Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. – Budapest, 1971. július 31.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, klasszika-filológus. Az európai ókor klasszikusai munkáinak legnagyobb részét – így az Iliászt és az Odüsszeiát is – az ő korszerű és élvezetes fordításában ismerheti meg a mai magyar olvasó.
Életpályája bélyegkép|jobbra|220px|Devecseri Gábor sírja BudapestenFarkasréti temető: 25-1-112. Fekete Tamás alkotása
Devecseri Emil mérnök, bankhivatalnok (1877−1951) és Guthi Erzsébet operaénekes, író, műfordító fiaként, zsidó családban született.A szülők házassága BP. VII. 587/1916. 1916. május 31. Tanulmányait Budapesten végezte, református gimnáziumban érettségizett. Csodagyerekként indult. Tizenöt éves volt, amikor Karinthy Gáborral közös első kötete megjelent, Somlyó Zoltán előszavával. Első önálló verseskötete: A mulatságos tenger (1936). Kerényi Károly antikvitás-felfogásával, Kosztolányi pedig nyelvi játékaival gyakorolt rá mély benyomást, de nem maradt rá hatástalan Szerb Antal és Babits Mihály sem.
1938-ban lefordította és Kerényi Károly bevezetésével jelentette meg Catullus összes verseit, ami után éles vitába keveredett Csengery Jánossal, a neves klasszika-filológussal. 1939-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakán, miközben már a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozónak számított a Nyugatban és a Szép Szóban megjelent verseivel. Doktori disszertációjának címe: A művészi tudatosság Kallimachosz költészetében (1941). Ugyanebben az évben megnősült, 1942-ben tanári diplomát szerzett. 1942-től 1945-ig a Baumgarten Könyvtár könyvtárosa. Egymás után jelentek meg Plautus-, Platón-, Hérodotosz- stb. fordításai, köztük Arisztophanész Lüszisztratéja (1943).
1945-ben publikálta Az élő Kosztolányi című esszékönyvét és az Állatkerti útmutatót, ezt a gyerekek számára írt, szellemes és eredeti verseskötetét.
1945 után a budapesti tudományegyetem görög tanszékén irodalomtörténetet, a Színművészeti Akadémián művészettörténetet tanított. A sztálinista diktatúra kiteljesedése során belépett az MKP-ba (1948 júniusától: MDP), s egyik vezéralakja lett a Révai József és Horváth Márton irányította új irodalompolitikának. 1948−54 között őrnagyi rendfokozatban irodalmat oktatott a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1953-tól 1956-ig a Néphadsereg Szabad Hazánkért c. irodalmi−művészeti orgánumának szerkesztője volt. Műfordításai mellett Sztálint, Rákosit és a tervgazdálkodást dicsőítő versei, tanulmányai is megjelentek a legkülönbözőbb lapokban, antológiákban, önálló kötetekben. Rendkívüli formaérzéke révén bármit képes volt megverselni. Ő készítette el az Odüsszeia és az Iliász korszerű magyar fordítását (1947, 1952), továbbá lefordította a homéroszi himnuszokat, sőt a homéroszi kor valamennyi fennmaradt emlékét is, alapvetően megváltoztatva ezzel irodalmunk antikvitásélményét. Munkáját 1953-ban Kossuth-díjjal ismerték el.
1956-ban személyesen és műveivel is a forradalom mellé állt.http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/roplap/pdf/roplap1956_0057.pdf A november 4-én megalakuló MSZMP-be már nem lépett be. A forradalom leverése után a közélettől magát távol tartva, versek és műhelytanulmányok írásával, útirajzok és önéletrajzi jellegű írások publikálásából élt, de szerzett drámát is Odüsszeuszról, valamint kiteljesítette a Catullus-fordítások sorát. A perzsa irodalom kedvéért ezt a nyelvet is elsajátította. Hosszú betegsége alatt a kórházi ágyán is írt – A hasfelmetszés előnyeiről.
Mág Bertalanné Kelemen Éva gépelte le Devecseri valamennyi művét és műfordítását, beleértve a Bikasiratót, A hasfelmetszés előnyeit és A múlandóság cáfolatául címmel megjelent utolsó verseit. Mágné a kórházba is bejárt hozzá utolsó hónapjaiban, s hangfelvételeit átírásban továbbította a Magyar Nemzet szerkesztőségébe.
Devecseri Gábor hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el Budapesten, 1971 nyarán.
Családja Devecseri Gábor 1941-ben feleségül vette az operarendező, zeneíró, zeneszerző, karmester és műfordító Huszár Klárát. A házasságból egy fiuk született: Devecseri János (1944), akiből zenész és dalszövegíró lett. A költőnek volt egy öccse, Devecseri Péter (1921–1939), aki tehetséges novellistának indult, de 18 évesen meghalt. Unokatestvére Devecseri László erdélyi építőmérnök (1907–2006).
