Pedro Martínez de la Rosa (Barcelona, 1971. február 24. –) spanyol autóversenyző.

107 nagydíjon vett részt, először 1999. március 7-én. Azon nagyon kevés pilóta közé tartozik, aki élete első futamán már pontot szerzett. Összesen 6 bajnoki pontot szerzett a régi pontozási rendszerben, majd az új számítási rend szerint további huszonkilencet.

Pályafutása Karrierjének kezdete Sok pályatársától eltérően de la Rosa pályafutását európai rádióirányítású autóversenyben kezdte. 1983 és 1987 között kétszer lett ennek a sorozatnak a bajnoka. Ezt követően elkezdett kartingozni, amiben 1988-ban kezdett el versenyezni. 1989-ben a Spanyol Formula Fiat Uno csapatához csatlakozott, akikkel 1989-ben megszerezte a bajnoki címet.

A Formula–1 előtt 1990-ben de la Rosa a spanyol Formula Ford 1600 sorozathoz csatlakozott, ahol ebben az évben bajnok lett. Szintén részt vett a Brit Formula Renault versenybe is, ahol hat futam alatt két alkalommal léphetett dobogóra. 1991-ben a spanyol Formula Renault szériában három dobogós helyezéssel negyedik helyen zárta a viadalt. 1992-ben mind az európai, mind a brit Formula Renault sorozatnak is ő lett a bajnoka. Bár a következő két évben nem ért el nagy eredményt, 1995-ben a japán Formula–3 sorozatot megnyerte, s a makaói nagydíjon harmadik helyen ért célba. 1996-ban Pedro mind a Formula Nippon F3000, mind az All Japan GT Bajnokságban a nyolcadik helyen végzett. Később mindkét futamot megnyerte.

A Formula–1-ben thumb|left|250px|De la Rosa harmadik pilótaként a 2005-ös kanadai nagydíjon 1998-ban csatlakozott de la Rosa az utazó cirkuszhoz, ahol a Jordan csapat tesztpilótája volt. 1999-ben az Arrowshoz szerződött, ahol első futamán megszerezte ebben a sorozatban az első pontját. 2000-ben javított teljesítményén, s mind a hockenheimi pályán, mind a Nürburgringen pontot szerzett. A 2001-es év elején a Prost csapat tesztpilótája lett, innen azonban – Alain Prost által nehezményezve – hamarosan továbbállt a Jaguarhoz. Kétéves szerződése értelmében egy év tesztpilótáskodás után lépett volna elő versenyzővé. Luciano Burti azonban négy verseny után távozott, így de la Rosa már a spanyol nagydíjon rajthoz állhatott. Versenyzőként sok problémája volt csapattársával, Eddie Irvine-nal. 2001-ben szerzett 3 pontot, de a következő idényben nem ért el pontot érő helyet. Emiatt 2003-ban a visszavonuló Irvine-nal együtt elbocsátották.

A McLaren tesztpilótája lett, majd 2005-ben Juan Pablo Montoya vállsérülése miatt ő vezette a csapat egyik kocsiját a bahreini nagydíjon. Egyetlen leggyorsabb körét ezen a versenyen teljesítette.

2006. július 11-én-én bejelentették, hogy de la Rosa veheti át a megüresedett autót, ami Montoya amerikai NASCAR-ba történő távozása miatt maradt vezető nélkül. A 2006-os magyar nagydíjon Jenson Button után másodikként ért célba; életében először állhatott dobogóra. Az elején még kérdéses volt, hogy a szezon végéig marad-e, de néhány sikeres versenyzést követően kétség sem fért hozzá.

Visszavonulása után Hosszú találgatásokat követően kiderült, hogy Fernando Alonso mellett Lewis Hamiltoné lesz a másik autó.

2005-ben, mikor nem kellett versenyeznie, a spanyol Telecinco szakkommentátora volt. 2007-től a McLaren tesztpilótája.

Visszatérés a Sauberrel 2010-ben a Sauber versenyzőjeként tért vissza, a McLaren tesztpilótai állását hagyta maga mögött a versenyzés kedvéért. Csapattársa Kobajasi Kamui lett.

Bahreinben hidraulikai problémák miatt kiesett, de a következő nagydíjon (Ausztrál GP) már a 12. helyen végzett. Ezután négy futamon nem tudott célba érni, mivel különböző problémák hátráltatták. Törökországban a jó eredménynek számító 11. helyen végzett, és épp hogy lecsúszott a pontszerzésről, míg Kanadában ismét feladni kényszerült a futamot motorhiba okán. Az európai nagydíjon 12. lett. Ezután a Brit és a német nagydíjon is korán búcsúzott, ismét kiesett. A Formula–1 magyar nagydíjon remekelt, és nagyszerű teljesítményével a 7. helyen látta meg a kockás zászlót, 6 pontot szerezve. A nyári szünetet követően a Belgiumban a 12. lett, két héttel később az olasz nagydíjon a 14. helyen végzett. Pár nappal a futam után a BMW Sauber-Ferrari bejelentette, hogy Nick Heidfeldet ülteti be a szingapúri nagydíjtól a szezon végéig.

Ismét tesztpilótaként 2011 márciusában bejelentették, hogy visszatér tesztpilótának a McLarenhez. Egy versenyen mégis rajthoz állhatott, mivel a Sauber versenyzője, Sergio Pérez a monacói balesete után még nem jött teljesen rendbe, a kanadai nagydíjon de la Rosa helyettesítette (a felkérés a pénteki szabadedzések után annyira váratlanul jött, hogy de la Rosa először még McLaren overallban ült autóba).

Visszatérés a HRT-vel 2011.11.21-én bejelentették, hogy 2012-ben ismét versenyezhet a Formula–1-ben. de la Rosa kétéves megállapodást írt alá a Hispania Racing alakulatával, de 2013-ban már nem tudott rajthoz állni, mivel a HRT 2012 végén anyagi okok miatt kiszállt a sorozatból.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 1999 Arrows AUS6 BRAKi SMRKi MONKi ESP11 CANKi FRA11 GBRKi AUTKi GERKi HUN15 BELKi ITAKi EURKi MALKi JPN13 18. 1 2000 Arrows AUSKi BRA8 SMRKi GBRKi ESPKi EUR6 MONNi CANKi FRAKi AUTKi GER6 HUN16 BEL16 ITAKi USAKi JPN12 MALKi 16. 2 2001 Jaguar AUS MAL BRA SMR ESPKi AUTKi MONKi CAN6 EUR8 FRA14 GBR12 GERKi HUN11 BELKi ITA5 USA12 JPNKi 16. 3 2002 Jaguar AUS8 MAL10 BRA8 SMRKi ESPKi AUTKi MON10 CANKi EUR10 GBR11 FRA9 GERKi HUN13 BELKi ITAKi USAKi JPNKi 21. 0 2005 McLaren AUSTp MALTp BHR5 SMRTp ESPTp MON EUR CANTp USATp FRATp GBRTp GER HUN TURTp ITATp BEL BRA JPNTp CHNTp 20. 4 2006 McLaren BHR MAL AUS SMR EUR ESP MON GBR CAN USA FRA7 GERKi HUN2 TUR5 ITAKi CHN5 JPN11 BRA8 11. 19 2010 SauberBHRKiAUS12MALNiCHNKiESPKiMONKiTUR11CANKi EUR12 GBRKi GER14HUN7 BEL11ITA14 SIN JPN KOR BRA UAE 17. 6 2011 Sauber AUS MAL CHN TUR ESP MON CAN12 EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND UAE BRA 20. 0 2012 HRT AUSNK MAL21 CHN21 BHR20 ESP19 MONKi CANKi EUR17 GBR20 GER21 HUN22 BEL18 ITA18 SIN17 JPN18 KORKi INDKi UAE17 USA21 BRA17 25. 0

További információk

Pedro de la Rosa hivatalos honlapja A McLaren hivatalos oldala

Kategória:Spanyol autóversenyzők Kategória:Spanyol Formula–1-es versenyzők Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Barcelonaiak Kategória:Katalánok Kategória:Élő személyek Kategória:McLaren F1 Kategória:Arrows Kategória:Jaguar Racing Kategória:Sauber F1