A japánok (日本人, nihondzsin, jelentése „japán emberek”) nagyrészt a Japán-szigeteken élő nép. Lélekszámuk a világban kb. 130 millió, közülük Japánban kb. 127 millióan laknak. A japánok az ország népességének 98,5%-át teszik ki. Nyelvük a japán, de egyes területeken beszélik a rjúkjúi és az ainu nyelvet is.
A japán nép elnevezései más nyelveken Angol: Japanese, bosnyák: japanci, cseh, szlovák:: japonci, finn: japanilaiset, francia: japonaise, holland: japanners, horvát: japanci, lengyel: japończycy, német: Japaner, olasz: giapponesi, spanyol: japonés, portugál: japoneses román: japonezi, orosz: японцы, svéd: japaner, török: japonlar.
Nyelv A japán nyelv a japán nyelvek csoportjába tartozik, amelyet a múltban izolált nyelvként tartottak számon. A japán nyelvnek három írásrendszere van: a hiragana, a katakana és a kandzsi. Az írni-olvasni tudók száma Japánban meghaladja a 99%-ot.
Vallás A japán vallás természetét tekintve hagyományosan szinkretikus volt. A buddhizmus és a sintó elemeit keveri. A japánok többsége (84-96%) mind a két vallás követője. balra|bélyegkép|180x180px|Torii kapu
Sintó Más néven az „istenek útja” (神道 – しんとう, azaz sintó). Japán eredeti, politeista vallása, amelynek nincsen vallásos kánonja.
A japán császári család hagyományos vallása volt, a vallás felvételével nyertek jogot a hatalom birtoklására. A sintót 1868-ban kodifikálták mint állami vallást, de az amerikai megszállás alatt 1945-ben megszűnt ez a rendelet.Benskin Elizabeth és mkt.: The Arts of Japan, Teacher's Guide. Smithsonian Institution, 2005
Az isteneket kaminak (神) nevezik, akikről úgy gondolják, hogy a természeti jelenségekben valósulnak meg, mint például a vízesésben, a hegyekben, a folyókban. A vallás hiedelmei alapján tulajdonképpen bármiből és bárkiből válhat istenség, amennyiben az isteni lélek vagy tama beleszáll. A sintó vallás rituális szokásai során úgy tartják, hogy a kamik különböző szent tárgyakban élnek, mint például sziklában, fában, hasonlóan az előbb említett természeti jelenségekhez. Nagyon gyakori egyes ünnepek alkalmával, hogy az istenek számára az emberek ételt készítenek, és ajánlanak fel – leggyakoribbak közé tartozik a rizs, víz, só, rizspálinka (お酒, azaz oszake). A vallásos ünnepeket, fesztiválokat macurinak (祭) nevezik. Például a Kiotóban tartandó Aoi Macuri (葵祭) kifejezetten a víz és vihar istenség számára tartott hálaadó ünnepség.
A megtisztulásnak kulcsfontosságú szerepe van a sintóban – például szentélyekben a papok rendszeresen imádkoznak, amely a megtisztulás jegyében történik, továbbá mielőtt a hívők belépnek a szentélybe meg kell mosniuk a szájukat és a kezüket.
A sintó vallás világhírű szimbóluma az ún. Torii, amely egy kaput szimbolizál. Úgy hiszik, hogy ezen a kapun átkelve egy olyan helyre léphetünk be, ahol a kamik, vagy istenségek élnek. Ezen kívül más helyszíneken rizsszalmából készült kötelet kötnek a fa törzse köré, ezzel jelölve a hely szentségét. balra|bélyegkép|A kamakurai Buddha (Amitábha)|254x254px
Buddhizmus Az eredeti buddhizmus feltehetőleg Indiából származik és alapítója Gautama Sziddhártha. Őt az a kérdés foglalkoztatta: „hogyan lehetne megszüntetni az emberiséget a szenvedéstől?”. Megvilágosodása után arra szentelte életét, hogy a „Négy Nemes Igazság”-nak nevezett alapelvet tanítsa a hívei számára.
Japánba a buddhizmus a 6. század közepén érkezett, amikor a japán császár Koreából kapott Buddhát ábrázoló szobrokat és szútrák másolatait ajándékként. Eleinte a sintó és a buddhizmus egységesnek mondható volt, majd később váltak külön vallássá. Japánban a buddhizmus korai időszakában két irányzatról beszélhetünk: a théravádákról és a mahajámákról. A mahajáma buddhizmusból kialakult két fő irányzat mára a Tiszta Föld buddhizmus, és a Zen buddhizmus.https://www.buddha101.com/h_japan.htm Hozzáférés: 2017.05.12.
