A japán mangasorozat, amelyet Óba Cugumi írt és Obata Takesi illusztrált.
Története A manga első fejezetének megjelenése után néhány évvel animesorozat is készült. A sorozat cselekménye Jagami Light, egy középiskolás diák tetteit követi nyomon, akinek birtokába kerül egy természetfeletti erővel rendelkező jegyzetfüzet, a „Halállista”, amelyet egy Ryuk nevű halálisten hagyott el a földi világban. A Halállista birtokosa bárkit meggyilkolhat, akinek ismeri az arcát és a nevét, majd utóbbit leírja a füzetbe. Light a jegyzetfüzet segítségével egy olyan utópikus világot akar megteremteni és uralni, amelyben nem létezik a gonosz, bármennyi emberéletbe is kerüljön az, egy „Kira” becenevű nemzetközi sorozatgyilkos álnéven.
A sorozat fejezetei első alkalommal Japánban, a Shueisha által kiadott Súkan Sónen Jump (angol nyelvterületen gyakran Weekly Shōnen Jump) magazinban jelentek meg 2003 decembere és 2006 májusa között. A sorozat tankóbon kötetekben 2004 májusa és 2006 októbere között jelent meg, és azóta több nyelvre is lefordították. A tizenkét kötetes mangából 2006 októberéig körülbelül 20 millió példány kelt el Japánban. A Death Note az Egyesült Államokban a Viz Media kiadásában jelent meg. A sorozat várományosa volt az American Anime-díjnak „2006 legjobb mangája”-kategóriában, valamint a sorozat első kötete a 2008-as Evergreen Young Adult Book-díjnak. Magyarországon a MangaFan jelentette meg a mangát, az első kötete 2008 júliusában jelent meg, míg a befejező tizenkettedik 2011 decemberében.
A sorozat 37 részes anime-adaptációját a Madhouse készítette el, melynek első epizódját az NTV sugározta 2006. október 3-án. Az Egyesült Államokban az anime tévépremierje 2007. október 20-án volt az Adult Swim-csatornán, Kanadában hat nappal később, október 26-án a YTV Bionix műsorblokkjában. A Death Note Magyarországon 2008. február 7-től volt látható az Animax műsorán, majd a sorozatot nem sokkal később az AXN Sci-Fi is műsorra tűzte. Egy hónappal a manga utolsó fejezetének megjelenése után, 2006 júniusában került a japán mozikba a sorozat kétrészes, élőszereplős filmváltozatának elő része, melynek nézettsége az első két hétben még az év sikerfilmjét, A Da Vinci-kódot is megelőzte a szigetországban. Az első film magyarországi mozipremierje magyar felirattal 2008. szeptember 25-én, a másodiknak 2009. május 14-én volt.
Cselekmény
Jagami Light egyedülállóan intelligens fiatalember, aki undorral tekint a bűnözésre és romlottságra az őt körülvevő világban. Élete drámai fordulatot vesz, mikor megtalál egy földön heverő rejtélyes és természetfeletti erővel bíró jegyzetfüzetet, a „Halállistát”. A Halállistában található használati útmutató szerint az az ember, akinek a nevét leírják a füzetbe, meghal. Light kezdetben kételkedik a füzetben foglaltak igazságtartalmában, de hamarosan rádöbben, hogy a Halállista valódi. Mikorra felkeresi őt a jegyzetfüzet előző tulajdonosa, a Ryuk nevű halálisten, Light már céltudatosan használja a listát. El akarja pusztítani a gonoszságot és mindenkit aki útjába áll, hogy új világot teremtsen, melynek ő maga lesz az istene.
A drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti az Interpol, és egy ugyancsak titokzatos nyomozó, „L” figyelmét. L hamar kikövetkezteti, hogy az ismeretlen sorozatgyilkos, akit az emberek Kira (az angol „killer”, vagyis „gyilkos” szó japán kiejtéséhez való hasonlósága miatt) néven emlegetnek, Japánból folytatja tevékenységét. L szintén feltételezi, helyesen, hogy Kira anélkül képes meggyilkolni másokat, hogy a közelükben legyen. Light felismeri, hogy L lesz legnagyobb ellenfele, aki megakadályozhatja céljai elérésében, mellyel elkezdődik kettejük pszichológiai macska-egér játéka.
