bélyegkép|250px|jobbra|Budapest, Hősök tere bélyegkép|250px|A Balaton partja Badacsony hegyével
Ez a szócikk Magyarország turizmusát tárgyalja, azon belül Magyarország turisztikai felosztását, a legfontosabb és legjellegzetesebb turisztikai látnivalókat, a magyarországi természetjárás, üdülő- és gyógyturizmus fő jellemzőit, valamint a turistáknak nyújtott szolgáltatások, a szállás, étkezés és közlekedés adottságait.
Lásd még: Magyarországi turisztikai látnivalók listája – régiók és vármegyék szerint
Az idegenforgalom szerepe a gazdaságban A turizmus Magyarország gazdaságában az európai átlaghoz hasonlóan fontos szerepet tölt be. Évente kb. 4,1 millió belföldi és 3,5 millió külföldi turista választja úticéljául. A KSH adatai szerint 2011-ben például 13,6 millió külföldi turista látogatott el Magyarországra kifejezetten turisztikai céllal, mely 2 százalékkal magasabb, mint a 2010-es adat. A nem turisztikai motivációkkal érkezett külföldiek száma eléri 28 millió főt, melynek nagy része, körülbelül 15 millió fő tranzitutas volt, s körülbelül 10 millióan érkeztek bevásárlási szándékkal az országba. 2017-ben már közel 6 millió turista érkezett, akik nagyjából 3 millió amerikai dollárt költöttek.Megjelent a legnépszerűbb úti célok listája: Budapest 7 helyet lépett előrébb - budapestinfo.hu bélyegkép|250px|A budapesti Vásárcsarnok árudái is várják a nem turisztikai motivációkkal érkezett külföldi bevásárlókat A turizmus szektor gazdaságban betöltött szerepét hármas megközelítésben értelmezhetjük: a statisztikai értelemben vett turizmus szektor a szálláshely-szolgáltatást és a vendéglátást takarja (a munkahelyi és közétkeztetés nélkül); ha ehhez hozzászámítjuk a turistákkal közvetlen kapcsolatba kerülő más vállalkozások teljesítményeit is (például utazási irodák), akkor a teljes közvetlen turizmus szektort kapjuk. Végül – és az ágazat nemzetgazdasági jelentőségének megadásakor jellemzően ez a kategória jelenik meg a nyilvánosságban –, a közvetlen turizmus szektorhoz beszállítói tevékenységgel hozzájáruló teljesítményeket is beszámítva nyerjük a közvetlen és közvetett turizmusszektor adatait együtt.
2004-ben a Magyarországra látogató külföldiek összes magyarországi fogyasztása 822 milliárd forintot, ezen belül a turisztikai fogyasztás 596 milliárd forintot tett ki. Emellett a magyar lakosság 385 milliárd forintot fordított turisztikai szolgáltatásokra, aminek eredményeként a turizmus bevételei megközelítették az 1000 milliárd forintot. A turisztikai ágazatok GDP-je 877 milliárd forint volt, ami a magyarországi GDP mintegy 5,0%-át adja. A multiplikátor-hatásokat figyelembe véve a turizmus hozzávetőlegesen 8,5%-kal járult hozzá Magyarország GDP-jéhez. (A statisztikai értelemben vett turizmus szektor, azaz a szálláshely-szolgáltatás és a – munkahelyi és közétkeztetés nélkül számított – vendéglátás 2004-ben 1,6%-kal járult hozzá a bruttó hazai termékhez).
2004-ben a közvetlenül a turizmusban foglalkoztatottak száma 398 ezer fő volt, az összes foglalkoztatott 8,9%-a. A multiplikátor-hatásokat figyelembe véve elmondható, hogy Magyarországon minden nyolcadik munkahely a turizmusnak volt köszönhető.
A KSH 2005-ös adatsora szerint az ezer lakosra jutó vendégéjszakák száma a Balatonfüredi kistérségben volt a legmagasabb: 44901, második a Siófoki kistérség : 18892 vendégéjszakával, harmadik a Balatonalmádi kistérség 8078 éjszakával. Egyidejűleg a Jánoshalmai kistérség, a Mezőcsáti kistérség és a Sarkadi kistérség vonatkozó adata nulla volt.
