Jim Lovell, vagy hivatalosan James Arthur Lovell Jr. (Cleveland, Ohio, 1928. március 25. – Lake Forest, Illinois, 2025. augusztus 7.) amerikai űrhajós, repülő, berepülő pilóta és mérnök volt. Kanadai és cseh bevándorlók gyermekeként nevelkedett, apja korai halála után anyja egyedül nevelte. Ifjúként a repülés és a rakétatechnika vonzotta, innen fordult érdeklődése a repülés felé. Egyetemi tanulmányait az USA Haditengerészetének ösztöndíjával végezte, amelynek folyományaként a tanulmányok végeztével katonai szolgálatra vonult be.
A Haditengerészet azonban Lovell végzős évében visszavágta ösztöndíjprogramját, így ő úgy döntött, hogy tényleges katonai tanulmányokra jelentkezik és hosszú távon elkötelezi magát a Haditengerészet mellett, így jelentkezett annak Annapolis Akadémiájára, amelyet aztán kiváló eredménnyel végzett el és megkezdhette a tényleges katonai szolgálatát. Eredményei alapján haditengerészeti repülő kiképzésre vezényelték, amelyet elvégezve hamarosan Kaliforniába, Moffet Fieldre került, hogy ott az USS Shangri La repülőgépanyahajóról végezzen bevetéseket McDonnell F2H Bahnshee gépen. Később újabb típusok kerültek a keze alá, így repülte a North American FJ-4 Fury, McDonnel F3H Demon és Vought F8U Crusader típusokat. 1958-ban berepülőpilóta képzésre jelentkezett és a Patuxent River Légibázisra került. Itt érte a felhívás, hogy az újonnan alakult NASA űrhajósokat keres és jelentkezett is az első űrhajóscsoport kiválasztására, ám ekkor még egy apró, de rossz véreredmény kizárta őt a nyertesek sorából és nem lehetett a Mercury Hetek tagja.
1962-ben a NASA ismét kiírt egy új űrhajósválogatást, immár a Gemini és Apollo-programok számára, ezúttal kissé más fókusszal és ebben a körben már Lovell is beválogatásra került és űrhajósjelölt lehetett belőle. Első megbízatásait a Gemini–programban kapta: először a Gemini–4 tartalék másodpilótája lett. Majd ezt követően a Deke Slayton által alkalmazott szisztéma szerint a Gemini–7-re kapott kinevezést a ténylegesen repülő legénységbe. 1965. december 4. és december 17. között 14 napot töltött fenn Frank Borman parancsnokkal együtt az űrben – kiteljesítve egy elméleti holdutazás időtartamát és bizonyítva, hogy a majdani holdraszállás erről az oldalról lehetséges lesz –. Emellett azonban egy másik, sokkal jelentősebb űrteljesítmény részese is lett: az első űrrandevúé. A különböző véletlenek úgy hozták, hogy két Gemini űrhajó, a Gemini–7 és a Gemini–6 találkozhatott először az űrben, amelyre 1965. december 15-én került sor. Alig egy évvel később, újabb véletlenek folytán Lovell újabb űrrepülést teljesíthetett, ő lehetett a Gemini–12 parancsnoka, Buzz Aldrin másodpilóta mellett. A Gemini–12 feladata az volt, hogy az addig még nem, vagy csak félig sikerült műveleteket végre sikeressé fordítsák az űrhajósok és teljesítsék a teljes Gemini-program eredeti célját, igazolni az Apollo-program számára, hogy a holdraszálláshoz szükséges űrműveletek megvalósíthatóak. Ebben végül Lovell és Aldrin teljes sikert aratott.
A Gemini-programot követte az Apollo-program, ahová Lovell csak viszonylag későn érkezett meg. Így először az Apollo–1 tragédiáját követő kivizsgálásban kapott szerepet. Az első valódi űrhajós-feladatot az Apollo–8-cal kapta, amely azt az óriási kihívást jelentő feladatot kapta, hogy először jusson el ember a Holdhoz és pillantsa meg annak a Földtől állandóan elforduló túlsó oldalát. A feladatra Frank Borman parancsnokot, Bill Anders holdkomp pilótát és Lovellt nevezték ki, őt a navigálásért felelős parancsnoki egység pilóta feladatra. 1968. december 21-27. között a trió sikerrel teljesítette az első holdrepülést és ők lettek az emberiség azon három tagja, aki elsőként állhattak Hold körüli pályára és először vehették szemügyre az égitestet közelről a saját szemükkel, de ami ettől sokkal fontosabb volt ezen teljesítményükkel maguk mögé utasították az űrversenyben az oroszokat. Az első holdraszállás az Apollo–11-gyel ment végbe 1969. július 16-24. között, amelyen Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins mögött Lovell és két másik társa volt a tartalék legénység (így Lovellnek halvány esélye volt, hogy ő lehessen az első ember a Holdon). Saját holdutazását aztán Lovell az Apollo–13-mal kapta meg, amely harmadik holdutazásként a Fra Mauro kráter térségében szállt volna le a Holdon. Egy emlékezetes hiba folytán azonban, amikor az út kétharmadánál felrobbant az űrhajó oxigéntartálya, a repülés egy kalandos mentőakcióba fordult át holdraszállás helyett és csak hajszál híján sikerült megmenteni a legénység, köztük Lovell életét.
Nem sokkal a balul sikerült Apollo–13-at követően Lovell leszerelt a NASA-tól és a Haditengerészettől és az üzéleti életbe vonult vissza. Különböző társaságok vezető tisztségviselője lett, majd családjával Illinois államba, Chicago mellé költöztek. Az idősödő Lovell emellett sokat tett az űrhajózás és a haditengerészet népszerűsítéséért is. Később nyugállományba vonult. Majd szeretett feleségét, Marilyn Lovellt 2023. augusztus 27-én vesztette el, amikor az 71 évi házasság után elhunyt. Majd maga is 2025. augusztus 7-én 97 évesen távozott az élők sorából.
Gyermek és fiatalkora Édesapja id. James Lovell a kanadai Torontóban született és az Egyesült Államokba bevándorolt kályhaértékesítő ügynök volt, míg édesanyja Blanch Masek cseh bevándorlók gyermeke volt. Apja ötéves korában, 1933-ban egy autóbalesetben meghalt. Ezt követően két évvel anyjával Indianába, Terre Haute-ba költöztek, rokonokhoz. Innen továbbköltöztek a wisconsini Milwaukee-ba, ahol Lovell beiratkozott a Juneau középiskolába. Ezidőtájt az amerikai fiúk átlagos életét élte, a cserkész mozgalom tagja lett, ahol elérte a legmagasabb elérhető cserkész rangot az eagle scout-ot. Emellett szabadidejében a rakéták iránt kezdett el érdeklődni olyannyira, hogy maga is rakétaépítésbe fogott és repülőképes modelleket épített.
A középiskola után Lovellt a mérnöki lét vonzotta leginkább, amelyre már a rakétaépítés is predesztinálta és 1946-ban felvételt nyert a Wisconsini Egyetemre Madisonba, amely két évig tartott és a finanszírozását az USA Haditengerészetének „Repülő tengerészkadét ösztöndíja” biztosította. Ahhoz, hogy valaki elnyerje ezt az ösztöndíjat, vállalnia kellett, hogy az iskola befejeztével tényleges katonai szolgálatba lép és leszolgálja a tandíjra helyette befizetett összeget. A család számára ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy a tehetséges fiú továbbtanuljon, egyébként az őt egyedül nevelő édesanyjának nem lett volna rá pénze. Ahogy talán arra sem, hogy a fiú megélhetését fedezze az iskolán, ezért Lovell a csekélyke haditengerészeti zsold mellé állást vállalt egy helyi étteremben, ahol mosogatott, vagy asztalokat szedett le, illetve az egyetem laborjában vállalta, hogy gondoskodik a kísérleti egerekről és patkányokról hétvégente, amellyel kis pénzre tudott szert tenni. Emellett természetesen maradt még ideje, hogy aktívan kivegye részét az egyetem diákéletéből, így tagja volt az egyetem amerikai futball csapatának és az Alpha Phi Omega társulatnak is.
Végzős évében, 1948-ban a Haditengerészet úgy döntött, hogy visszavágja az ösztöndíjprogramját, miközben ő már megkezdte a repülőleckéket, amelyek biztossá tették számára, hogy ennek kell lennie élete irányának, ám a visszavágás azt jelentette, hogy kevesebb kadétra lesz szükség és a legtöbben nem kapják meg a pilóta jogosítványt, ami feltétele az ösztöndíjnak. Lovell úgy döntött előre menekül ebből a helyzetből és kadét helyett tengerésztiszt lesz és jelentkezett az Egyesült Államok Haditengerészetének Annapolis Akadémiájára, Marylandbe. Ehhez beszerzett egy ajánlást a helyi kongresszusi képviselőtől és 1948 júliusában belépett Annapolisba. Az akadémián már a lehető legközelebb került a hőn áhított repüléshez, így például elsőévesen értekezést írt a folyékony hajtóanyagú rakéták használatáról. 1952 tavaszán aztán sikerrel végezte el az akadémiát és BsC fokozatú diplomájával a zsebében bevonult tényleges szolgálatra zászlósként a Haditengerészethez.
Katonai pályája
A Haditengerészetnél
Lovell évfolyamán 783 tisztet avattak 1952-ben és ő benne volt abban az 50 kiválasztott között, akit haditengerészeti repülő kiképzésre vezényeltek. Ezért 1952 októberétől a Pensacola Haditengerészeti Légibázisra vezényelték, ahol 1954 januárjáig végezte el a kiképzési feladatokat. 1954. február 1-jén megkapta a haditengerészeti pilóta kinevezését és a kaliforniai Moffettt Fieldre vezényelték, a VC–3 jelű alakulathoz, ahol harci gépeken kezdett repülni. 1954 és 1956 között a McDonnell F2H Bahnshee éjszakai vadásztípust repülte, amely bevetések során az USS Shangri-La repülőgép-anyahajó Nyugat-Csendes-óceáni vezénylésein szállt vízre. Ebben az időszakban összesen 107 hordozós fel- és leszállást teljesített. A szárazföldre való visszatérése után pedig átképzést kapott North American FJ-4 Fury, McDonnell F3H Demon és Vought F8U Crusader típusokra.
Tesztpilótaként 1958 januárjában Lovell jelentkezett egy hathónapos tesztpilóta kiképzésre a Naval Air Test Centerbe (Haditengerészeti Légi Teszt Központ), amellyel fordulat következett be a karrierjében. A Patuxent River Támaszponton üzemelő iskola a pilóták krémjének számító berepülőpilótákat képzett, akikre izgalmas és változatos feladatok vártak, igaz, ugyanilyen magas szintű veszély is. Lovell az osztálya elitjében végezte el a tanfolyamot, ahol olyan osztálytársai voltak, mint Wally Schirra, vagy Pete Conrad (a két későbbi űrhajóscimbora aggatta rá ekkor a „Shaky”, azaz Reszketeg becenevet, ami arra utalt, hogy meg-megremeg a keze, ám az igazság éppen ennek az ellenkezője volt, Lovell volt a legbiztosabb kezű pilóta, akinek sosem reszketett a keze, legfeljebb a konkurencia álmodott erről). Azonban Lovell a tanfolyam elvégzése után egy kis vargabetűre kényszerült. Az osztályok éltanulóit általában automatikusan berepülési feladatokra osztották be, de az osztály végzésének idején az elektronikus műveletek vezető tisztje éppen arról panaszkodott, hogy sosem kap a top végzősök közül, ezért ekkor éppen Lovellel cáfolta meg ezt a panaszt az iskola. Lovell az elektronikus tesztekhez került, ahol radarokkal foglalatoskodott.
Ugyanazon év nyarának végén érkezett egy vezénylés 110 katonai pilóta számára, hogy jelenjenek meg egy bizonyos Lovelace Klinikán. A vezénylés titkos volt, de hamar elterjedt, hogy a Mercury-programhoz keresnek űrhajósjelölteket. A válogatáson mindhárom barát részt vett, Schirra bejutott a kiválasztottak csoportjába, Lovell viszont egy pillanatnyilag magas bilirubin szint miatt nem került kiválasztásra.
Lovell visszatért a tesztekhez, ahol aztán az elektronikai hadviselést 1960-ban összevonták a többi fegyverzettel és a továbbiakban fegyverzeti tesztelésként folyt tovább a munka, ahol Lovellt nevezték ki a vadonatúj fejlesztésű McDonnell Douglas F–4 Phantom II vadászgép fegyverzeti programmenedzserévé. Itt John Young lett az egyik beosztottja. 1961-ben Lovellt új alakulathoz vezényelték, a VF–101 Alfa Alegységéhez, az Oceana Haditengerészeti Bázison, Virginia Beachen. Itt oktatópilóta lett, valamint biztonsági tiszt, amelyhez a Dél-Kaliforniai Egyetem Repülésbiztonsági Iskolájában végzett el egy tanfolyamot.
Űrhajós pályafutása
Beválogatása az űrhajósok közé