Japánban ugyan a hívők többsége mind a két vallásban (sintó és buddhizmus) hisz, a temetkezési szertartások többsége (90%) mégis a buddhizmus elvei alapján történik.http://traditionscustoms.com/death-rites/japanese-funeral Hozzáférés: 2017.05.12.
Kereszténység A kereszténység japánban csak a kisebb régiókban maradt fent többek között azért, mert a kizárólagosság problematikus számukra. A lakosság mindössze 2%-a (kb. 2,5 millióan) keresztény. Több japán Brazíliában gyakorolja a kereszténységet, ahol a legnagyobb a japán lakosság Japánon kívül. A Brazíliában élő japán lakosság kb. 60%-a római katolikus és 37%-uk keresztény (33%-uk protestáns és 4%-uk katolikus).
2009-es felmérések eredményei Az Agency for Cultural Affairs of the Ministry of Education, Culture, Sports, Science and Technology (MEXT) 2009-es felmérése szerint a japán hívők száma a következőképp alakult: Sintó hívők száma: 106.498.381 fő Buddhista hívők száma: 89.647.535 fő Keresztény hívők száma: 2.121.956 fő Más vallás hívőinek száma: 9.010.048 fő.http://aboutjapan.japansociety.org/are_the_japanese_people_religious Hozzáférés: 2017.05.12.
Irodalom Néhány híres régebbi és újabb japán irodalmi alkotás: Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei (1021), amely a Heian kultúráról szól; Mijamoto Muszasi: Az öt elem könyve (1645), amely a hadseregről, és stratégiákról szól; Macuo Basó: Oku no Hosomicsi (1691), Útinaplók; Tanizaki Dzsunicsiró: Az árnyak dicsérete (1933).
1854-ben megnyílt Japán a nyugatiak számára, ezután fordítottak le néhány japán művet angolra, például: Inazo Nitobe 1900-as könyve a szamurájokról: Busidó: Japán lelke címmel, Kakuzo Okakura 1906-os filozófiai művét a teaszertartásról: Japán teaszertartás címmel. Nyugaton gyakran megkísérelték értékelni a japán társadalmat: az egyik legismertebb és legvitatottabb nyugati munka eredménye Ruth Benedict: Krizantém és kard című 1946-os műve.
A huszadik század japán írói műveikben örökítették meg a japán társadalmi változásokat. Több neves író közül a legismertebbek a következők: Szószeki Nacume, Tanizaki Dzsunicsiró, Dazai Oszamu, Kavabata Jaszunari, Encsi Fumiko, Misima Jukio és Siba Rjotaró. Kortárs, híres japán írók, mint például Murakami Rjú, Murakami Haruki és Josimoto Banana nagy tiszteletet élveznek.
Művészet balra|bélyegkép|235x235px|Dótaku
Dzsómon-kortól Kofun-korig (i. e. 10000 – i. sz. 7. század) bélyegkép|200x200px|Hanivák A japán művészet időszámításunk előttre nyúlik vissza. A Dzsómon-kor fazekasságára jellemző volt a bonyolult díszítés. A Jajoi-korra pedig a tükrök, lándzsák, dárdák, és kultikus tárgyak, például harangok (dótaku) készítése. A Jajoi-korban és a Kofun-korban egyedi sírhelyek kialakítása, illetve a sírok mellett talált úgynevezett hanivák és a sírokban fellelhető falfestmények kiemelkedő fontosságúak.
Nara-kor (i. sz. 710-794) A Nara-kor elején a festmények, a kalligráfia és a szobrászat erős fejlődésnek indult a kínai konfuciánus és buddhizmus befolyása alatt. Az építészeti remekművek közül kiemelkednek a Hórjúdzsi és a Jakusidzsi, buddhista templomok Nara prefektúrában. A 9. században – a kínai Tang-dinasztia alatt – az építészetre már egyre kevésbé hatott Kína.
