bélyegkép|255px|Az eredeti Commodore Amiga 1000 (1985) néhány perifériával bélyegkép|255px|Jay Glenn Miner 1990-ben az Amiga fejlesztők konferenciáján (Franciaország, Párizs 1990. Február 9.) bélyegkép|255px|Jay Glenn Miner aláírása, egy Commodore Amiga 1000 felső burkolatáról, valamint Mitch nevű kutyájának tappancslenyomata Az Amiga (jelentése spanyolul „barátnő”, arra utalva, hogy fejlesztője egy barátságos számítógépet akart létrehozni)Amiga History az otthoni számítógépek/személyi számítógépek családjába tartozik. Modelljei a 16 bites és 32 bites számítógépek élvonalába tartoztak, 256 KB vagy még ennél is nagyobb mennyiségű RAM-ja, egéralapú grafikus felhasználói felülete, valamint újszerűnek ható grafikája és hangzása nagy előrelépés mutatott a 8 bites számítógépek uralta időkben. Fő riválisai a vele szinte egy időben megjelenő Atari ST, az Apple Macintosh és Apple IIGS voltak. A Motorola 68000-es mikroprocesszorra épülő Amiga egyedi volt abban, hogy saját grafikus és hangeszközeit különféle újításokkal tette jobbá: ilyen a sprite-alapú grafika, a blitterek (koprocesszorok), és egy kezdetleges, preemptív módon több feladatot futtatni képes (multitasking) operációs rendszer, az AmigaOS révén.
1985 júliusában jelent meg az Amiga 1000, de különféle gyártási problémák miatt csak 1986 elején kezdhették meg széles körben a forgalmazását. A legtöbb példányban eladott modell, az Amiga 500 1987-ben mutatkozott be (a bővíthető, professzionális munkára alkalmas Amiga 2000-rel együtt), és a gép a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején az otthoni számítógépek között az egyik legnépszerűbb volt, kb. 4-6 millió eladott példánnyal. 1990-ben mutatkozott be az Amiga 3000, majd 1992-ben az Amiga 500+ és az Amiga 600, és ugyanennek az évnek a végén az Amiga 1200 és az Amiga 4000. A platform gyorsan népszerű lett a játékosok, a demóprogramozók, és a videoszerkesztők körében. A képessége, hogy több hangmintát is le tudott játszani egy időben, a zeneszerkesztés terén is komoly platformmá tette. Bővítőkártyák révén a 3D renderelés is lehetségessé vált.
Habár a kezdeti reklámok alapvetően egy üzleti felhasználási célú gépként mutatták be, az Amiga főként otthoni számítógépként lett sikeres. A gyenge marketing és (az újabb modellek esetében) a minimális technológiai újítások miatt idővel vesztett a népszerűségéből, legfőképpen az IBM PC és x86 architektúra fejlődése miatt, amely 1987-ben képessé vált 256 színű VGA-megjelenítésre, habár ez otthoni felhasználókhoz csak később jutott el. A Commodore cég végül 1994-ben szűnt meg, miután az Amiga CD32 üzleti szempontból bukás lett, illetve az Amiga 600 és 1200 nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A Commodore megszűnése után sem maradt magára a gép, számos közösség tartja életben az Amigát mind hardveres, mind szoftveres szempontból.
Története
Alapkoncepció és a korai évek Jay Miner az 1970-es években csatlakozott az Atarihoz, akiknek integrált áramköröket tervezett, s így közreműködött az Atari 2600 fejlesztésében is. Szinte azonnal, ahogy ezzel elkészültek, a fejlesztés új irányokat vett: elkezdték a CTIA (színes televízió interfész adapter), az ANTIC (alfanumerikus televíziós interfész kontroller) és a POKEY (potenciométeres billentyűzet integrált áramkör) kifejlesztését, melyek megalapozták az Atari 8 bites termékcsaládjának sikerét.
Mikor 1979-ben elindult az új termékcsalád, a csapat a következő generációs chipset megtervezésének fogott hozzá. De Nolan Bushnell eladta a céget 1978-ban a Warner Communications-nek, az új menedzsment pedig inkább a régi modellek forgalmazásában volt érdekelt, semmint a kockázatos és költséges fejlesztésben. Miner az akkoriban megjelent Motorola 68000 processzorral szeretett volna dolgozni, a menedzsment viszont a jól bevált 6502-est támogatta. Ezért Miner elhagyta a céget, és egy rövid időre az iparágat is.
