bélyegkép|250px|A borostyánkőút
265px|jobbra|bélyegkép|A borostyánút ma Szombathelyen a Romkertben 265px|jobbra|bélyegkép|A borostyánút ma Gyöngyösfalu határában a 87-es főút felől. Jól látszik az előbukkanó bazaltterítés 265px|jobbra|bélyegkép|A borostyánkőút útkereszteződése Szombathelyen, a Fő tér alatt, megtekinthető az OTP Bank fiókjából thumb|300px|right|Borostyánkövek
A borostyánút vagy borostyánkőút (litvánul: Gintaro kelias, lengyelül: Szlak Bursztynowy, Jantarowy Szlak; cseh/szlovák nyelven: Jantarová/Jantárová cesta; németül: Bernsteinstraße; oroszul: Янтарный путь; olaszul: Via dell'Ambra, latinul: Via Sucinaria) a Baltikum és a Mediterráneum közötti ókori kereskedelmi útvonalak hálózata volt. A legfontosabb útvonal két végpontja a Finn-öböl és Aquileia volt. A borostyánút bekapcsolta a többi balti lelőhelyet, majd délre vezető útján érintette a mai Szombathely területét is. A borostyán mellett természetesen más értékes, nagy távolságra gazdaságosan mozgatható árukat is szállítottak rajta.
Elhelyezkedése A legrövidebb (és feltehetően a legrégibb) út elkerülte az alpesi területeket, és a Balti-tenger partjától Lengyelországon haladt keresztül. A csehországi Morva-kaput elhagyva, a Morva folyó mentén jutott Ausztriába, ahol Carnuntum közelében keresztezte a Dunát. Innen egyenesen délnek tartva többek között Scarbantia (ma Sopron) és Savaria (ma Szombathely) érintésével érte el az Adriai-tenger partját.
Története A borostyánkövet – a dísztárgyak alapvető kellékét – a Balti-tenger partjától szállították a kontinensen át a Visztula illetve a Dnyeper folyókon Itáliába, Görögországba, a Fekete-tengerhez és Egyiptomba, már jóval időszámításunk kezdete előtt is.
Az út megépítése (és egyúttal a hadsereg utánpótlási vonalának megszervezése a germán frontig) Tiberius császár (14–37) uralkodása alatt kezdődött meg.
A Római Birodalom bukását követő népvándorlás korában a római utak jórészt elpusztultak. A borostyánút maradványai azonban nyomon követhetők, amelyek közül legjelentősebb a Szombathelyen feltárt útszakasz.
A római időket követően egészen a 20. század elejéig Közép-Európából az Adria felé irányuló forgalom még sokáig az ősi borostyánkőút nyomvonalán bonyolódott le, mert az Alpok hágóin keresztül vezető utak akkor még alig voltak járhatóak.
Mivel a római településhálózat gyökeresen különbözött a középkoritól, a római utaknak később csak ritkán, legfeljebb egyes szakaszait használták közlekedésre. A középkori települések a földrajzi adottságokat másként hasznosították, mint a rómaiak. Kitűnően megfigyelhető ez a borostyánkőút esetében, amely Savariától nyílegyenesen tartott észak felé. A magyar falvak azonban mégsem a római út mellett, hanem a közeli Gyöngyös patak mellé települtek. A középkori út a falvakon vezetett keresztül, és a néhol csak 20-50 méterre vezető római utat közlekedésre nem használták, hanem elszántották.
A magyar állam- és egyházszervezés idején még mindig fontos stratégiai szerepet játszott és használatos volt a római kori borostyánkőút.
A Karoling hódítás után a borostyánkőút teljes hosszában újra egyetlen birodalomhoz tartozott, az utat katonai és kereskedelmi célokra egyaránt használták.
Jellemzői
A római korban épült utak esetében feltűnő a célállomás felé vezető irányítás pontossága, amiből arra lehet következtetni, hogy az útvonal kitűzését a terep gondos vizsgálata előzte meg. Ahol a domborzati viszonyok lehetővé tették – tehát sík terepen – az utak vonalvezetése egyenes, sohasem hajlik ívben, hanem szögben törik. Tagolt domborzat esetén lehetőség szerint elkerülték az emelkedőket és lejtőket: a nyomvonal a szintvonalat követte.
Az utak általában 50–70 cm magas töltésen futottak: a borostyánkőút töltése Nádasd mellett viszonylag eredeti állapotában megmaradt. Az úttest alapja általában 5 méter szélességű, a nyugat-dunántúli utak esetén a töltés jól ledöngölt kavicsból, általában nagyobb kövekből készült, melyet alapozás nélkül építettek meg. Az utak felső rétegében a kavicsot habarcsos kötőanyaggal tették szilárdabbá. Pannóniában kőlapokból készült burkolatot csak a városi utcáknál alkalmaztak, a főutakat elsősorban bazaltlapokkal burkolták.
