A Hertha BSC német labdarúgócsapat, székhelye Berlinben van. A klubot 1892. július 25-én alapították. Jelenleg a német Bundesliga 2-ben szerepel.

Története

Kezdeti időszak A klub 1892-ben alakult Hertha 92 néven, egy gőzhajó kék és fehér kéményéről kapta a nevét. A Hertha név utalás Nerthusra, a termékenység istennőjére a germán mitológiában. A Hertha megnyerte az első berlini döntőt 1905-ben. 1910 májusában barátságos mérkőzésen nyert a Southend United FC ellen, ami ebben az időben hihetetlen teljesítménynek számított, hiszen Anglia ennek a sportnak a szülőföldje. Később a Hertha összeolvadt egy jómódú berlini klubbal, a Berliner Sport-Clubbal, és Hertha Berliner Sport-Club néven folytatta pályafutását a csapat. Az új csapat továbbra is jelentős sikereket ért el az Oberliga Berlin-Brandenburg-ban, amely Berlin legnagyobb labdarúgó csapatainak ligája volt. A csapat olyan jól játszott, hogy ezek után hat évig (1926-1931) folyamatosan az első osztályban szerepelt, viszont a legnagyobb eredménye ennek a kis csapatnak az 1930–as és az 1931-es szezon volt, ugyanis ekkor szerezték eddigi két bajnoki címüket. A BSC így vált Németország legsikeresebb csapatává a II. világháború előtt.

Bajnokság a Harmadik Birodalom korában A bajnokságot, mivel két szezont nem tartottak meg, 1933-ban újraindították és feldarabolták tizenhat régióra, ahol a Hertha a Gauliga Berlin-Brandenburg-ba került. A klub továbbra is sikerrel zárta a saját régiójában az összes mérkőzést, és el is nyerték a divizionális címet 1935-ben, 1937-ben és 1944-ben. Azonban már a bajnokság első mérkőzésén kiütötték őket. Ugyanis ebben az időben a bajnokságban az volt a szabály (a regionális liga kivételével), hogy egy csapat ott esik ki, ahol először veszít. A klub elnöke Hans Pfeifer lett, a náci párt tagja.

Belépés a Bundesliga mezőnyébe

1963-ban megalakult a Bundesliga, ahol a Hertha Berlin volt a címvédő, és így lett alapító tagja az új nemzeti ligának. Annak ellenére, hogy a csapat a kieső helyen végzett, a csapatot az 1964-65-ös szezonban még vesztegetéssel is megvádolták. Ez válságot okozott a Bundesligában, amely szerette volna politikai okokból, hogy legyen egy Berlint képviselő csapat is a bajnokságban. A Herthának sikerült a visszatérés a legfőbb német ligába az 1968-1969-es szezonban, mert egy szilárd, kemény taktikát alkalmazott, mellyel elérték a sima bentmaradást, így a klub Berlin kedvenc csapata lett.

Azonban a Hertháról ismét hamar botrányos hírek, híresztelések szóltak. Ez volt a Bundesliga valaha volt legnagyobb bunda botránya 1971-ben. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a klubnak 6 millió német márkás adóssága van. A csapatnak el kellett adnia akkori otthonát. Ennek ellenére, a csapat második helyezett lett a Bundesligában a Borussia Mönchengladbach mögött 1974-1975-ben, és 1979-ben UEFA-kupa elődöntős is volt, amely ma az Európa-liga elődöntőjének felel meg. Ezenkívül kétszer játszott német kupadöntőt (1977 és 1979), de egyiket sem nyerte meg.

A következő években a csapat sorsa rosszra fordult, mert kiestek a Bundesliga 2-be, ahonnan csak 1997-ben tértek vissza a profi ligába. 1982-ben a csapat egyesült a Tennis Borussia Berlinnel, a SpVgg Blau-Weiß 1890 Berlinnel és a SCC Berlin-nel, és így az FC Utopia gúnynevet kapták. A Hertha kiesett a harmadosztályba, ahol két szezont töltött (1986-1987 és 1987-1988). A Hertha nagyon jól játszott a német ligakupában, és a döntőig menetelt 1993-ban, de a Bayer Leverkusen 1-0-ra legyőzte. Miután leomlott a berlini fal, a Hertha lett a legnépszerűbb csapat Kelet-Berlinben is. Két nappal a fal leomlása után 11.000 kelet-berlini nézte végig a Hertha mérkőzését a SG Wattenscheid ellen. 1997-ben a Hertha visszajutott a Bundesligába, ahol általában a legjobb tíz csapat közé tartozott. 10 millió DM adósságot halmozott fel a klub 1994-ben, amelyet az új szponzorokkal és befektetők tőkéjével lassan le is faragtak.

