A Borussia VfL 1900 Mönchengladbach e.V., vagy röviden Borussia Mönchengladbach, egy német labdarúgóklub, melynek székhelye Mönchengladbachban van. A csapat eddig öt alkalommal hódította el a Bundesliga bajnoki címét.

Történet thumb|250px|left|Az első csapatkép (1900)A csapatot 1900-ban alapították Mönchengladbach – 1950-ig München-Gladbach – városában FC Borussia néven. A Borussia kifejezés a Preußen (Poroszország) szóból ered. (Mönchengladbach az egykori Poroszország területére esett.) A csapat hamar sikeressé vált, 1912-ben már a számukra elérhető legmagasabb német osztályban játszottak. 1919-ben épült fel a Westdeutsches Stadion, mely később Bökelbergstadion néven egészen 2004-ig adott helyet a Gladbach hazai mérkőzéseinek. Ugyanebben az évben a klub egyesült a Turnverein Germania 1889-cel, ám az együttműködés csupán két évig tartott. A szétválás után München-Gladbach városa is bekerült a csapat nevébe.

A harmadik birodalom fennállása alatt a Gladbach saját körzetének első osztályában, majd 1936 után alsóbb osztályokban játszott. A háború után újraszervezett futballrendszerben ismét sikereket értek el, 1949-ben a másodosztályba, majd 1950-ben az első osztályba (Oberliga West) játszották be magukat. Nem tartoztak az Oberliga élmezőnyéhez, így mikor 1963-ban megalakult az egységes Bundesliga, a Gladbach ismét a másodosztályba kényszerült. 1960-ban elhódították első nemzeti trófeájukat, a Német kupát. A döntőben a Karlsruher SC-t múlták fölül 3-2 arányban. Ugyanebben az évben a város átkeresztelésével párhuzamosan a csapat megkapta ma is használt nevét: Borussia Mönchengladbach.

A csapat 1965-ben jutott fel a Bundesligába és három szezon elteltével már az élmezőnyhöz tartoztak. 1970-ben megnyerték első bajnoki címüket, majd egy évvel később a másodikat is. A hetvenes évek volt a Gladbach aranykora, a gyors és tehetséges fiatalokból álló csapat ekkor kapta a Die Fohlen (csikók) becenevet. 1969 és 1980 között összesen öt bajnoki címet szereztek, emellett 1973-ban újra megnyerték a Német Kupát. A nemzetközi sikerekkel sem maradtak adósak: 1975-ben és 1979-ben elnyerték az UEFA-kupát, 1973-ban és 1980-ban a sorozat ezüstérmesei lettek. A Gladbach arany évtizedében olyan játékosok tartoztak a klubhoz, mint a német válogatott védő, Berti Vogts, vagy a Bundesliga harmadik legeredményesebb játékosa, Jupp Heynckes.

thumb|250px|left|Gladbach játékosok (2006)A Borussia sikersorozata a 80-as évek elején ért véget. A klub anyagi nehézségek miatt kénytelen volt megválni több fontos játékosától. A csapat így is az élmezőnyben maradhatott, de nem volt esélye a nagyok, például a Bayern München ellen. 1984-ben tizenegyesrúgás után elvesztették a Német Kupa döntőt. (Ekkor játszotta utolsó mérkőzését a csapatnál a német válogatott későbbi sztárja, Lothar Matthäus.) A csapat a kilencvenes években egyre inkább csúszott lefelé. 1992-ben ismét büntetőkkel veszítették el a DFB-Pokal döntőjét. 1995-ben azonban megnyerték a Német Kupát, napjainkig (2013) ez a csapat utolsó trófeája. 1999-ben kiestek a Bundesligából és csak két évvel később jutottak vissza. A gondok azonban nem oldódtak meg, a Gladbach maradt a tabella második felében. 2004-ben átadták a csapat új stadionját, a közel 60 ezer férőhelyes Borussia-Parkot. 2007-ben ismét kiestek, de egy évvel később fel is jutottak. 2011-ben kiesés-közelbe kerültek, ám sikerült megnyerniük az osztályozót. A következő szezonban a 70-es éveket idéző remek idényt zártak. Negyedik helyükkel a Bajnokok Ligája selejtezőkörébe jutottak, ám a Dinamo Kijev megállította őket.

Sikerek

Bajnokság Bundesliga: Bajnok (5): 1969–70, 1970–71, 1974–75, 1975–76, 1976–77 2. Bundesliga: Bajnok: 2007–08

Kupa Német kupa: Győztes (3): 1959–1960, 1972–73, 1994–95 Ezüstérmes (2): 1983–84, 1991–92 Német szuperkupa: Győztes: 1977 (nem hivatalos) Ezüstérmes: 1995 Német ligakupa: Ezüstérmes: 1972–73

Nemzetközi BEK: Ezüstérmes: 1976–77 Elődöntős (1): 1977-78 UEFA-kupa: Győztes (2): 1974–75, 1978–79 Ezüstérmes (2): 1972–73, 1979–80 Elődöntős (1): 1986-87 Kupagyőztesek Európa Kupája: Elődöntős (1): 1974 Kirin-kupa: Győztes (1): 1978

Stadion thumb|left|120px|Borussia Park (2004)1919-ben készült el a Gladbach első stadionja, a körülbelül 30 ezer férőhelyes Westdeutsches Stadion. Az 50-es években Bökelbergstadionra átnevezett létesítmény 2004-ig adott otthont a csapat hazai mérkőzéseinek. 2002 és 2004 között épült fel a Gladbach új stadionja, a közel 60 ezer férőhelyes Borussia Park.

Játékosok

Jelenlegi keret Utolsó módosítás: 2022. február 5. Squad – Borussia Mönchengladbach. Borussia.de.

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

+ Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték(€) Szerződés lejártaKapusok1Yann SommerMorges FC Basel5 000 0002023.06.30.21Tobias SippelBad Dürkheim 1. FC Kaiserslautern400 0002023.06.30.41Jan OlschowskyNeussutánpótlásból került fel300 0002023.06.30.46Jonas Kersken Düsseldorfutánpótlásból került fel100 0002023.06.30.Védők4Mamadou Doucouré Dakar Paris Saint-Germain FC B100 0002024.06.30.5Marvin FriedrichKassel 1. FC Union Berlin10 000 0002026.06.30.15Jordan BeyerKempenutánpótlásból került fel3 000 0002026.06.30.18Stefan LainerSalzburg FC Red Bull Salzburg8 000 0002024.06.30.20Luca NetzBerlin Hertha BSC5 000 0002026.06.30.24Tony JantschkeHoyerswerdautánpótlásból került fel1 200 0002023.06.30.25Rámi ben-SzebajniKaszentína Stade Rennais FC22 000 0002023.06.30.28Matthias GinterFreiburg Borussia Dortmund24 000 0002022.06.30.29Joe ScallyLake Grove New York City FC8 000 000Nem publikus30Nico ElvediZürich FC Zürich23 000 0002024.06.30.Középpályások6Christoph KramerSolingen Bayer 04 Leverkusen4 000 0002023.06.30.13Lars Stindl Speyer Hannover 963 500 0002023.06.30.17Kouadio Koné Colombes Toulouse FC15 000 0002025.06.30.22Bénes László Dunaszerdahely FC Augsburg3 500 0002024.06.30.32Florian NeuhausLandsberg am Lech TSV 1860 München22 000 0002024.06.30.37Keanan Bennetts London Ipswich Town FC1 300 0002022.06.30.Támadók7Patrick HerrmannUchtelfangenutánpótlásból került fel2 500 0002022.06.30.10Marcus Thuram Parma EA Guingamp28 000 0002023.06.30.14Alassane Plea Lille OGC Nice15 000 0002023.06.30.23Jonas HofmannHeidelberg Borussia Dortmund16 000 0002023.06.30.34Conor Noß Düsseldorfutánpótlásból került fel400 0002024.06.30.36Breel Embolo Yaoundé FC Schalke 0416 000 0002023.06.30.Kölcsönadott játékosok Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejártaMoritz NicolaskapusGladbeck FC Viktoria Köln250 0002022.06.30.Andreas PoulsenvédőIkast FC Ingolstadt 04600 0002022.06.30.Rocco ReitzközéppályásDuisburg K Sint-Truidense VV500 0002022.06.30.Hannes WolfközéppályásGraz Swansea City AFC5 000 0002022.06.30.Torben MüselközéppályásGrünstadt KAS Eupen400 0002022.06.30.Famana Quizeratámadó Bissau Académico Viseu200 0002022.06.30.

Edzők A Borussia Mönchengladbach trénerei 1946-tól napjainkig

Hans Krätschmer (1946–1949) Werner Sottong (1949–1950) Heinz Ditgens & Paul Pohl (1950–1951) Fritz Pliska (1951–1953) Fritz Silken (1953–1955) Klaus Dondorf (1955–1957) Fritz Pliska (1957–1960) Bernd Oles (1960–1962) Fritz Langner (1962–1964) Hennes Weisweiler (1964–1975) Udo Lattek (1975–1979) Jupp Heynckes (1979–1987)

Wolf Werner (1987–1989) Gerd vom Bruch (1989–1991) Bernd Krauss (átmeneti) (1991) Jürgen Gelsdorf (1991–1992) Bernd Krauss (1991–1996) Hannes Bongartz (1996–1997) Norbert Meier (1997–1998) Friedel Rausch (1998) Rainer Bonhof (1998–1999) Manfred Stefes (átmeneti) (1999–2000) Hans Meyer (1999–2003) Ewald Lienen (2003)

Holger Fach (2003–2004) Horst Köppel (átmeneti) (2004) Dick Advocaat (2004–2005) Horst Köppel (2005–2006) Jörn Andersen (átmeneti) (2006) Jupp Heynckes (2006–2007) Jos Luhukay (2007–2008) Christian Ziege (átmeneti) (2008) Hans Meyer (2008–2009) Michael Frontzeck (2009–2011) Lucien Favre (2011–2015) André Schubert (2015 – )

Források Hivatalos honlap Borussia Mönchengladbach a Transfermarkt.de honlapján Borussia Mönchengladbach a Bundesliga hivatalos honlapján Borussia Mönchengladbach a Fußballdaten.de honlapján Borussia Mönchengladbach a Weltfußball.de honlapján

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Német labdarúgócsapatok Kategória:1900-ban alapított labdarúgócsapatok