A Tirpitz csatahajó a kéttagú Bismarck-osztály második egysége volt, mely hajókat a Kriegsmarine számára még a második világháború előtt kezdték el építeni. Nevét Alfred von Tirpitzről, a Császári Haditengerészetet (Kaiserliche Marine) kiépítő tengernagyról kapta. Építését 1936-ban kezdték meg, 1939-ben bocsátották vízre és 1941-ben adták át a haditengerészetnek. Testvérhajójához, a Bismarckhoz hasonlóan fő tüzérsége 8 darab 38 cm-es ágyúból, másodlagos tüzérsége pedig 12 darab 15 cm-es ágyúból állt. Az eltérő kaliberű lövegekből álló légvédelmi tüzérségét a háború előrehaladtával többször is megerősítették. A különböző módosítások révén 2000 tonnával vált nehezebbé a Bismarcknál, így a legnagyobb Európában épített csatahajónak számít.
A próbajáratok 1941 elején való befejezése után rövid ideig a Balti-tengeren állomásozott, hogy a Kronstadtban lévő szovjet flotta kitörését megakadályozza. 1942 elején Norvégiába helyezték át, hogy elejét vegye egy esetleges brit partraszállásnak. Norvégiai állomásozásakor a Szovjetunióba tartó konvojok elfogására is tervezték bevetni, és ilyen szándékkal 1942-ben két alkalommal hajózott ki. A Tirpitz puszta létezésével hatalmas veszélyt jelentett a hajókaravánokra, ezáltal a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) arra kényszerült, hogy folyamatosan erős kíséretet biztosítson számukra a Jeges-tengeren. Winston Churchill ezért 1942-ben a Royal Navy legfontosabb feladatának szabta meg az általa „Szörnyetegként” (The Beast) emlegetett csatahajó elpusztítását.
1943 szeptemberében a Scharnhorst csatahajóval együtt bombázta a Spitzbergákon lévő ellenséges pozíciókat. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a nehéztüzérségét támadó hadműveletben használta. Röviddel ezután kisméretű brit tengeralattjárók intéztek ellene támadást a kikötőhelyére behatolva, majd számos légitámadást hajtottak végre ellene, melyek némelyike kisebb-nagyobb kárt tett benne, de sérüléseit rendszeresen kijavították. 1944. november 12-én egy Avro Lancasterekből álló bombázókötelék 5,6 tonnás bombákkal hajtott végre támadást a legutóbbi akció okozta sérülések után már csak partvédelmi célokra használható csatahajó ellen. Két közvetlen és egy közvetett találat után a Tirpitz a sekély vízben erősen megdőlt, majd az egyik lőszerraktárának a felrobbanása után átfordult. A támadás során elhunytak számát 950 és 1204 közé teszik. A háborút követően, 1948 és 1957 között a hajó maradványait lebontották. A lebontásból hátramaradt, víz alatt található részei 2014 óta műemlékvédelem alatt állnak.
Tervezés és építés
A Tirpitzet Ersatz Schleswig-Holstein néven rendelték meg névleg a Schleswig-Holstein régi csatahajó (sorhajó) pótlására. A megbízást a Kriegsmarinewerft Wilhelmshaven hajógyár kapta meg, és a megbízási szerződésben Schlachtschiff G néven szerepelt. A gerincfektetésre 1936. október 20-án került sor, pár hónappal a Bismarck munkálatainak megkezdése után. A terveken időközben azonban módosítottak, és főként a hajótestben lévő üzemanyagtartályok elrendezésén változtattak. Az új felosztás eredményeképpen a Tirpitz több üzemanyagot vihetett magával. A Bismarcknál ezeket a módosításokat már nem lehetett végrehajtani az építés előrehaladott állapota miatt.
Az elkészült hajótestet 1939. április 1-én bocsátották vízre nagy ünnepség keretében. Keresztelését Ilse von Hassell, Alfred von Tirpitz tengernagy lánya végezte. Adolf von Trotha, a Császári Haditengerészet egykori admirálisa mondott beszédet a vízre bocsátáskor, melynél személyesen Adolf Hitler is jelen volt. Az építési munkálatokkal 1941 februárjára végeztek. Brit bombázók eközben többször támadták a hajógyárat, és bár a Tirpitzet egyszer sem érte találat, a bombázások lassították a munkálatokat. A Tirpitzet 1941. február 25-én adták át a haditengerészetnek a próbajáratok elvégzésére, melyekre a Balti-tengeren került sor.