A Borostyánút mellől viszonylag kevés mérföldkő került elő, ilyen például a Savariaban talált 675-ös jelzésű. Az út menti szálláshelyekről, lóváltó állomásokról és hidakról keveset tudni. Ezek a Borostyánkőút mentén a terepviszonyoktól, és főképpen a vízi átkelőhelyektől függően általában 15 km-es távolságban álltak. A fontosabb folyóátkelőket erődített őrhelyek ellenőrizték (így a Rába átkelőhelyét is Arrabone-n, a mai Katafán). Útállomást Sorokpolánytól délre tártak fel, mely közvetlenül az út nyugati szélén épült. Kőhíd maradványa Savariában került elő, ahol a nyugat felé vezető út hídpillérének alapozását a Perint patak partján találták meg.
Érdekességek Plinius Maior NATURALIS HISTORIAE című művében leírt egy hivatalos római expedíciót a Borostyán-partra, melyet Néró császár kezdeményezett. Ők nemcsak óriási mennyiségű borostyánt vittek Rómába, hanem az út hosszát is lemérték. A távolság a Felső-Pannóniai tartomány fővárosától, Carnuntumtól a Borostyán-partig 600.000 római lépés volt, ami körül-belül 900 km-nek felel meg: bámulatosan pontos mérés, figyelembe véve, hogy a mai Bécs és Gdańsk közötti távolság 940 km. Tutankhamon egyiptomi fáraó temetési tárgyait a balti térségből származó borostyánkővel díszítették, és onnan küldtek köveket a Delphiben lévő Apollo templomba is. Skandináviában a borostyánút hozzájárult a északi bronzkor kultúrájának felvirágzásához, eljuttatva a Mediterrán-tengeri hatásokat Európa legészakibb országaiba is.
A borostyánút ismert helyei országok szerint
Oroszország A poroszok lakta Kaup volt a borostyánút kezdőpontja. Ez a város a mai Mokhovoye falu közelében feküdt (Oroszország, Kalinyingrádi Terület), a Kur-öböl délnyugati sarkában.
Lengyelország Az út a szintén porosz Truso városnál fordult dél felé, mely az akkor még létező Druzno tó mellett feküdt, közel a Balti-tengerhez, éppen csak keletre a Visztulától.
Csehország A borostyánút a csehországi Morva Kaput elhagyva, a Morva folyó mentén jutott Ausztriába.
Ausztria A borostyánút Ausztria egy nagyon sajátos részén vezetett át. Ez az ország legkeletibb része, ahol nem a hegyvidék dominál, hanem tág síkságok és enyhe dombok, amiket gyakran szőlőskertek borítottak.
A borostyánút Ausztriában Carnuntum közelében keresztezte a Dunát.
Magyarország Magyarországon kevés út rendelkezik olyan komoly múlttal, mint a 86-os számú főút Rédics – Zalalövő- Szombathely közötti szakasza. A Magyarország nyugati részén húzódó észak-dél irányú főút nyomvonala már évezredekkel ezelőtt a földrész hadászati és kereskedelmi szempontból fontos útvonala volt, amely az Alpokat keletről elkerülve a történelem folyamán szinte mindvégig megőrizte jelentőségét.
A borostyánkőutat az 1. század elején építették ki kavics alapozással, bazaltburkolattal, 7 méter szélességben és a római uralom négy évszázada alatt folyamatosan gondozták, többször átépítették.
