértiszt, Chamagne (Vosges) város polgármesterének segédje – gyermekeként. Szüleinek kilenc év alatt nyolc gyermeke született: Marie-Odette, Marie-Nicole, Gérard, Marie-Ségolène, Antoine, Paul, Henry és Sigisbert. Apja úgy gondolkodott, hogy a lányok engedelmességre és szaporodásra születtek, nem tanulásra. Gyakran mondta: „Öt gyermekem van és három lányom.”
A fiatal Marie-Ségolène-nek meg kellett küzdenie apjával, hogy továbbtanulhasson. Meglepetésére felvették Párizs egyik elit egyetemére, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetébe (röviden Po). 1971 nyarán au pair volt Dublinban, Írországban. 1972-ben, 19 éves korában beperelte az apját, aki nem volt hajlandó elválni, és gyermektartást fizetni, valamint a gyermekei taníttatásához hozzájárulni is. Több éves per után nyert, de már csak valamivel azt megelőzően, hogy Jacques Royal 1981-ben tüdőrákban meghalt. Ségolène hatására nyolc gyermekéből hatan nem akarták újra látni.
2006 szeptemberében testvére, Antoine Royal felfedte, hogy másik testvérük, Gérard Royal hadnagy részt vett abban a titkosszolgálati akcióban, amikor 1985. július 10-én az új-zélandi Auckland kikötőjében felrobbantották a Greenpeace hajóját, a Rainbow Warriort, megölve Fernando Pereira fotóst. Részvétele korábban is ismert volt a hatóságok előtt, de az új-zélandi kormány nem kérte kiadatását, mivel lezárták az ügyet és nem nyitották meg újra.
Unokatestvére, Anne-Christine Royal a szélsőjobboldali Front National ("Nemzeti Front") jelöltje volt egy helyi választáson Limoges-ban.
Ségolène Royal elvégezte az elit École nationale d’administration (ENA) közigazgatási főiskolát, mint a francia politikai elit jórésze. Egy osztályba járt Dominique de Villepin miniszterelnökkel.
Az 1970-es évek végétől 2007-ig François Hollande, a Szocialista Párt vezető politikusának az élettársa volt, akit az ENÁ-n ismert meg. Négy gyermekük van: Thomas (született 1984-ben), Clémence (1985), Julien (1987) és Flora (1993). Nem házasodtak össze, kötelékük a francia PACS jogintézmény volt (pacte civil de solidarité, "polgári szolidaritási egyezség), amely nemtől függetlenül ismeri el hivatalosnak a párkapcsolatot. 2007 júniusában, a parlamenti választások előestéjén került nyilvánosságra különválásuk híre. A The Guardian beszámolója szerint Royal arra kérte Hollande-ot, hogy költözzön el, és folytassa új kapcsolatát; ez utalás volt azokra a sajtóban és könyvekben is tárgyalt információkra, amelyek szerint Hollande hosszabb ideig viszonyt folytatott egy újságíróval.
A politikában Miután 1980-ban végzett, egy közigazgatási bíróság bírájaként (conseiller) dolgozott. Már ezt megelőzőn, 1978-ban csatlakozott a Szocialista Párt VI. kerületi szervezetéhez Párizsban. Jacques Attali, François Mitterrand elnök különleges tanácsadója figyelt fel rá 1982-ben és stábjába fogadta. 1988-ig a chargée de mission alacsony rangú tisztséget viselte.
Ségolène Royalt háromszor választotta nemzetgyűlési képviselőjéül a közép-nyugat-franciaországi Deux-Sèvres megye (1988-1992, 1993-1997, 2002–). Jelölése az "ejtőernyőzésnek" (parachutage) nevezett francia politikai hagyomány példája - ennek lényege, hogy tehetségesnek ítélt párizsi politikusokat vidéki választókörzetekben indítanak. Neki nem elsőrangú körzetet adtak, hiszen egy az Unió a Francia Demokráciáért egy jól beágyazott jelöltjével kellett megküzdenie és Mitterand még meg is jegyezte neki: „Nem fog nyerni, de legközelebb már igen.” Royal azonban nyert, és ezt mondta: "Pour un parachutage, l'atterrissage est réussi." ("Ami az ejtőernyőzést illeti, a leszállás sikeres volt.") jobbra|250px|thumb|Ségolène Royal és Gilbert Annette Réunion szigetén, 2006-ban.
Nem volt ilyen sikeres minden választáson: amikor 1992 és 1993 közt környezetvédelmi miniszter volt, nem tudta megválasztatni magát polgármesternek Niortban, miután a helyi szocialista polgármester Royal jelöléskor mégis indult, de már függetlenként. Egyes források szerint már 1995-ben fontolgatta, hogy kísérletet tesz az elnökjelöltség megszerzésére, de ekkor erről lemondott. Amikor a baloldal megnyerte az 1997-es francia parlamenti választásokat, indult a nemzetgyűlési elnöki posztért, de pártja Laurent Fabiust választotta meg. Kárpótlásként Lionel Jospin kormányában helyettes oktatási miniszteri posztot kapott, majd 2000 és 2002 közt helyettes család- és gyermekügyi miniszter volt.
2004. március 28-án több, mint 55 százalékos eredménnyel Poitou-Charentes közigazgatási régió elnökének választották a Jean-Pierre Raffarin támogatta Elizabeth Morinnel szemben, aki pedig hazai pályán indult. Megtartotta nemzetgyűlési mandátumát is.
A 2007-es franciaországi elnökválasztáson Ségolène Royal 2006 közepétől a 2007. május 6-án tartott második fordulóig olyan, kifejezetten személyére szabott választási kampányt folytatott, amelynek célja a 2007-es franciaországi elnökválasztás megnyerése és az ország első női köztársasági elnökévé válás volt. A második fordulóban a szavazatok 47%-át szerezte meg, azonban alulmaradt Nicolas Sarkozyvel szemben, aki 53%-os eredménnyel győzött. Az első fordulóban Royal a leadott szavazatok 25,84%-ával a második helyen végzett a tizenkét jelölt közül, ami közel húsz év óta a Szocialista Párt (PS) legjobb elnökválasztási eredményének számított. jobbra|250px|thumb|Royal a Szocialista Párt rendezvényén a párizsi Halle Georges Carpentier csarnokban, 2007. február 6-án.
A Szocialista Párton belül 2006. november 16-án választották meg a párt hivatalos elnökjelöltjének: a belső szavazáson a voksok 60,62%-át szerezte meg, megelőzve Laurent Fabiust (18,54%) és Dominique Strauss-Kahnt (20,83%). A 218 000 szavazásra jogosult párttag közül meglepően magas, 82,04%-os részvétel mellett zajlott a döntés, Royal pedig különösen a mintegy 70 000 újonnan belépett párttag körében volt népszerű. jobbra|250px|thumb|Kampányanyagok a 2007-es franciaországi elnökválasztásról
A kampány kezdetén – férfi párttársaitól eltérően – Royal kerülte a részletes programnyilatkozatokat, és inkább általános politikai értékekről beszélt, mint az „igazságos rend” vagy a „hatalom tisztességes gyakorlása”. Ez élesen megkülönböztette őt belső riválisai, Laurent Fabius és Dominique Strauss-Kahn hagyományosan „elnöki” jellegű, pártközpontú programjaitól, és emiatt bírálatok is érték párton belül. Támogatói szerint azonban ezzel tudatosan igyekezett elhatárolódni vetélytársaitól, és politikai arculatát a párthatárokon túlmutató társadalmi többség megszólítására formálni. Miután Lionel Jospin 2006 szeptemberének végén visszalépett az elnökjelöltségtől, Royal esélyei jelentősen javultak. Ettől kezdve politikai ellenfelei – köztük Nicolas Sarkozy és Dominique de Villepin – is komoly esélyesként kezelték a legmagasabb francia közjogi tisztségre, noha korábban csupán médiakampánynak tekintették indulását.