Kulturális értékek bélyegkép|250px|Budapest: a Lánchíd és a Budavári Palota 250px|bélyegkép|Győr: Széchenyi tér right|thumb|250px|Kaposvár: Rippl-Rónai Múzeum bélyegkép|250px|Szentes: Koszta József Múzeum
Világörökségi helyszínek
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő magyarországi helyszínek a következők (a felvétel éve szerinti sorrendben): Budapest: A Duna-part látképe és a Budai Várnegyed (1987. kulturális) Hollókő ófalu és táji környezete (1987. kulturális – kultúrtáj) Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995. természeti) – Szlovákiával közös Az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete (1996. kulturális) Hortobágyi Nemzeti Park – Puszta (1999. kulturális – kultúrtáj) Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000. kulturális) Fertő-táj (2001. kulturális – kultúrtáj) – Ausztriával közös Tokaji Történelmi Borvidék (2002. kulturális – kultúrtáj) Budapest: az Andrássy út és történelmi környezete
Műemlékek, múzeumok Budapest világörökségi helyszínként elismert látnivalói a Duna-part látképe és a Budai Várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete. A főváros számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok, kastélyok, ókori, középkori és török kori emlékek, barokk, klasszicista, romantikus, neoreneszánsz, eklektikus és szecessziós stílusú középületek és lakóházak, 223 múzeum és galéria (közöttük jó néhány nemzetközi rangú gyűjteménnyel), történelmi hidak, valamint a köztéri szobrok, emlékművek sokasága található.
A magyarországi városok közül Budapest után műemlékekben, múzeumokban, kulturális látnivalókban a leggazdagabbak Sopron, Győr, Szombathely, Kőszeg, Pécs, Kaposvár, Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém, Pápa, Várpalota, Eger, Miskolc, Debrecen, Szeged, a világörökséghez tartozó Tokaj, Nyíregyháza, Nyírbátor, Sárospatak, Pásztó, Kecskemét, Kalocsa, Szentes, Hódmezővásárhely, Baja, Szentendre.
Az ország számos településén találhatók középkori templomok (Ják, Lébény, Ócsa, tihanyi altemplom, Csaroda stb.), romantikus hangulatú várak (Visegrád, Nagyvázsony, Sümeg, Szigliget, Szigetvár, Siklós, Pécsvárad, Magyaregregy, Sárvár, tatai vár, cseszneki vár, Drégely vára, Hollókő, boldogkői vár, diósgyőri vár, füzéri vár, Sárospatak, Szerencs, Szécsény, Gyulai vár), kastélymúzeumok (Fertőd, Nagycenk, Keszthely, Gödöllő, Martonvásár, Ráckeve stb.). Sok turista keresi fel a világörökség részét képező hollókői ófalut és Pannonhalmi Bencés Főapátságot, a komáromi erődrendszert, a gorsiumi régészeti parkot, a vértesszőlősi ősemberleleteket, a majki műemlékegyüttest is. A különleges történelmi emlékhelyek és kulturális központok közé tartozik az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a mohács történelmi emlékhely, a kaposmérői ősmagyar harcászati bemutatóhely, a kisrozvágyi honfoglalás kori skanzen és a somogyvámosi Krisna-falu.
Magyarország épített örökségének, emblematikus épületinek, templomainak, kastélyainak, történelmi vasutainak és hajóinak minden apró részletükben kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a szarvasi Mini Magyarország makettparkban, ahol néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. A Mini Magyarország makettpark a történelmi Magyarország mértani középpontján, Szarvason, a Szarvasi Arborétumban látható.
Lásd még: Magyarországi műemlékek listája
Múzeumok, kiállítóhelyek Budapest: Aquincum, Magyar Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Galéria, Néprajzi Múzeum, Budapesti Történeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Szoborpark stb. Győr: Egyházmegyei Kincstár, Könyvtár és Kőtár, Városi Művészeti Múzeum, Széchényi Patikamúzeum, Xántus János Múzeum Gyula – Corvin János Múzeum Esztergom – Keresztény Múzeum, Főszékesegyházi Kincstár, Duna Múzeum, Vármúzeum Szentendre – Kovács Margit Múzeum, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Muzsikáló múzeum Pécs – Vasarely Múzeum, Csontváry Múzeum és Zsolnay Múzeum Kaposvár – Rippl-Rónai Múzeum Debrecen – Déri Múzeum (honlapja) gazdag gyűjtemény, többek között Munkácsy Mihály festményei, Kölcsey Központ Szeged – Móra Ferenc Múzeum Hódmezővásárhely – Tornyai János Múzeum, Alföldi Galéria Szentes – Koszta József Múzeum
Lásd még: Magyarország múzeumai (kategórialap)
Néphagyományok, népművészet bélyegkép|250px|Hajós: Európa leghosszabb pincesora 250px|bélyegkép|Zalalövő: régi parasztház 250px|bélyegkép|Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút bélyegkép|250px|A hortobágyi kilenclyukú híd
Gazdag néprajzi, népművészeti látnivalót jelentenek a szabadtéri néprajzi múzeumok (Szentendrei skanzen, a pityerszeri skanzen Szalafőn, nyíregyházi sóstói skanzen, Szántódpuszta, Kiskunfélegyháza: a kiskunmúzeum stb.), az őrségi és göcseji falvak máig megőrzött népi építészete, a Sárköz falvainak élő néphagyományai, valamint a palóc néphagyományokat őrző Hollókő (világörökségi helyszín), a Hortobágy néprajzi emlékei és pásztorhagyományai, a nyírségi települések jellegzetes, fából épült haranglábai, a tákosi református templom.