Az extravagáns művészet és öltözködés a nemesekre volt jellemző, amellyel az udvarház elit rétegének stílusát alakították – és bár az arisztokráciának limitált lélekszáma és befolyása volt –, az általuk megrendelt darabok közül sok még ma is létezik. bélyegkép|TódaidzsiEgy másik jelentős épülete a kornak a Tódaidzsi, amelyet a Taira–Minamoto-háborúban megtámadtak és emiatt leégett. Később egy restaurálásért felelős irodát alapítottak és a Tódaidzsi lett a központi létesítmény a restaurálás során. A folyamatot Unkei és Kaikei vezették. balra|bélyegkép|200x200px|Murodzsi balra|bélyegkép|255x255px|Tizenegy fejű Kannon
Heian-kor (784-1185) bélyegkép|210x210px|Kongókai bélyegkép|209x209px|Taizókai A buddhizmus és a sintó összeolvadásával a 9. századtól a két vallás szentélyeinek struktúrájának kölcsönhatása megindult, amely az építészetben is megjelent – többek között a padozat magasabbra emelése, a főcsarnok kővel vagy téglával történő borítása is előfordult. Továbbá kevésbé szimmetrikus épületek építésére is sor került, néhol akár hegyek között is. Ennek kiemelkedő példája a Muro-dzsi. A korabeli templomok tetejét gyakran hinoki-fával, és japán ciprus háncsával borították. Míg korábban a sintó szentélyek teteje nyeregtető volt, ebben a korban enyhén homorúvá hajlított lett. A fejlődést jól mutatja a két korabeli új stílusforma: nagare stílus (amelyre híres példa az Isze-szentély) kacuga stílus (mint például az Izumó-szentély). A nagare stílusban az épület egyik ereszoldala alkotja a homlokzatot, azaz az épület egyik oldalán a tető távolabbra nyújtott a megszokottnál. A Kacuga stílusban pedig megjelenik a jellegzetes tetőélen felállított, egymást keresztező szarufák – amik tulajdonképpen „csillagot” formálnak a tetőélen.
A harmadik, a korban jellemző tetőforma az ún. hacsiman stílus, amelyben a tetőket ereszcsatorna köti össze.Halmy Ferenc (ford.): Japán Művészet. Corvina Kiadó, Budapest, 1980
A szobrászatban jelentős szerepet játszott az ezoterikus buddhizmus, így többségében kultikus tárgyak maradtak ránk. Eleinte fából készítettek szobrokat, illetve jelentős volt az ún. icsiboku technika is (amikor a test egy fatömbből kerül kifaragásra, majd a végtagok és kisebb részletek külön lesznek hozzácsatolva). Ebben a korban jellemző volt a ruhák redőzetének megjelenítése a szobrokon, amelyet a „gördülő hullámok” stílusának is neveznek. A kor szobrászati jellegzetességeit jól mutatja a Hokke-Dzsi kolostorának tizenegy fejű kannonja.
További, a korban jelentősnek számító alkotás, az ún. Rjókai mandala (más néven a két világ két madalája): a Taizókai mandala (más néven az anyaöl-világ mandalája) a Kongókai mandalája (más néven a gyémántvilág mandalája). Ezen mandalák a buddhizmus jegyében születettek. balra|bélyegkép|180x180px|Todai-Dzsi déli kapuja
Kamakura-kor (1185-1333) A korban, a Todai-Dzsi újraépítésére került sor az 1180-as években történő leégése után – bár az épületegyüttes egyetlen még máig eredetiben fennálló építménye a déli kapuja, amely az ún. Tendzsiku-jó stílust képviseli.
Jelentős volt a fémművesség, amely kategórián belül minőség szempontjából az egész világon a japán termék volt a legjobb. Ezeket a tárgyakat nem csupán használati, de dekoratív luxuscikként is számon tarthatjuk, hiszen többször előfordult, hogy szentélyek kegyajándékaként készültek. A legjelentősebbek a gazdagon díszített kardmarkolatok, díszes vaslemezből, bőrből és aranyozott bronzból készült vértezetek, és a hozzá készült sisakok.
Ebben a korban készült a kamakurai Nagy Buddha szobra. Továbbá a narai Daibutsu restaurálása is ekkor történt.balra|bélyegkép|186x186px|Nó maszk
Muromacsi-kor (i. sz. 1333–1568) A tintával dolgozó festőművészet a Muromacsi-korban fejlődött, és főként a zen buddhizmus volt rá nagy hatással. Egyik kiemelkedő mester Szessú Tójó zen buddhista – tanait, nézeteit dolgozta ki tea szertartás formájában a hadakozó fejedelemségek kora idején.
Edo-kor (vagy Tokugava-kor 1600–1867) Az Edo-kor alatt jellemzőek voltak a sokszínű festmények, amelyeket a Kanó iskolának köszönhetünk, mecénásai többek között a Tokugava család tagjai. Híres művészek készítettek Ukijo-et, amelyek megfestett fablokkok voltak és közemberek számára volt megvásárolható a fejlődő városokban. A fazekasság, mint például az Imari vare stílus magasan értékelt volt még Európában is.
bélyegkép|Kabuki bábok A színművészetben a Nó kiemelkedő, amely egy tradicionális japán, drámai stílus, a Kjógen komédia mellett. A nó a kabuki részeként egy igazán kontrasztos és színes színházi műfaj, amely minden lehetséges színpadi trükköt alkalmaz a drámai hatás elérése érdekében. A darabok olyan érzékeny témákat, eseményeket jelenítenek meg, mint például az öngyilkosság. A legtöbb ilyen színdarabot kabuki stílusban és bunraku bábszínházában is előadták.
Meidzsi-restauráció (19. század)