Egyes nyelvekben, mint amilyenek a flektáló nyelvek és az agglutináló nyelvek, az igemód az ige egyik jellegzetes grammatikai kategóriája. Grammatikalizáltan fejezi ki a modalitást, azaz a beszélő szubjektív attitűdjét a saját mondatának tartalmát illetően, ami a cselekvés, a történés, az állapot, a létEgyszerűsítés céljából a továbbiakban mindezek helyett a „cselekvés” terminust használjuk. értékelését jelenti valósként, bizonyosként, lehetségesként, megvalósíthatóként, kívántként, bizonytalanként, valószerűtlenként stb.Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 299–300. o.Constantinescu-Dobridor 1998, mod szócikk.Bussmann 1998, 765–766. o.Dubois 2002, 306–307. o.Bokor 2007, 274–275. o.Crystal 2008, 312. o.
Az ige által kifejezett cselekvés belső, objektív természetű, de a beszélőnek szubjektív attitűdje van iránta, amit kifejeznek az igemódok. Ezek ellentétes viszonyban vannak egymással. A főellentét a cselekvés egyrészt valósként, bizonyosként, másrészt lehetségesként, virtuálisként való értékelése. Az előbbi attitűdöt a kijelentő mód fejezi ki, az utóbbit pedig a többi igemód, melyek a lehetséges cselekvést egyszerűen lehetségesként, feltételesként, kívántként, feltételezettként vagy kértként tüntetik fel.Bărbuță 2000, 149–159. o.
Egyes nyelvek hagyományos grammatikáiban igemódoknak nevezik az igeneveket is. Ilyenek például a francia vagy a román nyelv grammatikái. A két kategória között vannak különbségek és hasonlóságok is. Az igemódok alakjai állítmányt képezhetnek, valamint rendszerint a személy és a szám kategóriáit is kifejezik, amelyekben általában egyeznek a mondat alanyával. Ez nem jellemző az igenevekre, bár vannak kivételek. Grammatikai szinonímia is létezhet nemcsak igemódok között, hanem igemód és igenév között is.
Az igemódokat jellegzetes morfémák fejezik ki, vagy csak szintetikus eszközökkel (azaz toldalékokkal), vagy analitikusokkal is, vagyis segédigéket, modális igéket vagy egyéb elemeket tartalmazó körülírások segítségével. Egyazon mód keretén belül egyes időalakok szintetikusak, mások analitikusak is lehetnek. A szintetizmus és az analitizmus egymáshoz viszonyított aránya nyelvtől függő. Az igemódok morfémái ugyanakkor egyéb olyan grammatikai kategóriákat is kifejezhetnek, mint az igenem, az igeidő, az igeszemlélet éz az igejelleg.
Az igemódok száma rendszerint attól függ, hogy az illető nyelvben hány modalitást fejeznek ki grammatikalizáltan és egymástól legalább részben különböző alakokkal, de olykor az őket tanulmányozó nyelvész nézetétől is. Mindegyik igemódokat kifejező nyelvben van kijelentő vagy egy neki megfelelő mód, amely a tulajdonképpeni állítást fejezi ki, és több egyéb mód: kettő: feltételes mód és felszólító mód, pl. a magyar nyelvben; kötőmód és felszólító mód, pl. a latin nyelvben; három: kötőmód, feltételes mód és felszólító mód, pl. a legtöbb újlatin nyelvben; négy: kötőmód, feltételes mód, felszólító mód és feltételező mód, pl. a román nyelvben.
Az, hogy egyes igemódokkal rendelkező nyelvekben megvan egy bizonyos mód, miközben másokban nincs meg, nem jelenti azt, hogy az utóbbiakban nincsenek betöltve annak a módnak a funkciói, hanem ezeket más mód(ok) vagy igenév/igenevek töltik be. Például a magyar nyelv grammatikái nem tartanak számon külön felszólító módot és kötőmódot, mivel az ige nem különbözik formailag attól függően, hogy felszólít vagy hogy olyan funkciókat lát el, amelyeket más nyelvekben a kötőmód.
Az igemódok jelentése és morfémái
Mindegyik igemód egy főmodalitást fejez ki, de nem csak ezt az egyet, ezért szinonímia is létezik a módok között.
Kijelentő mód
Ez az igemód főleg valósként és biztosként bemutatott cselekvést fejez ki, és a kijelentő mondatra jellemző. Általa a beszélő magára vállalja a mondatának tartalmát.
A többi igemódhoz viszonyítva a kijelentő mód jelöletlen, azaz nincs materiális jele.
