Kontextusfüggőségi hatásnak nevezik a pszichológiában azt a jelenséget, hogy a felidézés mértéke nagyobb, ha ugyanolyan kontextusban történik, mint a kódolás (azaz könnyebben hívjuk elő az emlékeinket ahhoz hasonló környezetben, ahol azt tanultuk/tapasztaltuk). A kontextusfüggőség sokkal inkább jellemző az epizodikus emlékezetre, mint a szemantikus emlékezetre.
A kontextus lehet független és interaktív – amennyiben interaktív, az inger jelentése is megváltozik a kontextus hatására. Vannak, akik a hangulatfüggőségi hatást is a kontextuális hatásokhoz sorolják, aktuális hangulatunkat, állapotunkat belső kontextusként értelmezve.
Búvárok víz alatt és szárazföldön – Godden és Baddeley (1975) klasszikus kísérlete
Mélytengeri búvárok emlékezeti kapacitását vizsgálták tengerparton és 4-5 méter mélyen a víz alatt: szavakat kellett tanulniuk, majd később vagy a parton, vagy a víz alatt kellett ezeket felidézniük. A parton és vízben egyforma mértékű volt a tanulás, ám a személyek 40%-kal kevesebb szót tudtak felidézni, ha a felidézés a kódolástól eltérő környezetben történt, mint amikor ugyanolyanban. Későbbi vizsgálatukban (1980) azt mutatták ki, hogy a hívóingeres felidézést sokkal kisebb mértékben, a felismerést pedig egyáltalán nem befolyásolja a kontextus megváltozása (víz/szárazföld).
Néhány újabb eredmény
A felidézési teljesítményre pozitívan hat, ha előhíváskor elképzeljük a tanulási környezetet, még ha közben eltérő fizikai környezetben is tartózkodunk. Feltehető, hogy a hipnózis pozitív hatása a felidézésre abból adódik, hogy a hipnotizőr ki tudja váltani a kérdéses esemény elképzelését a felidézés előtt. Különösen stresszkeltő, erős érzelmi reakciókat kiváltó helyzetekben a környezet általában nem kódolódik, nem kapcsolódik az újonnan elsajátított információkhoz, így a későbbiekben ez a környezet nem válik hatékony hívóingerré. Az introspektív gondolatok (visszaemlékezés, fogalomalkotás stb.) erőforrásai ugyanazok, mint amit egyébként az adott környezet reprezentálásához használunk, ezért ilyen jellegű feladatok végzését követően nem tapasztalunk kontextusfüggőségi hatást. A környezetfüggőségi hatás megjelenése és mértéke nem függ az életkortól. Felismerési helyzetekben is előfordul kontextuális hatás (pl. személyazonossági kérdésekben, szemtanúvallomások esetében).
Irodalom
Baddeley, A., (2006) Az emberi emlékezet, Osiris Kiadó, Bp. Atkinson és mtsai (2005) Pszichológia, Osiris Kiadó, Bp. Smith, S. M., Vela, E. (2001). Environmental context-dependent memory: a review and meta-analysis. Psychonomic bulletin and review, 8, 203-220. Thompson, L. A., Williams, K. L., L’Esperance, P., & Cornelius, J. (2001). Context-dependent memory under stressful conditions: the case of skydiving. Human Factors, 43, 611-619.
Kategória:Emlékezet