Budapesten, a Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (gyakran emlegetik még: Belvárosi plébániatemplom néven) a Contra-Aquincum erődítmény falaira, annak helyén épült.
Története Legkorábbi emlékei a román kori, ma már nem fellelhető előtemplomig nyúlnak vissza. 1046-ban ide temették Gellért püspököt. A 14. században Zsigmond király támogatásával gótikus stílusban átépítették. Mátyás király uralkodása alatt két újabb oldalhajóval bővítették. A török időkben mecsetként használták, ennek emléke egy mihráb (imafülke) a szentély délkeleti falában. Egy 1723-ban bekövetkezett tűzvész után, 1725–1739 között, barokk stílusban állították helyre, Pauer János György (1692–1752) építőmester vezetésével. 1828-ban a templom sírboltjában helyezték örök nyugalomra Kultsár Istvánt, a felvilágosodás korának nagy színházszervezőjét.Március havi történelmi évforduló - Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia 1839-ben a támpillérek közeit árusító bódékkal építették be, ezeket 1932-ben bontották le. Ekkor találták meg a gótikus ablakokat és az ikerkapuzatot.http://filmhiradokonline.hu/ 1933. június
Többször restaurálták: 1805–1808 között Hild János, 1889-ben Steindl Imre, 1945 után Gerő László vezetésével. A templombelső festését 1976–77-ben felújították. 2010-ben a szentély mögötti falfülkében egy Anjou-kori trónoló Szűz Mária-freskót találtak, meglepő épségben. A templom külseje elhanyagolt állapotban volt, mígnem 2011-ben az előtte lévő park megújítása után a homlokzatot is renoválták, Mezős Tamás építész tervei szerint.
A 2014-2016 között elvégzett régészeti feltárások alkalmával megtekinthetővé vált a táborparancsnok szobája, valamint kialakításra került egy altemplom is. A felújítást követően 2016. augusztus 15-én dr. Erdő Péter bíboros jelenlétében adták át a hívek és látogatók részére a templomot.
Az Erzsébet híd újjáépítésekor a templomot (az akkorra már a világszerte rutinná vált eljárással) arrébb lehetett volna helyezni, de végül inkább az új híd tengelyével is kikerülték.
Ereklyék a templomban 2002 márciusában helyezték el a templom főoltárában Szent Gellért püspök vértanú addig Muránóban őrzött sarokcsont és csigolyacsont ereklyéjét. 2006-tól itt látható Szent László király és Árpád-házi Szent Erzsébet egy-egy ereklyéje is. Az altemplomban látható az ún. Szent Kereszt ereklye, amelyet XI. Piusz pápa ajándékozott a Pálos rend számára 1934-ben.
Harangjai A templom 52 méter magas tornyaiban 4 harang lakik: a két nagyobb az északi, a két kisebb a déli toronyban.
Polgármester-harang (Nagyharang) 2400 kg-os, H0 alaphangú, 160 cm az alsó átmérője, Szlezák László öntötte Budapesten, 1928-ban, Nékám Lajos (orvos, 1868–1957) adománya.
Középharang 1200 kg-os, Disz1 alaphangú, 130 cm az alsó átmérője, ifj. Walser Ferenc öntötte Budapesten, 1927-ben.
Kisharang 200 kg-os, Cisz2 alaphangú, 70 cm az alsó átmérője, Szlezák László öntötte Budapesten, 1927-ben.
Lélekharang 100 kg-os, Fisz2 alaphangú, 50 cm az alsó átmérője, ifj. Walser Ferenc öntötte Budapesten, 1929-ben.
A második világháborúban lefoglalt középső harang A második világháborúban hadi célokra elvitték a déli toronyból a 650 kg-os, Fisz1 alaphangú, 105 cm alsó átmérőjű harangot, amelyet szintén Szlezák László öntött 1927-ben.
Harangozási rend Korábban technikai okok (elektromos húzómű meghibásodása) miatt csak a 2400 és a 200 kg-os harangok voltak működőképesek. Az 1200 és a 100 kg-os harangok hangját már több évtizede nem lehetett hallani. Déli és esti Úrangyalára a Polgármester-harang szólt. Az esti Úrangyala után a lélekharang helyett a kisharang szólt a halottakért való imádságra. Szentmise kezdetekor a Polgármester-harang szólt. Szintén a Polgármester-harang hangja volt hallható pénteken délután három órakor Jézus kereszthalála emlékére. A kisharang hangereje nem tette lehetővé, hogy egyszerre szóljanak, mivel az igen halk, a nagyharang hangja elnyomta volna.
A harangokat 2016 végére felújították, azóta ismét valamennyi harang működőképes.
Galéria
Jegyzetek
További információk A plébánia honlapja A templom története a miserend.hu honlapon vendegvaro.hu A templom állítólagos eltolásáról az Urbanlegends.hu oldalon A templom a Műemlékem.hu-n Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom (Hozzáférés: 2016. február 12.) Gerő László: A pesti belvárosi plébániatemplom; Képzőművészeti Alap, Bp., 1956 (Műemlékeink) Déry Attila: Budapest, belvárosi plébániatemplom; TKM Egyesület, Bp., 1998 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára)
Kategória:Budapest 18. századi katolikus templomai, kolostorai Kategória:Budapest V. kerületének vallási építményei Kategória:Magyarország gótikus vallási építményei Kategória:Magyarország barokk vallási építményei Kategória:Budapest középkori katolikus templomai, kolostorai Kategória:Budapest Duna-parti látképe Kategória:Budapest műemlékei