A Devecseri-villa Devecseri Gábor családjával a háború végétől évtizedeken át a XII. kerületi Béla király út 6−8. sz. alatti villában lakott. A villához tartozó hatalmas, ősfás kert egykor számos híresség találkozóhelye volt, ahol irodalmi színpadot is kialakítottak. Megfordult itt Szerb Antal, Weöres Sándor, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Illyés Gyula, Déry Tibor, Örkény István, Somlyó György, Tersánszky Józsi Jenő, Jávor Pál, Darvas Iván, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Latinovits Zoltán, Nádasdy Kálmán, Kodály Zoltán, Ferencsik János, Ortutay Gyula és még sokan mások.
Devecseri Gábor halála után hamvainak egy részét Farkasréten temették el, másik részét ebben a kertben szórták szét.
2001-ben a telek felső részét a Mitnyan György vezette kerületi önkormányzat egy 1981-es telekkönyvi határozatra hivatkozva − amelyről Devecseriéket annak idején nem értesítették – kisajátította, majd busás haszonnal eladta egy bányavállalkozónak, aki a megszerzett részt közvetlenül a villa mellett azonnal leválasztotta, növényzetét, ősfáit kiirtotta, Devecseriék személyes holmijait átdobálta a náluk maradt telekrészre, a pusztítást tehetetlenül szemlélő 82 éves özvegyet és rokkantnyugdíjas fiát tiltakozásuk ellenére, két biztonsági ember jelenlétében videofilmre vette, majd építkezésbe fogott. Az egész akcióhoz készséggel asszisztált Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, utóda, Görgey Gábor pedig azzal zárta le az ügyet, hogy „az eredeti állapot helyreállítására nincs lehetőség, hiszen a kérdéses terület magántulajdonban van”.Szendrei Lőrinc: Bekerített svábhegyi Epidaurosz. Népszabadság, 2003. május 12. A villa 2013 után idegen kézbe került, később felújították, parkjának megmaradt részét a 2020-as évek elején tereprendezéssel és új beépítésekkel a felismerhetetlenségig átalakították.
Tagságok, díjak, kitüntetések Baumgarten-díj (1939, 1946) 1949−1951 között a Magyar Írók Szövetségének főtitkára József Attila-díj (1950, 1952) Kossuth-díj (1953) (Homérosz-fordításáért) Szocialista Munkáért Érdemérem (1955) A Munka Érdemrend arany fokozata (1970)
Művei, publikációi A szerző egy műve, saját előadásában; Magyar Rádió Online Devecseri Gábor, Karinthy Gábor versei; előszó Somlyó Zoltán; Fórum Ny., Bp., 1932 A mulatságos tenger; versek, Nyugat, 1936 Villon „átköltése”; Nyugat, 1937/11. Barátaimhoz; versek, 1939 A művészi tudatosság Kallimachos költészetében; tanulmány, 1941 Ál-állatkereskedő vagy Az igaz szerelem diadala. Vígopera szövegnek szánt verses komédia; Vajna-Bokor, Bp., 1942 De amore; versek, esszék, Rózsavölgyi, 1943 Állatkerti útmutató; gyermekversek, 1945 (számos további kiadás); eredetileg kisfiának, Jánosnak dedikálta; 1975-ben Bródy János megzenésítette (ez a feldolgozás Koncz Zsuzsa Kertész leszek c. albumán jelent meg), 1980-ban pedig diafilmen és leporellókönyv alakjában is kiadták Margitszigeti elégia; versek, Officina, Bp., 1945 Az élő Kosztolányi; kismonográfia, 1945 Budapest tündérváros; tanulmány és versek, Officina, Bp., 1946 Levél a hegyről. Válogatott versek; Hungária, Bp., 1946 Terjed a fény; Hungária, Bp., 1950 Önkéntes határőr; elbeszélő költemény, Szépirodalmi, Bp., 1951 Jövendő tükre; versek, Szépirodalmi, Bp., 1954 Három hét egy esztendő. Verses utinapló a Szovjetunióból. 1954 november 27.