Scarbantia Scarbantia (ma Sopron) már az I. század első felében jelentős település volt, ahol nagy számban telepedtek meg észak-itáliai és dalmatiai kereskedők. A Borostyánút tengelyén kialakult várost később a római gyakorlathoz igazítva átrendezték: új utcarendszert alakítottak ki, amely merőleges volt a Borostyánútra és szabályos nagyságú insulákat (háztömböket) fogott közre.Fizt Jenő: Római művészet Pannoniában
A mai Sopron Fő terén a Gambrinus és a Patika ház közötti sikátorban látható a Borostyánkő út egy eredeti szakasza, amelynek legkorábbi utcaszintje a felszín alatt négy és fél méter mélyen található.Forum ScarbantiaeZubreczki Dávid - A titokzatos római kori út, amelyen a mai napig utazunk (Telex.hu, 2025.05.09.) Az út teljes szélességében, útburkolatban bemutatva látható Sopron Főterén, a rekonstruált útburkolatba helyezett három információs kőtáblával, amelyek a távolsági adatokat tüntetik fel az Adriai tengerig (Aquileiaig) és a Balti tengeri borostyánkő telephelyekig. Scarbantia városi utcarendszeréről legutóbb Gömör János Scarbantia Fő terének római régészeti emlékeiről közreadott cikkében olvasható összefoglalás.: Az újabban feltárt, illetve még nem térképezett utak,közül 1989-ben a Széchenyi téren, a Posta digitális telefonközpontjának építésekor került elő a bogárhátúra épített, sóderalapozású észak–déli irányú Fő út 15 méter hosszú, 5 méter széles szakasza, amelyet 2 méter mélységben találtunk meg. Három négyzetméternyi területen megmaradtak az eredeti gneisz burkolókövek. A szegélyköveket fertőrákosi lajta-mészkőből faragták, a feltáráskor azonban már csak kis szakaszon feküdtek eredeti helyükön. Máshol a kiszedett kövek helyén árokszerű mélyedés maradt. Ezt a Savaria felől bevezető útszakaszt műemlékileg bemutatva láthatjuk a posta udvarburkolatában jelölve. Ugyanennek az útnak az Új utca 22–24. udvarán teljes épségben előkerült szakaszát hasonló lajta-mészkőből faragott szegélykövekkel építették meg. A bogárhátra épített, 5 méter széles út szegélykövébe a keleti oldalon itt már oszlophelyek voltak bevésve, jelölve, hogy a gyalogjárda ezen a szakaszon fedett volt. A városközpontban, a késő római városkapu tornyainak romjai között bemutatva látható a Borostyánkő út, a középkori Várostorony (Tűztorony (Sopron) mellett. Észak felé az Ikva patakig követhető a római kori Fő út, a feltételezhető híd előtt a Várkerület 19. számú ház udvarán a út kőburkolata teljes szélességében, jó állapotban maradt meg, helyenként az egykori nagy forgalmat bizonyító, bemélyedő kocsikeréknyommal.
Savaria thumb|300px|right|Az út rekonstrukciója Szombathelyen, az Isis szentély előtt A római Savaria (ma Szombathely) több fontos kereskedelmi és katonai út találkozási pontjában épült. A legfontosabb a már az őskorban is használt borostyánkőút volt, amely itt ágazott el az Arrabona (ma Győr), Aquincum és Sopianae (ma Pécs) felé.
A borostyánkőút mellett alapított Savaria szerepét a tartományi úthálózatban jól mutatja a közelmúltban a város déli kapuja közelében előkerült I. századi mérföldkő, amelyre Rómától mért távolságot véstek fel. A 675 mérföld egyezik Savaria és Róma római utakon mért távolságával (1000 km).
A borostyánút egy szakasz látható a – Savaria romjainak feltárását az 1930-as években kezdő – Járdányi Paulovics István nevét viselő Romkertben is, ahol a több évtized során felszínre került 1-4. századi maradványokat rom formájában konzerválták.
A város legújabb műemléke egy a Fő téren álló ház üvegpadlóján keresztül látható: a 6 méter széles, bazaltburkolatú borostyánkőút Savaria belvárosát átszelő szakasza. Az úthoz nyugat felől csatlakozik egy keskenyebb utca; a kereszteződésben megnyitott útburkolat alatt előtűnik a város szennyvízrendszerének egy csomópontja.
Az Ízisz szentély rekonstrukciójával az út egy darabja ismét megtekinthetővé vált a Rákóczi utcával párhuzamosan, a Képtárig.
Salla Ott, ahol a Borostyánkőút a Zalát keresztezte, feküdt a római kori Salla (ma Zalalövő). Salla tipikus példája az olyan településeknek, amelynek jelentőségét elsősorban a rajta átfutó, fontos kereskedelmi útvonal határozta meg.
Sallát két fontos út kapcsolta a pannóniai úthálózat rendszeréhez: a Borostyánkőút és a Zala völgyében futó út. A borostyánkőút Pannónia e területén döntően észak-dél irányú volt, amely Sallát északkelet-délnyugat irányban szelte át. A Zalamenti út kelet-nyugat irányban futott, a két út kereszteződése az átkelőhely északi oldalán volt. (A Zalamenti utat a 2. század elején építették meg, bazaltkő burkolattal.)
Salla territoriumán a Borostyánkőút jellemző római települései: Zalalövő, Zalabaksa; a Zalamenti úté: Letenye, Becsehely, Magyarszerdahely, Zalavár.
Szlovénia