Gyömörői Áldor Adolf, 1881-ig AdlerA Belügyminisztérium 1881. évi 6750. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1881. év 1. oldal 15. sor. (Gyömöre, 1832. augusztus 18. – Nagykároly, 1901. október 20.) sebészorvos, kórházigazgató, Gyömrei Sándor (1892–1957) gazdaságtörténész, egyetemi tanár nagyapja.
Élete Zsidó kereskedőcsaládban született. Középiskolai tanulmányait Győrben kezdte meg, azonban betegsége miatt csak 1855 őszén érettségizett. Ezután a Pesti Királyi Tudományegyetem hallgatója lett, s 1860 novemberében orvosdoktorrá avatták. Ugyanezen évben sebészi oklevelet is szerzett, majd Nagykárolyon telepedett le, s megkezdte orvosi gyakorlatát. Hamarosan főorvossá, majd 1869-ben igazgató-főorvossá nevezték ki. A kórházi irányításának köszönhetően 1885-ben – a már 60 ággyal rendelkező kórházat – a belügyminiszter közkórházi szintre emelte. Cikkei megjelentek csaknem valamennyi magyarországi, azonkívül több bécsi orvosi szakfolyóiratban. 1859-től az Orvosi Hetilap rendes munkatársa volt. 1899. május 22-én a nagykárolyi városi kórház vezetése körül szerzett érdemeiért magyar nemességet kapott, és neki és törvényes leszármazottainak az uralkodó a „gyömörői” előnevet adományozta.
Nyughelye a nagykárolyi izraelita temetőben található. Temetését 1901. október 22-én tartották Fürth Ferenc főrabbi közreműködésével.
Családja Felesége Rooz Lujza (1849–1931) volt, Rooz Salamon nagykárolyi birtokos lánya, akit 1864-vett nőül. Négy leány és egy fiúgyermekük született.
Gyermekei
Áldor Ilona (1865–1934). Férje Sarkadi (Stern) Adolf. Áldor Sarolta (1868–1944). Férje Gyömrei (Neumann) Bertalan orvos. Áldor Kornélia (1870–1908). Férje Sternberg Géza orvos, a nagykárolyi közkórház igazgatója. Áldor Lajos (1872–1932) orvos, egészségügyi főtanácsos. Felesége Kann Jolán (1868–?). Áldor Tekla (1873–1944). Férje Fisch Lajos.
Főbb művei Vizsgálatok a vastagbél emésztő- és felszívóképességéről A szemüvegekről (1858) Über Temperatur-Verháltnisse vor und nach dem Tode (1858) A szemideg csúzos bántalmazása (Orvosi Hetilap. 1862) Nyálkő a Wharton-féle vezetékben (Orvosi Hetilap, 1863, 1.) Méhenkivüli terhesség, has-tömlőmetszés, ileus, gyógyulás (Orvosi Hetilap, 1867, 2.) Adalék az ileus oktanához (Orvosi Hetilap, 1867) Uj képletekről (Orvosi Hetilap, 1869) A hason- és eltérő képzetű újnövedékek (homeo- et heteroplasmata) közt álló átmeneti alakok kiváló esete (Orvosi Hetilap, 1869, 36.) Jelentés a nagykárolyi közkórházban a Koch-féle tuberculinnal tett kísérletek eredményéről (Gyógyászat, 1891, 31.) A vándorvese véres utón való rögzítéséről (nephropexia), eredménynyel operált két eset kapcsán (Gyógyászat, 1896, 16.) A pellagráról. Sternberg Gézával. (Orvosi Hetilap, 1898, 25.)
Jegyzetek
Források
Kempelen Béla: Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok 2. (Budapest, 1938)
További információk
Kategória:Magyar főorvosok Kategória:Magyar sebészek Kategória:Az Orvosi Hetilap vezetői, újságírói Kategória:Nagykárolyiak Kategória:1831-ben született személyek Kategória:1901-ben elhunyt személyek