1979-ben Larry Kaplan otthagyta az Atarit és megalapította az Activision-t. 1982-ben számos befektető felkereste őt, akik egy új platformot szerettek volna kifejleszteni. Egy új céget alapítottak, "Hi-Toro" néven, Kaplan pedig felfogadta Minert, hogy legyen a cég hardveres ágának vezetője. Az újonnan tervezett gép kódneve "Lorraine" volt, ugyanis Miner az összes gép-kódnevet női nevek alapján választotta, ez esetben a cégelnök felesége, Lorraine Morse után. Kaplan kiszállt 1982-ben, Miner lett a főtervező, a céget pedig átkeresztelték Amiga Corporation névre.
1983 végére el is készült egy szerelőlap-prototípus, amit bemutattak az 1984 januári Consumers Electronics Show-n (CES). Az operációs rendszer ekkor még nem volt kész, így a gép képességeit egy pattogó labdát (Boing ball) ábrázoló demóval prezentálták. Júniusban a gép egy továbbfejlesztett változata debütált a nyári CES-en. A fejlesztők abban reménykedtek, hogy egy befektető meglátja bennük a potenciált és pénzt áldoz a fejlesztésre, de sajnos az 1983-as nagy videojátékpiac-összeomlás után senki nem áldozott pénzt szívesen erre a területre. Márciusban az Atari részéről jött először érdeklődés: ők vagy leendő konzoljuk, vagy az 1850XLD néven ismert gépük összeállításához használták volna fel a technológiát. A tárgyalások azonban elakadtak. Az Amigának júniusra elfogyott a pénze, az Atari ekkor félmillió dolláros kölcsönnel segítette ki őket. Ennek azonban nagy ára volt: ha nem fizetik vissza a hónap végéig, a Lorraine projekt az Atarira száll.
A Commodore érkezése 1983-ban az Atari hetente 1 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el, a videojátékpiac összeomlása és a rivális gyártókkal való árverseny miatt. Éppen ezért az év végén a Warner úgy döntött, eladja a céget. Ekkor lépett a színre Jack Tramiel, aki a Commodore-tól nemrég távozott belső harcok és a cég jövőjét illető elképzelések terén való egyet nem értés miatt. Néhány vele tartó dolgozóval megalapította a Tramel Technology-t, és elkezdtek fejleszteni egy saját gépet, amely a Motorola 68000 alapjain működött. Júniusban Tramiel felvásárolta az Atarit, amely így Atari Corporation néven működött tovább.
Mivel a Commodore-tól számos mérnök távozott az Atarihoz, annak nem maradt elég embere ahhoz, hogy új gépeket fejlesszenek. Ezért aztán megkeresték az Amigát, hogy támogatnák őket a technológiáért cserébe. Gyorsan létrejött a megállapodás és visszafizették a kölcsönt az Atarinak is. Az eredetileg 4 millió dollárról szóló kivásárlási ajánlat helyett a Commodore 24 millió dollárt ajánlott az Amiga részvényeiért.
1984 végére a prototípus elkészült és sorozatgyártásra készen állt. Operációs rendszere azonban még mindig nem volt, ezért megállapodtak a MetaComCo-val, hogy az ő meglévő operációs rendszerüket (TRIPOS) adaptálnák. A TRIPOS egy több feladatot párhuzamosan futtatni képes (multitasking) rendszer volt, BCPL-ben programozva, az 1970-es években olyan miniszámítógépekhez tervezve, mint a PDP-11, de létezett egy kísérleti változata kimondottan Motorola 68000-hez. Ezt a korai változatot portolták, ekkor AmigaDOS és Workbench néven. A BCPL kódrészeket később újraírták C-ben, az így elkészült rendszer pedig az AmigaOS nevet kapta.
A gép fektetett számítógépházba került, melyet később lábakra állítottak, hogy a billentyűzetet alatta lehessen tárolni.
Az első gép 1985-ben érkezett, egyszerűen "Amiga from Commodore" néven, amit később Amiga 1000 névvel illettek. Elvileg augusztustól már árusították volna, de októberig még csak 50 darab lett kész, és azt is mind a Commodore használta. Nagyobb mennyiségben november közepén kezdték el forgalmazni, amivel a gép éppen lecsúszta a nagy karácsonyi rohamot. Az év végéig 35000 gépet adtak el, és a szorító pénzhiány miatt a cégnek ki kellett hagynia az 1986 téli CES-t. A rossz vagy éppen hiányos marketing, a teljes fejlesztőcsapat keleti partra költöztetése, komoly megbízhatósági problémák és egyéb apróságok okozták azt, hogy 1986 elején havonta 10-15 ezer gépet tudtak csak eladni.
