A Blücher volt a Kriegsmarine második Admiral Hipper-osztályú nehézcirkálója, melyet már a nemzetiszocialista hatalomátvétel után kezdtek építeni. A nevét Gebhard Leberecht von Blücher porosz tábornagy után kapta, illetve hasonlóan a többi háború után épült német cirkálóhoz egy az első világháború idején harcban odaveszett hadihajó, ez esetben a doggerbanki csatában elsüllyedt Blücher páncélos cirkáló után. A gerincét 1935 augusztusában fektették le és 1937 júliusában bocsátották vízre az elkészült hajótestet. A hajó teljesen 1939 szeptemberére készült el, röviddel a második világháború kitörése után. Egy sor próbajárat és hadgyakorlat teljesítése után 1940. április 5-én jelentették szolgálatra késznek. A fő tüzérsége nyolc darab 20,3 cm űrméretű ágyúból állt, és bár a vízkiszorítása névlegesen nem haladta meg az angol-német tengerészeti egyezmény által megszabott tonnás korlátot, az valójában túllépte a tonnát is.
A tervezett próbajáratainak végezte előtt egy hónappal, 1940 áprilisában beosztották a Norvégia invázióját végrehajtó haderőhöz. A Blücher lett az 5. hadihajócsoportot (Kriegsschiffgruppe 5) irányító Oskar Kummetz ellentengernagy zászlóshajója. Ennek a flottillának az volt a feladata, hogy április 8-án éjjel az Oslo-fjordba behatolva partra tegye a norvég fővárost, Oslót megszálló csapatokat. A hadművelet közben az Oscarsborg erőd két 28 cm-es lövege kis távolságból tüzet nyitott a Blücherre két találatot elérve rajta, és más ütegek kisebb űrméretű fegyverei is kárt okoztak benne, majd az erőd torpedóütegének két torpedója találta el a nehézcirkálót, súlyos károkat okozva benne. A fedélzetének közepén keletkezett nagy tüzet nem tudták megfékezni, és az elérte az egyik légvédelmi ágyújának a lőszerraktárát, ami nagy detonációval robbant fel. A tűz innen az üzemanyagtartályok felé terjedt tovább. A süllyedő Blücher ezután felborult és elsüllyedt, több száz embert magával rántva a mélybe.
A hajó roncsa az Oslo-fjord mélyén nyugszik. 2016-ban háborús emlékművé nyilvánították, hogy megvédjék a fosztogatóktól. Számos tárgyat felszínre hoztak a roncsról, köztük az egyik Arado 196 típusú hidroplánját, amire az egyik olyan művelet során került sor, mikor szivárgó üzemanyagát szivattyúzták ki 1994-ben.
Technikai adatok
Az Admiral Hipper-osztályú nehézcirkáló megrendelésére a nemzetiszocialista hatalomátvétel után került sor. A paraméterei túlléptek a versailles-i békeszerződés által szabott korlátokon. Az 1935-ben megköttetett angol–német flottaegyezmény megteremtette a jogi alapot Németország tengeri újrafegyverkezéséhez. A szerződés értelmében Németország öt vízkiszorítású cirkálót építhetett. Bár hivatalosan megfeleltek ennek a követelménynek, valójában azonban jelentősen túllépték ezeket a korlátokat is. bélyegkép|bal|300px|A Blücher vízrebocsátása Kielben (1937. június 8.) A nehézcirkáló teljes hosszúsága , szélessége , merülése volt. A konstrukciós vízkiszorítása , teljes terhelés mellett volt. Meghajtásáról három Blohm & Voss gőzturbina gondoskodott, melyeket 12 magasnyomású, olajtüzelésű gőzkazán látott el gőzzel. A gőzturbinák együttesen teljesítményt adtak le, amivel csúcssebességet tudott elérni. Eredetileg 42 tiszt és 1340 sorállományú teljesített rajta szolgálatot.
A Blücher fő fegyverzetét 8 darab 20,3 cm űrméretű, 60-as kaliberhosszúságú (L/60) hajóágyú adta (20,3 cm SK C/34)A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone (gyorstüzelő ágyú) rövidítése, a „C” betű a tervezés (Construktion) évére utal, ez esetben 1934-re., melyek négy lövegtoronyban kaptak helyet kettesével, két-két tornyot a felépítmények előtt és mögött elhelyezve. A légvédelmi tüzérségét 12 darab 10,5 cm űrméretű löveg (L/65), 12 darab 3,7 cm-es illetve 8 darab 2 cm-es gépágyú adta. Rendelkezett 12 darab torpedóvető csővel, melyek négy darab három csővel rendelkező talpazatokon kaptak helyet. Ezek mind a felső fedélzeten voltak elhelyezve a légvédelmi ágyúk távmérőinek közelében.
