Hailé Szelasszié (amhara nyelven: ኃይለ፡ ሥላሴ) („A szentháromság hatalma”), teljes nevén „ő császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja” (amhara: lij teferī mekōnnin), születési nevén Rasz Tafari Mekonnen, Etiópiában Janhoy, Talaqu Meri, Abba Tekel neveken is ismert (Ejersa Goro, Harar, 1892. július 23. – Addisz-Abeba, 1975. augusztus 27.) Etiópia de jure császára („négus”) 1930 és 1974 között (de facto 1916–1936 és 1941–1974). 1916-1930 között Etiópia régense, 1930-1974 között Etiópia uralkodója volt.

Dinasztiája a 13. századig vezethető vissza. Onnan pedig a hagyomány szerint Salamon királyig (Salamon-dinasztia soai ágának leányági leszármazottja) és Makeda királynéig, Axum uralkodónőjéig, illetve Sába királynőjéig, ahogy az arab hagyomány tartja számon.

Hailé Szelasszié meghatározó szereplője mind az etióp, mind az afrikai történelemnek. A Népszövetségben 1936-ban elsöprő erejű beszédben elítélte, hogy Olaszország vegyi fegyvert használ népe ellen az abesszíniai háborúban. Nemzetközi gondolkodása Etiópiát az ENSZ alapítói közé emelte. Politikai nézetei és tapasztalata az országok közti előnyös kapcsolatok és a közös biztonság terén megtermékenyítően hatottak és időtállónak bizonyultak. A nemesek közt támadt felkelést elnyomta, és Etiópia megfelelő modernizációját sem hajtotta végre, amit a kor és a történészek is kritikával illettek.

Hailé Szelassziét a visszatért bibliai megváltóként tisztelték. A jamaicai rasztafariánus mozgalom követői az 1930-as évek eleje óta Szelassziét vallásuk jelképének és Isten földi megtestesülésének tekintik. Követőinek száma - fő közt van. Hailé Szelasszié messianisztikus alak lett, aki egy jövőbeli aranykorba vezeti el követőit, belső békét, igazságot és fejlődést hoz. Ennek ellenére Hailé Szelasszié maga egész életében az etióp ortodox egyház tagja volt.

Titulusai, elnevezései Lidzs Tafari Makonnen néven született (a Lidzs cím jelentése gyermek, egyben jelzi nemesi származását), később Rasz Tafari Makonnen (Rasz jelentése fej, egyben a herceg megfelelője is, de gyakran uralkodónak fordítják).

A Tafari keresztnév jelentése „a tisztelt” míg a „Hailé” jelentése Giz nyelven erő, hatalom. „Szelasszié” jelentése pedig háromság: a „(Szent) Háromság Hatalma”, amely koronázási neve 1930-tól, de gyermekkori keresztelési neve is. 1916-ban, Zauditu uralkodónő régensi címet adományozott neki és 1928-ban ezt még emelve Soa trónját adta neki, címe pedig Négus, vagyis király lett.

1930. november 2-án Zauditu uralkodónő halála után Rasz Tafari Makonnent uralkodóvá koronázták. Ettől fogva neve Hailé Szelasszié. Teljes uralkodói címe a következő „ő császári felsége I. Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja”. Sok más néven is ismert az etiópok körében, mint Janhoy, Talaqu Meri vagy Abba Tekel. A rasztafárik különösen sokat használják – HIM (His Imperial Majesty – ő császári fennsége), Jah ('dzsá' - ez egyben isten megnevezése is a rasztafárik körében) vagy Jah Rastafari.

Származása Hailé Selasszié királyi vérvonala atyai nagyanyja részéről Amhara, de vannak Oromó és Gurage gyökerei is. 1892. július 23-án született Ejersa Goro faluban, Etiópia Harar tartományában. Anyja Wooizero (nemesi úrhölgy) Yeshimebet Ali Abajifar, Wollo tartomány híres Oromó uralkodójának, Dejazmach Ali Abajifarnak a leánya. Anyai nagyanyja pedig Gurage leszármazott. Apja, Rasz Makonnen Woldemikael Gudessa, Harar tartomány kormányzója, az első olasz–etióp háborúban tábornok volt, és kulcsszerepet játszott az aduai csatában. Ő is oromo volt apai és amhara anyai ágon. Hailé Szelasszié apai nagyanyja révén trónörökös dinasztiához tartozik. Woizero Tenagnework Sahle Selassie, II. Menelik uralkodó nagynénje, Sívai Sahle Szelasszié Négus leánya, Makeda, Sába királynőjének és az ókori Izrael Salamon királyának egyenes ági leszármazottja a mondák szerint.