Különleges néprajzi látnivalók:
Nyugat-Dunántúl régióban: Őrségi falvak, Pityerszeri skanzen Szalafő Göcseji falvak, Zalaegerszegi Skanzen Hetés Szigetköz
Dél-Dunántúl régióban: A Sárköz falvai Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Ormánság
Észak-Magyarország régióban: Palóc falvak néphagyományai Hollókő
Észak-Alföld régióban: Kazettás mennyezetű tákosi református templom Nyíregyháza – sóstói skanzen Hortobágy – Hídivásár
Dél-Alföld régióban: Hajósi pincesor
Közép-Magyarország régióban: Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Balaton régióban: Szigliget – Ófalu Kalocsai hímzés, matyó hímzés, halasi csipke
Kulturális rendezvények, fesztiválok és turisztikai események Az ország számos, évenként megrendezett művészeti fesztiválnak, néprajzi, turisztikai és sporteseménynek ad otthont. Ezek közé tartozik Budapesten a Tavaszi Fesztivál, az augusztus 20-i budapesti programok (tűzijáték, Mesterségek Ünnepe, Budapest Parádé), a Sziget Fesztivál és a Budapesti Búcsú, a Balaton régiójában a Művészetek Völgye, az alföldi régiókban a Hortobágyi Lovasnapok és Hídivásár, a debreceni virágkarnevál és a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Magyarország ismertebb fesztiváljai: Budapest: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Búcsú és az augusztus 20-i programok (tűzijáték, Mesterségek Ünnepe, Budapest Parádé, Sziget Fesztivál) Művészetek Völgye július végén, augusztus elején (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs és Pula) Pécsváradi leányvásár (nemzetközi néptáncfesztivál). Hortobágyi Lovasnapok és Hídivásár debreceni virágkarnevál Szegedi Szabadtéri Játékok Borfesztiválok: hajósi Orbán-napi Borünnep (május vége), Szekszárdi Szüreti Fesztivál, villányi borfesztivál Gasztronómiai események: szentesi lecsófőző fesztivál, makói nemzetközi hagymafesztivál Gyulai Reneszánsz Karnevál
Lásd még: Magyarországi kulturális események (kategórialap)
Természeti értékek
250px|bélyegkép|Lillafüred (Észak-Magyarország) bélyegkép|250px|A Hévízi-tó fürdőépülete bélyegkép|250px|A Fátyol-vízesés a Szalajka-völgyben bélyegkép|250px|A Fővárosi Állat- és Növénykert főkapuja
Magyarország nemzeti parkjai: Hortobágyi Nemzeti Park – 1973 Kiskunsági Nemzeti Park – 1975 Bükki Nemzeti Park – 1976 Aggteleki Nemzeti Park – 1985 Fertő–Hanság Nemzeti Park – 1994 Duna–Dráva Nemzeti Park – 1996 Duna–Ipoly Nemzeti Park – 1997 Balaton-felvidéki Nemzeti Park – 1997 Körös–Maros Nemzeti Park – 1997 Őrségi Nemzeti Park – 2002. március 1. Szatmár-Beregi Nemzeti Park – létrehozásának szervezőmunkája megkezdődött
A természetjárókat az alábbi fő túrázási, kirándulási lehetőségek várják: Budapesten számos védett park, erdő, hegy és barlang: Városliget, Margitsziget, Gellért-hegy, Sas-hegy, Pál-völgyi-barlangrendszer stb. A Dunántúlon a világörökséghez tartozó Fertő tó, a termálvizes Hévízi-tó, a tapolcai tavasbarlang, a tatai Öreg-tó, a Velencei-tó és kirándulóövezete, Tihany belső tavai és geológiai tanösvénye, az abaligeti cseppkőbarlang, a szársomlyói természetvédelmi terület, a villányi kőbánya őslénybemutatója, a fertőrákosi kőfejtő, a Dunakanyar, valamint a régió nagy kiterjedésű erdőségei: Pilis, Dunántúli-középhegység (Bakony, Vértes, Visegrádi-hegység), Gemenc, Gyulaj, Alpokalja, Mecsek. Észak-Magyarországon az Északi-középhegység számos túralehetőséget kínáló erdőségei és a látványos természeti értékei (Börzsöny, Mátra, Bükk-vidék, Lillafüred, Aggteleki Nemzeti Park, a bükki barlangok).