Jean Renoir (Párizs, 1894. szeptember 15. – Beverly Hills, Kalifornia, 1979. február 12.) francia filmrendező, a 20. századi francia filmművészet kiemelkedő egyénisége. A második világháború előtt készített hangosfilmjeinek értékeire az új hullám filmes generációja hívta fel a figyelmet. Különösen François Truffaut művészetére volt hatással.

Pályája A híres impresszionista festő, Pierre-Auguste Renoir fia. Jean Renoir saját állítása szerint az 1920-as évek közepén kizárólag azért kezdett filmmel foglalkozni, hogy (első) felesége, Catherine Hessling filmszínésznő lehessen. Fokozatosan azonban őt magát is rabul ejtette az új művészet.

Alkotói pályáját három korszakra szokták osztani: némafilmjei, a világháború előtt Franciaországban forgatott hangosfilmjei és a többnyire átlagosnak ítélt harmadik, az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött korszakára. Első hangosfilmje a Babát purgálják, de ő maga a következőt, A szuka című filmjét tartotta pályája fordulópontjának. Legnagyobb hatású filmjeit az 1930-as évek második felében készítette, köztük volt A nagy ábránd is, mely hatalmas közönségsikert aratott. Ez a műve 1958-ban felkerült a világ legjobb filmjeiként elismert Brüsszeli tizenkettő listájára.

1940-ben az Egyesült Államokba távozott. Ott készült filmjei közül a legjelentősebb a Mindennapi kenyerünk (The Southerner), és csak évekkel a háború után tért vissza Európába, előbb egy olasz produkcióval (A királyné hintaja), majd ismét Párizsban forgatott. Élete utolsó éveit Kaliforniában töltötte.

Renoirt a filmtörténet a francia film egyik legnagyobb alkotójának értékeli, még akkor is, ha 1950 utáni filmjei jelentéktelenek. Tartalmi-formai eljárásaival sok tekintetben megelőzte az olasz neorealizmust (Toni) és a francia új hullámot (A vízből kimentett Boudu). Az 1939-es Játékszabály összefoglalója, csúcsa addigi pályájának, és talán az egész francia film fejlődésének. Egyrészt a háború kitörése miatt, másrészt művészi igényessége miatt premierje idején megbukott, későbbi felújításai révén ma a legfontosabb filmtörténeti hivatkozási alap.

Filmek (Filmrendezői munkái:)

1924 A víz leánya (La fille de l'eau) 1926 Nana 1926 Charleston (Charleston ou sur un air Charleston) 1927 Marquitta 1928 A kis gyufaáruslány (La petite marchande d'allumettes) 1928 A lógós (Tire au flanc) 1929 Lovagi torna (Le turnoi dans la cité) 1929 Sivatagi tábor (Le bled) 1931 A babát purgálják (On purge Bébé) 1931 A szuka (La chienne) 1932 Éjszaka a keresztúton (La nuit du carrefour) 1932 (Chotard és Tsa) (Chotard et Cie) 1932 A vízből kimentett Boudu (Boudu sauvé des eaux) 1933 Bovaryné (Madame Bovary) 1934 Toni 1935 Lange úr bűne (Le crime de monsieur Lange) 1936 Miénk az élet (La vie est à nous) 1936 Éjjeli menedékhely (Les bas-fonds) 1937 A nagy ábránd (La grande illusion) 1937 Marseillaise (La marseillaise) 1938 Állat az emberben (La bête humaine) 1939 A játékszabály (La règle du jeu) 1940 La Tosca 1941 Mocsár (Swamp Water) 1943 Ütött az óra (This Land is Mine) 1944 Üdvözlet Franciaországnak (Salute to France) 1945 Mindennapi kenyerünk (The Southerner) 1946 Egy szobalány naplója (The Diary of a Chambermaid) 1946 Asszony a tengerparton (The Woman on the Beach) 1950 A folyó (The River) 1952 Az aranyhintó (Le carrosse d'or) 1954 Mulató a Montmartre-on (French Cancan) 1956 Elena és a férfiak (Elena et les hommes) 1959 Cordelier doktor végrendelete (Le testament du docteur Cordelier) 1959 Ebéd a fűben (Le déjeuner sur l'herbe) 1962 A ravasz káplár (Le caporal épinglé) 1969 Jean Renoir kis színháza (Le petit théâtre par Jean Renoir)

Magyar nyelvű kötetei

Apám, Renoir. Életrajz; ford. G. Beke Margit; Gondolat, Bp., 1968 Életem és filmjeim; ford. Morvay Zsuzsa, Simon Vanda, összeáll., vál., szerk. Zalán Vince; Osiris, Bp., 2006 (Osiris könyvtár. Film)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Francia filmproducerek Kategória:Francia forgatókönyvírók Kategória:Francia színészek Kategória:Francia írók Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Emigráns franciák Kategória:Némafilmrendezők Kategória:Párizsiak Kategória:Oscar-életműdíjjal kitüntetett személyek