A kijelentő mód időalakjai fedik az idő teljes rendszerét, azaz különböző alakokkal fejezik ki a múltban végbement, a beszéd időpontjában végbemenő és a jövőben megvalósulónak vélt cselekvést. Nyelvtől függően több vagy kevesebb időalakja van. Például a magyarban csak egy-egy múlt, jelen és jövő időalak van, viszont például a románban hét. Az időalakok közül egyesek szintetikusak, mások analitikusak. Az utóbbiak olyan segédigével alkotottak, amely maga is kijelentő módban van. E módszerek eloszlása nyelvtől függő. A magyarban például a jövő idő analitikus, de a franciában az egyszerű jövő időnek nevezett alak szintetikus: Des orages éclateront dans la soirée ’Zivatarok fognak kitörni az est folyamán’.Delatour 2004, 130. o.
Feltételes mód
A feltételes módnak két fő jelentése van, mégpedig az, hogy a cselekvés: feltételtől függ: „Ha a világ rigó lenne, / Kötényemben ő fütyülne...” (Weöres Sándor); óhajtott: Csak sütne már a nap!Cs. Nagy 2007, 328. o.
Egyes nyelvekben ennek a módnak két időalakja van: jelen és múlt. A francia nyelvben és a magyarban az előbbi szintetikus, az utóbbi analitikus:Delatour 2004, 143. o. Nous verrions nos amis Legrand plus souvent s’ils habitaient à Paris ’Gyakrabban látnánk Legrand barátainkat, ha Párizsban laknának’; Si j’avais eu ton adresse, je t’aurais envoyé une carte postale de Grèce ’Ha meglett volna a címed, képeslapot küldtem volna neked Görögországból’.
Más nyelvekben is megvan ez a két időalak, de mindkettő analitikus, például a románban vagy a közép-délszláv diarendszer nyelveiben: : Dacă ați iubi, ați ști ce e durerea ’Ha szeretnétek, tudnátok, mi a fájdalom’; Nu mi-aș fi închipuit că e în stare de așa ceva ’Nem képzeltem volna, hogy ilyesmire képes’; :Klajn 2005, 113. o. Htela bih da pogledam radnju ’Meg szeretném nézni a boltot’; Bio bih došao da ste me zvali ’Eljöttem volna, ha hívtatok volna’.
A közép-délszláv diarendszerben a múlt idejű feltételes módot ritkán használják. Rendszerint helyettesíti a jelen idejű alak: Došao bih da ste me zvali ’Eljöttem volna, ha hívtatok volna’.
A feltételes mód morfémái nyelvtől függőek. A magyarban ez egy specifikus jel, a franciában jellegzetes kombinációja a főnévi igenév szabályos, kivételes esetekben eltorzult alakjainak és a kijelentő mód folyamatos múlt személyragjainak, a románban pedig a segédige specifikus alakjai a lexikai jelentésű főnévi igenév alakjával együtt.
Egyes közép-délszláv grammatikák elkülönítenek egy óhajtó módnak nevezettet is, amit az ún. cselekvő melléknévi igenévvel fejeznek ki jókívánságokban és átkokban. E mód alaki sajátossága az, hogy itt a cselekvő melléknévi igenév alakja nem segédigével képzett összetett igealak része, mint általában, hanem önmagában használatos. Példák: Vrag ga odnio! ’Vinné el az ördög!’, Zdravi i veseli bili! ’Legyetek egészségesek és vidámak!’;Barić 1997, 418. o. (montenegróiul) Bog vas poživio! ’Isten éltessen titeket / éltesse magukat/önöket!’Čirgić 2010, 178. o.
Felszólító mód a magyar nyelvben
A felszólító mód lehetséges cselekvést fejez ki, amely különbözik attól függően, hogy tulajdonképpeni felszólító funkciója vagy más funkciója van.
A felszólító funkció esetében olyan lehetséges cselekvésről van szó, amit a beszélő akar vagy nem akar, és kér, illetve megtilt. A felszólítás szólhat közvetlenül a második személyhez. Idetartozik az is, amikor a beszélő saját magát is beleérti azok közé, akik részéről kívánja vagy nem kívánja a cselekvést. Közvetetten a felszólítás harmadik személyre is vonatkozhat. A felszólítás lehet konkrétan parancs vagy tiltás, tanács vagy eltanácsolás, buzdítás, kérelem, beleegyezés, ráhagyás, megengedés stb. Mondattani szempontból a felszólító funkciójú ige egyszerű mondat vagy főmondat adta felszólító mondat állítmánya.Cs. Nagy 2007, 329–330. o. Példák: Hagyj(ál) békén!, Ki ne nyissátok az ablakot!, Menjünk moziba!, Ne menjen el! (maga/ön), Ne menjenek el! (maguk/önök), Hadd maradjon itthon, ha akar!Rounds 2001, 40–44. o.
A magyar felszólító módnak nem csak felszólító funkciója van, és akkor használható egyes szám első személyben is. Egyszerű vagy főmondatban előfordul például kérdésben, esetleg a beszélő által saját magához intézettben, pl. Megmondjam nekik az igazat? Ugyancsak egyszerű mondatban kifejezhet kívánságot is, beleértve jókívánságot vagy átkot, pl. Intéződjék el már végre békésen a dolog!Bokor 2007, 218. o.
Főleg mellékmondatban használatos a felszólító mód mindegyik személyben. Felszólító módú elsősorban azon mellékmondatok állítmánya, amelyek a főmondat alanya által akart vagy nem akart és kért, illetve tiltott cselekvést fejeznek ki: Azt írták, hogy jöjjek haza; Nem engedték, hogy felhívjon. Tipikusan felszólító módú a célhatározói mellékmondat állítmánya is: Elviszi a pulóvert, hogy ne fázzon a kiránduláson.
A felszólító mód morfémája a -j- jel, beleértve ennek a szomszédos beszédhanghoz való hasonulása vagy ilyen hanggal való összeolvadása nyomán keletkezett hangot, illetve nullává válását. Az erőteljes felszólításnak prozódiai jellegzetessége is van: a nagyobb hangerő és az elöl meredekebben eső hanglejtés.
Felszólító mód egyéb nyelvekben
Olyan nyelvekben, mint például a francia, a román vagy a közép-délszláv diarendszer nyelvei, felszólító módúnak (latin szóval imperativus) csak az az ige számít, amely a magyarban felszólító mondatban közvetlenül felszólító igének felel meg.
A magyarral közös ismérve a nagyobb hangerő erőteljes felszólításban, és az, hogy csak akkor fejezik ki az alanyát személyes névmással, ha ki akarják emelni. Ez például a franciában különösen szembeötlő, mivel a többi igemódban csaknem mindig kötelező az alany külön szóval való kifejezése.
Mint a magyarban, több más nyelvben is a felszólító módnak csak jelen idejű alakja van, de a franciában van múlt idejű is. Azt fejezi ki, hogy egy megparancsolt cselekvést egy jövőbeli időpontig be kell fejezni, pl. Ayez fini votre travail avant samedi! ’Fejezze be a munkáját szombatig!’Delatour 2004, 147–148. o.
Nyelvtől függően a felszólító módnak nagyon különböző morfémái lehetnek. A franciában alakjai az igék többségének esetében lényegileg azonosak a kijelentő mód jelen idő megfelelő alakjaival, csak néhány ige esetében ugyanazok, mint a kötőmód jelen idő alakjai, beleértve a felszólító mód múlt idő segédigéit. Formai jellegzetessége valójában csak az, hogy nincs az ige előtt az alanyi funkciójú hangsúlytalan személyes névmás. Példák: Ferme la porte ! ’Csukd be az ajtót!’, Dépêchons-nous ! ’Siessünk!’, Ne touchez pas à ça ! ’Ne nyúljatok / nyúljon / nyúljanak ehhez!’, Sois parti d’ici au plus tard à midi ! ’Legkésőbb délben már ne legyél itt!’ (szó szerint ’Légy elmenve legkésőbb délben!’)
A közép-délszláv diarendszerben a legtöbb ige felszólító módú alakjának alapját a kijelentő mód többes szám harmadik személy rag nélküli alakja adja. Ehhez hozzáadják a felszólító mód jelét, majd a személyragokat: egyes számban nulla, többesben ugyanazok, mint kijelentő módban:Klajn 2005, 110–111. o. (szerb grammatika). Egyes igék esetében a jel -j-: Čekaj! ’Várj!’, Čekajmo! ’Várjunk!’, Čekajte! ’Várjatok! / Várjon!’ (maga, ön) / ’Várjanak!’ (maguk, önök). Más igék esetében a jel -i-: Kreni! ’Indulj!’, Krenimo! ’Induljunk!’, Krenite! ’Induljatok! / Induljon! / Induljanak!’
Ezekben a nyelvekben a tiltó alaknak vannak szinonim szintetikus és analitikus alakjai. Az utóbbiak segédigével + a lexikai jelentésű főnévi igenévvel alakulnak: , Ne uzimaj kruške! vagy Nemoj uzimati kruške! ’Ne vegyél körtét!’ Ebben a szerkezetben a szerb nyelvben a főnévi igenevet gyakran helyettesíti balkáni hatásra a kijelentő mód jelen idő a da kötőszóval: Nemoj da uzimaš kruške!Browne – Alt 2004, 67. o.
A románban a felszólító módnak csak 2. személyű alakjai vannak. Morfémarendszere összetett abban az értelemben, hogy nincsenek saját alakjai, hanem a kijelentő mód alakjait veszi át, megváltoztatva azok személyét egyes esetekben, illetve a főnévi igenév alakját, 2. személyűvé téve azt: