A Comenius Egyetem (szlovákul Univerzita Komenského v Bratislave, latinul: Universitas Comeniana Bratislavensis) szlovák állami felsőoktatási intézmény Pozsonyban. Névadója Comenius (Jan Amos Komenský).

Története A Comenius Egyetem 1919-ben alakult, az alapításról szóló törvény négy karról (jogi, bölcsészettudományi, orvostudományi, természettudományi) tett említést. Azonban 1919-ben csupán az orvostudományi kar indult el, ezt követte két év múlva a bölcsészettudományi és a jogi. A természettudományi kar alapítására csak 1940-ben került sor. Azelőtt a természettudományi hallgatók többsége cseh egyetemeken tanult.

A müncheni egyezmény után a cseh professzorok elhagyták az egyetemet, többségük később sem tért vissza. 1939-től az egyetem neve egyszerűen csak 'Szlovák Egyetem' volt. Az egyetem irányításába a politika is beleszólt. A második világháború befejeztével, a kommunista párt hatalomra kerülése után megkezdődött a mennyiségi fejlődés. Sorozatban nyíltak az új karok: pedagógiai (1946), gyógyszerészeti (1952), testnevelési (1960), a turócszentmártoni orvostudományi kar (ma Jessenius Orvostudományi Kar (1962), matematikai-fizikai (1980, a természettudományiból különválasztva). A 'Comenius' elnevezést csak 1954-ben kapta vissza. Jelentősen megnőtt a hallgatók száma is, mely az 1978/79-es tanévben érte el a maximumot: ekkor 18 050 diák járt a Comenius Egyetemre. Ez azonban az ideológiai alapon való megkülönböztetést is magával hozta. Az 1950-es törvény alapján megkezdődött a felsőoktatási intézmények reformja, majd a politikai tisztogatás az egyetemeken.

A bársonyos forradalom után 1990-ben megalakult a Cirill és Metód Római Katolikus Kar, illetve az egyetem kötelékébe került az Evangélikus Teológiai Kar is. 1991-ben létrejött a Menedzsment Kar. Az egyetem legfiatalabb kara a 2002-ben alapított Társadalom- és Közgazdaságtudományok Kar.

Karok bélyegkép|jobbra|260px|A Természettudományi Kar épülete bélyegkép|jobbra|260px|A Matematika, Fizika és Informatika Kar épülete Az egyetemnek összesen 13 kara van.

Bölcsészettudományi Kar Matematika, Fizika és Informatika Kar Természettudományi Kar Jogi Kar Gyógyszerészeti Kar Orvostudományi Kar Cirill és Metód Római Katolikus Teológiai Kar Evangélikus Teológiai Kar Menedzsment Kar Társadalom- és Közgazdságtudományok Kara Testnevelési Kar Jessenius Orvostudományi Kar (Turócszentmárton) Pedagógiai Kar

Magyar nyelvű oktatás Szlovákiában az államilag finanszírozott felsőoktatásban csak a magyar pedagógusok képzése folyik magyar nyelven, más szakterületen itt nincs lehetőség magyar nyelvű tanulmányok folytatására. A Bölcsészettudományi Karon évente tíz és húsz közötti számban végeznek magyartanárok.

A Comenius Egyetemen a tanterv kötelezően előírja a levéltáros szakosoknak a magyar nyelv tanulását, hogy a levéltári anyagok tanulmányozása során boldoguljanak azok olvasásával.