A siker kapujában 1986 februárjában Thomas Rattigan lett a Commodore igazgatója, aki nagy terveket dédelgetett a céggel kapcsolatosan. Először is befejezték az akkor már erősen elavult Commodore PET és VIC-20 gyártását, valamint a Commodore 64 különféle változatainak a forgalmazását, és a Commodore 900 projektet is befejezték. Ekkor döntötték el azt is, hogy az Amigát is kettéválasztják: a drágább darabokat a professzionális, üzleti célú felhasználásra szánják, míg az olcsóbbakat otthoni felhasználóknak. Az új terv szerinti gépek 1987-ben jelentek meg, az Amiga 2000 volt a drágább, az Amiga 500 pedig az olcsóbb. Utóbbi már "kenyérdoboz"-szerű kialakítást kapott, és a gépcsalád legnépszerűbb tagja lett az idők során.
Az évek során az Amiga továbbra is kétféle változatban jelent meg, így készült el később az Amiga 3000/Amiga 500 Plus/Amiga 600 trió, majd az Amiga 4000/Amiga 1200. Ezekbe már hardveres újdonságok kerültek, mint az Amiga Enhanced Chip Set, illetve az Amiga Advanced Graphics Architecture (AGA), amely még a korábbiakhoz képest is szebb grafikai megjelenítést kölcsönzött.
A gépeket kb. 5 millió példányban értékesíthették az évek során. Leginkább Nagy-Britanniában és Németországban volt népszerű, az eladások 60 százaléka ebben a két országban történt, de más közép-európai országokban is százezres nagyságrendben forgalmazták. Magyarországon is kifejezetten kedvelt gép volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Érdekes módon az Egyesült Államokban sosem volt túl népszerű, legfeljebb 700 ezer példányt adtak el itt, és itt is főként a Commodore márka hívei valamint a videoszerkesztés miatt a gépet előszeretettel vásárló felhasználók vették.
A vég A sikerek és a nyereségessé vált Amiga dicsőségének tetőpontján Thomas Rattigant leváltották a Commodore éléről, főként a fő részvénytulajdonos Irving Gould hatására. Ekkor kezdődött az Amiga hanyatlása, ugyanis a fejlesztések innentől kezdve már nem tudták tartani a lépést a konkurencia villámgyors fejlődésével.
1991-ben a cég piacra dobta a Commodore CDTV gépet, válaszul a Philips CD-i rendszerére, amely tulajdonképpen egy Amiga 500-as volt, de "konzolosítva": az interaktív felhasználói környezet miatt billentyűzet nélkül, kontrollerrel, és a floppy-meghajtó helyett CD-olvasóval. Mivel a CDTV ehhez képest drágább is volt, igen kevés embert érdekelt, azonkívül az interaktív CD-ROM alapú technológia sem bizonyult olyan forradalminak, mint azt várták, ezért a gép egyértelműen bukás lett.
Az 1992-ben kiadott Amiga 500 Plus kompatibilitási problémákkal került piacra, néhány régebbi program nem működött rajta, így gyorsan kivonták a forgalomból. Helyette annak átalakításával kiadtak egy olcsó modellt, Amiga 600 néven, az 500-as továbbfejlesztéseként pedig bejelentették az 1200-ast és két új gépet. Az Osborne-hatás néven ismert jelenség azonnal bekövetkezett: a piacok nem akarták a már meglévő termékeket megvenni, hanem arra vártak, mikor jelenik meg az új. A Commodore veszteségei megnőttek és égető szükség volt egy új modell mielőbbi megjelenésére. 1992 októberében aztán megjelent az Amiga 1200 és az Amiga 4000, de a cég komoly bajban volt. A csökkenő eladások miatt egyre kevesebb szoftvert gyártottak a gépekre. Utolsó nagyobb próbálkozásként készítettek egy konzolt, Amiga CD32 néven, amely az egyik első CD-alapú konzol volt és a világ első 32 bites játékkonzolja, az 1200-as alapjain. A legutolsó gép, amit a Commodore gyártott, az Amiga 4000T volt, egy nagyméretű toronyházba épített gép.