Kormányzóság Tafari 1906-ban névlegesen megkapta Selale kormányzóságát, egy nem túl jelentős királyságot, mely révén legalább folytathatta tanulmányait. 1907-ben Sidamo tartomány egy részének kormányzójává nevezték ki. Állítólag tinédzser korának végén elvette Woizero Altayech-et, és ebből a frigyből született lánya, Romanework Hailé Szelasszié.

Bátyja, Yelma halála után 1907-ben Harar kormányzói posztja üresen állt, és az adminisztratív feladatokat Menelik királyi generálisa, Dejazmach Balcha Safo látta el. Munkája azonban nem sok eredménnyel járt, II. Menelik végső betegsége, majd Taitu Bitul uralkodónő rövid regnálása alatt, úgyhogy Tafarit Harar kormányzójává nevezték ki 1911-ben.

Augusztus 3-án elvette Ambassel-i Menen Asfaw-ot, Lidzs Ijaszu trónörökös unokahúgát.

Régensség Máig nem tisztázott, hogy Tafari milyen mértékben játszott szerepet abban a nemesi megmozdulásban, amely V. Ijaszut tervezte elmozdítani. V. Ijaszut, vagy Lidzs Ijaszut 1913-1916 között ugyan kinevezték a trónra, de nem koronázták Etiópia uralkodójává. Ijaszu rossz hírnévre tett szert botrányos magatartása, és a nemesekkel szembeni tiszteletlen magaviselete miatt II. Menelik nagyapja udvarában. Érdeklődése az iszlám iránt hazaárulás számba ment az Etióp Birodalom ortodox keresztény vezetésénél. 1916. szeptember 27-én Ijaszut lemondatták.

Az elmozdítását célzó szervezkedésekben olyan konzervatívok játszottak szerepet mint Fitavrari Habte Gijorgisz, II. Menelik hadügyminisztere. A mozgalom Tafarinak kedvezett, aki mind a progresszívok mind a konzervatívok támogatását élvezte. Végül Ijaszut az iszlám hitre térés okán mondatták le. Helyére II. Menelik lánya, Zevditu uralkodónő került, aki régenssé tette Tafarit. Megkapta a Rasz címet, trónörökössé és királyi herceggé lett. A hatalmi osztozkodásokban elfogadta a teljhatalmú régensi szerepet (Balemulu Inderase) és az Etióp Birodalom de facto uralkodója lett (Mangista Ityop p ya). Zauditu uralkodott amíg Tafari kormányzott.

Amint Ijaszut elmozdították 1916. szeptember 27-én, október 8-án az államcsíny fonákul ütött ki. Ijaszunak sikerült elmenekülnie az Ogaden sivatagba, és apjának, Vollói Mikael Négusnak volt elég ideje a segítségére sietni. Október 27-ével Mikael Négus és serege megütközött a Zauditu - és Tafari-hű Fitavrari Habte Gijorgisz seregével. A Segale-i csata során Mikael Négus veszített és fogságba esett. Semmi remény nem maradt tehát Ijaszu visszatérésére, ezért elrejtőzött. 1921. január 11-én, öt éven át tartó sikeres rejtőzködés után Ijaszut Gugsza Araya Szelasszié fogságba ejtette.

1917. február 11-én Zevditut megkoronázták. Esküt tett, hogy régense, Tafari által igazságosan fog uralkodni. Míg Tafari jobban előtérben volt, Zevditu messze járt a tiszteletbeli uralkodótól. Helyzete megkövetelte, hogy a versengő frakciók problémáit kezelje, vagyis övé volt az utolsó szó. Tafari vitte az adminisztráció terheit, de mivel pozíciója relatíve gyenge volt, ez csak hiábavaló mindennapi gyakorlatnak számított. Mindenekelőtt személyes serege gyengén felfegyverzett, pénzügyi lehetőségei pedig korlátozottak voltak, vagyis kevés eszköze volt, hogy ellenálljon az uralkodónő, a hadügyminiszter, vagy a tartományi kormányzók befolyásának.

Kormányzósága során az új királyi herceg továbbfejlesztette II. Menelik óvatos modernizációs politikáját. Biztosította Etiópia népszövetségi tagságát (1923) azzal az ígérettel, hogy megszünteti a rabszolgamunkát. II. Tevodrosz óta ugyan mindegyik uralkodó adott ki proklamációkat a rabszolgaság eltörléséről, de eredménytelenül. Ez a nemzetközileg elítélt gyakorlat Hailé Szelasszié uralkodásáig virágzott.