A 2000-es évek

Az elmúlt években a csapat sokszor került nemzetközi kupákba, mint például az UEFA-bajnokok ligája vagy az UEFA-kupa. Hertha is rengeteg pénzt ölt bele a saját ifjúsági labdarúgó akadémiájába, amely felkészíti a sok tehetséges játékost a Bundesligára. A csapat majdnem kiesett a 2003-04-es szezonban, de visszajutott és a negyedik helyen végzett a következő szezonban, de így kimaradt a BL-ből, hiszen döntetlent játszott az utolsó fordulóban a Hannover 96 ellen, és ezzel a Werder Bremen lett a harmadik. Ennek örömére a Werder elküldött a Hannover csapatának egy kilencvenhatos, üveges pezsgőt. A 2006-07-es Hertha a bajnokságot befejezve 10. lett, de április 11-én érkezett a csapatba Falko Götze, Mario Götze testvére. A Hertha megkezdte a 2007-08-as szezont egy új menedzserrel, Lucien Favre-rel, aki megnyerte a svájci bajnokságot a FC Zürich-el. Tizedikek lettek újra, de indultak, mivel megnyerték a kupát, így egészen a csoportkörig versengtek. A sikeres kampányok után a 2008-09-es szezonban, negyedikek lettek. A 2010-2010-es szezonban a Bundesliga 2-be kerültek, viszont a Hertha BSC biztosította visszatérését a Bundesligába a 2011-2012-es szezonban, mivel a rájátszásban legyőzte a MSV Duisburgot 1-0-ra. A Hertha a 16. helyen végzett, és ezzel kiesett a másodosztályba. A 2012-2013-as Bundesliga 2 megnyerésével biztosították újra a helyüket Németország legkiválóbb bajnokságában, a 2013-2014-es szezonra. A 2014-15-ös szezon csapnivalóan sikerült a berlinieknek, a holland Jos Luhukayt 2015 februárjában menesztették, helyére pedig a klub meccsrekordere, Dárdai Pál került, akinek sikerült benntartania a Herthát a Bundesligában. A 2015-16-os szezon ennek fényében várakozáson felül sikerült, érkezett Vedad Ibišević, ő és Salomon Kalou fontos gólokat szereztek, de a berliniek inkább csapatként produkáltak kiemelkedőt. A 2016/2017-es bajnokságban elért 6. helyezésével az Európa-liga csoportkörébe, jutott de ott nem tudott maradandót alkotni és utolsó lett.

Stadion 300px|thumb|right|Olimpiai Stadion, Berlin A Hertha BSC hazai meccseit a berlini Olimpiastadionban játssza, amely 76 243 néző befogadására alkalmas. Ez a második legnagyobb ilyen jellegű létesítmény Németországban, a dortmundi Westfalenstadion után (82 932).

A stadiont más stadionokkal együtt a 2006-os FIFA labdarúgó világbajnokságra újították fel, kis részt meghagyva az 1936-os berlini nyári olimpiai játékokra épített stadionból. A 2006-os világbajnokság alatt hat mérkőzést rendeztek itt, többek között a döntőt is.

