Szalay Miklós (Budapest, 1924. február 25. – Budapest, 1978. június 12.) mérnök, egyetemi adjunktus, a műszaki tudományok kandidátusa.
Életpályája 1942-ben érettségizett a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd Főreáliskolában kitűnő eredménnyel. 1942-től a Magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, ahol a mérnöki képzés mellett három évig közgazdaságtani tárgyakat is hallgatott. Mérnöki oklevelét 1946. novemberében szerezte meg az akkor már Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen. 1946–1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsész karán tanult.
1947-től a Borsod-Heves-Tiszai Ármentesítő Társulat mérnökévé nevezték ki, ahol árvízvédelmi töltések, belvízrendszerek tervezésével, az előbbiek és szivattyútelepek építésének vezetésével foglalkozott. A vízi társulatok államosítása kapcsán 1948. szeptemberétől a Miskolci Vízgazdálkodási Körzet állományába került, ahol korábbi feladatai mellett folyó és patakszabályozási, valamint öntözési munkák irányításával is megbízták.
A közlekedés- és postaügyi miniszter rendeletével 1951. február 1-jétől a Földalatti Vasút Beruházási Vállalathoz helyezték át, ahol építési ellenőrként, majd a talajmechanikai laboratórium vezetőjeként működött. E minőségében a földalatti vasút akkor induló építkezésének talajmechanikai-mérnökgeológiai előkészítésével, a vegyi és fagyasztásos talajszilárdítás kérdéseivel és a kőzetnyomás mérésének problémájával foglalkozott. Első dolgozatát 1948-ban publikálta geodéziai témában. Ezt követően árvízvédelmi betonfalakkal, geofizikai talajkutatással, elektroozmózissal, talajszilárdítással, rétegazonosítással kapcsolatos tanulmányokat jelentetett meg. 1952-ben kidolgozta az árvízvédelmi töltések nem-permanens átázási folyamatának egyik elméletét, amelyért a Magyar Tudományos Akadémia két ízben is pénzjutalomban és ösztöndíjban részesítette, eredményeit pedig román és német szakkönyvek is átvették. 1953-ban a közlekedési és postaügyi miniszter Földalatti Vasút Emlékéremmel ismerte el munkáját.
Tevékenysége Negyedszázados oktatói pályája 1953. szeptember 1-jével kezdődött, amikor dr. Németh Endre professzor kezdeményezésére miniszteri rendelettel az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem I. Vízépítési Tanszékére került tanársegédnek. 1954-től haláláig elismerten professzori szintű szakmai tevékenysége dacára, politikai okokból mellőzötten, adjunktusi besorolásban végezte munkáját. 1953–1962 között előadásokat tartott és gyakorlatokat vezetett a nappali, esti és levelező tagozaton a következő tárgyakból: vízellátás és csatornázás, hidromechanika, mérnöki biológia, mezőgazdasági vízgazdálkodás, hidrometria.
1954-ben jelent meg társszerzővel első könyve Árvízvédelmi kézikönyv címmel, amely nagyrészt a saját munkája volt. Ebben az időszakban publikált kutatási témái: rétegzett talajok rétegenkénti áteresztőképességének helyszíni meghatározása, lemezes ülepítő medencék hidraulikája, a nyílt hidrociklon működésének elmélete, laboratóriumi vízsebességmérés gömbökkel, a vízsugarak ballisztikája, a folyók felszínesésének meghatározása vízhozamadatokból.
1962-ben pályázat útján 5 évre meghívást kapott a University of Khartoum műszaki karának (Faculty of Engineering and Architecture) tanszékvezető docensi állására, ahol angol nyelven oktatta a hidrológia, hidraulika és vízépítés valamennyi tárgyát és vezette a hidraulikai laboratóriumot. Ez idő alatt 500 oldalas disszertációjában statisztikailag feldolgozta Szudán felszíni vizeinek adatait, vízmérlegét, valamint eljárást dolgozott ki a Nílus és mellékfolyói éves vízhozam-előrejelzésére is, hozzájárulva ezzel a vízszegény ország problémáinak megoldásához. A khartoumi egyetemen ezzel Master of Engineering Science fokozatot nyert 1967 februárjában.
Hazatérése után 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési Tanszékén ismét adjunktusként folytatta oktatói és kutatói tevékenységét. Ebben az évben jelent meg úttörő munkája Biológia a mérnöki gyakorlatban címmel, amely a problémakör átfogó tárgyalásával a hazai vízi környezetvédelem első összefoglaló szakkönyve.
Az egyetemen 1978-ban bekövetkezett haláláig oktatta a hidraulika, hidromechanika, vízépítéstan, vízfolyások rendezése, vízépítési műtárgyak, vízellátás-csatornázás tárgyakat a nappali, esti és levelező tagozatos hallgatók számára. 1971-ben elkészítette a vízépítőmérnöki oktatás hazai történetében első hidromechanikai példatárat, amely 1977-ben bővített kiadásban újra megjelent.
Rendszeres előadója volt a BME Továbbképző Intézete által rendezett tanfolyamoknak, és részt vett a szakmérnökök képzésében. 1975–1977 között folyami vízépítési szakmérnöki tanfolyamot szervezett, ennek vezető tanára, és mind a négy félévében előadója is volt a szivárgás hidraulika, tározók méretezése, új vízépítési anyagok és technológiák, csatornák és töltések karbantartása témakörében, továbbá vízépítési szemináriumot tartott.
1968-tól a kétévente, majd évente megrendezett UNESCO Nemzetközi Hidrológus Továbbképző Tanfolyam, az International Postgraduate Course in Hydrology rendszeres előadója volt, amelynek célja a fejlődő országok szakembereinek továbbképzése. Tagja volt a tanfolyam négytagú tanterv-bizottságának is.
Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) szakértőjeként 1976-ban négy USA-beli szakember mellett egyetlen európaiként előadás-sorozatot tartott a Poonában (India) rendezett nemzetközi hidrometeorológiai és oceanográfiai mérnöktovábbképző tanfolyamon.
1974-ben megvédte Áramlástani peremérték-feladatok numerikus megoldása című kandidátusi értekezését, amellyel az MTA műszaki tudományok kandidátusa fokozatot nyerte el.
Az MTA-OVH vegyesbizottság keretében megalakított felsőoktatási munkabizottság tagjaként kidolgozta a vízépítő-mérnöki és üzemmérnöki továbbképzés új irányelveit. Ezért az Országos Vízügyi Hivatal elnöke 1977-ben elnöki jutalomban részesítette. Egyetemi pályafutásával párhuzamosan rendszeresen foglalkoztatta mérnöki szakmájának gyakorlati oldala is. Így például 1954-ben a Dunavölgyi Timföldipari Tervező Vállalat (az ALUTERV elődje) megbízásából megtervezte a Zalaegerszegi Aszfaltgyár ipari vízellátását. 1970–1971 között az Általános Épülettervező Vállalat tervellenőreként a vízellátási, csatornázási, szennyvízkezelési tervek felülvizsgálatát végezte.
Legfontosabb tervezési munkái Vác város és környéke ivó- és ipari vízellátásának tanulmányterve A Váci Híradástechnikai Gyár vízellátása és csatornázása A Lábatlani Épületelemgyár ivó- és ipari vízellátása, csatornázása A Gamma Finommechanikai Művek galvanizáló üzemének szennyvíz-semlegesítése A Metallokémia gyár ipari szennyvízhálózatának felmérése és rekonstrukciója A leninvárosi 2000 MW-es hőerőmű hűtővízellátása Szigetszentmárton község ivóvízellátásának tanulmányterve A Kartúmi Egyetem shambati lakótelepének csatornahálózata Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár csopaki vízi telepének vízellátása és szennyvízkezelés, épületgépészete Számos budapesti közcsatorna terve Szentendre város ármentesítése A Tahitótfalu-Pócsmegyer közti árvízvédelmi töltés erősítési terve A jászsági és a nagykunsági öntöző főcsatornák vízszintszabályozó nagyműtárgyainak tanulmányterve Szamos-Túr közti árvédelmi zárógát tanulmányterve A Vasonca-patak mértékadó vízhozamának meghatározása A Nagyberek vízfolyásai mértékadó vízhozamainak meghatározása.
Az Építésügyi Minisztérium és az Országos Szabványügyi Hivatal által a közepes alföldi városok szennyvíztisztításának típustervére 1961-ben kiírt pályázaton dr. Balogh János agronómus és Hajdú László öntözési szakmérnök társszerzőkkel közösen elkészített pályamunkáját kiemelt megvétellel díjazták.
A kutatás területén elért eredményei A mérnöki pályafutása során szakmájának szinte minden területén mutatott fel eredményeket. Ezek közül a legjelentősebbek az alábbiak:
Az áramlástan és hidraulika mindig a legkedvesebb kutatási területe volt. A Földalatti Vasút Vállalatnál dolgozott, amikor 1951–1952 között kidolgozta az árvízvédelmi töltésekben változó vízállás hatására lejátszódó nem-permanens szivárgás egy elméletét. Elért eredményeiért a Magyar Tudományos Akadémia két éven át havi ösztöndíjjal, majd külön jutalommal honorálta. Ezen elméletét számos külföldi kutató átvette és szakkönyveiben részletesen tárgyalta. A szivárgás hidraulika egyéb kérdései is foglalkoztatták, így publikációi jelentek meg a talaj áteresztőképességének helyszíni meghatározásáról, a földalatti vasút alagútjaiba történő vízbeszivárgás áramlástani megközelítésétől, anizotróp közegben történő szivárgás numerikus számításáról, a szennyező anyagoknak a talajvízben történő terjedéséről, szádfalak alatti áramlások két típusáról.
További áramlástani területként foglalkozott a Navier-Stokes egyenlet analóg és digitális számítógépes megoldásaival, a természetes és mesterséges vízfolyásokban fellépő turbulens sebességeloszlás meghatározási kérdéseivel. Kandidátusi értekezése (Áramlástani peremérték-feladatok numerikus megoldása) is részben e témakörrel foglalkozott.
A gömb alakú testek közegellenállása több áramlástani feladathoz szolgáltat alapanyagot: kutatásokat végzett a gömbökkel történő áramlási sebességmérés, az esőztető öntözés cseppjeinek ballisztikája, valamint a testek ülepedési, illetve buborékok felszállási sebességének meghatározása terén.
Többéves kutatást folytatott a töltésszakadás nyomán a területre kiömlő árvíz nem-permanens módon történő szétterjedésének modellezésére – e témán utolsó idejében is intenzíven dolgozott.
Kidolgozta a részben felhúzott zsiliptáblákra ható dinamikus nyomás addigiaknál szabatosabb számítási módszerét. Eljárást dolgozott ki a városi csatornák hidraulikai méretezésének egyszerűsítésére.
Foglalkozott a hő- és anyagtranszport kérdéseivel. A Budapesti Műszaki Egyetem Továbbképző Intézetének 1978. évi tavaszi ciklusában 10 órás tanfolyamot tartott a folyók és tavak hőszennyezésének áramlástani vonatkozásairól. A folyók hordalékszállítása, mint kétfázisú áramlás, valamint az ipari szennyvizek ülepítési folyamatai (mint fázisok szétválasztása) számos kutatómunkája tárgyát jelentették. Halála évében olyan számítógépes számítási modellen dolgozott, amely a folyók változó vízhozamától függő, változó hordalékszállítás leírására alkalmas.
Az áramlástannal közelebbi kapcsolatban nem álló egyéb kutatási területei közül említésre méltóak a mérnöki geofizika, az elektroozmotikus víztelenítési folyamatok, az árvízvédelem különböző vonatkozásai, valamint a biotechnika, mint a környezetvédelem egyik ága. (Ez utóbbi könyvének témája is.)
Külön említendő a felszíni vizek hidrológiája, amely tárgykörben Master of Science fokozatot szerzett Szudánban. Ezeken kívül még felemlíthető néhány kisebb-nagyobb témakör, amelyekre publikációinak jegyzéke utalt.
Szakmai munkája hazai és nemzetközi szervezetekben Jelentős tevékenységet fejtett ki a tudományos egyesületekben, intézményekben is. Magyar Hidrológiai Társaság tagja volt 1949-től. A Társaság Hidraulikai Szakosztályának elnökévé választották első ízben 1974-ben, majd 1977-ben. Titkára volt a Társaság Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának, a Társaság Elnökségének és a Hidrológiai Közlöny szerkesztő bizottságának. Tudományos és egyesületi munkájának elismeréseképpen 1977-ben a Társaság Bogdánfy Ödön-emlékéremmel tüntette ki. A Társaságtól 1979-ben posztumusz Vitális Sándor pályadíjban részesült.
Munkatársa volt az Applied Mechanics Reviews nemzetközi annotáló-referáló folyóiratnak.
Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületben ellátta a Magyar Hidrológiai Társaság összekötőjének tisztét, tagja volt a Vízienergia Munkabizottság vezetőségének és előadásokkal is részt vett az egyesületi munkában.