Külföldi utazások 1924-ben Rasz Tafari Európába és Közel-keletre utazott. Járt Jeruzsálemben, Kairóban, Alexandriában, Brüsszelben, Amszterdamban, Stockholmban, Londonban, Genfben és Athénban is. Vele tartott Rasz Szejum Mangasa, a nyugati Tigré tartományból, Rasz Hailu Tekle Hajmanot, Gojjam tartományból, Rasz Mulugeta Jeggazu, Ullubabor tartományból, Rasz Makonnen Endelkachew és Blattengeta Heruy Welde Szellasze. Az európai út elsődleges célja az volt, hogy Etiópiának kijárást szerezzen a tengerre. Párizsban, a Francia Külügyminiszterrel tárgyalva Tafarinak be kellett látnia, hogy ez a cél nem valósulhat meg. Ellátogatott azonban iskolákba, kórházakba, gyárakba és templomokba is. Számos reformot vázolt fel magának ezen európai modellek alapján. A gazdasági nyomás ellenében Tafari megkövetelte, hogy minden cégnek legalábbis részleges helyi tulajdonlása legyen. Modernizációs kampányában kihangsúlyozta "csak azért van szükségünk az európai fejlődésre, mert velük vagyunk körülvéve. Ez nyereség, de egyszersmind balszerencse is".

Utazása során lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadták mindenütt. Olyanok társaságában volt, akik szüleik által vagy maguk is részt vettek az olasz–etióp háború advai csatájában. Keleties küllemük, gazdagon díszített nemesi öltözetük szenzáció számba ment a médiában. Ajándékai közt voltak élő oroszlánok is, melyeket a francia miniszterelnök, Raymond Poincaré, az elnök Alexandre Millerand, V. György, Nagy-Britannia királya és a párizsi állatkert kapta ajándékba. A korabeli krónikák szerint „kevés hasonló utazás szült annyi anekdotát” mint az övék. A két oroszlánért Anglia Rasz Tafarit II. Tevodrosz uralkodó koronájával ajándékozta meg, Zevditu uralkodónőhöz biztonságos hazatérést kívánva. A koronát még az 1868-as abesszín expedíció során Robert Napier vitte Angliába.

Útja során a herceg meglátogatta Jeruzsálem örmény kolostorát is, és örökbe fogadott 40 örmény árvát, akik az oszmán mészárláskor vesztették el szüleiket. Intézkedett a fiatalok zenei képzéséről, és kis csapatukból megalakította a birodalmi rézfúvósokat.

Királysága thumb|jobbra|250px|Rasz Tafari királlyá koronázásakor 1928-ban 1928-ban Dejazmach Balcha Safo erős sereggel felsorakozott Addisz-Abeba falaihoz Rasz Tafari ellenében. Amikor Tafari konszolidálni próbálta uralmát a tartományok felett, sok, Menelik által kinevezett úr visszautasította az új szabályozást. Balcha Safo, a kávéban gazdag Sidamo tartomány kormányzója (Shum) különösen sok gondot okozott. Az államnak benyújtott adók nem tükrözték a növekvő profitot, azért Tafari Addisz-Abebába rendelte őt. Az idős ember erős sereggel és rendkívüli haraggal érkezett. Hódolatát fejezte ki Zauditu uralkodónőnek, de letorkolta Ras Tafarit. Február 18-án, amíg Balcha Safo és testőrei Addisz-Abebában voltak, Rasz Tafari Rasz Kassa Haile Darge segítségével megvette a sereget, és megszervezte Safo megbuktatását Sidamo tartomány Shum posztjáról. Helyére Birru Wolde Gabriel került, az ő helyét pedig Desta Damtew vette át.

Balcha Safo még így is Zauditu uralkodónő politikai partnere volt, így elérte, hogy Tafarit bírák elé állítsák árulás miatt. Felelősségre vonták jótékony magatartása miatt is Olaszországgal szemben, melynek eredményeképp augusztus 2-ával 20 évre szóló megegyezést írhatott alá a két ország. Szeptemberben udvari reakciósok egy csoportja néhány udvaronccal együtt döntött Tafari eltüntetéséről. A puccskísérletnek tragikus kezdete és komikus vége lett. Tafarival és katonáival szembekerülve a főkolompos a Menelik mauzóleumban talált védelemre. Tafari és emberei körülvették őket, őket pedig Zauditu személyi testőrei kerítették be. További Tafari harcosok érkeztek khaki öltözetben, és többségbe kerülve az ő javára döntötték el a harcot. A polgárok és a rendőrség továbbra is Tafari oldalán állt. Mindezek hatására az uralkodónő meghátrált, és 1928. október 7-én négussá koronázta Tafarit.