bélyegkép|300px|balra|A Tirpitz azonosító rajza az amerikai haditengerészeti hírszerzés (Office of Naval Intelligence – ONI) típuskönyvéből A Tirpitz standard vízkiszorítása , teljes terhelés mellett volt. Teljes hossza , legnagyobb szélessége , maximális merülési mélysége volt. Gerhard Koop és Klaus-Peter Schmolke szerint a módosítások következtében 1944-re teljes terhelés mellett tonnára nőtt a vízkiszorítása. Meghajtásáról három Brown, Boveri & Cie gőzturbina és 12 Wagner-féle magas nyomású kazán gondoskodott, melyek olajtüzelésűek voltak és () maximális teljesítmény leadására voltak képesek, ami 30,8 csomós csúcssebesség elérését tette lehetővé a próbajáratok során. Eredetileg 103 tiszt és 1962 sorállományú tengerész teljesített rajta szolgálatot, de ez szám a háború előrehaladtával fokozatosan bővült 108 tisztre és 2500 besorozottra (főként a hajó légvédelmének megerősítése miatt). A Tirpitzre három darab FuMO 23 típusú radart (németül Funkmessortungsgerät) telepítettek megépítésekor, melyeket a nehéztüzérség távmérő-berendezésein helyeztek el. Ezeket később FuMO 27, majd FuMO 26 típusúakkal cserélték le, melyek nagyobb méretű antennák voltak. 1944-ben az árbóctorony tetején lévő távolságmérőre egy FuMO 30 (Hohentwiel) készüléket telepítettek, a 10,5 cm-es légvédelmi tüzérség főárbóc mögötti 3 méteres bázistávolságú távmérőjének gömbsüvegére pedig egy FuMO 213 Würzburg tűzvezető radarberendezést szereltek fel.
A hajó fő fegyverzetét nyolc darab (4×2) 38 cm-es űrméretű, 52 kaliberhosszúságú hajóágyú (38 cm SK C/34)Az SK rövidítés feloldása Schiffskanone (hajóágyú), a C/34 a konstrukció tervezésének évét (Construktionsjahr), 1934-et jelöli. alkotta, elöl és hátul két-két lépcsőzetesen elhelyezett lövegtoronyban. A tornyokat a német szokásoknak megfelelően az ábécé kezdőbetűivel jelölték, melyekhez neveket is párosítottak: elöl az Anton és Bruno, hátul a Cäsar és Dora tornyok helyezkedtek el. A rombolók elleni védekezés céljára telepített másodlagos tüzérségét 12 darab (6×2) 15 cm-es űrméretű, 55 kaliberhosszúságú ágyú (15 cm SK C/28) alkotta, melyek kétoldalt 3-3 lövegtoronyban foglaltak helyet. A légvédelmét 16 darab 10,5 cm-es ágyú, illetve 16 darab 3,7 cm-es és 12 darab 2 cm-es gépágyú látta el, de utóbbiak számát 58-ra emelték. 1942-ben nyolc darab 53,3 cm-es torpedóvető csövet kapott, melyeket a hajó közepén kétoldalt helyeztek el (2×4). A hajó fő páncélöve vastag volt (5 mm-rel vékonyabb, mint a Bismarcké), fedélzetének páncélzata osztott volt: a felső fedélzet páncélzata , a két szinttel lejjebb lévő fő páncélfedélzet vastagsága 80– vastag volt. A 38 cm-es ágyúk lövegtornyainak elülső merőleges páncéllemeze volt, oldalt -es vastagságúak voltak. (Ábrák a páncélzat elhelyezkedéséről és vastagságairól megtekinthetők itt.)
Szolgálata
A próbajáratok elvégzése után a Tirpitz Kielben állomásozott és a Balti-tengeren végzett intenzív gyakorlatokat. Karl Topp, a hajó parancsnoka május 5-én Hitler gotenhafeni látogatásakor – mikor az kíséretével megszemlélte a két elkészült csatahajót – kérvényezte a Führernél, hogy hajója részt vehessen a közelgő Rheinübung hadműveletben, de választ nem kapott. Az 1941 júniusában Rügen sziget közelében végrehajtott lőgyakorlatok során meghibásodások léptek fel, melyek miatt a következő két hónapot a kikötőben töltötte, és csak szeptember 20-ára sikerült lezárnia a lőpróbákat.Tirpitz / The History / The Construction and Sea Trials (Bismarck-Class.dk)
A Barbarossa hadművelet Kieli tartózkodása idején indult meg a Barbarossa hadművelet. A német hadvezetés tartott attól, hogy a Leningrádnál állomásozó szovjet flotta megpróbál kitörni a Finn-öbölből, és ennek megakadályozására létrehoztak egy ideiglenes hadiflottát, melynek a Tirpitz lett a zászlóshajója. A flotta kötelékébe az Admiral Scheer nehézcirkáló, a Köln, a Nürnberg, a Leipzig és az Emden könnyűcirkálók, valamint számos romboló és két aknaszedő-flottilla tartozott. Az Otto Ciliax altengernagy parancsnoksága alatt álló Balti Flotta (Baltenflotte) az Åland-szigetek közelében járőrözött 1941. szeptember 23. és 26. között. Ezt követően a flottát feloszlatták, és a Tirpitz folytatta a gyakorlatozásokat. Újabb lőgyakorlatok során a lövegeit a rádió-távirányítású célhajóvá átalakított Hessen régi csatahajóra irányítva lőtték be. A Brit Királyi Légierő (RAF) folytatta a Kielben állomásozó csatahajót célzó bombatámadásait, de ezek nem tudtak nagyobb kárt tenni benne.
Áthelyezés Norvégiába
Erich Raeder vezértengernagy (Großadmiral), a Kriegsmarine parancsnoka november 13-án felvetette, hogy a Tirpitzet helyezzék át Norvégiába, ahol támadásokat tudna intézni a Szovjetunióba tartó konvojok ellen, puszta jelenlétével a Royal Navy nagy erőit kötné le, és elrettentené a briteket a Norvégiában való partraszállás gondolatától. A brit admiralitás a Bismarckkal szemben szerzett kellemetlen tapasztalatok után úgy ítélte meg, hogy a Tirpitzcel csak olyan köteléknek szabad szembeszállnia, melyhez legalább két King George V osztályú csatahajó és egy repülőgép-hordozó tartozik.The Tirpitz, History and Learning site A Bismarck elvesztése után az atlanti bevetéseket megtiltó Hitler beleegyezett a javaslatba. A norvég vizeken való bevetéshez szükséges módosítások idejére a hajó dokkba került. A légvédelmét megerősítették, a katapult melletti 10,5 cm-es ágyúkat kijjebb helyezték, hogy nagyobb területet tudjanak lefedni a tüzükkel. A két négycsövű torpedóvetőt az ekkori átalakítások során szerelték fel. A hajó parancsnoka, Karl Topp sorhajókapitány 1942. január 10-én bevethetőnek jelentette a csatahajót. Másnap a Tirpitz Wilhelmshaven felé hajózott el, az ide való áthelyezéssel a valódi úticélját igyekeztek leplezni.
A Tirpitz január 14-én 23:00-kor indult el Wilhelmshavenből Trondheim felé. A brit katonai hírszerzés valójában az Enigma kódjainak megfejtése révén már tudott az indulásáról, de a Britanniában uralkodó rossz idő nem tett lehetővé légitámadást ellene. John Tovey tengernagyot, a brit Honi Flotta (Home Fleet) parancsnokát egészen január 17-ig nem értesítették a Tirpitz áthelyezéséről, mikorra az már rég Norvégiába ért. Január 16-án a brit légifelderítés észlelte a hajót Trondheimben, ahonnan a várostól északra lévő Fætten-fjordba hajózott tovább. A Sarki éj fedőnevű áthelyezési hadművelet (Unternehmen Polarnacht) során a Richard Beitzen, a Paul Jakubi, a Bruno Heinemann és a Z29 rombolók kísérték. A norvég ellenállás megfigyelte és jelentette Londonnak az észlelések helyszíneit.
A hajó egy szikla mellett horgonyzott le, mely védte a délnyugatról érkező bombázógépekkel szemben. A legénység fákat vágott ki, és a fedélzeten helyezte el őket álcázás céljából. A fjord körül megerősítették a légvédelmet, és torpedók ellen védőhálókat feszítettek ki a fjord bejáratánál. A legénység számára a norvégiai küldetés meglehetősen egyhangúan telt. A gyakori üzemanyaghiány miatt a gyakorlatozások rövidek voltak, és emiatt a csatahajó és a kísérői főként a védőhálók védelmében töltötték az időt. A legénység ideje főként a hajó karbantartásával és a légvédelmi ütegek folyamatos készenlétben tartásával telt. Rendszeresen sporteseményeket szerveztek, és egyéb elfoglaltságokat biztosítottak a legénység tagjai számára, hogy fizikailag jó állapotban tartsák őket.
Támadó hadműveletek