Az övpáncélzata 70–80 mm, a felső fedélzete 12–30 mm, a fő páncélfedélzete 20–50 mm vastag volt. A lövegtornyainak homloklemeze 105 mm, oldallemezeinek vastagsága 70 mm volt. A hajó legvastagabb páncéllemezei a parancsnoki torony 150 mm vastag oldallemezei voltak, ezeket vízszintesen 50 mm-es páncéllemezek zárták felül. A cirkáló három Arado 196 típusú hidroplánt szállíthatott, és ezek felbocsátásához rendelkezett egy katapulttal, de a fedélzeten soha nem volt kettőnél több repülőgép. Útban Oslo felé az egyiknek a katapulton kellett állnia, mivel az egyik hangárt bombák és torpedók tárolására használták.
Szolgálata bélyegkép|bal|300px|A Blücher az „Atlantikbuggal”, de még a régi kéménysapkával A Kriegsmarine a kieli Deutsche Werke hajógyártól rendelte meg a Blüchert Kreuzer G átmeneti megjelöléssel. A hajógerincét 1935. augusztus 15-én fektették le 246-os konstrukciós számmal. Vízrebocsátására 1937. június 8-án került sor, a keresztelésekor Conrad Albrecht tengernagy, a balti-tengeri haditengerészeti állomáshely (Marinestation der Ostsee) parancsnoka mondott beszédet, a keresztelést pedig Alexander Erdmann fregattkapitánynak, a doggerbanki csatában odaveszett Blücher páncélos cirkáló parancsnokának özvegye végezte. Eredetileg a Blüchert szánták az osztály névadó egységének, de az építése jelentős késedelmet szenvedett, és mivel így a Hipper négy hónappal korábban már vízre lett bocsátva, az után nevezték el az osztályt. A vízrebocsátást követően bő két évvel később végeztek teljesen az építésével. Megépítésekor a hajó egyenes (közel függőleges) orrkiképzést kapott, amit a vízrebocsátása után, még a szolgálatba állítása előtt, a klipperekére emlékeztető Atlantikbugra cseréltek, ezzel pedig a hosszúsága -re módosult, és egy döntött kialakítású kéménysapkával is ellátták.
A német flotta állományába 1939. szeptember 20-án vették fel, parancsnoka Heinrich Woldag sorhajókapitány lett, aki az elsüllyedéséig ellátta ezt a tisztséget.
A Blücher számára 1939 novemberének nagy része a felszerelésével és további javítások befejezésével telt. A hónap végére készen állt a próbajáratainak megkezdésére, amihez Gotenhafenből futott ki a Balti-tengerre. Próbajáratokat teljesített december közepéig, ami után visszatért Kielbe a végső módosítások elvégzéséhez. 1940 januárjában folytatta a Balti-tengeren a próbajáratokat, de a hónap közepétől az erős jégképződés miatt kikötőben kellett maradnia. Teljes hadrafoghatóságát május 3-ra vélték elérhetőnek, de a Norvégia megszállását célzó hadműveletek miatt egy hónappal korábban, április 5-én bevetésre alkalmasnak nyilvánították, és beosztották a Weserübung hadműveletben részt vevő haderőhöz. Április 7-én a nehéztüzérség, a harci szolgálat és a kármentesítés személyi állományának kiképzésbeli hiányosságaira írásban hívták fel a haditengerészet főparancsnokságának (OKM) figyelmét. A Weserübung hadművelet
bélyegkép|jobb|300px|A Blücher útban Norvégia felé az Emden könnyűcirkálóról fényképezve bélyegkép|jobb|300px|A hajóorr az ’Anton’ lövegtorony elől fényképezve 1940. április 5-én Oskar Kummetz ellentengernagy érkezett a Swinemündében horgonyzó hajó fedélzetére, majd a 163. gyalogsági hadosztály 800 fős különítménye is a hajóra érkezett néhány közigazgatási szakértővel együtt. Utóbbiaknak a megszállás alá kerülő norvég főváros igazgatását kellett átvenniük. Álcázási okokból a katonák számára nem biztosítottak külön mentőmellényeket, de a kifutás előtti nap még 10-12 darab, mérettől függően 15-40 fő elhelyezésére alkalmas mentőtutajt („mentőszigetet”) helyeztek el a fedélzeten. Az út az Oslo-fjordig Április 8-án a Blücher kifutott Norvégia irányába az Oslo elfoglalására kijelölt kötelék, az 5. hadihajócsoport (Kriegsschiffgruppe 5) zászlóshajójaként. A csoporthoz két másik cirkáló, a Lützow nehézcirkáló és az Emden könnyűcirkáló, három torpedónaszád (Möwe, Kondor, Albatros) és nyolc aknaszedő (R-Boot) tartozott. A délelőtt folyamán első ízben tartották meg a Blücheren a harci riadó-gyakorlatot. A Triton brit tengeralattjáró észlelte a német konvojt a Kattegat és a Skagerrak vizein, és 19:00-kor egy torpedósorozatot lőtt ki rájuk, de a németek észlelték, és sikeresen kikerülték a torpedókat folytatva a küldetésüket.
Sötétedéskor a kötelék hajói sorba rendeződtek, és a Blücher a következő üzenetet közölte a többi hajóval: „A feladat Norvégia békés megszállása. Keresőfények és egyetlen lövés leadása még nem jogosítanak fel a fegyverhasználatra. Csak ha az ellenség éles lőszerrel lő, szabad fegyverhasználattal élni.” 21:00-kor a hajókon bevonták a hadilobogót, 24:00-ra pedig harci riadót rendeltek el a hajókon a norvég partokhoz közelítve. Norvég idő szerint röviddel 23:00 (00:00 KEI) után a Pol III járőrhajó észlelte a német hajókat és morzejeleket küldve megvilágította azokat. Az elfogására az Albatros torpedónaszádot küldték ki, mely megpróbált mellé kerülve katonákat átjuttatni rá, mire a norvég hajó belerohant. A torpedónaszád hosszas manőverezés után tüzet nyitott, és a Pol III-at lángra lobbantotta, de előtte a norvég járőrnaszád le tudott adni egy vészjelzést arról, hogy ismeretlen hadihajók támadást indítottak ellene. A norvég túlélőket az Albatros fogságba ejtette.A járőrhajó üzenete úgy tűnik nem, vagy csak részben érhetett célba, mivel még órákkal később sem jutott el az Oscarsborg erődhöz ez az információ. Pontosítandó részlet.
23:30-kor norvég idő szerint a fjord bejáratának keleti felén, a Rauøy szigeten lévő déli üteg keresőfénye megvilágította a német köteléket és két figyelmeztető lövést adott le. Öt perccel később az üteg lövegei öt lövést adtak le a közeledő németekre, de a párás levegő okozta rossz látási körülmények miatt találatot nem értek el. A fjord nyugati oldalán, Bolærnénél lévő üteg 23:32-kor csak egyetlen lövést adott le. Még mielőtt a Blüchert ismét célba vehették volna, az már ezeknek a partvédelmi lövegeknek a szektorán kívülre jutott, és 23:35 után már látótávolságon kívülre is kerültek a német hajók.
A német flottilla 12 csomós sebességgel haladt tovább. Norvég idő szerint röviddel éjfél után (01:00+ KEI) a parancsnokló norvég tengernagy az összes világítótorony és a navigációt segítő egyéb fények leoltására adott parancsot a norvég rádióban. 00:30 és 02:00 között a flottilla megállt és a partraszálló különítményből 150 főt átszállítottak az R 17 és R 21 kísérőhajókra (az Emdenről) valamint az R 18 és R 19 kísérőhajókra a Blücherről.
Kummetz ellentengernagy ezt követően vitába keveredett Woldag sorhajókapitánnyal a köteléknek megszabandó sebességen, és Woldag ellenkezése ellenére a tengernagy egy kifejezetten lassú sebességet, 7 csomót határozott meg, amivel a sötétben biztonságban haladhattak az erősen védett Dröbaki-szorosig (Drøbaksund), amit így hajnalban értek volna el. Röviddel a szoros elérése előtt pedig 12 csomós sebességet kellett az utasítás szerint felvenni. Ez az intézkedés végül jelentősen megkönnyítette a hajó megsemmisítését a norvégok számára.
A dröbaksundi csata bélyegkép|jobb|300px|Az Oslo-fjord bélyegkép|jobb|300px|A Dröbaki-szoros erődítményei a cirkáló tervezett útvonalával bélyegkép|jobb|300px|Az Oscarsborg erőd délnek néző nehézágyúi (kinagyítva felismerhetőek) bélyegkép|jobb|300px|Az Oscarsborg erőd három, a Krupp által még 1893-ban leszállított 28 cm űrméretű lövegének egyike bélyegkép|jobb|300px|Az Oscarsborg erőd hadikikötője északkeletről fényképezve (2013. április), a kép jobb alsó részén a sziklák alatt voltak az álcázott torpedóvető csövek A partvédelmi tüzérség okozta károk