Valamivel később Light megismerkedik Amane Miszával, egy másik Halállista birtokosával, aki megpróbál segíteni neki, de a lányt hamarosan elfogja L. Light egy tervet dolgoz ki, melyben lemond a Halállistáról, és azzal együtt minden emlékéről is a listával kapcsolatban és saját magát L felügyeletére bízza. Miután elveszíti emlékezetét Light L-lel a Jocuba csoport után kezd nyomozni, akik Misza Halállistájának birtokába kerültek. Letartóztatásuk közben Light megérinti a jegyzetfüzetet és ezzel visszanyeri emlékeit is. Visszaemlékezve tervére, folytatja azt és kényszeríti Misza Halállistájának régi tulajdonosát, a Rem nevű halálistent, hogy ölje meg L-t.
L halála után két fiatal száll harcba a megboldogult mesterdetektív megüresedett helyéért: „M”, vagyis Mello, valamint „N”, azaz Near. Mello intelligens, ugyanakkor túlzottan heves és önfejű. Near egy különleges egységet állít fel Kira elfogására. Időközben Kira tettei világszerte ismertté váltak, Light pedig L halála után megszerezte annak pozícióját is, így már azt hiszi senki sem állhat az útjába célja elérésében. Near azonban L követőjeként új szellemi párbajra hívja Lightot, akiről már kezdettől fogva feltételezi, hogy ő a titokzatos sorozatgyilkos, Kira. A végjáték során Light lelepleződik és Ryuk keze által leli halálát.
A sorozat megszületése és az alkotói folyamat A manga írója, Óba Cugumi nyilatkozata szerint azért döntött egy fordulatos természetfeletti sorozat megalkotása mellett, mivel úgy érezte nem lenne érzéke egy „megszokott harcos” sorozathoz és ebből a stílusú történetekből egyébkéntis hiány van. A Death Note ötletének nem volt konkrét forrása, egész egyszerűen egy nap úgy gondolta, hogy szeretne egy történetet melyben sinigamik és „kötött szabályok” szerepelnek. A pilot fejezet megjelenése után Óba nem igazán bízott abban, hogy a Jump szerkesztősége jóváhagyja a sorozatot, mivel véleménye szerint annak stílusa nem illett bele a magazin arculatába. Saját bevallása szerint, mikor megtudta, hogy az olvasók pozitív visszajelzései miatt elfogadták a sorozatot és hogy Obata Takesi lesz a rajzolója, először el sem akarta hinni.
A Death Note sorozatának kezdete a „nulladik”, pilot fejezet megszületésével kezdődött. Óba két történet ötletét nyújtotta be a Shueisha szerkesztőségének, melyek közül ők Death Note-ot részesítették pozitív elbírálásban. Óba és a történet rajzolója, Obata nem találkoztak személyesen a pilot fejezet létrejöttekor, a szerkesztőjük szerint erre nem volt semmi szükség. Ennek ellenére Óba később úgy értékelte az első közös munkát, hogy „végül is egészen jól sült el a dolog”. Óba már a nulladik fejezet megírásakor beleütközött abba a problémába, mely gyakorlatilag az egész későbbi sorozat folyamán végigkísérte: nehezére esett eléggé összesűríteni a pilot cselekményét egyetlen fejezetbe. Obata úgy nyilatkozott, hogy lelkesen állt hozzá az új feladathoz mikor megtudta, hogy egy horror történetről van szó melyben halálistenek is megjelennek. Mikor először megkapta Óba vázlatait, saját bevallása szerint, először nem igazán látta át a történetet, de annak sötét és bizarr légköre ellenére is továbbra szeretett volna dolgozni rajta. A vázlatok tanulmányozása közben már a történet későbbi alakulásán kezdett gondolkozni és hogy vajon a Jump olvasóinak mennyire fogja elnyerni a tetszését. Obatának annak ellenére tetszett a történet atmoszférája, hogy vélemény szerint a főhősnek nem sok köze volt a történet tényleges alakulásához. Obata egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a fejezetet végül „saját ízlése szerint rajzolta meg”.
