Szakcsi Lakatos Béla (Budapest, 1943. július 8. – Budapest, 2022. október 2.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, jazzmuzsikus, érdemes művész.

Életpályája Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a dzsessz felé fordult. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, fesztiválokon olyan neves magyar zenészekkel játszott együtt, mint Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, Pecek Lakatos Géza. Később Kovács Andor gitáros együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, majd 1970-ben a Montreux-i Jazz Fesztiválon Pege Aladár kvartettjével második díjat nyertek. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti. Zenészpartnerei közt találhatjuk többek közt Bob Mintzert, John Patituccit, Jack DeJohnette-et, Dave Wecklt és Frank Zappát.

1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus tagjaként fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében, érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a dzsessz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigánymusicaljét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatta be a Rock Színház A bestia című művét.

2004-ben megjelent Na dara! (Ne félj!) című albuma a cigányjazz magyar műfajteremtő darabjának tekinthető. Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban Prima díj elismerésben részesült. Utolsó éveiben behatóan foglalkozott Kurtág György és Ligeti György műveivel, továbbra is elhivatottan kutatta a lehetőséget, hogy az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen.

Mindezen tevékenységei mellett többször játszotta koncerten Mozart D-dúr, Koronázási zongoraversenyét, melynek kadenciáiban jazzt improvizált.

2008-ban mutatták be a Kerényi Miklós Gáborral (librettó) és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt, Szentivánéji álom című új musicaljét. A Shakespeare történetén alapuló darab a világzene szinte minden műfaját felvonultatja, ezért Szakcsi új közös zenei nyelv megteremtését célzó törekvésének megfelelően a worldmusical műfaji meghatározást kapta. A Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta a Budapesti Operettszínház repertoárján fut nagy sikerrel.

Koncertjeire a jazz és a kortárs improvizáció ötvözése volt jellemző. Ezzel túllépte a megszokott kereteket, a klasszikus és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hozva létre. Szóló improvizációs koncertjei, valamint Climate Change nevű együttese (Szakcsi – zongora, Dresch Mihály – szaxofon, furulya, Szandai Mátyás – bőgő, Balázs Elemér – dob) egyaránt jó példa volt erre. 2010-ben Hazám-díj elismerésben részesült.

2018-ban újra alakította a Rákfogó zenekart Kőszegi Imrével és Babos Gyulával. Babos halála után a zenekar átalakult, a kvintett friss hangzás után kutat, a kompozíciókra Robert Glasper, Miles Davis, Joe Zawinul gyakoroltak hatást. Szakcsi Lakatos Béla a Fender zongora határait feszegeti, Fekete-Kovács Kornél és Fenyvesi Márton játékát elektronikus effektek teszik 21. századivá, míg Kőszegi Imre a külön erre a projektre készíttetett cintányérokkal és kiegészítőkkel teszi még színesebbé játékát. Szakcsi életének utolsó zenekarával is örömmel kísérletezett.

Szakcsi Lakatos Béla 2014-ben nyerte el a Nemzet Művésze címet rendkívüli improvizációs képessége, virtuóz játéktudása, művészet iránti elkötelezettsége, a jazz műfajának hazai és nemzetközi népszerűsítésében vállalt kivételes szerepe elismeréseként. 2022-ben a Petőfi Zenei Díj életmű díjában részesült.

Halála előtt 10 nappal sajtótájékoztatón mutatta be a BMC-ben utolsó színpadi művének, A tudás fája misztériumjátéknak CD felvételét, amelyet élete fő művének tekintett. A bibliai képekre épülő történet az emberi döntések felelősségét feszegeti.

2022. október 2-án hunyt el szívelégtelenség következtében, ami miatt egy ideje mű szívbillentyűvel élt. 2022. október 18-án helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti sírkertben. A szertartáson beszédet mondott Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, valamint személyesen búcsúzott Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Schmitt Pál volt köztársasági elnök is.

2024-ben az MTVA online dzsesszrádiót indított, ami – az ő emlékére és tiszteletére – a Szakcsi Rádió nevet kapta.

Együttesei Pege Aladár Quartet Climate Change East Magyar Jazz Quartet Rákfogó Saturnus Szakcsi Gipsy Jazz Szakcsi Lakatos Trio

Musicalek Piros karaván; bemutató: 1974. március 16., Budapesti Operettszínház (Dalszöveg és szövegkönyv: Csemer Géza) Cigánykerék; bemutató: 1984. február 11., Pécsi Nemzeti Színház (Dalszöveg és szövegkönyv: Csemer Géza) A bestia; bemutató: 1988. július 21., Szeged, Dóm tér (Dalszöveg és szövegkönyv: Csemer Géza) Szentivánéji álom; bemutató: 2008. július 25., Szeged, Dóm tér (Dalszöveg: Müller Péter Sziámi és szövegkönyv: Kerényi Miklós Gábor)

Diszkográfia

My Flower My Flower, 1988 Skakcsi – Sa – Chi with George Jinda, 1988 Mystic Dreams mit George Jinda and Howie Morrel, 1989 Eve of Chance, 1992 Straight Ahead, 1994 Virágom, virágom, 1998 Conversation for two pianos & orchestra, 1998 Das Duell I-II-III. – Vukán-Szakcsi in Göttingen, 1998 Conversation Plus, 1999 Fourehand, 2000 On The Way Back Home / Útban hazafelé, 2000 In One Breath mit Lajos Kathy Horváth, 2001 Long, Hot Summer: Songs of Pál S. Gábor with Dezső Ablakos Lakatos, Viktor Hárs, Endre Berecz, Béla Zsoldos, 2001 Na dara! with György Orbán, András Peczek Lakatos, Mónika Rostás, Csaba Rostás, 2004 Check it out, Igor with Miklós Lukács, 2005 8 Trios: Róbert Szakcsi Lakatos, Béla Szakcsi Lakatos Jr., Kálmán Oláh, Jack DeJohnette, John Patitucci, 2006

Díjai, elismerései Montreux-i Jazz Fesztivál – II. díj (1970) Liszt Ferenc-díj (1987) EMeRTon-díj (1987) Szabó Gábor-életműdíj (1994) Érdemes művész (2002) Budapestért díj (2002) Kossuth-díj (2005) Prima díj (2006) Hazám-díj (2010) Magyar Kultúra Követe Cím (2010) A Nemzet Művésze (2014) Petőfi Zenei Díj – Életműdíj (2022)

Emlékezete

2023 óta nevét őrzi az 547400 Szakcsilakatos kisbolygó.

Jegyzetek

Források Hivatalos oldal

Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar dzsesszzongoristák Kategória:Magyar cigányok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek