Gyálarét

Gyálarét (korábban Gyála, szerbül Đala) Szeged Délikert nevű városrészének egyik települése, a városközponttól 6 km-re délre található.

Egyes adatok szerint itt található Magyarország legmélyebb pontja.

Fekvése Szeged legdélebbi fekvésű városrészei közé tartozik, a város belsőbb részeitől a Gyálai- vagy Gyálaréti-Holt-Tisza választja el.

Megközelítése Közúton az 5-ös főútból, annak 172. kilométere után, körforgalomból kiágazó 43 103-as számú mellékúton érhető el, Klebelsberg-telep és Tompasziget városrészeken keresztül, előbbi a Holt-Tiszának még a város felőli, utóbbi már a Gyálarét felőli oldalán fekszik. Állami közútnak minősül még a gyálaréti településközpont előbbiből kiágazó főutcája is, 43 113-as számozással. Gyálaréthez tartozik továbbá a lakott területétől jó 8 kilométerre délre fekvő Lúdvár is, ami a 4301-es útból Röszke központjában kiágazó 43 102-es úton érhető el.

Története

„Trianon szülötte”

Gyála régmúltja

Trianon elsősorban csonkította az országot, de voltak helyek, ahol új közösségi életnek ágyazott meg. Ilyen volt a mai Gyálarét település születése. A régészek e területen több ezer éves emberi élet nyomait fedezték fel, melynek széles körben ismert ikonikus emléke a „Lúdvári Vénusz”. Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze, egyik írásában Gyálarétet „a Tisza parti édenkert legrégebbi csücskének” nevezi.Az általa vezetett ásatások Gyálarét körzetében bukkantak rá a Kárpát-medence legrégebbi élelem- termelő közösségeinek településére. A Tisza egykori kanyarulatában levő, mocsarat uraló dombon végeztek feltárást két újkőkori településen. A két falucska közül, a későbbi Szilágyi major helyén föltárt az idősebb (Kr.e.5822), a lúdvári a fiatalabb (Kr.e.5711). A napvilágra került leletek szinte minden részletet megőriztek az akkoriban megismert új életforma, a paraszti világ mindennapjaiból.

Az égetett agyag megőrizte az egykori házak képét, szerkezetét. Megőrizte a „lúdvári Vénusz” alakjában vallásuk néhány elemét is. A szobor 1965-ben került elő a korai új kőkori Körös kultúra lúdvári településén, Trogmayer Ottó ásatásán.

A kultikus rendeltetésű égetett agyagszobrocska a kőkori termékenység-istennőt, a Magna Matert jelképezte. A Körös kultúra hasonló korú települései a Dél-Alföldön a legújabb kormeghatározási módszerek alapján a Kr. e. 5800 körüli években keletkezhettek, tehát, mintegy 7500-7800 évesek. E népesség kultúrája az új kőkori fejlődés élvonalában járó mezopotámiai, égei, balkáni kultúrkör legészakibb kisugárzása volt. Ezért a lúdvári leletek nemcsak helyi jelentőségűek, hanem az európai kultúra egyik legkorábbi bizonyítékai. Hasonló települések Szeged környékén Gyálarét, Röszke, Deszk, Maroslele határában fordulnak elő

A Tisza és mellékfolyói területén megfigyelhető régészeti hagyaték Banner János professzortól a „Körös kultúra” nevet kapta.

A két különleges lelőhelyet Vastag József tanár fedezte fel, az ásatásokat az ő bejelentése nyomán kezdték el az 1960-as évek elején.

Gyála – az „ófalu” krónikája

A mai Gyála helység (Szerbia) helyén a középkorban Nagy-Gyála feküdt. E helységről a 15. század elejétől kezdve vannak adatok. A mai Gyála helységtől egy negyedórányira feküdt hajdan Kisgyála. A régi községből csupán egy templomrom nyomai maradtak fenn, melynek környékét a nép ma is Mala-Gyala (Kis-Gyála) néven nevezi. A középkorban virágzó magyar község, nevét az 1522. évi szegedi tizedjegyzék „Gyálay” családneve is őrzi. Az 1557-1558. évi török összeírás szerint 16 magyar jobbágy lakta. 1561-ben Zay Ferenc, Liszti János és Viczmándy Mátyás voltak birtokosai, jóllehet a terület ekkor már hódoltsági helységként a temesvári vilajethez tartozott, 10 adóköteles házzal. Lakosai mind magyarok voltak. 1561-ben Gyálai István és János voltak a földesurai. 1582-ben már csak két magyar lakosa volt, akik juhtenyésztéssel foglalkoztak. E spróradikus adatokból is látszik azonban, hogy 1582-ben még lakott helyként említették. A XVI. század végén elenyészik, bár a falut a Szeged alsóvárosi gvardián (a ferences kolostor főnöke) még 1647-ben is missziós területként tartja számon. A XVI. század végén a helység elpusztult. A Gyálai család kihalta után, II. Ferdinánd király Nagy-Gyála pusztát 1622 július 12-én Béky Mátyásnak adományozta. 1647-ben is még pusztatelekként szerepel.

Nemsokára ezután szerb lakosok szállták meg, minek folytán 1647-ben ismét lakottnak tekinthető. A töröktől fölszabadított Temes vidék nagy része 1686 után kincstári tulajdonba került, ahol több uradalmat szerveztek a XVIII. század első felében. Köztük a szőregit, amelyhez a század közepén csak három lakott falu tartozott: Szőreg, Gyála és Szentiván. II. József rendeletére az 1780-as években elkezdődött a kincstári birtokok kiárusítása, illetve zálogba adása. A bécsi árverésen a szőregi uradalom Szeged zálogos birtokába került 1781. november 1-től 25 évre, amelyet 1806-ban újabb 25 évre hosszabbítottak meg 1831-ig.

Innentől a térség földesura a Kamara. Gyála lakosságának többsége ekkor már szerb nemzetiségű, temploma is csak az óhitűek számára volt. 1828-ban a Kamara úrbéres községeként tartották nyilván, 193 főnyi népességgel.

A tanyák népének emlékezetében hosszú ideig élt a sikeres gyálaréti csata. 1849. március 26-án Igmándy Sándor alezredes 1500 honvéddel 2500 szerb felkelőt szórt szét e helység mellett. A kétkezi heves harcok után a magyarok rengeteg fegyvert és társzekeret koboztak el, valamint 30 foglyot ejtettek.

Fényes Elek 1851-ben alkotott híres ország leírása, a következőket írja Gyáláról:

„ Gyála, rác falu, Torontál vármegyében, Szegedhez délre 1 3/4 mérföldnyire: 120 katholikus, 1712 óhitű, 6 zsidó lakossal, óhitű anyatemplommal, sok réttel és legelővel, 107 7/8 egész jobbágytelekkel. Óhitű rác lakosai magyarul is beszélnek. Földesura a kamara.

Legfontosabb társadalmi adottsága ekkor, hogy szerb többségű, és viszonylag szűk egésztelkes gazdarétege van. A szerbek mellé a falu magyarsága a XVIII. század utolsó évtizedeitől kezdve, béresként, felesként, dohánykertészként szivárgott be. A község földje állami birtok. A szőregi kincstári uradalom megszűntével a Wiener Bank-Verein vette meg az itteni kincstári jószágokat, melyek később gróf Szapáry Géza főudvarmester, s ennek fia, Pál birtokába kerültek. A nagybirtokot Pál azonban több részre osztva eladta, a század elején pedig elárverezték. Szerette volna Szeged is megvásárolni és kisbérletekre osztani, de a nagybirtokosok megelőzték. Lichtenegger Gyula, mint kitűnően képesített földmérő mérnök került Szegedre. Az 1900-as évek elején a kiváló földszakértő a Szapáry - uradalom szolgálatába állt, s uradalmi mérnök lett. Szapáry László gróf rábízta a birtok ellenőrzését. Az uradalomhoz tartozott a több ezer holdas gyálai-nagyrét, amelynek kitűnő termésű eredményeit Lichtenegger Gyula működése még csak fokozta. Ekkor ismerkedett meg a mérnök a föld másik nagy értőjével, Récsey Ede kulai ügyvéddel, aki a Bácskában az egyik, legismertebb parcellázási szakértő és vállalkozó hírében állt. A két jó barát között sokszor fölmerült a gyálai birtok kérdése. Az uradalomnak ezt a részét a századfordulón a

Schlesinger-család bérelte, és a bérlet ezekben az időkben telt le. Tervet dolgoztak ki a gyálai birtok jobb értékesítésére és fölajánlották a grófnak, hogy ne adja tovább bérbe a nagyrétet, hanem ehelyett ők ( Lichtenegger Gyula és Récsey Ede) szívesen megvásárolják a Szapáry-birtoknak ezt a részét. A tervet a gróf örömmel fogadta. A földmérnök a kulai ügyvéddel együtt nagyobb kölcsönt kapott a Földhitelintézettől arra a célra, hogy a gyálai birtokot nehézség nélkül megvásárolja. Récsey intézte a parcellázás ügyét és a két barátnak egyenkint 1500— 1500 hold gyálai föld jutott. Az egykori földmérnök nagy műgonddal vette birtokba a földet, rövid idő alatt elsőrendűen beinstruálta  és annyira biztos volt munkájának eredményében, hogy építkezni kezdett, malmot létesített, a Dugonics-téren értékes házat vásárolt – a mai Katolikus Házat !- , vállalatai és üzemei egyre nőttek. Gazdasága mellett akoltelepet létesített a dorozsmai úton.  Lichtenegger Gyula és neje Csorja Zsuzsánna valamint Récsey Ede szegedi mérnökök lettek a helység nagyobb birtokosai. Ők több majort létesítettek rajta: Fehérpart, Szilágy, Ludvár nevűeket.[v]  Virágzó vállalkozások és egyre szaporodó vagyon mellett érkezett el a világháború.

A gyálai rét

A Boszorkánysziget alatt a Röszke-Szentmihálytelki kapitányságig terjedő szakaszon a Tisza jobb partján terül el a gyálai rét. A monarchiai időkben azt jegyezték föl róla, hogy ez a magyar Alföldnek dús televényű és egyik legjobban termő földterülete Kiterjedése mintegy 5000 katasztrális hold. Nagybirtok, mely közigazgatásilag a Torontál-vármegyében, a Tisza bal partján fekvő Gyála községhez tartozott. A közigazgatási együvé tartozást aláhúzta természetrajzi összefonódás is, hisz a Tisza szabályozás előtti időben falu és rétje egy oldalon, a Tisza balpartján feküdt. A jobbparti Szegedet akkor a gyálai réttől a Tisza választotta el. A folyó szabályozása azonban azt követelte, hogy a gyálai rétnél a tiszai nagy kanyarodást szüntessék meg. Az átvágás 1885-ben történt meg, melynek következtében a gyálai rét a Tisza jobb partjára került, s földrajzilag teljes összefüggésbe jutott Szeged területével. Torontál-vármegye testétől és Gyála községtől a Tisza elvágta a gyálai rétet: a belterület a bal, a külterület a jobb partra esett. Nem változott azonban a rét közigazgatási besorolása: maradt Torontál-vármegyéhez kapcsolva. Pedig innentől a gyálai rétet életének és érdekének minden szála, s földrajzi fekvése is egyedül Szegedhez kötötte. Egész életviszonyával és jövendőjével Szegeddel jutott egy érdekkörbe. Fönn is állt a lehetőség, a természetnek ezt a javítását felhasználni arra, hogy a gyálai rétet Torontál-vármegyéből és Gyála községből közigazgatásilag „kebelezzék ki” ( hasítsák  ki), és olvasszák Szeged törvényhatóságának területébe.

Ezt főleg szegediek gondolták így, akik szerint az egyesülés pozitív pénzügyi hatása a város háztartásában is nyomban jelentkeznék. [vi]

Ebből azonban nem lett semmi, a történelem vihara új helyzet elé állította a gyálai rét sorsát.

A    Tisza—Maros szögének visszafoglalása