A Wings Bonnie Tyler 2005-ben megjelent albuma, melyen hallható a Louise című sláger, melyhez Tunéziában forgattak videóklipet, valamint két régi klasszikus is helyet kapott (Total Eclipse of the Heart, It's a Heartache) új hangszerelésben. Többféle verzióban került kiadásra, a világ minden táján.
Az albumról
2005-ben Bonnie Tyler a francia Stick Music lemezkiadóval kötött szerződést. A párizsi székhelyű lemezkiadó 2005. május 14-én adta ki a Wings című albumot, Bonnie 15. stúdióalbumát.
A producer John Stage volt. Paul D. Fitzgerald és Bonnie Tyler közösen írták az album dalainak többségét. A lemez első slágergyanús dala a Louise, melyet az énekesnő angol illetve angol-francia nyelven is elénekelt és mindkét verzió helyet kapott a lemezen. A dalhoz a videóklipet Tunézia tengerpartján, az Ydra nevű hajóroncsban készítették. Az ott készült fotók egy részét a később megjelent lemezek borítójának is felhasználták. Bonnie Tyler a Celebrate című dalt is két nyelven énekli, utóbbi Chante Avec Moi címmel került az albumra.
A Wings két régi Bonnie Tyler slágert is tartalmaz, felújított, újrahangszerelt változatban. Az It's a Heartache és a Total Eclipse of the Heart 2005-ös verziói is ezen az albumon jelentek meg.
Az albumra két dal írt Stuart Emerson, akivel Bonnie Tyler először 1995-ben dolgozott együtt a Free Spirit című lemezen. Csak úgy, mint akkor, most is a dalokban Lorraine Crosby, azaz Mrs. Loud vokálozott. Az I'll Stand by You című dalt pedig duettben éneklik.
Az első kislemez a Louise cím dalból készült és csak a dal kétféle változatát tartalmazta. Később a Celebrate című dalból is készült kislemez promóciós célra. Ezen a kiadványon már négy dal szerepelt, illetve a Louise című dal videóklipje.
2006. június 12-én a Stick Music az Egyesült Királyságban Celebrate címmel, megváltoztatott borítóval és dallistával adta ki a regionális változatot. A kiadvány a Bonnie on Tour LIVE DVD előhírnöke volt, ugyanis a 12 dal mellett 2 bónusz videó is felkerült a lemezre a DVD-ről. Ennek kapcsán ismét kiadták a Louise és a Celebrate kislemezeket és mindegyikre kerültek videóklipek és élő koncertfelvételek.
Kiadások Világkiadás
# Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1 Louise (Original Version) Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:45 2 Celebrate (Original Version) Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 2:55 3 Driving Me Crazy Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 3:20 4 Hold Out Your Heart Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:52 5 Run Run Run Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 3:26 6 Wings Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 4:02 7 It’s a Heartache (Version 2005) Scott/Wolfe John Stage 3:19 8 Stand Up A. Rozenblat; Y. Shah; Bonnie Tyler John Stage 3:32 9 Crying In Berlin Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:34 10 Total Eclipse of the Heart (Version 2005) Jim Steinman John Stage 3:50 11 I’ll Stand By You (feat. Lorraine Crosby) Stuart Emerson Stuart Emerson 4:17 12 All I Need Is Love Stuart Emerson Stuart Emerson 4:4613I Won’t Look Back Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage3:3514Streets of Stone Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage3:2715Chante Avec MoiKaren Drotar; Bonnie TylerJohn Stage2:5516Louise (Il Est Mon Homme) Paul D. Fitzgerald; Bonnie TylerJohn Stage3:45
Távol-keleti kiadások
A japán kiadás öt hónappal az európai megjelenés után került forgalomba. A lemezhez tartozik egy speciális OBI strip információs kártya valamint a dalok angol és japán nyelvű szövege.
A tajvani kiadás hasonló a japánhoz, az eredeti album dalait tartalmazza extra felvételek nélkül. Viszont csak az eredeti, angol nyelvű szövegkönyv tartozik hozzá. A speciális OBI strip pedig teljesen átölelni a hátsó borítót, amelyre egy rövid karriertörténet is felkerült illetve albuminformációk mandarin nyelven.
Regionális kiadás
# Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1 Driving Me Crazy Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 3:20 2 All I Need Is Love (Live Version) Stuart Emerson Stuart Emerson 3:30 3 Louise (Original Version) Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:45 4 Hold Out Your Heart Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:52 5 Run Run Run Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 3:26 6 Celebrate (Original Version) Karen Drotar; Bonnie Tyler John Stage 2:55 7 Stand Up A. Rozenblat; Y. Shah; Bonnie Tyler John Stage 3:328Streets of Stone Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:27 9 Wings Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 4:0210 I Won’t Look Back Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage3:35 11 Crying In Berlin Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:34 12 I’ll Stand By You (feat. Lorraine Crosby) Stuart Emerson Stuart Emerson 4:17 Bonus CD ROM videóklipek 13 Louise Video Paul D. Fitzgerald; Bonnie Tyler John Stage 3:45 14It’s A Heartache (Live At La Cigale) VideoScott/WolfeJohn Stage5:00
Csak Nagy Britanniában került forgalomba a kiadvány változtatott tartalommal és borítóval Celebrate címmel. Nem tartalmazza Total Eclipse of the Heart és It's A Heartache című slágerének 2005-ös verzióját, sem pedig a Louise illetve Celebrate című dalának francia nyelvű átdolgozását így a 16 dal helyett csupán 12 dal hallható, viszont két videó is került a korongra. Louise című slágerének videóklipje illetve It's A Heartache című dala élőben a párizsi születésnapi koncertjén. A lemezre felkerült 2 klip a 2006-ban megjelent Bonnie On Tour LIVE DVD előhírnöke és promóciós videói. Az albumra az All I Need is Love című dalának egyik ismeretlen helyen rögzített 3 perc 30 másodperces koncertfelvétele került fel, amelyet a lemezborító tévesen a 4 perc 46 másodperc hosszúságú albumverziót tünteti fel és nem jelzi, hogy élő felvétel lenne.
Speciális kiadások
The Complete Bonnie Tyler DVD + Bonus CD
CD - Teljes Wings album DVD - Bonnie on Tour Live DVD
The Complete Bonnie Tyler címmel jelent meg 2007-ben Japánban, Hongkongban, Szingapúrban valamint egyedüliként Chilében. A különleges kiadás része a 2005-ös Wings album 16 dallal valamint a 2006-ban megjelent Bonnie On Tour LIVE DVD melyen franciaországi élő születésnapi koncertje, továbbá lemezbemutató turnéjának fontosabb állomásai, történései, betekintést enged a kulisszák mögé dalszövegekkel és fotógalériával bő 100 percben, normál, dupla DVD tokban 0-s régiókóddal az Axis kiadó gondozásában.
Wings + Bonnie on Tour LIVE DVD
CD - Teljes Wings album DVD - Bonnie On Tour Live DVD
Ellentétes kiadása a The Complete Bonnie Tyler kiadványnak, ugyanis itt a Wings című CD-hez lett hozzácsatolva a Live DVD és normál, kétlemezes DVD tok helyett, a Wings CD-t bővítettek ki kétlemezesre így gyakorlatilag a csomagolása lett más mégis egyedi. Csak Taiwanban került forgalomba 2006-ban.
A produkció Zenészek billentyűs hangszerek Fred Andrews: 1, 7, 9, 10, 16 John Stage: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 13, 14, 15, 16 Saint James II.:3, 4, 13, 14 Paul D. Fitzgerald: 3, 4, 13, 14 Stuart Emerson: 11, 12 gitár Sebastian Heurtault: 1, 2, 4, 5, 7, 8, 9, 10, 13, 14, 15, 16 Eric Stezycki: 3, 4, 5, 6 P. D. Fitzgerald: 4, 13, 14 Stuart Emerson: 11, 12 dobok: Jannick Top: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8. 9. 10. 13. 14. 15. 16 Stuart Emerson: 11, 12 harmonika: Loic Taillebrest: 2, 15 vokál:J. J. Sonbrun, Laura Lahcene, Fanny Llado, John Stage, Karen Drotar, Lorraine Crosby (Mrs. Loud)
Stúdiók Pasteur Studio Paris: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10. 13. 14. 15. 16 Emersong Studio: 11, 12
Producerek, közreműködők Executive producer: John Stage Management: Lionel Ducos Nemzetközi koordinátor: Kareen Drotar Nemzetközi manager: Robert Sullivan Fotók:Bertrand Levet, John Stage, Robert Sullivan, P. D. Fitzgerald Dizájn: Pop at Work Web programozás: wisualbright.com
Kislemezek
Louise (Promo single 2005) # Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1 Louise (Album Version) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 3:48 2 Louise (French Version) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 3:45
Celebrate # Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1 Celebrate (Original Version) Karen Drotar; B. Tyler John Stage 2:55 2 Run, Run, Run Karen Drotar; B. Tyler John Stage 3:25 3 All I Need Is Love Stuart Emerson Stuart Emerson 4:45 4 Driving Me Crazy Karen Drotar; B. Tyler John Stage 3:20 5 Louise (Video) P. D. Fitzgerald, B. Tyler John Stage 3:40
Louise 2006 # Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1 Louise (Album Version) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 3:48 2 Hold Out Your Heart (Live) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 4:00 3 Louise (Video) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 3:40 4 Driving Me Crazy (Live Video in Paris) P. D. Fitzgerald; B. Tyler John Stage 3:45
Videóklip Wing album promóció Louise
Tolistás helyezés
WingsLegjobbhelyezésFranciaország133Amazon.fr6Norvégia50
Louise singleLegjobbhelyezésLengyelország7France Dance Chart20
Források bonnietyler.com/news Wings album Celebrate kislemez Louise kislemez
Kategória:Bonnie Tyler-albumok