bélyegkép|Közlekedőedények bélyegkép|A közlekedőedények töltődése
Közlekedőedények alatt olyan folyadékkal töltött edényrendszert értünk, amelyben az edények felső része nyitott és az alsó részük úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy a folyadék az egyikből a másikba átfolyhasson.
Ha a folyadék homogén, akkor a folyadékszint minden edényben ugyanolyan magas, bármilyen legyen az edények alakja és szélessége. Ennek az a magyarázata, hogy egyensúly csak akkor lehetséges, ha a folyadék belsejében a szabad felszínnel párhuzamos bármely felületen a hidrosztatikai nyomás mindenütt ugyanakkora. Mivel a hidrosztatikai nyomás a folyadékoszlop magasságától függ, ebben az esetben a folyadékoszlopok magasságai egyenlők.
Két különböző sűrűségű () egymással nem keveredő folyadék esetében a hidrosztatikai nyomás egyenlőségére vonatkozó feltétel a következőt jelenti: ,
ahol a folyadékszintek magassága, a földi nehézségi gyorsulás.
A folyadékoszlopok magasságának aránya tehát:
Egymással nem keveredő folyadékoknak a közös érintkezési szinttől mért magasságai a folyadékok fajsúlyaival (sűrűségével) fordítva arányosak.
Legfontosabb gyakorlati alkalmazás A közlekedőedények törvényének igen fontos alkalmazása a vízvezeték-hálózat. A vizet a víztorony magasan elhelyezett tartályában tárolják, ahova szivattyúval nyomatják fel. Ez a közlekedőedény-hálózat egyik szára. A közlekedőedény-rendszer további szárait az épületekben lévő függőleges csővezetékek képezik. A kettőt egymással a földfelszín alatt lefektetett, többnyire vízszintes csövek kötik össze.
További gyakorlati alkalmazások bélyegkép|jobbra|Tömlős vízmérték kazánok, tartályok vízállásmutatója repülőgépek ún. dőlésmérője szökőkutak (természetes vagy mesterséges) források talajból való feltörése tengeralattjárók le- és felmerülése tömlős vízmérték nagy távolságokon átívelő szintezésre
Források Szalay Béla: Fizika (Budapest, 1966) Révai nagy lexikona XII. kötet 234-235. o. (Budapest,1915)
Külső hivatkozások https://web.archive.org/web/20070429163231/http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kibv/0/10346/1 http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/fizika/folymech/folymech.htm https://web.archive.org/web/20070816075859/http://www.freeweb.hu/iratok/tudomany/renner/RENNER04.HTM http://sulifizika.elte.hu/html/sub_p171.html
Kategória:Kontinuummechanika