Sikerei

Német bajnok: 2 1930, 1931 Német másodosztályú bajnok: 3 1990, 2011, 2013 Oberliga Berlin bajnok: 8 1925, 1926, 1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1933 Gauliga Berlin-Brandenburg bajnok: 3 1935, 1937, 1944 Liga Kupa bajnok: 2 2001, 2002 UEFA Intertoto Kupa bajnok: 5 1971, 1973, 1976, 1978, 2006 UEFA-kupa elődöntős: 1 1979

Jelentős játékosok Alex Alves Mario Basler Yıldıray Baştürk Erich Beer Stefan Beinlich Fredi Bobic Ali Dáji Sebastian Deisler Mark Farrington Christian Giménez Bart Goor Thomas Helmer  Hendrik Herzog Lorenz Horr Király Gábor Andreas Köpke Niko Kovač Axel Kruse İlhan Mansız Marcelinho Norbert Nigbur Michael Preetz Carsten Ramelow Otto Rehhagel  Marko Rehmer Giuseppe Reina Kjetil Rekdal Wolfgang Sidka Johannes Sobek Eyjólfur Sverrisson Dariusz Wosz Witthaya Hloagune Dárdai Pál Salomon Kalou Thomas Kraft

Jelenlegi keret 2024. augusztus 30. szerint.

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

+ Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték(€) Szerződés lejártaKapusok1Tjark ErnstStuttgart VfL Bochum U192 500 0002027.06.30.35Marius GersbeckBerlin Karlsruher SC500 0002026.06.30.43Tim GollerBerlin utánpótlásból került fel200 0002027.06.30.Védők16Jonjoe Kenny Liverpool Everton FC2 500 0002025.06.30.25John Brooks Berlin TSG 1899 Hoffenheim1 500 0002026.06.30.31Dárdai Márton Berlin utánpótlásból került fel2 500 0002028.06.30.33Michał KarbownikRadom Fortuna Düsseldorf II3 000 0002026.06.30.37Toni Leistner Drezda Sint-Truiden350 0002025.06.30.41Pascal KlemensBerlinutánpótlásból került fel5 000 0002026.06.30.42Deyovaisio Zeefuik Amszterdam Hellas Verona900 0002025.06.30.44Linus GechterBerlin Eintracht Braunschweig2 500 0002027.06.30.45Sebastian WeilandBerlin utánpótlásból került fel100 000Nem publikusKözéppályások5Andréasz BukhalákiszIráklio Konyaspor700 0002025.06.30.6Diego Demme Herford SSC Napoli800 0002026.06.30.8Kevin Sessa Fellbach 1. FC Heidenheim2 500 0002027.06.30.10Ibrahim Maza Berlin AFC Ajax8 000 0002027.06.30.11Fabian ReeseKirl Holstein Kiel5 000 0002028.06.30.14Bilal Hussein Stockholm Vasalunds IF700 0002026.06.30.19Jeremy DudziakHamburg Hatayspor750 0002025.06.30.27Michaël CuisanceStrasbourg VfL Osnabrück1 800 0002027.06.30.47Szelim Telib Berlinutánpótlásból került fel?Nem publikusTámadók7Florian NiederlecherEbersburg FC Augsburg500 0002025.06.30.9Smail PrevljakTušcica KAS Eupen700 0002025.06.30.18Luca SchulerNeustadt an der Weinstraße 1. FC Magdeburg700 0002027.06.3020Dárdai Palkó Berlin Fehérvár FC1 000 0002026.06.30.22Marten WinklerFrankfurt (Oder) SV Waldhof Mannheim2 000 0002027.06.30.24Jón Dagur ÞorsteinssonKópavogur OH Leuven2 000 0002027.06.30.26Gustav ChristensenIkast FC Midtjylland500 0002027.06.30.39Derry ScherhantBerlinutánpótlásból került fel1 200 0002027.06.3040Oliver RölkeBerlinutánpótlásból került fel250 0002027.06.30Kölcsönadott játékosok Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejártaRobert KwasigrochkapusBerlin Fortuna Düsseldorf200 0002025.06.30.Julian EitschbergervédőHohen Neuendorf Rot-Weiß Essen400 0002025.06.30.Tim HoffmannvédőAmszterdam FC Erzgebirge Aue275 0002025.06.30.Agustín Rogelvédő Montevideo SC Internacional600 0002025.06.30.Bradley IbrahimközéppályásLondon Crawley Town FC400 0002025.06.30.Wilfried Kangatámadó Montreuil Cardiff City FC4 000 0002025.06.30.Kélian Nsonatámadó Ivry-sur-Seine FC Emmen500 0002025.06.30.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Hivatalos honlap Hertha Berlin statisztikái HerthaUnser Hivatalos Fanclub

Kategória:Német labdarúgócsapatok Kategória:1892-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Berlin sportélete