Miután a Szocialista Párt hivatalos elnökjelöltjévé választották a 2007-es államfőválasztásra, Royal továbbra is erőteljesen személyes hangvételű kampányt folytatott, amely részben saját pártjával szemben is megfogalmazott üzeneteket tartalmazott. Ez – a párton belüli bírálatok ellenére – nem csökkentette népszerűségét a párttagság körében. Ebben az időszakban hozta létre a Désirs d’avenir („A jövő iránti vágy”) nevű egyesületet, amelynek célja az volt, hogy párttagokat és politikailag érdeklődő állampolgárokat egyaránt bevonjon a közéleti vitákba. Az egyesület az elveszített elnökválasztást követően is sikeresen működött tovább, és Royal későbbi politikai kezdeményezéseinek egyik bázisává vált.
A kampány során elkövetett több kommunikációs hiba – köztük az, hogy André Boisclairral folytatott beszélgetés alkalmával a kanadai Québec tartomány „szuverenitását és szabadságát” hangsúlyozta – után az IPSOS és a CSA közvélemény-kutató intézetek Royal támogatottságának csökkenését mérték. Emellett nem adott egyértelmű választ arra, miként kívánja finanszírozni az általa javasolt többlet szociális juttatásokat. Mindezek hatására 2007. február 18-án bejelentette választási kampányának átszervezését.
A 2007. május 6-i második forduló előtt váratlan, közvetett támogatást kapott François Bayroutól, a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) jelöltjétől, aki az első fordulóban harmadik helyen végzett, és a döntő forduló előtt nyilvánosan kijelentette, hogy nem Nicolas Sarkozyt, a konzervatív Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) jelöltjét támogatja. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Royal a második fordulóban mindössze hat százalékponttal maradt el Sarkozy eredményétől.
A vereség ellenére Royal kötelességének nevezte, hogy a Szocialista Pártot a 2007-es francia parlamenti választások kampányában is vezesse, jóllehet már az elnökválasztás előtt lemondott arról, hogy ismét képviselőjelöltként induljon. 2007 júniusában vitát váltott ki azzal a kijelentésével, amely szerint saját politikai programját egy televíziós műsorban nem nevezte „hitelesnek” (crédible), különösen a 35 órás munkahét valamennyi vállalatra való kiterjesztését és a minimálbér havi 1500 euróra emelését illetően.
Royal később elárulta, hogy megválasztása esetén a centrista jelöltként vereséget szenvedett François Bayrounak ajánlotta volna fel a miniszterelnöki tisztséget.
Pártelnöki választás a Szocialista Pártban (2008) Ségolène Royal elindult a Szocialista Párt elnöki tisztségéért, hogy az élén korábbi élettársát, François Hollande kövesse. Az első fordulóban Royal szerezte meg a legtöbb szavazatot, azonban nem ért el abszolút többséget, így második fordulóra került sor. A döntő fordulóban szűk különbséggel, 42 szavazattal alulmaradt Martine Aubryval szemben. A szavazatok újraszámlálását követően 2008. november 25-én Aubryt hirdették ki győztesnek, immár 102 szavazatos különbséggel. Royal bejelentette, hogy vitatja az eredményt. Egyúttal a párt vezetését és korábbi élettársát is felelőssé tette a 2007-es elnökválasztáson elszenvedett vereségéért. jobbra|250px|thumb|Ségolène Royal 2009-ben
Szocialista párti elnökjelölti előválasztás (2011) Royal indult a Szocialista Párt 2011-es elnökjelölti előválasztásán, amely a párt történetének első nyílt előválasztása volt. Az első fordulóban, 2011. október 9-én a negyedik helyen végzett, mindössze a szavazatok 6,95%-ával, ami jelentősen elmaradt a közvélemény-kutatások által előre jelzett eredményektől.
Vereség a 2012-es parlamenti választáson A 2012-es francia parlamenti választásokon Royal a Charente-Maritime megye 1. számú választókerületében indult. A második fordulóban vereséget szenvedett Olivier Falornitól, aki a Baloldali Radikális Párt (PRG) jelöltjeként indult.
Környezetvédelmi és energiaügyi miniszterként (2014–2017) 2014. április 2-án Royalt Manuel Valls miniszterelnök második kormányában Franciaország környezetvédelmi, fenntartható fejlődési és energiaügyi miniszterévé nevezték ki. 2015 januárjában a kormány rangsorában a harmadik helyet foglalta el, a miniszterelnök és a külügyminiszter után.