—december 21.; Katonai Kiadó, Bp., 1955 Műhely és varázs; görög-római tanulmányok, Szépirodalmi, Bp., 1959, 1973 Anselmus diák; verses operaszöveg, 1957 Műhely és varázs; görög-római tanulmány, Szépirodalmi, Bp., 1959, 1973 Homéroszi utazás; görögországi útinapló, Gondolat, Bp., 1961 Horatius összes versei; szerk. Borzsák Istvánnal, 1961 Odüsszeusz szerelmei; verses drámák és operaszövegek, Magvető, Bp. 1964, 1987 Lágymányosi istenek; visszaemlékezések, tanulmányok, Szépirodalmi, Bp., 1967, 1975 Csak annyi meleget; versek, Magvető, Bp., 1968 Epidauroszi tücskök szóljatok. Görögországi útinapló; Magvető, Bp., 1969, 1978 (Kozmosz Könyvek; fotó: Gink Károly) Ithaka!; versek, versfordítások, Magvető, Bp., 1969 (fotók: Gink Károly) Öreg fák; Natura, Bp., 1969 (Vajda Ernő fotóművész albuma Devecseri verseivel) Kalauz Homéroszhoz; tanulmányok, Szépirodalmi, Bp., 1970, 1974 Variációk. A pamutszamár keservei, átváltozásai és végső boldogsága; Magyar Helikon, Bp., 1970 (Reich Károly rajzos kötete Devecseri versével) Balatoni almanach. Devecseri Gábor és mások versei a Balatonról; Múzeumi Ismeretterjesztő Központ – Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1970 Bikasirató; Bp., 1971, 1987, 2000 (különböző kiadók) A meztelen istennő és a vak jövendőmondó; regény, Magvető, Bp., 1972, 1974 A mulandóság cáfolatául; hátrahagyott versek, bev. Somlyó György; Bp., 1972 Beszakad az idő; válogatott versek, Magvető, Bp., 1972 A hasfelmetszés előnyei / A mulandóság cáfolatául; emlékezések, vers; sajtó alá rend. és bev. Vajna János, szerk. Kardos György, Magvető, Bp., 1974 Összegyűjtött versek Bp., 1974 Műveinek gyűjteményes kiadása; Bp., 1977 Lágymányosi istenek; összegyűjtött esszék, Szépirodalmi, Bp., 1967, 1975, 1979 Torna-tér; Magvető, Bp., 1984 De amore; elbeszélés, szerk. Huszár Klára, Göncöl, 1993 Töredék-óda Budapesthez. Lágymányosi Istenek; Belvárosi, Bp., 2000 A keresztre feszített múlt. Szikra a szűz motorban; Publio, Hédervár, 2014
A rádióban Kemény Egon – Devecseri Gábor: Állatkerti séta; rádiójáték, 1948 Kemény Egon – Devecseri Gábor: Álomkerti séta; zenés-verses mesejáték, 1950; vezényel Blum Tamás
Műfordításai Neki köszönhető a teljes modern Homéroszon kívül egyebek közt Ovidius Átváltozások, Firdauszí Királyok könyve c. művének fordítása, mintegy három tucat antik dráma (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész, Menandrosz, Plautus) és több száz lírai mű (köztük a teljes Catullus-életmű) magyar nyelvű változata.
89 író közel ezer versét, drámáját és regényét fordította magyarra.
Homérosz: OdüsszeiaHomérosz: Odüsszeia Homérosz: IliászHomérosz : Iliász [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK-00406] A világirodalom szerelmes verseibőlhttps://mek.oszk.hu/00300/00380/html/ Énekek éneke Válogatta és szerkesztette Vas István Anakreón versei. Anakreóni dalok, 1962 Firdauszí: Királyok könyve, 1959, 1975 Ovidius: Átváltozások, 1964, 1975 Fohász a múzsákhoz – Tíz ógörög költő N. Morland: Az árny-gyilkos; bűnügyi r., 1936 Catullus összes költeményei, 1938 Homérosi himnuszok Herméshez, Dionysoshoz, 1939 Homérosi himnuszok Aphroditéhez, az Istenanyákhoz, Hestiához, a Naphoz és a Holdhoz, 1941 Plautus: A hetvenkedő katona. Három ezüst; vígjátékok, 1942 Arisztophanész: Lysistrate; vígjáték, 1943 Hérodotosz: Kyros és Kroisos története, 1943 Kallimachos himnuszai, 1943 A. Steffen válogatott versei, 1943 R. L. Stevenson: A kincses sziget; ifj. r., 1943 Platón: Sokrates [a későbbi kiadásokban Szókratész] védőbeszéde, 1944 Milne: Hatévesek lettünk; gyv., 1945 Görög versek (Trencsényi Waldapfel Imrével), 1947 Homérosz: Odysseia (a későbbi kiadásokban: Odüsszeia), 1947 Homéroszi himnuszok; teljes kiad., 1948 Homérosz: Iliász, eposz, 1952 Iszakovszkij, M.: Válogatott versek, 1954 Szophoklész: Elektra; tragédia, 1956 Shakespeare: A windsori víg nők; vígjáték, 1959 Euripidész: Iphigeneia Auliszban; tragédia, 1960 Euripidész: Iphigeneia a taurosok között; tragédia, 1961 Bradford: Ádám apánk és gyermekei; szatirikus mesék felnőtteknek (Majoros Istvánnal), 1961 Plautus-Terentius: Római vígjátékok (Kárpáty Csillával), 1961 Anakreón versei. Anakreóni dalok; töredékek, 1962 Aiszkhülosz drámái, 1962 Ovidius: Átváltozások; költeményciklus, Európa−Helikon, Bp., 1964, 1975 Görög drámák (Arany Jánossal, Trencsényi Waldapfel Imrével), 1965