A sorozat alkotásának első lépésében Óba vázlatokat készített melyekben a párbeszédek is szerepeltek; a vázlatok, miután a szerkesztő átnézte azokat és jóváhagyta a szövegeket, végül Obatához kerültek. A cselekmény kigondolását Óba általában teázás, séta vagy az ágyban való lustálkodás közben tette, mivel csak nyugodt körülmények között tudta tisztán maga elé képzelni a manga paneljeit. A pontos kinézet és a beállítások végső kidolgozása már azonban Obata feladata volt. Óba ugyan fűzött némi megjegyzést a vázlataihoz, mint például „elhagyott épület”, de a hátterek és a környezet megtervezését Obatára hagyta. Óba elsősorban a sorozat tempójára és a szövegek mennyiségére ügyelt, saját bevallása szerint az utóbbival gyakran voltak nehézségei, mivel néha túl hosszúra sikerültek. Megpróbált tömören fogalmazni, mivel úgy érezte, hogy a túlzásba vitt magyarázatok csak fárasztanák az olvasót és így negatívan hatnának a sorozat sejtelmes légkörére is. A cselekmény megfelelő gyorsaságának kipuhatolása miatt egy vázlatot két-három alkalommal is újrarajzolt mivel azok túl sok oldalból álltak. Óba emellett egy újabb fejezet elkészítése előtt figyelmesen átolvasta az előző néhány fejezetet is, hogy ne ejtsen hibát a történet egységességében.
Óba általános heti ütemterve szerint öt napot szánt arra, hogy kigondolja és kidolgozza az újabb fejezetet, majd pedig egy napot, hogy megrajzolja a vázlatokat és beillessze a szöveget, amit azután elfaxolt a szerkesztőjének. Bizonyos alkalmakkor azonban egy fejezet kidolgozása a megszokott három-négy nap helyett egy hónapot is igénybe vett Óba számára. Obata általában heti négy napot dolgozott a Death Note újabb fejezetén, mely a végleges rajzok elkészítéséből, a kihúzásból és néha színezésből állt. Emellett még egy napot szánt a végső simításokra is. Obata számára nem okozott nehézséget az ütemterv betartása, a színes oldalak elkészítéséhez azonban további egy-két napra volt szüksége, így az egy kicsit megzavarta a megszokott heti munkamentét.
Óba és Obata közös munkájuk ellenére csak ritkán találkoztak személyesen, elsősorban szerkesztőjükkel voltak kapcsolatban. Először a szerkesztőség egyik belső rendezvényén találkoztak 2004 januárjában. A szóbeszéd ellenére Obata, saját bevallása szerint, soha nem kérdezősködött Óba jövőbeli cselekménybonyolítása felől a szerkesztőjénél. Óba és Obata az utolsó fejezet cselekményét sem vitatták meg egymással és csak szerkesztőjükkel egyeztettek. Óba úgy nyilatkozott, hogy mikor megkérdezte szerkesztőjét, hogy Obata mondott e valamit a történetről vagy a cselekményről, szerkesztője csak annyit válaszolt, hogy „nem, semmit”. A Death Note többé kevésbé Óba eredeti szándékai szerint végződött, árulta el az író egy interjúban. Felmerült benne az ötlet, hogy L Jagami Lightot annak halálával győzi le, de végül mégis a „Yellow Box raktárépületi” befejezést választotta, bár a befejezés részleteit már kezdettől fogva rögzítette. Óba azt akarta, hogy a történet folyamatos legyen, hogy ne szakadjon epizódokra. A hangsúlyt a szereplőkre helyezte a történet eseményének a motorja pedig a Halállista volt. Mivel Óba igen kedvelte a humoros történeteket, a Death Note-ban is felfedezhetőek humoros vonatkozások.
Mondandója és arculata bélyegkép|jobbra|200px|A Halállista Óba nyilatkozata szerint sorozatával nem szándékozott semmiféle mélyen filozofikus témát feltárni. Ha azonban mégis a sorozat üzenetét kellene megfogalmazni, az véleménye szerint csupán annyi, hogy „egyszer minden ember meghal és többé nem tér vissza, ezért próbáljuk meg kihozni az életből a legtöbbet, amíg tehetjük”. Óba nem szándékozott sorozatával ideológiát létrehozni vagy ítéletet mondani jó és gonosz felett. Személyes hitéhez Near kijelentése áll a legközelebb, mely 12. kötetben olvasható.