Neves diákjai és oktatói Agócs Attila (1978) néprajzkutató, Fülek polgármestere. Alabán Ferenc (1951) szlovákiai magyar irodalomtörténész, irodalomtudós, egyetemi tanár. Július Alberty (1925–2019) egyetemi oktató. Alt Ernő (1921–2022) lévai gyógyszerész. František Andraščík (1931–2001) szlovák költő, regény- és esszéíró, irodalomkritikus. Arany Adalbert László (1909–1967) szlovákiai magyar nyelvész, tanár, néprajzkutató, múzeumigazgató, a szlovák nyelvjáráskutatás egyik megalapítója. Alexander Avenarius (1942–2004) szlovák levéltáros, történész. Rudolf Baláž (1940–2011) szlovák katolikus pap, besztercebányai püspök. Jozef Bánsky (1919–1956) szlovák író, költő, műfordító, irodalomtörténész, bibliográfus. Barak László (1953) felvidéki költő, író, publicista, novellista, közíró. Bárdos Gyula (1958) szlovákiai magyar politikus. Július Bartl (1937–2022) szlovák történész, levéltáros. Jozef Bátora (1950) szlovák régész. Bauer Győző (1942–2018) szlovákiai magyar orvos, farmakológus, diplomata. Rudolf Bednárik (1903–1975) szlovák etnológus. Berényi József (1967) szlovákiai magyar politikus, 2010-től a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke. Július Béreš (1939–2013) szlovák régész. Darina Bialeková (1934) szlovák régésznő. Binder Pál (1938) zoológus. Biró Ágnes (1957) szlovákiai magyar politikus, tanár. Jaroslava Blažková (1933–2017) szlovák író, publicista. Viktor Borodovčák (1926–2021) szlovák levéltáros, történész. Bohuš Bodacz (1955–2020) szlovák író, irodalomkritikus és publicista. Jana Bodnárová (1950) szlovák költő, író, művészettörténész, forgatókönyvíró. František Bokes (1906–1968) szlovák történész, történeti geográfus. Ján Botík (1938) szlovák néprajzkutató, egyetemi oktató. Bólya Lajos (1905–1978) jogász, költő, egyetemi tanár. Bödők Zsigmond (1957–2010) tudománytörténész, asztrofizikus, szakíró. Böszörményi István (1947-2022) tanár, helytörténeti és néprajzi kutató. Brogyányi Judit (Nagy; 1948–2006) műfordító, újságíró. Brogyányi Kálmán (1905–1978) művészeti író, művészettörténész, publicista. Buday Péter (1984) művészettörténész, oktató. Ján Buzássy (1935) szlovák költő és műfordító. Vojtech Budinský-Krička (1903–1993) szlovák régészprofesszor. Bukovszky László (1966) történész, levéltáros. Václav Chaloupecký (1882–1951) cseh történész, oktató. Ivan Chalupecký (1932–2020) történész, levéltáros, oktató. Milan Chautur (1957) szlovák görögkatolikus pap, redemptorista szerzetes, kassai görögkatolikus püspök. Karol Chmel (1953) szlovák költő, műfordító, újságíró. Rudolf Chmel (1939) szlovák politikus, hungarológus, korábban irodalomtörténészként is dolgozott, Csehszlovákia budapesti nagykövete, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, korábbi kulturális miniszter, jelenleg emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes. Chrenka Edit (1936) szótárszerkesztő, szótáríró, műfordító. Bohuslav Chropovský (1926–2009) szlovák régész. Peter Colotka (1925–2019) szlovák akadémikus, ügyvéd és politikus, 1969–1988 között a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke. Vojtech Cvengroš (1891–1970) tanár, tankönyvíró, fordító, cserkész. Zuzana Čaputová (1973) szlovák liberális politikus, jogász, aktivista, Szlovákia megválasztott elnöke. Cs. Liszka Györgyi (1963) szerkesztő, újságíró. Csanda Gábor (1963) irodalomkritikus, szerkesztő. Csanda Sándor (1927–1989) irodalomtörténész, egyetemi tanár, Csemadok elnökségi tag. Csehy Zoltán (1973) felvidéki költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. Cselényi László (1938–2023) József Attila-díjas (2003) író, költő, újságíró, műfordító, egyetemi tanár. Zlata Čilinská (1932) szlovák régésznő. Rudolf Čižmárik (1949–2008) szlovák költő, regényíró, újságíró és műfordító. Danczi Villebald József (1910–1977) bencés pap, tanár, iskolaigazgató, nyelvész. Andrej Danko (1974) szlovák politikus, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője. Danter Izabella (1955) néprajzkutató, muzeológus. Ladislav Deák (1931–2011) szlovák történész. Décsy Gyula (1925–2008) nyelvész, egyetemi oktató. Ivana Dobrakovová (1982) szlovák író és műfordító. Šarlota Drahošová (1951) levéltáros. Dezider Anton Dubay (1902–1993) szlovák nyelvész, bibliográfus. Dudich Sándor László (1942) biológus, egyetemi oktató. Duray Miklós (1945–2022) szlovákiai magyar politikus, író. Mikuláš Dušek (1913–1994) szlovák régész, a révkomáromi Duna Menti Múzeum II. világháború utáni első igazgatója. Pavel Dvořák (1937–2018) cseh történész, író, újságíró. Martin „Maťo“ Ďurinda (1961) szlovák gitáros, énekes. A Tublatanka alapító frontembere. Beata Egyházy-Jurovská (1944) szlovákiai régésznő. Jan Eisner (1885–1967) cseh régész, a pozsonyi Comenius Egyetem, majd a prágai Károly Egyetem professzora. Écsi Gyöngyi (1965) lelkész, népdalénekes, -gyűjtő, bábszínész. Oľga Feldeková (1943) szlovák író, újságíró, és dramaturg. Frederik Federmayer (1973) szlovák genealógus, heraldikus, történész, egyetemi oktató. Vladimír Fekete (1955) szlovák szerzetes, az Azerbajdzsáni apostoli prefektúra első római katolikus prefektusa (püspöke). Oskár Ferianc (1905–1987) szlovák természettudós, entomológus, ornitológus. Zora Feriancová-Masárová (1930) zoológus professzor, ornitológus. Robert Fico (1964) szlovák politikus, a Smer-SD párt elnöke, 2006-2010 között Szlovákia miniszterelnöke. Vladimír Filo (1940–2015) rozsnyói püspök. Fogarassy László (1920–1994) pozsonyi magyar történész, jogász, könyvtáros. Fónod Zoltán (1930–2021) irodalomtörténész, kritikus, publicista, egyetemi oktató, szerkesztő. Fukári Valéria (1934–2012) filológus, irodalom- és művelődéstörténész. Gabriel Fusek (1957) szlovák régész. Fuzik János (1957–2022) magyarországi szlovák újságíró, dokumentumfilm-rendező, közéleti személyiség. Garaj Lajos (1932–2008) irodalomtörténész, műfordító, egyetemi oktató. Ľubomír Galko (1968) szlovák politikus, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) egyik alelnöke. Ivan Gašparovič (1941) szlovák politikus, jogtudós, 2004-2012 között a Szlovák Köztársaság köztársasági elnöke. Gál Gábor politikus. Gergelyi Ottmár (1919–1995) szlovákiai levéltáros. Göllner Erzsébet (1905–1944) szlovák irodalomtörténész, hungarológus, műfordító. Igor Graus (1960–2020) szlovák történész, levéltáros. Grendel Lajos (1948–2018) szlovákiai magyar író, kritikus, egyetemi tanár. Gudmon Ilona (1952) néprajzkutató, muzeológus. Alžbeta Güntherová-Mayerová (1905–1973) szlovák művészettörténész, műemlékvédelmi szakember. Gwerk Ödön (1895–1956) festőművész. Gyurgyík László (1954) szociológus, egyetemi oktató. Michal Habaj (1974) szlovák költő, író és irodalomtudós. Bohumil Haluzický (1879–1957) szlovák író, publicista, irodalomtörténész, kritikus. Pavol Hamžík (1954) szlovák politikus, volt integrációs (1998–2001) és külügyminiszter (1996–1997), 2018 óta Szlovákia budapesti nagykövete. Milan Hanuliak (1951) szlovák régész. Haraszti Mária (1959) író, költő, műfordító, előadóművész, könyv- és lemezkiadó, producer. Florián Hodál (1916–1985) pedagógus, muzeológus. Juraj Hodál (1888–1963) egyháztörténész. Himmler György (1954) gimnáziumi tanár, szerkesztő, művelődésszervező. Roman Holec (1959) történészprofesszor. Pavel Horváth (1926–1999) szlovák történész. Vilém Hrubý (1912–1985) cseh régészprofesszor. Ján Hučko (1929–2001) szlovák történész, egyetemi oktató. Marta Hučková Kocianová (1955) művészettörténész. Ivan Hudec (1947–2022) szlovák író, drámaíró, politikus. Ján Hunka (1958–2021) szlovák régész, numizmatikus. Huszár László (1951–2021) művelődésszervező, Csemadok titkár. Alexander Húščava (1906–1969) szlovák történész, levéltáros. Illés Anna (1957) tanár, műfordító, újságíró. Janda Iván (1923–2007) iskolaigazgató tanár, karnagy. Štefan Janšák (1886–1972) szlovák építészmérnök, régész, diplomata és író. Viliam Judák (1957) a Nyitrai egyházmegye megyéspüspöke. Iveta Kaczarová (1957) régész, múzeumigazgató. Robert Kaliňák (1971) szlovák politikus, belügyminiszter. Kalita Gábor (1950–2021) festő, reklámgrafikus, publicista. Ivan Kamenec (1938) szlovák történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének vezető kutatója. Ľubomíra Kaminská (1954) szlovák régésznő, egyetemi oktató. Karaffa János (1973–2021) szlovákiai magyar plébános. Viliam Karmažin (1922–2018) szlovák zeneszerző, karmester. Jozef Karpat (1914–1989) szlovák jogtörténész. Jozef Karvaš (1905–1982) szlovák tanár, helytörténeti kutató, muzeológus, levéltáros. Matúš Kavec (1898–1980) szlovák író. Július Kálmán (1911–1991) művészettörténész, muzeológus, publicista. Táňa Keleová-Vasilková (1964) szlovák író. Peter Keresteš (1981) szlovák történész, levéltáros, levéltárigazgató. Király Tibor (1920–2021) magyar jogtudós, egyetemi tanár, MTA tagja. Kiss József (1944–2013) történész, publicista. Kiss László (1950) orvos, orvostörténész, író. Kiss Róbert (1972) plébános, kanonok, püspöki helynök. Klokner Loránd (1932) tanár, botanikus. Ľudovít Knappek (1906–1983) szlovák jogász, jogászprofesszor. Kolbenheyer Tibor (1917–1993) szlovákiai magyar geofizikus, asztrofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti (1979) tagja.